Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2010-09-03 19:03 | Szombat kimenete: 2010-09-04 20:06 - Nicávim - Vájélech hetiszakasz פָּרָשׁוֹת נִצָּבִים-וַיֵּלֶךְ

A Blog egy szabad fórum. Az itt megjelent írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.

Meá Seárim
Szerző: dori

2009-04-01



A Meá Seárim (100 kapu) Izrael legvallásosabb negyedének számít napjainkban. A kerület Jeruzsálem városfalán kívül található. 1875-ben kezdték el építeni a lakónegyed első házait, melyek az állandó veszélyeztetettség miatt nagyon közel épültek egymáshoz, így egyfajta városvédőpajzsként szolgáltak. Az így kialakított lakótömb belsejében nagy udvart hoztak létre, melynek közepén kút biztosította a vízellátást a lakók számára. Az udvarba zsinagógát is építettek. A közösség asszonyai számára rendelkezésre állt az udvaron egy sütő, melyben a mindennapi kenyeret, illetve süteményeket sütöttek. Az idő múlásával egyre több és több ház épült az udvarba is. Manapság már szinte elképzelhetetlen, hogy a zsúfolt negyed egy része valaha udvar volt.
 
Miért nevezik ezt a negyedet „Meá Searimnak”? Egyik vélemény szerint azért, mert eredetileg 100 házat akartak ide építeni. Mások azt mondják, hogy egykor ténylegesen 100 kapu volt a negyedben. Igazából azonban mindössze 60 kapu található itt.
 
A negyedben kizárólag nagyon vallásos zsidók élnek. Szombaton és ünnepekkor a negyedben megáll az élet.
 
Egyszer jártam a Meá Seárimban, akkor is csak autóbusszal. Felejthetetlen élmény. A szűk utcákon nagy a tömeg, a vallásosnál vallásosabb emberek látványa együttesen mély hatással volt rám.

Az összes hozzászólás megtekintése (4)

1. Dr Székely István - 2009-04-02 21:32:25 | Válasz erre

Talán az a szép az életben,hogy annyira különbözőek vagyunk.Nem lehet mindenki hasznos,okos,dolgos és szép. Egyébként rendkivül unalmas lenne a világ.Ha tehetném,én sem adóznék,nem mentem volna a hadseregbe,és sok mindent nem ismernék el,mondjuk Izraelt Igen.
Egyébként szivesen beszélgetek Veletek,bocsánat a tegezésért.

2. JOSEF MOSHE - 2009-04-02 21:17:51 | Válasz erre

SAJNOS a MEA saarimBAN LAKOK 90%A NEM HASZNOS AZ IZRAELI TARSADALOMNAK es az allamnak. Nem akarnak dolgozni nem akarnak adot fizetni nem menneka hadseregbe es NEM ISMERIK EL IZRAELT. Egyesek az irani antiszemita gyilkos elnokot mentek meglatogatni.

3. chana - 2009-04-02 13:44:46 | Válasz erre

Igen, csodalatosnak ereztem en is az elejen, aztan sajat boeroemen ra kellett joennem, hogy sok minden nincs rendben - finoman szolva - az eletukben, mas a kuelsoe, mast tesznek, mind amit lattatni kivannak (persze nyilvan nem mindenki), es - toebbseguek utalja Izrael allamat, nem ismerik el letjogusultsagat - de a segelyeket, juttatasokat buzgon
felvesznek, orvosi elllatast, sok seruelten szueletett gyerekei apolasat is az az allam fizeti, amelyet el sem ismernek.


4. Dr Székely István - 2009-04-02 12:21:32 | Válasz erre

Ez a törtélemi-bibliai negyed csodálatos.A látogató visszarepül pár száz évet és csodaként éli meg a multat.Megható felemelő élmény ott lenni.Magyar vonatkozásai is vannak e helynek.Kétszer jártam ott,s onnan van igazi mezüzém.
Remélem még eljutok oda.


Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Izrael

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - 2 halott 1 gyilkosért - Öröm vagy üröm?
• Zsidó Blog - A félelem 200 napja – 1.
• Zsidó Blog - Az izraeli pártok bemutatkoznak
• Zsidó Blog - Az izraeli választások várható (?) eredményei
• Zsidó Blog - Az izraeli zászló története
• Zsidó Blog - Az Örökkévaló Izrael legfontosabb szövetségese
• Zsidó Blog - Béke és összefogás a permanens közel-keleti háború helyett
• Zsidó Blog - Bne Brak-i mosoly Budapest szívében
• Zsidó Blog - Egyetlen demokrácia sem cselekedne másképpen.
• Zsidó Blog - Ejlát: a jövő nagyvárosa és nagy üzlete
• Zsidó Blog - Fotókiállítás Izraelről a Wesley János Főiskolán
• Zsidó Blog - Happy birthyday túl jó.... ;-]
• Zsidó Blog - Irány Irán
• Zsidó Blog - Izrael: A dupla győzelem
• Zsidó Blog - Izrael: saját akaratából jött létre, nem létrehozták
• Zsidó Blog - Izraelnek jobboldali kormánya lesz
• Zsidó Blog - Meá Seárim

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Disznóság!
• Hírek - Az izraeli miniszterelnök: "A lubavicsi rebbe tanácsát követtem az ENSZ-ben"
• Hírek - Netanjahu jól emlékszik a Rebbe álláspontjára a békéről és a zsidók biztonságáról Izraelben
• Hírek - Haszid mesék az izraeli középiskolai tananyag részévé váltak
• Hírek - Mike Huckabee szenátor: Nem Izrael szívében kell palesztin államot alapítani
• Hírek - A marokkói zsidó közösség bosszankodik az izraeli utazási figyelmeztetés miatt
• Hírek - Hagyománykövető mentősök a fogaikkal hozhatják működésbe a sürgősségi telefont
• Hírek - Jiddisül is beszélnek a Knesszetben
• Hírek - A britek már leradírozták Izraelt a térképről
• Hírek - A Chábád ifjúsági szervezetének elnöke találkozott az izraeli kormányfővel
• Hírek - A méregkeverőt börtönbe küldték
• Hírek - Kormányalakítás: nehéz szülés
• Hírek - A libanoni keringő című film tabukat dönt az arab világban
• Hírek - Jerikóban ismét héber ima (videóval)
• Hírek - Kormányalakítás Izraelben
• Hírek - Lojalitás nélkül nincs állampolgárság
• Hírek - Szomorú csúcs: az izraeli válások száma több mint 10 000
• Hírek - A távolság ellenére a zsidók kötődnek Izraelhez
• Hírek - Izrael nem vesz több vizet a Kineretből
• Hírek - Lieberman pártja nyert legtöbbet a háborúból
• Hírek - Rekonstruálták az ókori izraeliek arcvonásait
• Hírek - Mondjunk NEMET a SZENTFÖLDRE kilőtt rakétákra!
• Hírek - Hollywood csillagai tisztelegnek Izrael előtt
• Hírek - Új központ épül Aradon
• Hírek - Varázslatos utazás a cfáti kabbalisták nyomában
• Hírek - Ijesztgetésért indult vizsgálat az izraeli katona ellen
• Hírek - Olmertnek már két éve sem volt drága a Golán
• Hírek - Újra együtt a Felszabadító Háború önkéntesei
• Hírek - Neonácik Izrael mellett?
• Hírek - Az iráni külügyminiszter Izrael elpusztítására szólít fel
• Hírek - A születés jogán: Út Izraelbe
• Hírek - Felvétel nem csak újszülötteknek!
• Hitközség - Médiában - Hanuka ünnepén gyertyát gyújtanak a Nyugati téren
• Tanulmányok - Zűrös-e a hetes?
• Tusrajz - A NATO tagság a megoldás Izrael számára?

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Bámidbár Mózes 4. könyve -- Mászé (4Mózes 33–36.)
• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Dvárim Mózes 5. könyve -- Nicávim (5Mózes 29:9–30:20.)
• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Békés-e a békefolyamat a Közel-keleten?
• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- A Rebbe szava - A megvilágosult élet
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Egy zsidó útikönyv
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- Ahol az élő zsidóság részévé válhatsz
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- Ég és Föld között
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- Zűrös-e a hetes?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 27. I.évf./12.szám -- A REBBE SZAVA: Izrael
• Könyv / Herman Wouk - Én Istenem -- Izrael
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó történelem: Egy nép útja; Az álmessiások; A magyarországi zsidók emancipációjának története
• Audió / Oberlander Báruch, Köves Slomó - A zsidó történelem állomásai -- A cionizmus régen és ma
• Audió / Oberlander Báruch, Köves Slomó - A zsidó történelem állomásai -- Bányai László: Izrael háborúi
• Audió / - Judaizmus gyorstalpaló - Zsidó Tudományok Szabadegyeteme -- A Szentföld törvényei a Bibliában

KépGaléria

• Birthright Israel 1 nap
• Birthright Israel 2-3 nap
• Pre Birthright

Könyvek

• Könyv / - Zsidó Ismeretek Tára - XVI. kötet: Antiszemitizmus, gazdasági válság, Izrael --

Szövegek

• A fény két hullámhossza

Cimkék:
Izrael