Hírek

Fák, gyümölcsök, véradás: Ó- és Újbuda együtt ünnepelt

2012-02-09
Aki egy életet megment olyan, mintha az egész világot mentené meg – tanuljuk a Talmudból. Ó-és Újbuda közös Tubisváti ünnepségén hatvanhatszorosan mentették meg a világot, hiszen az Országos Vérállátó Szolgálat által szervezett véradáson több tucat önkéntes ajánlotta fel vérét, melyek egyenként három ember életét menthetik meg. Sokan a helyszínen szembesültek vele, hogy idős koruk miatt már nem lehetnek véradók, nem úgy a három fiatal budai rabbi. A két szervező, Köves Slomó és Radnóti Zoltán mellett a Frankel Leó utcai körzet rabbija, Verő Tamás is megjelent az eseményen annyi időre, hogy vért adhasson.

A kedd este megrendezett program mindenki reménye szerint egy gyümölcsöző összefogás kezdete lesz: először fordult ugyanis elő, hogy az újbudai neológ- és az óbudai chabad emih-es körzet közösen ünnepelt. A Fák újévét köszöntötték ezzel a rendhagyó, véradássál egybekötött ünnepségen. A Lajos utcai zsinagógában gyűlt össze a két közösség apraja és nagyja. Gyümölcsökből, zöldségekből és süteményekből álló látványos svédasztal fogadta a mintegy 120 főnyi ünneplő tömeget. A jó hangulatról közös daltanulással gondoskodtak a szervezők. A gyerekekre szakképzett animátorok vigyáztak, akik az ünneppel kapcsolatos, izgalmas feladatokkal és játékokkal szórakoztatták a kicsiket.
A két rabbi beszédében a fák és az ember hasonlóságáról és a párhuzam tanulságáról beszéltek. Mindketten hangot adtak reményüknek, hogy nem ez lesz az utolsó ünneplés. A két közösség tagjai nagyon jó hangulatban ismerkedtek egymással, tulajdonképpen sokan már korábbról jól ismerik egymást, és jó páran egyszerre mind két közösséghez tartoznak, mind két helyről.
Ezután izgalmas vetélkedőben mérhette össze tudását a két közösség. A vallási és történelmi kérdéseket felsorakoztató „Legyen ön is zsilliomos” játékon nagy küzdelem alakult ki a két csoport között, melyből végül az óbudaiak kerültek ki győztesen. A jó hangulatú versengés után tu bi’sváti széder következett és még hosszasan zajlott az ünneplés.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: