Búban vagyok miattad, testvérem Jonatán… (2Sámuel 1:26.)

Gabival 13 éves korunk óta ismertük egymást. Én akkor egy nyárra érkeztem Budapestről New Yorkba, egy lubavicsi vallásos zsidó táborba. Kilógtam a sorból, hiszen asszimilált magyar zsidó család sarjaként, nem csak angoltudásom hagyott maga után kivetnivalót, hanem a zsidó vallással kapcsolatos szokások ismeretében is nagyon el voltam maradva. Azt mondják a gyerek társadalom a legkegyetlenebb. Valóban voltak gyerekek, akik kevés szánalommal viseltettek irántam és csúfoltak, kinevettek. De Gabi egyből felkarolt, tanított, segített, megvédett, és a kezdeti nyelvi nehézségek ellenére vérbeli barátságot kötöttünk, talán azért is volt különösen érzékeny, mert ő is kilenc éves volt, amikor Izraelből, új környezetbe, New Yorkba költöztek. Gyerekkora óta benne volt a küldetéstudat.

Nyolc éven keresztül nem találkoztunk, majd mikor izraeli tanulmányaimat befejezve ismét a New York-i rabbi iskolában kötöttem ki, megint összehozott bennünket a sors. Gabi cseppet sem változott, benne volt a segítőkészség, a másokra való odafigyelés, de ez addigra párosult a tanulásban elért kiemelkedő eredményeivel, az íráshoz való tehetségével is. Rabbi iskolánk tudományos folyóiratát szerkesztette, és nem egyszer vitatkoztunk éjszakába nyúlóan ebben az időszakban.

Soha sem volt kérdés, hogy a rabbi pályát választja, mindig azt kereste, hogyan tud tanítani, hogyan tud másokat a zsidósághoz visszavezetni. Mindig tudtuk, hogy tehetségével messzire fog jutni.

Rivkát izraeli születésű feleségem által ismertem meg. Elemi elsőtől voltak osztálytársak, és még mielőtt Gabival találkoztak volna gyakran járt hozzánk Haifa melletti lakásunkra, hogy Debórával a főiskolai tananyagot átismételjék.

Ott voltunk az eljegyzésükön, az esküvőjükön és úgy gondoltuk ennél jobban egymáshoz illő párt ritkán hoz össze a Teremtő keze. Igazán boldogak voltak együtt, és az egymást követő halálosan beteg kisbabák sem vették el kedvüket az élettől, és ami a legfontosabb az örömteli élettől, egy olyan élettől, amiben nem magukkal, és a maguk fájdalmaival voltak elfoglalva, hanem a nap 24 órájában küldetésüket teljesítették. Nem is csodálkoztunk, hogy Gabi és Rivká Bombaiban kötöttek ki. Olyan emberek voltak, akik nem riadtak vissza a nehézségektől, akik a Világ legtávolabbi pontjára is készek voltak elmenni, hogy másokon segíthessenek. És segítettek is. Otthonuk, a „Chabad House” mindig nyitva állt, és fénypontja volt nem csak a helyi 4000 indiai zsidónak, akik végre „szülőkre” leltek, hanem a több tízezer évente megforduló izraeli fiatal turistának és külföldi üzletembernek is.

Gabi és Rivka azt tették, amit még négyezer lubavicsi, chábád rabbi család tesz, a világ több mint 1500 pontján. A „CháBáD” a zsidó filozófia, a Kabbala első három attribútumának a Bölcsesség, Értelem és Tudás mozaikszava. Egy Lubávics nevű kis orosz faluból indult a tanítás, hogy minden alapja ez a három attribútum. A tudás, az értelem és a bölcsesség terjesztése vezet mindenegyes lélek és mindenegyes cselekedet végtelen értékének felismerésére. Ez az irányzat az, amely úgy véli, hogy minden zsidó és minden ember kötelessége a tudást magába szívni, és azt rögtön tovább is adni. Azt tanítja, hogy az élet értelme a másikon segíteni.

A néhai lubavicsi Rebbe Menachem Schneersohn (1902-1994) rabbi tanítása ösztönzött több ezer fiatal ortodox zsidó családot, hogy otthonukat, családjukat és a megszokott környezetüket elhagyva a világ legtávolabbi pontjaira költözzenek, és a helyi zsidó életbe bevetve magukat a fényt hirdessék. Mindezt nem pénzért, nem kóvedért (tiszteletért), hanem a „CháBáDért” – a tudás terjesztésért, a zsidó népért.

Persze vannak, akik kritizálnak, akik konkurenciát látnak ebben a munkában, egy kicsit „túl rámenősek” vagyunk, „túl elszántak”, „meg vagyunk győződve hitünkről”, de egyet senki sem vitat, a 29 éves Gabi és a 28 éves Rivká a fény követei voltak.

A fény követei szerda este egy egészen más küldetés követeivel találták magukat szembe. A „Sátán” követei tettek náluk látogatást, hogy hideg fejjel kegyetlenül legyilkolják őket és a Chábád Ház többi vendégét köztük Leibish Teitelbaum rabbit, a sátoraljaújhelyi és máramarosszigeti rabbi család sarját, az Auschwitzban mártírhalált halt nyírbátori ortodox rabbi unokáját, aki nyolc kisgyereket és egy özvegyasszonyt hagyott maga után.

A sötétség követei kegyetlenül végeztek velük, de a fényt nem tudták legyőzni. A Holtzberg házaspár egyetlen egészséges gyermeke, a kétéves Mojsi csodával határos módon a házvezető Szandra hősisségének köszönhetően megmenekült és Bombayba máris új lubavicsi rabbi érkezett. Dov Goldberg rabbi máris kezébe vette a helyi közösség sorsát, pénteken már istentiszteletet vezényelt, és a Chábád Ház fizikai és szellemi restaurálását ígéri.

Fájdalommal teli konferencia beszélgetésben vettem részt vasárnap este. A világ különböző pontjain élő lubavicsi rabbik arról beszélgettünk, hogy mit lehet most tenni. A válasz egyértelmű. A biztonsági intézkedések megerősítésén túl csak egy dolgot tehetünk, még több fényt kell hirdetnünk.

 

 

Köves Slomó chábád rabbi

 

2008. december 8.-án 19 óra; 1052 Károly krt. 18-20.