A kegyetlen mumbai vérengzések kapcsán több gyászüzenetet és részvétüzenet kaptunk magánszemélyektől, barátoktól, ismerősöktől és zsidó szervezetektől egyaránt. Az alábbiakban két zsidó szervezet a Kidma és az Izraelita Műhely üzenetét közöljük.
Tisztelt Vezető rabbi úr!
Hazánk és az egész világ több milliónyi polgárához hasonlóan, mi is feszülten követtük az alig egy hete bekövetkezett mumbai tragédiát. Ismét meg kellett élnünk egy borzalmas és értelmetlen terrortámadást, amely csaknem kétszáz ártatlan ember életét követelte.
Megrendüléssel hallottuk, hogy a terror ismét új arcát mutatta és ezúttal vallási intézményt is érintett. A támadók kegyetlenül lemészárolták a rabbit, és a zsinagógában vallásukat gyakorló embereket.
A Kereszténydemokrata Néppárt ezúttal is határozottan visszautasítja az erőszak és a terror minden formáját. A demokrácia minden eszközével fel fog lépni, mint ahogy azt a múltban is tette, az erőszak és a terror minden formája és megnyilvánulása ellen.
Ezúton szeretném magam és a Kereszténydemokrata Néppárt nevében részvétemet nyilvánítani a mumbai terrortámadás áldozatainak hozzátartozói felé.
Őszinte nagyrabecsüléssel:
Budapest, 2008. december 8.
Dr. Semjén Zsolt
Tisztelt Gyászoló, Megemlékező Egybegyűltek!
„A háború először a remény, hogy utána jobb lesz; aztán az elvárás, hogy a másiknak rosszabb lesz; aztán az elégedettség, hogy tényleg nem lett jobb neki; s végül a meglepődés, hogy mindenkinek rosszabb lett” - szól Karl Kraus örökérvényű gondolata.
A világban egy örült, elvakult háború zajlik, amelyről nem tudjuk megmondani, mikor kezdődött, hol szedhet ismét vaktában áldozatokat és meddig fogunk tőle mindannyian szenvedni. Nem tudjuk, mert ez a harc nem országok, nemzetek, de nem is vallások vagy civilizációk között zajlik. Célpontjai és áldozatai azok, függetlenül attól, melyik földrészhez, nációhoz vagy felekezethez tartoznak, akik értelmet látnak az Életben, akik így vagy úgy, de keresik a földi Boldogság forrását, akik bármifajta Rendet képzelnek el evilági útjuk során. Nagyon sokan és sokfélék vagyunk ilyenek, és bár talán igen távoli, és gyakran halványnak látszó, mégis létezik egy mindannyiunk számára közös mérték, mely cselekedeteinket - ha lazán is, de - összeköti, amely valamennyiünket egy láncra fűz fel. Hit a minden embert megillető, elidegeníthetetlen jogokban, a másik személy tisztelete, egy valamennyiünkre
vonatkozó szabályrendszer kölcsönös elfogadása, hiszen a glóbuszon nem szóródhatunk szét a végtelenségig, hanem meg kell tűrnünk egymást, és el kell fogadnunk egymás igazságait.
Velünk szemben áll a Nihil, a Halál, a Rombolás kultúrája. Akik saját belső rabságukból a többi ember elpusztításával, saját korlátaik, falaik ledöntése helyett a Teremtett világ megsemmisítésével akarnak szabadulni. Minden háború, minden egyes újabb gyilkosság őket, minden összefogás, egymás iránti szolidaritás, megértés bennünket, az Életet akarókat erősíti. És ha csüggednénk, sohase feledjük: az Élet mindig erősebb. Mindig akarata, természete, rendje érvényesül: az Élet mindig utat talál magának.
Mondjunk el együtt egy halk imát az áldozatokért - saját nyelvünkön, vallásunk és felekezetünk rendje szerint, és erősítsük meg a szívünket.
Budapest, 2008. december 8.
Részvéttel:
Orbán Viktor
Tisztelt Boruch Oberlander és Köves Slomó!
Szorongva figyeltük az elmúlta napok mumbai eseményeit. Az egyre szörnyűbb képek világszerte minden jóérzésű embert megdöbbentettek. A napokig elhúzódó merényletsorozat látszólag több ezer kilométerre zajlott tőlünk, mégis egyszeriben nagyon közel kerültek hozzánk a történések. Amikor hírét vettük, hogy fegyveresek hatoltak be a mumbai Chabad zsidó közösségi házba és ott túszokat ejtettek, Budapesten is azért szorítottunk, hogy mielőbb épségben kiszabaduljanak. Bár az esztelen támadás célpontja egy tőlünk távoli zsidó közösség volt, mindannyian tudjuk, hogy egy nép vagyunk, a fenyegetettségben és a fajdalomban is osztozunk.
Most, amikor bizonyosságot nyert, hogy a véres akcióban öt ártatlan zsidó is meghalt, együtt gyászolunk a családjukkal, Izraellel és a zsidó világgal, együtt érzünk a Chabad közösség tagjaival. Mert tudjuk, hogy amikor mumbaiban (vagy a világ bármely pontján) zsidókat mészárolnak le, akkor igazából minden zsidóval végezni akarnak. Nem számít, hogy egy indiai Chabad központot ér támadás vagy egy dél-izraeli iskolát rakétáznak, az áldozatok iránt érzett fájdalom közös az együttérzést nem kisebbítheti semmi sem.
Az öt ártatlan izraeli halála szomorúsággal és fájdalommal tölt el minket. Reménykedünk benne, hogy ez lesz az utolsó ilyen jellegű tragédia és végre nem az értelmetlen vérengzésekről, hanem a béke megteremtéséről szólnak majd a hírek.
Kérjük fogadják együttérzésünket és tolmácsolják részvétünket valamennyi áldozat hozzátartozójának és a Chabad közösségnek.
Budapest, 2008. december 1.
Nagy Ákos
elnök
Kidma Egyesület
Címzett: Köves Slomó vezető rabbi úr
Tisztelt Vezető rabbi úr!
Mély megdöbbenéssel követtük az elmúlt hét folyamán az indiai Mumbaiból jövő híreket. Oly sok emberhez hasonlóan az utolsó pillanatig reméltük, hogy az ártatlan áldozatok száma minél kisebb lesz.
Percről percre követtük a mumbai Bét Chabadban folyó eseményeket és az utolsó pillanatokig reméltük, hogy az épületben tartózkodóknak nem esik bántódása., még akkor is csodára számítva, amikor erre már semmi esély nem volt.
Sajnos ismét azt kellett tapasztalnunk, hogy a terrornak nincs lelkiismerete és nincs semmilyen ép ésszel támogatható értékrendje. Mélységesen elítéljük a közel kétszáz áldozatot követelő terrortámadást.
A terroristák alias módon vallási intézményt is megtámadtak és könyörtelenül végeztek a bent imádkozó rabbival és feleségével és az oda betérő vallásukat gyakorolni kívánó hithű emberekkel.
Ez úton szeretnénk részvétünket kifejezni valamennyi áldozat hozzátartozóinak Önöknek és Önökön keresztül az egész szervezetnek.
További munkájukhoz töretlen hitet és sok sikert kívánunk:
Weisz Péter elnök Szabó György alelnök
Feladó: Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület