Mennyire használtak a múltban (használnak esetleg a jelenben) a vallásos zsidók nyilvánosházat akár Magyarországon, akár másutt? Mit mondanak erről az előírások, rabbik?
Egy régi anekdota szerint, amikor Mózes lejött a hegyről kezében a két kőtáblával, azt mondta egy jó és egy rossz híre van. A jó hír, hogy sikerült tízre lealkudni a parancsolatokat. A rossz hír viszont, hogy a „ne paráználkodj” benne maradt a tízben…
A viccet félretéve a „Ne paráználkodj!”, amely egyike a tíz parancsolatnak (2Mózes 20:12.; 5Mózes 5:17.) magában foglalja a házasság nélküli szexuális kapcsolatot. A Tóra ugyanis azt mondja: „Ha valaki feleséget vesz magának, és hál vele…”, más szóval a az együtthálást mindenképp meg kell hogy előzze a házasság aktusa.
Mindezen felül a prostitutíciót a Biblia külön is tiltja, miként írva van (5Mózes 23:18.): „Ne legyen paráznaságra szentelt nő Izrael leányai közül…”.
A fenti viccel azonban ellentétben a paráznaság tilalma és a szigorúan házasságon belüli szexuális élet szabálya nem csupán valamilyen értelmetlen szabály, hanem annak a gondolatnak a kifejeződése, hogy a férfi és a nő közötti kapcsolat nem szabad hogy, csupán a testi kapcsolatra koncentrálódjon. Csak a mély lelki kapcsolat és erős szerelmi kötelék csúcsaként teljesedhet ki tökéletesre a szexuális élet, és ez a házassági kötelékén belül az ideális. Ugyanis ez az a kapocs, amelyben a kétfél kinyilvánítja egymáshoz való elvághatatlan összetartozását.
A néhai lubavicsi rebbe, M. Schneershon gyakran emlegette a Példabeszédek (31:30.) egy mondatát, amelyet amúgy minden péntek este az otthoni szertartáson is elrecitálunk: „Hazug a báj, mit sem ér a szépség, asszony, aki az Örökkévalót tiszteli, az a dicséretre méltó”. A rebbe ezt úgy értelmezte, hogy habár nem a szépség a nő leglényegesebb erénye, mégis, ha társul vele „az Örökkévaló tisztele”, akkor a szépség erénye is más fénybe kerül és a maga helyén nagyon fontossá válik.
Mindezzel együtt minden reggel azért imádkozunk, hogy a Teremtő ne vigyen minket kísértésbe, ugyanis egyetlen hús-vér ember sem lehet biztos magában, hogy képes kiállni egy adott kísértést. Természetesen minden próbatételt ki lehet állni, de ahhoz elszántság és szorgalom szükséges, sohasem szabad elbíznunk magunkat.
Visszatérve tehát az eredeti kérdésre, mégpedig hogy vallásos zsidók használják-e ezt a szolgáltatást? Nem. Ugyanis tilos. És nyilván nem csak minden vallásos ember, hanem minden morális ember is igyekszik távol tartani magát az ilyentől, ami a szerelem és szexualitás magasztos aktusát egyszerű testi szükséglet kielégítésévé alacsonyítja.
Igaz-e, hogy Izraelben úgy tenyésztenek malacot, hogy egy deszkapallón tartják őket? Ha igen, akkor ez hogy lehetséges, mit csinálnak a malacokkal – ugye meg nem ehetik – a zsidók? Hol lehet erről többet megtudni? Ha nem, akkor mi lehet az alapja ennek a legendának?
A disznó egyike a Biblia által felsorolt nem kóser állatoknak (3Mózes 11:7.; 5Mózes 14:8.). Érdekes, hogy az összes nem kóser állat között éppen a disznó vált a tréfliség szimbólumává, már az ókorban is (lásd pl. Jesájá 65:4.). Ennek megfelelően ma is gyakran találkozhatunk olyanokkal, akik amúgy nem tartják a kóser étkezés szabályait, de a disznóhús tilalmára nagyon ügyelnek.
Az evés fogyasztásán túl létezik egy külön tilalom bármilyen tiltott dolog tartására vagy az azzal való kereskedésre (Misna, Seviit 7:3.) Természetesen a disznótartás, tenyésztés is ez alá a tilalom alá esik.
Ezen az általános tilalmon túl van még egy előírás, amely minden olyan állat tartását tiltja, amelyet „nehéz őrizni és kárt tehet másokban”. Ezért aztán „Bölcseink azt tanították, hogy átok követi azt, aki kutyákat vagy malacokat tenyészt, ugyanis gyakori az általuk okozott kár.” (Maimonidesz, Misne Torá, A kártevés szabályai 5:9.) Ezen túl a Misna, a disznó tenyésztését külön is tiltja (Bává kámá 79b). Ehhez a tilalomhoz a Talmud még egy pikáns történetet is elmesél. Egy további forrásból (Ávot dörábi Nátán, 35:2.) úgy tűnik, hogy a Szentföldön egy további tilalom tiltja a sertés tenyésztését.
A disznóra való zsidó „érzékenységet” az izraeli polgári törvénykönyv is datálja. Az 1962-es „Sertés tenyésztésnek tilalma”, megtiltja a disznó tenyésztését és vágását Izraelben, minden olyan területen ahol zsidók vagy muszlimok élnek. A törvény meghatározása szerint azonban a helyi hatóságok külön engedélye felmentést adhat a szabály alól.
A Láháv nevű kibucban egy 2000-3000-es állományú sertés tenyészet működik, amely elvileg kísérleti célokra jött létre. Csakhogy a tenyészet nem tartozik semmilyen akadémiai vagy akár üzleti társasághoz, és végülis egyfajta kiskapuként szolgál „a fölöslegek felhasználása” által az étkezésre használatos sertés hús feldolgozásra. Érdemes megnézni erről az itt http://news.walla.co.il/?w=/5/180346/@@/item/printer található elemzést.
A nagy orosz alija óta gyakorlatilag Izraelben mindenütt lehet sertés húst vásárolni.
Vagyis a fentiek alapján láthatjuk, hogy a „deszkákon nevelt sertés” csupán egy babona, ami valószínüleg azért terjedhetett el – alapozatlansága ellenére is –, mert annyira eredeti hogy egy újságíró sem hajlandó lemondani róla…
Akkor ha mindig más bújik ki belőle , nagyon hasonlít a zs-dóhoz!
Cikkbe lőttek, cakkba lépett, cakkba lőttek, cikkbe lépett!
Nekem versenyezk a dzseki csámpás csáriis csempelin, hogy melyikük a jobb! de ahogy a csmpe táncol...! Állítólag mégsem volt zs.Mindegy, akkor is nevetséges volt!