A mai magyar zsidóság legnagyobb kihívása; a www.zsido.com kérdésére a válaszadók 40%-a tudatlanságot jelölte meg. Második helyre 33%-al az antiszemitizmus és harmadik helyre (26%) a belső harcok kerültek.
Legkevésbé a szociális ellátás hiányosságai jelentenek kihívást a mai magyar zsidóság számára.
A körkérdésre adott válasz valóság hű, hiszen a mai magyar zsidóság viszonylag keveset tud a saját örökségéről, történelméről és több évezredes kulturális és vallási hagyományairól. Pedig ebben az időszakban, amikor az antiszemitizmust a megkérdezettek harmada tekint a legnagyobb kihívásnak, a tudás, amely a zsidó identitás tudatos vállalásának alapvető feltétele éppen a legnagyobb kihívás. Az asszimilálódott magyar zsidóság nehezen viseli el az antiszemitizmust, hiszen ebben a harcában a tudatlansága miatt nem támaszkodhat zsidó identitására. Az első lépést azonban még tudás nélkül is, egyszerűen morális tettként is megléphetjük. Abban a pillanatban, hogy zsidóságunkat megvalljuk, már tartozunk valahová és az antiszemitizmus nem érheti el célját, a zsidóságot nem lesz képes a semmi karanténjába zárni. Ha ugyanakkor felismerjük, hogy az antiszemitizmussal szemben igazán hatékonyan csak egységesen tudunk fellépni, tudásunkat bővítve a sikeres küzdelem útjára léphetünk.
A közvélemény-kutatásra adott válaszok számszerűen:
Az emberi tudatlanság néha kell, néha átok,...
mindíg mindennel tisztában lenni kín lenne.
-és az a tudás amit magunkénak mondhatunk, de nem használhatunk akkor mit is ér?És ez is avittá lesz ami most nekünk tudás -ám évek múltán relatív...átmegy lehetőségbe vagy tapasztalatba talán nem tudom én nem vagyok okosz nekem ennyi adatott, nem lehetek több annál ami vagyok de törekedhetem rá, ha ezt így érzem szükségesnek.1 biztos az a mienk amit megettünk a többi időleges relatívum..., gondoljunk is bele a felejtés mit hagy számunkra, ha alapos munkát végez.
3401. Bényi Manó - 2009-10-20 00:20:23 | Válasz erre
Tisztelt EMIH! בעה\"ש
(Végül csak megjelenik.)Szóval csak annyit akartam mondani anno, hogy érdekes, hogy az\"alap-kommentár\" egy árva szóval nem emlékszik meg az igen jelentős szavazatokkal bíró ún. belső ellentétek, harcok témakörével. Tudom, hogy a téma kényes és szerteágazó, de sokunk úgy gondolja, hogy az egyik legnagyobb probléma. Kényes kérdés, de akik \"belül\" vannak pontosan érzékelik, tudják a probléma súlyát.
ברוכים הבאים
EMIH מזל והרבה עבודה נוספת
הח\"מ
Manó
3399. Bényi Manó - 2009-10-19 23:49:27 | Válasz erre
...érdekes, hogy már rég hozzászóltam,cak nem jelent meg
Kedves Kommentelő!
A zsidó szombat, pihenőnap miatt, ami péntek naplementétől szombat este a csillagok feljöveteléig tart, nincs most lehetőség hozzászólni.
Köszönjük megértését és türelmét.
Amint azt számos vicc is tanúsítja, a zsidóság erősen megosztott nép. Igaz ez kultúrára, filozófiára is. Nem lehet nagy meglepetés tehát, ha kiderül, hogy mindenféle méretű és formájú zsidó mozgalomból is rendkívüli választék áll rendelkezésre a földön.
Sokféle lényeges – történeti és kortárs – szempont alapján lehet ezeket megkülönböztetni egymástól, de talán a különbségekért leginkább felelő tényező minden irányzatban a modernitáshoz való viszony. Tovább olvasom
Naptár konverter
Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
Zsidó naptár
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!
Az emberi tudatlanság néha kell, néha átok,...
mindíg mindennel tisztában lenni kín lenne.
-és az a tudás amit magunkénak mondhatunk, de nem használhatunk akkor mit is ér?És ez is avittá lesz ami most nekünk tudás -ám évek múltán relatív...átmegy lehetőségbe vagy tapasztalatba talán nem tudom én nem vagyok okosz nekem ennyi adatott, nem lehetek több annál ami vagyok de törekedhetem rá, ha ezt így érzem szükségesnek.1 biztos az a mienk amit megettünk a többi időleges relatívum..., gondoljunk is bele a felejtés mit hagy számunkra, ha alapos munkát végez.