Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-03 16:29 | Szombat kimenete: 2012-02-04 17:37 - Bösálách hetiszakasz פָּרָשָׁת בְּשַׁלַּח
2009-11-16



Az izraeli külügyminiszter a Sky News televíziós csatornában adott interjújában jelezte: Izrael kész az iráni nukleáris létesítmények lebombázására és ez nem blöff.



E kijelentéssel egy időben tárgyal Iránnal az Egyesült Államok és az ENSZ arról a javaslatról, hogy az urániumot külföldön dúsítsák, hogy Irán ne használhassa a dúsított urániumot háborús célokra.

„Blöff azért van az ügyben, még pedig Irán részéről, amely olyan kártyákkal játszik, amelyek valójában nem állnak a rendelkezésére.”- jelentette ki. A miniszter helyettes nem volt hajlandó kizárni az izraeli vagy más nemzetek katonai opciójának alkalmazását Iránnal szemben, ha a tárgyalás sikertelen lesz.”

Izrael és Amerika azzal vádolja Teheránt, hogy katonai célokra akar urániumot dúsítani. Dr. Ronen Bergman, „A titkos háború Iránnal” – című mű szerzője szerint, ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a katonai csapás elkerülhetetlenné válik. Yaakov Katz katonai elemző szerint az 1000 mérföld távolságban levő, a föld mélyében, jól elrejtett és szétszórtan elhelyezkedő iráni atomlétesítmények lebombázása igen nagy kihívást jelentenek. A kockázat nagy, hiszen Irán szövetségesei, akiket alaposan felfegyvereztek, a síita Hezbollah és a szunnita Hamasz az egész világon terrorista támadásokat hajthatnak végre izraeli és zsidó célpontok ellen. Ráadásul az izraeli támadás kiválthatja az Egyesült Államok haragját és elítélhetik az európai nemzetek is. Iránt pedig feljogosíthatja arra, hogy atombombát gyárthasson. E megfontolások azonban másodlagos jelentőségűek. „Izrael csöpp ország, akár egy atomcsapást sem élne túl.” – jelentette ki Bergman. Így a feladat nem a katonai egyensúly megteremtése, hanem annak megakadályozása, hogy Irán atomfegyverhez juthasson.

Az összes hozzászólás megtekintése (2)
Az utolsó 100 hozzászólás

3711. Zoltan39 - 2009-11-19 17:46:42 | Válasz erre

Nem kell féli attol hogy esetleg Koreával,Sziriával,vagy Kinával, vagy Oroszországgal Titkos Megnemtámadási Szerzödése van Iránnak,?? és egy akcio kiváltja a szerzödö felek háborus csapás-válaszreakcioját???????????????

3710. Janos Kondash - 2009-11-19 17:17:14 | Válasz erre

Nem Danny Ajalom az izraeli külügyminiszter!!!! \"Az izraeli külügyminiszter a Sky News televíziós csatornában adott interjújában jelezte:...\"
Kedves Kommentelő!

A zsidó szombat, pihenőnap miatt, ami péntek naplementétől szombat este a csillagok feljöveteléig tart, nincs most lehetőség hozzászólni.
Köszönjük megértését és türelmét.

Üdvözlettel:
a zsido.com szerkesztősége.