A Rabbi tanácsa

Betérhet-e kiskorú gyerek, ha örökbefogadják?

2011-05-09
Szia Slomó!

Egy fura (de tisztán elméleti) kérdés fogalmazódott meg bennem ma: ha örökbefogadnánk egy gyereket a feleségemmel, és zsidóként szeretnénk felnevelni, be kéne téríteni a gyereket? És ha nem ismertek a szülei pl? És ugyanolyan folyamat lenne számára a betérés, mint egy "idegen"-nek? És egy gyerek hogy tud betérni? És amíg be nem tér, addig milyen szabályok vonatkoznak rá pl. az otthonunkban (kóserság, szombat, stb.)?

Előre is köszönöm a válaszod!

Üdv,
Ádám

Kedves Ádám,
Próbálok sorjában menni a kérdéseidre: Ha egy zsidó házaspár örökbefogad egy gyermeket, akinek nem ismerik származását, akkor be kel hogy térítsék. A gyermek betérése azzal jár mint a felnőtteknél (lányoknál mikve, fiúknál mikve és brisz), azzal a különbséggel, hogy nincs a hosszú ismerkedős, dillemázós periódus. Ugyanis a szülők tudása és vallásossága a letéteménye annak, hogy a gyermek nem csak átesik a ceremónián, hanem tartani is fogja a vallási szabályokat. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy a szülőknek tartaniuk kell a micvákat. Mivel betérni csak szabad akaratból lehet, így amikor a gyermek nagykorú lesz (12/13) akkor meg lesz a lehetősége, hogy lemondjon a zsidóságáról. De ha akár egy nap is eltelik úgy hogy ezt nem teszi meg akkor többé zsidó marad örökké.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: