Izraelnek jobboldali kormánya leszSzerző: Bála

2009-02-23

Simon Peresz szerda este vette át az izraeli választások hivatalos eredményét Eliézer Goldbergtől, a Központi Választási Bizottság elnökétől. Bár a mandátumok közül a centrista Kadima párt szerezte a legtöbbet, a köztársasági elnök mégis a jobboldali Likud párt vezetőjét, Benjamin Netanjahut bízta meg kormányalakítással. Peresz ezzel elhárította a feléje gyakorolt nyomást, hogy a két nagy párt vezetőjét, Netanjahut és Livnit nemzeti egységkormány megteremtésére ösztönözze. Ez egyébként nem is fért volna bele a köztársasági elnök viszonylag szűk jogkörébe.


Peresz a választók akarata szerint döntött. Az izraeli szavazók pedig a parlamenti választáson arról határoztak, hogy az elkövetkezendő négy évben Izraelt a jobboldal vezesse. A baloldali szavazók pedig úgy döntöttek, hogy nagy pártra szavaznak, magára hagyták a Munkapártot és a liberális Merecet és a Kadimára voksoltak. Livni ugyan a vártnál jobban szerepelt, de a tőle balra álló pártok rovására szerezhetett csak új szavatokat. Így a kormányfői megbízatást szerda este Binjamin Netanjahu vehette át, mert a mandátumok többségét a jobboldali blokk mondhatta magáénak. Szerda estig a Likud összesen 50 mandátumot gyűjtött be, hiszen az Lieberman pártjával az utolsó pillanatig nem tudott megegyezni. A Kadima készségesnek mutatkozott, hogy a párt feltételeit teljesíti, ám ezt csak azon az áron tehette, hogy a baloldali pártok, a Munkapárt és a Meretz elfordultak tőle. Teljesen valószínűtlen, hogy Lieberman csütörtök reggel, lapzárta után Tzipi Livnit ajánlja Peresznek kormányfőként. Még ebben az esetben is kizárt Livni jelölése, Lieberman pozícióját viszont ez nagy mértékben gyengítené. Netanjahu jelezte is, hogy amennyiben nem őt jelölik kormányfőként, Lieberman nem számíthat a honvédelmi, külügyi vagy a pénzügyminiszteri kulcspozícióra a kormányban. Ezt persze Lieberman sem kockáztatja meg. Bár a Kadimának semmi esélye a kormányalakításra, a Kadimával való flörtből nem lesz szerelem, ám az utolsó pillanatig emelheti a Likud szemében a párt részvényeinek értékét.


De milyen koalíciót alakít majd Netanjahu?


Netanyahu a kampány során széleskörű koalícióban gondolkodott és előtérbe helyezte a nemzeti egységkormány megalakítását. Netanjahu lehetséges partnert a Munkapártban látott. A Kadimát viszont nem szándékozott bevenni a kormányba, mert arra gondolt, hogy ellenzékben megszűnhet a párt, a centrista jellege és az arcnélkülisége miatt. A szavazók azonban másként döntöttek. Ben-Gurion egykori pártjának vezetője, Ehud Bárák úgy döntött, hogy a választási vereség után nem lép koalícióra, hanem ellenzékben próbálja rendezni a soraikat.


Így nem maradt más csak a Kadima, egy hárompólusú koalíció balszárnyon a Kadimával és jobboldalon az Israel Beitenuval. Mindkét koalíciós partner a Likudból lépett ki. Talán egy ilyen trió a kezdete lehetne egy új nagy párt csírájának? Ez az eshetőség azonban a Kadima ellenállásán bukott meg. Livni győztesnek nyilvánította magát és ő tett koalíciós ajánlatot Netanjahunak, hogy a Likud lépjen be az ő kormányába. mikor ezt Netanjahu visszautasította, Livni az egyenlők kormányát ajánlotta, kétéves rotációval a kormányfői pozícióban. Livni mögött azonban mindössze 55 mandátum áll, amelyből 11 teljesen inaktív, hiszen anticionista, arab pártok mandátumairól lévén szó, kormányalakításnál figyelembe venni ezeket nem lehet. Ezzel a hamvába hullt kísérleteivel Livni elvágta magát a kormányszereptől és nyilvánvalóan ellenzékbe készül.


A másik opció Netanjahu számára egy alapvetően jobboldali kormány, a természetes szövetségesekkel. Likud, a Sasz, az Israel Beiteinu, az Egyesült Tóra Judaizmus, a Nemzeti Egységpárt, és a Habajit Hajehudi együtt 65 mandátummal rendelkezik és stabil kormányzási alapot és keretet jelenthet, amely a Kadima bármilyen kísérletét képes visszaverni a Knesszetben, hogy a kormányt megbuktathassa. Melyiket válassza?


Netanjahu célja: megakadályozni Iránt, hogy atomfegyverhez jusson, legyőzni a Hamaszt és meg akarja erősíteni az ország gazdaságát. E háromból kettő az igazán probléma. Irán és persze a Hamasz. A Kadima első blikkre talán jó lenne, hiszen a párt a Gáai-övezetben a Hamasszal és Libanonban a Hezbollahval is háborúzott. Ám politikai céljai jelentősen különböznek a Likudtól. Livni olyan tűzszünetet fogadott el Libanonban, amely lehetővé tette, hogy a terrorcsoport felfegyverkezzen és nemcsak Dél-Libanont, de a libanoni kormány felett is átvehette az ellenőrzést. A Gázai-övezetből pedig előbb kivonult, hogy utána sokkal rosszabb helyzetben tárgyaljon a tűzszünetről. Így a Hamasz a hatalomban maradhatott. Arról nem is beszélve, hogy a Kadima létre akarja hozni a palesztin államot Judeában, Szamáriában, Jeruzsálemben, Gázában és a szírekkel is alkodudozni készül a Golánról.


A jobboldali pártok nemcsak a Likud filozófiáját osztják, de a politikai céljaikat is. Ez a blokk nem hagyna jóvá olyan tűzszünetet, amely ezer terroristát engedne szabadon, köztük tömeggyilkosokat a börtönből. Nem egyezének bele olyan nemzeti stratégiába, amely szerint Izrael biztonságát nemzetközi erők szavatolnák és persze nem mennek bele abba, hogy Judeát, Szamáriát, Jeruzsálemet és a Golan-fennsíkot arab ellenőrzés alá engedjenek át.


A stratégiai célok közötti különbség miatt egy jobboldali opció jobb mint a Kadimával való koalíció. Az egzisztenciális fenyegetettség Irántól és zsoldosaitól csak erősödik azzal a ténnyel, hogy a Nyugat közeledik az arab világ Izrael-ellenes poziciója felé. A nyugati értelmiség elfordult Izraeltől. Ma nemcsak arról van szó, hogy a Nyugat nem támogatja Izraelt abban, hogy megvédhessse magát ellenségeitől, de bizonyosak lehetünk abban, hogy még meg is akarják gyengíteni. Talán a Kadima bevétele a kormányban ezt a negatív hatást csökkenthetné? A baloldal Izraelben úgy véli, hogy ő jobb kapcsolatokat ápolna az USA-val és Európával. Livni ezt a választási kampányban ki is használta mondván, hogy egy jobboldali kormány Izraelt elszigetelné és Izrael kapcsolatát Washingtonnal megrontaná. Likudban emiatt néhányan azzal érveltek, hogy amennyiben a Kadima a kormányban lenne az USA és EU kétszer is meggondolná, hogy nyíltan ellenséges legyen.


Ám amikor 2002-ben Simon Peresz Saron kormányában külügyminiszter volt a Védőpajzs Hadművelet alatt, sem tudta megakadályozni, hogy a nemzetközi bal Izraelt ne vádolja háborús bűncselekményekkel. A Kadima vezette baloldlai kormány képtelen volt biztosítani az európai támogatást a 2006-os libanoni háború idején. A tényezők nem függnek Izraeltől. Izrael kormányának csekély a lehetősége, hogy a külföldi kormányokra hatást gyakoroljon. És ez nem függ attól, hogy kik alakítanak kormányt.


A baloldali pártok részvételének a kormányban azonban belpolitikai előnye van. Ők képesek mozgósítani a baloldali elitet és a médiát, hogy azok támogassák a kormány döntéseit. Mivel a baloldal volt kormányon 2006-ban és 2009-ben a média támogatta a II. Libanoni háborút és az Öntött Ólóm hadműveletet. Ám 1982-ben a libanoni háborúban, és a két palesztin felkelés 1988 -1990 között és 2003-ban, amikor a Saron vezette jobboldali koalíció kormányzott, a a politikai baloldal együttműködött a baloldali elittel és a médiával, a Békét Most mozgalommal és annak emberi jogi testvérszervezeteivel és a külföldi kományokkal, hogy aláássa az izraeli kormányt. A keddi győzelem óta a helyi média elit és a Kadima vezetők világossá tették, hogy a Likud vezette jobboldali kormány illegitim és együttműködnek abban, hogy a Netanjahu kormányt egy vagy két éven belül sikerüljön megbuktatni. Nyilvánvaló, hogy a választási „győzelem" ünneplése, a hiábavaló meghajlás Avigdor Lieberman előtt és a győzelmi parádé Tel-Aviv egyik szórakozóhelyén már a delegetimizálási kampány előszele.


Igaz, hogy sem a Kadima, sem pedig a baloldali pártok nem elleneznék egy Irán elleni katonai csapást. Ám valószínű, hogy amennyiben a Nyugat Izraellel szemben büntető intézkedést alkalmazna, amiatt a kormányon verik el majd a port. Az pedig igen zavaró lenne, ha az ellenzék a médiában támadná a kormányt amiatt, hogy nem hajlandó átadni Judeát, Szamáriát és Jeruzsálemet, valamint a Golan-fennsíkot. A Kadima vezetői Brüsszelbe és Washingtonba utaznának, hogy aláássák a Netanjahu kormány legitimációját Szíriával és a palesztinokkal szemben. Ugyanakkor az sem lenne jó, ha Livni a kormányban lenne. Aligha tenné félre céljait a palesztin állam megalakításáról, annál is inkább hiszen meg van győződve arról, hogy a választásokat ő, és nem Netanjahu nyerte meg. Ennek ellenére nagyon valószínű, hogy Izraelben Netanjahu vezérletével jobboldali koalíció alakul majd.

Eddigi hozzászólások: 0