2009-10-12
Marek Edelman, az 1943-as varsói gettó felkelés utolsótúlélője nemrégiben Varsóban hunyt el 90 éves korában.“Mindig is harcoló hősként, nagyon bátor emberként őrzöm meg az emlékezetemben.” – jelentette ki Sevah Weiss Izrael egykori lengyelországi nagykövete és a Knesszet volt elnöke.
A szívgyógyász orvos a háború után Lodzban élt és dolgozott. 1980-ban csatlakozott a Szolidaritás szakszervezeti szövetséghez és kiállt az emberi jogok és a szabadságok védelmében az elnyomás időszakában is. Nem csoda, ha a lengyelek követendő erkölcsi példaként állították az egykor, a nácik ellen küzdő háborús hőst.

A kommunizmus bukását követően Lengyelországban a Fehér Sas rendjelben és a francia Becsületrend Lovagja kitüntetésben részesült. Lech Walesa, aki a Szolidaritás elnökéből, a kommunizmus bukását követően köztársasági elnök lett méltatta az elhunyt erkölcsi tisztaságát, bátorságát és hősiességét.” „Franciaország egy hőst veszített el. Ő volt az ember, aki gondolkodott és meg is cselekedte az elgondolhatatlant.” – így jellemezte Bernard Kouchner, francia külügyminiszter. „Az Egyesült Államok kiáll Lengyelország mellett, amely e bátor hős elvesztését gyászolja.” – nyilatkozta Ian Kelly, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. Marek Edelmant Varsó legnagyobb zsidó temetőjében helyezték nyugalomra.
Az összes hozzászólás megtekintése (1)
Az utolsó 100 hozzászólás
Kedves Kommentelő!
A zsidó szombat, pihenőnap miatt, ami péntek naplementétől szombat este a csillagok feljöveteléig tart, nincs most lehetőség hozzászólni.
Köszönjük megértését és türelmét.
Üdvözlettel:
a zsido.com szerkesztősége.
ennél több volt,harcolt a diktaurák ellen, a népek megbékéléséért, minden fajta nacionalizmus ellen, az emberekért.Sz.K