Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-03 16:29 | Szombat kimenete: 2012-02-04 17:37 - Bösálách hetiszakasz פָּרָשָׁת בְּשַׁלַּח
2009-11-11




A holokauszt óta először érkezik hivatalos látogatásra Budapestre december 9-én a magyar származású Nobel-békedíjas író, Elie Wiesel.



A világhírű író Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbijának meghívását fogadta el abból az apropóból, hogy a Chábád Lubavics mozgalom itthon idén ünnepli 20. születésnapját.

Elie Wiesel díszvendége és központi előadója lesz a "Magyar-zsidó együttélés a közös jövőért" konferenciának, ahol a hitközségek vezetőin túl felszólal majd Kányádi Sándor Kossuth-díjas magyar költő és köszöntőt mond Bajnai Gordon miniszterelnök. Elie Wiesel találkozik majd Sólyom László államfővel, Bajnai Gordon miniszterelnökkel, hazai egyházi vezetőkkel és magyar holokauszt túlélők egy csoportjával.

A Nobel-békedíjas író díszvendége lesz a Chábád Lubavics Alapítvány jótékonysági vacsorájának, ahol előadást is fog tartani. Az est vendégei között lesz - mások mellett - Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök, Aliza Bin-Noun, Izrael budapesti nagykövete, Jeffrey Levine, az Amerikai Nagykövetség ügyvivője, Dorothee Janetzke-Wenzel, Németország budapesti nagykövete és a magyar kulturális élet kiemelkedő személyiségei. Az esten fellép: Vásáry Tamás, Kossuth-díjas zongoraművész és Érdi Tamás, zongoraművész.

Az összes hozzászólás megtekintése (0)
Az utolsó 100 hozzászólás
Kedves Kommentelő!

A zsidó szombat, pihenőnap miatt, ami péntek naplementétől szombat este a csillagok feljöveteléig tart, nincs most lehetőség hozzászólni.
Köszönjük megértését és türelmét.

Üdvözlettel:
a zsido.com szerkesztősége.


Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Elie Wiesel

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - „Zsidó” – szakítsunk a megszokott politikai narratívával
• Zsidó Blog - Agresszióval nem, de tényekkel igen!
• Zsidó Blog - Akkor talán
• Zsidó Blog - Jelen- és történelemcsúsztató körtánc, egy cionista „történész” tollából

Cikkek

• Hírek - Nobel-díjasok petíciója Ahmedinezsád és az iráni atombomba ellen
• Hírek - A Chábád az erő és a chaszidizmus kiváló ötvözete
• Hírek - Oberlander Báruch rabbi beszéde a kitüntetés után
• Hírek - "Mesterem Oberlander Baruch úr... csodálok kitartásáért"
További kapcsolódó elemek

Csatolt fájlok

• Videó - Elie Wiesel beszéde az EMIH jótékonysági vacsorán (magyar fordítással) / Elie Wiesel beszéde
• Hírek - Elie Wiesel felszólalása a Parlamentben / Wiesel a Parlamentben
• Hitközség - Médiában - Elie Wiesel látogatás a médiában / elie_wiesel_parlamenti_video
• Hitközség - Médiában - Elie Wiesel látogatás a médiában / elie_wiesel_diszvacsora_beszed

Könyvtár

•  / - Egység 17. - 1994. április -- Elie Wiesel vallomása Lubavicsról
•  / - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
•  / - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában

Szövegek

• A Rebbe levele Elie Wieselhez
• Elie Wiesel beszélgetései a lubavicsi rebbével

Webshop

• Elie Wiesel: Bölcsek és történeteik

Cimkék:
Elie Wiesel