Megosztás

 Erről most, mint világjelenségről beszélnék. Ennek a jelenségnek az lehet a fő oka, hogy megindult egyfajta grandiózus népvándorlás a nyugati országokba, illetve a kulturált országok felé, erre feleletként, védekezésként az emberek elzárkóznak. Ezt a nagy bevándorlást sem a jobboldali, sem a baloldali kormányok nem tudják kivédeni. Nem vagyok optimista a jövőt illetően, de abban bízom, hogy a történelemben megszokott politikai „hullámzás elve” itt is érvényesülni fog. Vagyis a jobboldal és baloldal váltó gazdasága nem szűnik meg. A baloldaliság változatlanul történelmi szükségszerűség.

-         Vajon hogyan kezdődött ez a kiábrándultság?

 A gazdasági nehézségek miatt, roma problémákból stb. adódhat. A Kádár-korszak nem oldotta meg a romák beilleszkedését a társadalomba, tudomást sem vett róla, hogy ez egy külön etnikum, de munkát adott számukra. Most rengetegen lettek munkanélküliek közülük, és nyilvánvalóan a mai társadalomnak szembe kell ezzel nézni. Nincs szüksége azokra a munkákra/ pl.: vályogvetés, javítások stb./, amikre a roma történelmük felkészítette őket. Számomra döbbenetes volt, hogy a Holocaust után is vannak emberek, akik olyan mértékben fanatizáltak, hogy másik rasszhoz tartozó embertársaikat, és azoknak kisgyermekeit megölik. Azt hiszem ez szörnyű korszaka a magyar történelemnek, még ha hasonló jelenségek máshol is tapasztalhatók Kelet-Európában. Ezt a helyzetet is csak baloldali eszmékkel lehetne megoldani, baloldali humanizmus alapján lehet megoldani.

-         Mennyire tekinthető baloldalinak a mostani baloldalnak mondott politika Magyarországon? Hiszen, elmosódtak a határvonalak… Mi lehet az új baloldaliságnak az iránya?

 Tökéletesen jó a kérdése. Lenin és Bernstein között volt már hasonló vita, hogy a forradalmiság vagy a szociáldemokrata reformpolitika a követendő út a munkásosztály számára. Nézetem szerint az új baloldaliság iránya a szociáldemokrata hagyományok folytatása, és modernizálása lenne. Meg kellene tanulni újra beszélni a tömegek mai nyelvén, és igényei alapján.

 Két eszme rendszer van: a liberalizmus, és a szociáldemokrácia, melyeknek döntő jelentősége van a demokrácia jövőjében. Hol az egyiknek kell nagyobb szerepet adni, hol a másiknak ahhoz, hogy az emberi élet elérje a maga optimális lehetőségét. Azt láthatjuk, hogy ismét újjáélednek Lenin eszméi. Én félek a szélső baloldaliságtól. A jelen minőségét ugyanis nem a társadalmi és politikai célok jelentik, amelyek mindig csak a jövőben valósulhatnak meg, hanem a társadalmi, politikai módszerek. Nagyon fontos lenne, hogy tanuljanak az emberek a történelemből és ne újítsák fel azokat az eljárásokat, amelyek tragikusnak bizonyultak! De éppen ebben a vonatkozásban nem bizonyul az emberiség tanulékonynak…

-         Önnek mit jelent a baloldaliság? Gondolkodásmód, eszme?

Mind a kettőt. Mai magyar szociáldemokráciát, mely a munkások számára jogokat, élet biztonságot kíván, és orvosi, egészségügyi ellátást. De nem esküszik egyik társadalmi rendszerre sem, nem mondja azt, hogy a közösségi tulajdon jobb a magán tulajdonnál. Mindig az adott helyzet feltételei döntik el, hogy melyik a célra vezetőbb.

-         Az emberek hogyan viszonyulnak saját múltjukhoz, a Kádár-rendszer éveitől számítva a rendszerváltásig? Hogyan ítélik meg ezt a korszakot? Egyáltalán megítélik-e? Ugyanis abban a rendszerben mindenki a rendszer része volt / mostani jobboldal, szélsőjobb/.

Mérhetetlenül elítélem azt a megtorlást, melyet az ’56-os forradalom után Kádár alkalmazott. A gyilkosságokat, bebörtönzéseket, melyeknek bizonyos szempontból én is éreztem a hatását, ellenem is irányult. Ugyanakkor becsülöm, hogy Kádár mégis elment az optimumig, amelyig a totalitárius rendszerben elmehetett, még ha ez is kevés volt. De nem lehet a dolgokat csak feketén, vagy csak fehéren látni.

-   Milyen személyes tapasztalatai vannak a Kádár-rendszer megtorlásait illetően?

Én ’56 decemberében kiváltam a Népszavától, attól kezdve egy évig munkanélküli voltam. Utána éveken keresztül a tiltás és a tűrés határán álltam, a „3T elv” alapján / támogatott, tűrt, tiltott irodalom/.  Idővel kezdtek elismerni, és be is kerültem a szellemi életbe. De a Filmvilág szerkesztősége nap, mint nap kapta a telefonokat, hogy bocsájtson el az állásomból. ’74-ben szűnt meg ez a bizonytalan helyzetem, amikor Aczél elvtárs váratlanul felkért, hogy tartsak előadást Balázs Béláról a római Film Akadémián. Az elbocsájtás szorgalmazásából /amit a főszerkesztő akadályozott meg/ hirtelen megbízás lett. Azonban az elismertséget és rangot a szakmán belül én szereztem magamnak. Ebből is érezni lehet az akkori rendszer és párt skizofréniáját. Hiszen Sztálin végeztetett ki sok kommunistát is. Teljesen sohasem tudták megbocsájtani, hogy Nagy Imre híve voltam, kitartottam mellette. Nem tettem le a garast, pedig csak most, öregkoromra tudtam meg, hogy meggyilkolásának borzasztó bűnében mekkora felelőssége volt Kádárnak. Kádárnak ez a két arca titokzatos, kiismerhetetlen. Valószínűleg a hatalmát féltette Nagy Imrétől, és magát is védte, mikor síkra szállt likvidálásáért.

-         Sokan mondják a mai magyar helyzetre, hogy hasonlít a weimari köztársaság államformájára. Szükséges-e, hogy itt is ugyanaz legyen a megoldás, mint akkor? / Hitler, nácizmus/

Weimar bukásában nem csak a náciknak volt nagy szerepe, hanem a német kommunista pártnak is. Ma a kommunista párt ezt a szerepet már nem tudja, és talán nem is akarja betölteni. Európában és a világ nagy részén a nácizmus nem rehabilitálódott. Az a jobboldali és nemzetközi háttér, amit Hitler Németországa, és Mussolini Olaszországa jelentett, ma nem áll a magyar szélsőjobboldal háta mögött. Hitlert nem fogják rehabilitálni, még ha a társadalom egy szűk rétegében volna is rá igény…