2008-03-24

A lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi levele az egyiptomi kivonulásról, a kóser és boldog pészáchról


Békesség és áldás nektek.

Az egyiptomi kivonulás, Peszách ünnepének központi eseménysora, létfontosságú szerepet tölt be az zsidó nép egészének és minden egyes zsidónak az életében.

Az egyiptomi kivonulás tanítás minden zsidó számára, és útmutatóul szolgál nemcsak általánosságokban, hanem a részleteket illetoen is.

Az egyiptomi kivonulás egyik kiemelkedo jellemzoje az Istenbe és az Isteni Gondviselésbe vetett mérhetetlen bizalom. Ez abban mutatkozott meg, hogy az egész, férfiakkal, asszonyokkal és gyerekekkel együtt több milliós nép egy szempillantás alatt távozott az anyagi javakkal megáldott országból, ahol addig éltek, minden élelem és felszerelés nélkül, mert teljesen megbíztak tanítónk, Mózes szavában, amit az Örökkévaló nevében mondott (ld. még Jeremiás 2:2.).

Ráadásul amikor elhagyták Egyiptomot, nem az ismeros, rövidebb úton indultak, a filiszteusok országán át (2Mózes 13:17.). Igaz, hogy az egyenes út a háború veszélyével járt volna, mégis egy háborúban van esély a gyozelemre, és még veszteség esetén is van remény, hogy legalább néhányan megmenekülnek, és életben maradnak. Ennek ellenére a puszta sivatagnak indultak, ahol nem volt természetes lehetoség a túlélésre (ld. 5Mózes 8:15.).

Erre a cselekedetre is az egyetlen indok az volt, hogy Mózes utasította oket Isten nevében.

Ez még meglepobb, ha figyelembe vesszük, hogy ezek az események azután következtek be, hogy a héberek 210 évig egy helyen, vándorlások nélkül éltek és tevékenykedtek. Továbbá, Gósen földje, ahol éltek, a földmuvelésre legalkalmasabb, a legtermékenyebb föld volt (1Mózes 47:6.); az öntözése és az ivóvize sem az esozésen múlt, hanem állandóan a Nílus biztosította. Tehát, az ország, amit elhagytak minden tekintetben a „természet” rendje és szabályai alapján muködött, viszont a sivatagban csak a bizonytalanság várt rájuk.

* * *

„Mint amikor kijöttél Egyiptomból...” (Michá 7:15.), attól a pillanattól kezdve, hogy a héber törzsek elhagyták Egyiptomot elkerülhetetlenné vált, hogy az Isteni Gondviselésbe vetett teljes bizalom, Isten utasításainak feltétel nélküli követése minden tekintetben - még a mindennapok során is - minden zsidó útmutatója legyen, ne racionális számításokra és természeti törvényekre hagyatkozzanak.

Ez a válasz a kérdésre, amit a nem zsidó világ szegez a Tórát és micvákat betartó zsidónak:
„Állandó versenyzéssel teli világban élünk, amiben küzdeni kell a túlélésért. Mindenki egy adott ország adott körülményei között él - hogyan lehetséges nem meghajolni, és a helyi isteneket szolgálni, legyen az akár a pénz, vagy a másságtól való félelem stb.? Hogyan lehet továbbra is kötodni a 613 micvához, ami »terheli« és korlátozza az ember minden lépését, teljes létezését és munkáját?”

A válasz: az egyiptomi kivonulás, a fenti magyarázat tükrében.
A kivonulás során az Örökkévaló utasításainak engedelmes, a különbözo racionális számítások és körülmények figyelembe vétele nélküli követése, és a 210 éves múlttól való elszakadás volt az igazi boldogsághoz vezeto út - nemcsak szellemi értelemben (a Tóra átvétele, és Isten választott népévé válás), hanem fizikai értelemben is: a tejjel és mézzel folyó országba való bevezettetés.

Ugyanez érvényes ma is és minden idokben. Minden zsidó és a zsidó nép egésze számára az egyetlen út az igazi boldogsághoz a Tórán és a micvákon keresztül vezet - a mindennapok és az egész életvitel Tórához és micvákhoz igazításán keresztül, „melyeket ha megtesz az ember él általuk (bennük és velük)” ahogy írva van (3Mózes 18:5.).

* * *

A zsidó népnek meg parancsoltatott: „minden utadon Ismerd meg Ot” (Példabeszédek 3:6.). A zsidónak minden útjára, az egész napjára vonatkozóan vannak utasításai a Tórából, amiket teljesítenie kell. Következésképpen bármikor elofordulhat, hogy szembe kell nézzen a fent említett kérdéssel, és ezért mindenki megkapta az utasítást: „Egész életed minden napján emlékezz az egyiptomi kivonulás napjára” (5Mózes 16:3.). Ez olyan emlékezés kell legyen, ami tanít, világít és erot ad ahhoz a cselekedethez, ami a napokat élettel teli, zsidó napokká teszi, amivel kapcsolatban apósom (az elozo lubavicsi rebbe) hangsúlyozta: Peszách ünnepe felvirrad és hat ránk, nemcsak minden nap, hanem egész nap.

Kóser és boldog peszáchi áldással,

Menachem Schneerson


Eddigi hozzászólások: 0


Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Lubavicsi Rebbe

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Obama a Rebbét idézi

Cikkek

• Hírek - Közeledik Smuel rabbi születésnapja
• Hírek - Ünnepség a Vasváriban
• Hírek - Aki egy életet ment
• Hírek - Egy emlékezetes este – a Rebbe Jorcájtja
• Hírek - Fárbréngen a Rebbe jorcájtjára
• Hírek - Sájele rabbi Jorcájtja
• Hitközség - Médiában - Kié volt a Rumbach utcai zsinagóga?
• Magazin - A feltétel nélküli bizalom
• Magazin - A kivonulás a jelen tapasztalata is!
• Magazin - Belekortyol-e Élijáhu próféta a borba?

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Látogatás a lubavicsi mozgalom bölcsőjénél
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Függelék - A lubavicsi rebbe levele Elie Wieselhez

Könyvek

• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot --

Szövegek

• A Rebbe filozófiája
• A Rebbe levele Elie Wieselhez
• Chabad - Bemutatkozás
• Chabad - Filózófia
• Chabad - Rebbe
• Elie Wiesel beszélgetései a lubavicsi rebbével
• Rebbe - Aki kitárta a Judaizmus kapuját

Téma: Kivonulás

Cikkek

• Magazin - A feltétel nélküli bizalom
• Magazin - A kivonulás a jelen tapasztalata is!

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Smot Mózes 2. könyve -- Bo (2Mózes 10:1–13:16.)
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- A Rebbe szava - A kivonulás: éppúgy a jelen tapasztalata, mint a múlté
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- Gyerekeknek - kapásból
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Peszách: Kerek, őrzött és szögletes macesz – melyik ízletesebb?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- HOGY? HOGY NEM? - A „minimális” Szédereste
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 30. II.évf./15.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: Az ember képessége határtalan
• Könyv / Chábád Lubavics és Magyar Könyvklub - Az őrködés éjszakája - Pészáchi Hágádá -- Má nistáná és a négy fiú

Ünnepek

• Peszách פסח

Cimkék:
Lubavicsi Rebbe; Kivonulás