Simon Peresz elnök nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az izraeliek "nem felejtik el soha azt a kivételes" szerepet, amellyel az 1923-ban Németországban született, s 1932-ben Palesztinába emigrált Ike Aronovics hozzájárult Izrael állam megalapításához. Simon Peresz Arannet nem csak a hajó kapitányának, de „a szellemének” nevezte, „ő adott az utazásnak egy különleges jelleget.” Peresz szerint az Exodus kapitánya különleges bátorsággal megáldott, rendkívüli egyéniség volt, aki szerette népét. Peresz azt is megjegyezte, hogy az Exodus Aranne kezdeményezésére indult útjára. "Az Exodus az ő teremténye is volt" - írta Aronovicsról szerdai nyilatkozatában az izraeli államfő. "Nemcsak a kapitánya volt, de egy olyan vezető is, aki jellemével és elszántságával emlékezetessé tette ezt az utazást."
Aranne Gdanskban (Danzig) született, Lengyelországban és 9 éves korában érkezett az országba. Később hajókon dolgozott, mindig szerette a tengert. - nyilatkozta róla lánya, Ella. Egy hónapi bérét ajándékozta egy Perlman nevű tengerésznek, hogy intézze el felvételét egy tengerjáró hajóra. Különböző hajókon szolgált, míg Londonban el nem végezte a különböző szintű tiszti tanfolyamokat. 1942-ben, amikor visszatért a mandátumi Palesztinába, szerzett tudomást a Hagana különleges egységéről, a Palmah-ról. Később az Izraeli Védőerő, a Haganából fejlődött ki. Ennek alakult meg egy tengerészeti egysége, a Palyam, és Aranne arra kérte barátját, Jichak Sadeh-t, aki egyben a Palmah egyik alapítója és első parancsnoka is volt, hogy segítsen neki belépnie. Akkoriban a Palmah-nak nem volt szakképzett tengerésze, Arannet, a maga nyolc hónapi tapasztalatával szakértőként fogadták.
Az Exodus volt az első hajója, ahol kapitányként szolgált. Az Exodus története a legendás szerző Leon Uris regényéből 1958-ban vált világszerte ismertté. A regény adaptációját aztán filmre vették a magyar zsidó Paul Newman főszereplésével 1960-ban. 1997-ben dokumentumfilmet is készített róla a CBS televíziós társaság Morley Safer narrációjával. Aranne a Jerusalem Postban közölt interjújában kifogásolta, hogy a könyvnek és az abból készült filmnek nincs igazán köze a valósághoz.
Az Atlanti-óceánon közlekedő luxusgőzösből a brit majd az amerikai hadiflotta II. világháborús csapatszállító hajójává avanzsált President Warfieldet 1946-ban vette meg közvetítők révén az államalapítás előtti cionista félkatonai szervezet, a Hagana - a későbbi reguláris izraeli hadsereg - elődje. A President Warfield hajó Aronovics kapitány irányítása alatt érkezett meg az USA-ból, először az olaszországi Portovenerebe, ahol a fedélzetre szállt Joszi "Amnon" Harel (Hagana) és Micha Perlson is, a menekültek parancsnoka.
A hajó vásárlása megfontolt cselekedet volt. A 60.000 dolláros árért a Hagana olyan szállítóeszközt vásárolt, mely 2.8 m-es merülésével kikötő nélkül is Palesztina bármely partszakasza mellett kikötve partra tehette volna az embereket, úgy, hogy az esetleges ellenséges kísérőhajók nem tudták volna megközelíteni. A hamarosan Exodusra átkeresztelt hajó 1947. július 11-én - negyvenfős, amerikai zsidó önkéntesekből toborzott legénységgel - a dél-franciaországi Marseille-ből indult útnak titokban Palesztina felé, 4500, többségében holokauszt túlélő zsidóval a fedélzetén.
A britek a zsidó bevándorlást jogellenesnek minősítették, hogy ezzel kenyerezzék le az arabokat. Minden menekülőhajót elfogtak az angolok és visszairányították azokat a kiindulási kikötőikbe. Amint az eredetileg SS President Warfield-nek nevezett hajó elhagyta Marseille kikötőjét hadihajók követték útját. Egy héttel később, amint a hajó elérte Erec Israel partjait, britek elzárták az útját és a hajó fedélzetére szálltak. David Ben-Gurion, a zsidó közösség vezetője Palesztinában a megadásra utasította őket, ám Aranne és legénysége nem engedelmeskedett. A fedélzeten elénekelték a HaTikvát, mely később Medinát Israel himnusza lett. És a Hagana vezetői, a cionista kék-fehér Dávid-csillagos lobogó felhúzása mellett kikiáltották Izrael állam megszületését. Erre reagálva a 17-ről 18-ra virradó éjszaka folyamán az Exodust követő angol hadihajók, az Ajax vezetésével megtámadták az Exodust. A közel 4500 menekült, holokauszt túlélő minden kezük ügyébe kaparintható tárggyal harcolt, lett légyen az husáng, kannák vagy krumplik. A holtak között volt az első tiszt, William Bernstein, és a 15 éves Zvi Jakubowitz, több tucat ember komolyan megsebesült. 1947. július 18. késő délutánján az angolok a hajót Haifa kikötőjébe terelték, és itt az utasoknak át kellet szállni három angol hajóra (Ocean Voyager, Runnymede Park és Empire Rival). Megkezdődött az "Operation Oasis", aminek a folyamán a 4500 menekültet visszaszállították Franciaországba, ahol az utasok nem voltak hajlandóak kiszállni. A franciák sem voltak hajlandóak a britekkel együttműködni, hogy a kiszállást kikényszerítsék. Iszonyú feltételek közepette, túlzsúfoltan és híjával az elégséges élelmiszereknek, az augusztusi hőgutában, az utasok csaknem egy egész hónapig kitartottak, míg a britek meg nem parancsolták, hogy a hajók induljanak el Hamburg felé. Ott az elcsigázott, éhes és csüggedt menekülteket táborban zárták el Lübeck mellett. Az eset által világszerte kiváltott felháborodás - két évvel a világháború vége után - arra késztette a brit kormányt, hogy a gyarmati fennhatósága alatt álló Ciprusra, ottani táborokba szállítsák át a menekülteket, akik végül a zsidó állam 1948-as megalapítása után Izraelbe mehettek.
A kapitány 1993-ban egy a tengerparton épült hajó alakú házban lakott, tengerre néző óriási ablakokkal. Egyedül élt a házban, felesége Iréne, 2001-ben bekövetkezett halálát követően. Aranne temetésére december 25-én került sor. Nemcsak két leánya, hét unokája és két dédunokája, hanem egy egész nemzet gyászolja.
.jpg)
Igazán példát vehetnénk róla