Hírek

A magyar bíróság nem kutatja, kicsoda Eli Wiesel

2012-02-09
Elutasította a bíróság a Köves Slomó ellen benyújtott keresetet. A Grüner Miklós által kezdeményezett perben azzal vádolta az EMIH vezető rabbiját az idős férfi, hogy őt egy blogbejegyzésben történelemhamisítónak nevezte. Az említett bejegyzésben (mely egy a NOL-on megjelent írás kapcsán született) nem szerepelt ez az állítás.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Grüner, aki auschwitzi túlélő, több évtizede folytat hadjáratot Eli Wiesel ellen. Véleménye szerint ugyanis a Nobel-díjas író valójában ellopta az igazi Wiesel Lázár személyiségét és történetét. A most lezárult perben is ezeknek a vádaknak kívánt hangot adni. A vezetőrabbi mellett ezért alperesként megjelölték azt a határőrt is, aki látogatásakor beengedte az országba Eli Wieselt, illetve magát Eli Wieselt is.
Ugyanakkor lapunk tudomására jutott, hogy egy Izraelben élő idős férfi, aki gyerekként jó barátja volt Eli Wieselnek, szeretné eloszlatni a híres író személye körül újra meg újra felröppenő rágalmakat. Következő cikkünkben részletes összefoglalót közlünk az ügy hátteréről és remélhetőleg megszólaltatunk olyanokat is, akik megcáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkeznek Eli Wiesel személyazonosságáról.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: