Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ
2008-06-17



Neve is mutatja: heti hét nap, napi huszonnégy órában tartott eddig nyitva az Alon-csoporthoz tartozó 24/7 élelmiszerüzlet-lánc. A javaslat Dudi Wiessman tulajdonostól származik, és azt a vallásosok bojkottja kényszerítette ki.

A szombat szentsége felett őrködő rabbinikus testület azzal kívánta kikényszeríteni a szombatszegés beszüntetését, hogy három hónappal ezelőtt megtiltotta a vallásos zsidók számára a 24/7 igénybevételét; Wiessman ezt követően kezdett tárgyalásokba a testülettel, mivel a bojkott érzékeny bevételkiesést okozott a számára. A találkozón a sábeszi zárvatartás fokozatos bevezetéséről állapodtak meg, ám nem volt jelen Jichák Goldknopf rabbi, a rabbitestület elnöke, aki egyébként Gurt reprezentálja – és tudvalevő, hogy épp a guri közösség nem hajlandó semmiféle kompromisszumra, hanem azt követeli, a 24/7 azon nyomban hagyjon fel a szombatszegéssel.

Ugyancsak ortodox bojkottal küszködik a Sefa Súk lánc, amelynek vezérigazgatója, Zeév Vurembrand ellenintézkedésként drasztikus árcsökkentéseket rendelt el négy napon át. A betérők így például három liter zacskós tejhez a korábbi 16,50 helyett 10, három csomag Pampers pelenkához az addigi 231 helyett 150 sekelért juthattak hozzá, és így tovább.

Rákócza Richárd / www.miertcion.blogspot.com


Az összes hozzászólás megtekintése (0)
Az utolsó 100 hozzászólás

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Szombat

Cikkek

• Hírek - Fokozatosan átáll a szombati zárvatartásra a tel-avivi üzletlánc
• Hírek - Sábát kicsiknek és nagyoknak
• Videó - A hávdálá - Szombat búcsúztatás
• Videó - Pénteki gyertyagyújtás (videó)

Csatolt fájlok

• Videó - Pénteki gyertyagyújtás (videó) / Péntek esti gyertyák

Könyvtár

•  / - Egység 22. - 1995. szeptember -- Előszó: Automatizált szombat
•  / - Egység 22. - 1995. szeptember -- A szombaton tiltott tevékenységek
•  / - Egység 22. - 1995. szeptember -- Szombat a család ünnepe
•  / - Egység 26 - 1996. szeptember -- Zsidó világhíradó
További kapcsolódó elemek

Könyvek

•  / Nógrádi Bálint - Misna: Sábát traktátus --
•  / Chabad Lubavits Hungary - Sábeszi Imakönyv --

Szövegek

• Sábeszi gyertyagyújtás

Téma: szombatszegés

Cikkek

• Hírek - Fokozatosan átáll a szombati zárvatartásra a tel-avivi üzletlánc

Cimkék:
Szombat; szombatszegés