Az Obama ultimátum: Izrael egyedülSzerző: bála

2009-07-03

Obama közel-keleti kurzusváltásával egyre feszültebbek az izraeli – amerikai kapcsolatok. A nézeteltérések az 1967-ben elfoglalt területeken létesített zsidó városok-falvak, különösen Jeruzsálem kérdésében összpontosulnak. Obama közeledni kíván a moszlim, arab országokhoz, amint azt kairói beszédében kifejtette, ezzel viszont óhatatlan távolodik Izraeltől, Amerika legfontosabb közel-keleti szövetségesétől. Obama ultimátumával Izrael magára maradt.

Washington Irakban kivonja a nagyobb városokból haderejét, ám az iraki hadsereg képtelen a rendet fenntartani. Az afganisztáni hadműveleteket ki kellett terjesztenie Pakisztánra is. Nem maradt más Obamának, hogy az izraeli – palesztin konfliktusban lépjen előre, így az arab-moszlim országokhoz való közeledés árát Izraellel fizesse meg. Ez megkeményítette az amerikai elnök álláspontját. Obama a zsidó városokat - falvakat „illegitimnek” nyilvánította és azt követelte, hogy teljes mértékben fagyasszák be azok fejlesztését. Bár Obama szerint a Közel-Kelet népeire nem lehet külső megoldást kényszeríteni. Obama most mégis ultimátummal fordult Izraelhez. Ezt a politikát balról és jobbról is bírálták. Aaron David Miller a Clinton-éra szakértője és Elliott Abrams, Bush helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója is tévedésként értékelte Obama közel-kelettel kapcsolatos politikáját. Alapvető tévedését abban jelölték meg, hogy Obama a közel-keleti konfliktus alapvető okát nem az arab, hanem az izraeli oldalon kereste és a zsidó települések puszta létében állapította meg.

Ebben persze Mitchell szenátor, Obama állandó közel-keleti közvetítője is ludas, hiszen a 2002-ben írt jelentésében az 1967-ben elfoglalt területeken létesített zsidó településeket jelölte meg a palesztin terror alapvető okaként. Már az ő eljárása is hibás volt. Vizsgálatában meghallgatta az egymással szemben álló feleket és pusztán megnyilatkozásaik alapján vonta le következtetéseit. Anélkül, hogy autonóm módon vizsgálta volna meg a konfliktust, megelégedett a szemben álló felek narratíváival. Obamát ma nem érdekli, hogy Abbasz nem hajlandó Izraelt a zsidó nép államaként elismerni, nem hajlandó lemondani a palesztin „menekültek Izraelbe való visszatérési jogáról” és a palesztin állami intézmények reformja ma sehol sem tart. Obama egyoldalúan Izraelt tekinti felelősnek a kialakult helyzetért.

Netanjahu, izraeli kormányfő tel-avivi beszédében ugyan vállalta, hogy a zsidó állam nem épít új települést, a meglévő zsidó városok-falvak határain túl nem terjeszkedik és nem sajátít ki lakásépítés céljaira újabb közföldeket a „zöld vonalon” túli területeken. Amibe azonban nem volt hajlandó belemenni az a természetes növekedés igényeinek kielégítése volt. Ez a politika egyértelműen nem érvényes Jeruzsálemre, amely a belső, 1980-ban született törvény értelmében Izrael területén fekszik. Az egyesített Jeruzsálem oszthatatlan és Izrael örökös fővárosa és az is marad.

Korábban Saron kormányfő megállapodásra jutott az amerikai adminisztrációval. A Bush – kabinet a Gázai-övezetből való kivonulás során kérte az izraeli kormányt, hogy ürítsen ki néhány szamáriai települést is és vonuljon ki a „Philadelphiai-folyosóról”, amely egyértelműen lehetővé tette a Hamasz intenzív fegyvercsempészését a határ alatt, amely nélkül talán nem következett volna be sem a 2006-os, sem pedig 2008 -9. - évi háború. Az amerikai kormányzat cserébe elfogadta a zsidó városok-falvak természetes növekedését és a Saronhoz írott levelében az amerikai elnök valószerűtlennek tartja, hogy Izrael a béketárgyalásokon az 1949-évi fegyverszüneti vonalakra vonuljon vissza. Hillary Clinton, amerikai külügyminiszter azonban mindkét garanciát semmisnek tekinti. Nyilatkozatában cáfolta, hogy valaha is hallgatólagos megállapodás lett volna a természetes növekedés elfogadásáról és a kétségtelenül, bizonyíthatóan létező Bush-levélt pedig már nem tekinti érvényesnek.

Elliott D. Abrams a Wall Street Journal hasábjain ennek ellenkezőjét állítja. Nemcsak, hogy volt ilyen megállapodás, de azt Saron kormányfő be is tartotta. A neves szakértő, aki 2001 és 2009 között Bush elnök közel-keleti tanácsadója volt, kijelentette: lehet változtatni a korábbi kormányzat politikáján, de nem lehet cáfolni azt, hogy egyértelműen volt megállapodás a két kormány között. Obama új kurzusa egyben politikai tévedés is. Bár Netanjahu hajlandó lenne azonnal és előfeltételek nélkül a tárgyalásokat megkezdeni, Abbasz viszont feltételekhez köti. Ezek egyike Obama ominózus követelése: Izrael számoljon fel minden telepítési tevékenységet. Ezt Netanjahu visszautasította, mert joggal attól tart, hogy az Egyesült Államok azt szeretné, ha Izrael maradéktalanul visszavonul a „zöldvonalra” és - gázai mintára – valamennyi zsidó várost és falvat, amelyek azon túl fekszenek felszámolja. Az izraeli közvélemény csak a „védhető határokra” való esetleges visszavonulást látna jónak, de nem a korábban létező fegyverszüneti vonalakat. Ez utóbbiakat egyébként a Jerusalem Post egyik kolumnistája, Isi Leibler egyébként találóan „auschwitzi vonalaknak” nevezett. Ezzel Obamának sikerült elérnie, hogy az izraeli – palesztin tárgyalások meg sem kezdődnek, így igaz zátonyra sem futhatnak.

Obama a kairói beszédben a zsidó településeket „illegitimnek” nyilvánította. A telepítési tevékenység így szerinte sérti a nemzetközi jogot és Izrael saját maga által vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Konkréten a „Road - map” - re hivatkozik, amely szerint a zsidó államnak be kell szüntetnie a telepítési tevékenységet, ideértve a zsidó városok-falvak természetes növekedését is. Bár a dokumentumot mindkét fél, az izraeli kormány és Mahmud Abbasz is elfogadta, Izrael 14 fenntartást fűzött hozzá. Ez azt jelentette, hogy Izrael feltételesen, e fenntartásokkal együtt fogadta volna el a „Road- map” –t. Az egyik kifogás éppen a természetes növekedésre vonatkozott. A „Road - map” azonban csak abban az esetben lépett volna érvénybe, ha a palesztin fél beszünteti a terrort és az antiszemita uszító tevékenységet. Ennek egyike sem következett be. Még három éven át változatlan hevességgel folyt az Al-Aksza Intifáda és ennek kíséretében az uszítás Izrael felszámolására, a zsidó lakosság elűzésére és / vagy megsemmisítésére. A Hamasz azóta két háborút kényszerített Izraelre és sem Abbasz, sem pedig Hanije nem hajlandó Izraelt a zsidó nép államaként elismerni. Mindezek együttvéve nyilvánvalóvá teszik, hogy Izrael nem kötelezhető a telepítési tevékenység teljes befagyasztására.

Arról nem is beszélve, hogy az érvényes nemzetközi jog alapján az egykori Palesztina Brit Mandátum területén létrehozott zsidó települések jogszerűek, azaz legitimek. Jogtanár lévén Obamának tudnia és ismernie kell ezt a tényt. Minden bizonnyal ez így is van. Hiszen ennek köszönhető, hogy Obama a zsidó állam legitimációját nem az érvényes, kötelező nemzetközi jogra, a Népszövetség Palesztina Brit Mandátumszerződésre alapította, hanem a Holocaust tényre. Ez utóbbi esetben Izrael a nemzetközi közösség jóindulatának és méltányosságnak köszönhette és köszönheti ma is saját államát. Így most amikor a nemzetközi közösség, és annak két vezető hatalma, az Európai Unió és az Egyesült Államok „illegitimnek” nyilvánítja az egyébként jogszerű zsidó településeket, Izraelnek „engedelmeskednie kellene.” „Nem lehet ugyanis méltánytalan egy másik nép szenvedéseivel szemben, mert vele szemben is méltányosan jártak el.” Néhány éve Mark Steyn Európát bíráló könyvet írt „Amerika egyedül” címmel. Obamával Amerika most ismét együtt van Európával. Izrael viszont úgy tűnik magára maradt.


Eddigi hozzászólások: 10