Médiában

Bal-jobb összefogást sürget Bajnai

2009-12-22
FN.hu, * MTI * 2009. december 9. 16:52

A Magyarországon megjelenő szélsőjobboldali veszély ellen a baloldal és jobboldal összefogását szorgalmazta Bajnai Gordon.



A miniszterelnök a Parlamentben rendezett Magyar-zsidó együttélés - együtt a közös jövőért című konferencián szerdán úgy fogalmazott: tiszta lapra van szükség a szélsőségesek ellen. Nem azt kell nézni, hogy a múltban ki mit hibázott, hanem azt, hogy most és a jövőben kiben bízhatunk – mondta a meghívott egyházi vezetők és politikusok előtt.

Minden lehetséges és alkotmányos eszközzel azért kell küzdeni, hogy a szélsőségesek ne jelenthessenek veszélyt senkire. A miniszterelnök szerint ez azonban nem kizárólag a kormány, hanem valamennyi politikus és polgár felelőssége, aki őszintén hisz a demokratikus értékekben, a köztársaság eszményeiben.

Magyarország igazi arca nem egy gyűlölettől eltorzult arc, még ha nem is tud mindig mosolyogni - mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke.

Elie Wiesel Nobel-békedíjas író szerint a gyűlölködők, a rasszisták, akik szégyent hoznak Magyarországra, a magyarok és a zsidók közös ellenségei. A holokauszt tagadását pedig törvénnyel kellene büntetni Magyarországon is – tette hozzá. A politikusokat arra kell sürgetni, hogy minél jobban és erőteljesebben ítéljék el az antiszemitizmust és a rasszizmust mind a közéletben, mind egyéb megnyilvánulásokban, így például a publikációkban is. Hatvanöt éve először a szavakban nyilvánult meg a gyűlölet, aztán váltott át a szörnyű tettekre - emlékeztetett a konferencia díszvendége, akit 15 évesen Máramarosról hurcoltak el 1945-ben.
Téma: Elie Wiesel

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: