Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ
2008-06-19



A Keren Or ünnepélyes felavatása egybe esik az EMIH holocaust megemlékezés sorozata első napjával. Az EMIH először tavaly nyáron először honosította meg a megemlékezés hagyományos formáját. Sziván hó 20-tól (idén június 23.), a magyar ortodox rabbik kijelölte Holocaust emlékezési naptól, egészen július 9-ig a magyarországi zsidóság deportálása beszüntetésének napjáig, a héber Álef-Bét sorrendjében minden nap egy-egy zsidó közösség és egy a holocaust áldozat emlékére tanulunk egy-egy misna passzust.


A tanulás előtt szót ejtünk az aznapi település és személy történetéről. Eszter könyve (9:28.) írja a purimi történet csodájának megemlékezéséről: „Ezek a napok emlékezetben maradnak és megtartatnak minden nemzedékben és nemzedékben”. A zsidó hagyomány szerint, az elmúltakra való emlékezés legnemesebb formája a tanulás. Hagyományos egy halálozási évfordulón, sőt magában a gyászidőszakban a talmudi Misnákból egy-egy passzust tanulmányozni, az elhunyt emlékére. A talmudi Misnának külön jelentősége van, hiszen a Misná (משנה) héber szó ugyanazokból a betűkből tevődik össze, mint a N’sámá (נשמה), a lélek. A tanulást követően elhangzik a Kádis, a hagyományos gyászfohász.
Az oktatásra esténként 19.30-kor kerül sor a Keren Or zsinagógában, az EMIH központjában (Károly krt. 20). Az adott mártír közösségről illetve személyről való megemlékezés hanganyaga naponta megtalálható lesz az Interneten a www.zsido.com honlapon. Aki teheti, szenteljen naponta egy pár percet, a mártírok emlékére és hallgassa meg az aznapi Misnát.

Az összes hozzászólás megtekintése (0)
Az utolsó 100 hozzászólás

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Holokauszt

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - „Egy zsidó elkap, bedug a zsákjába és megesz!”
• Zsidó Blog - Clotilde Szalon kurvái és a Rózsa lányok

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Holokauszt mint vallás
• Álef - Ne legyen a Holokauszt egy méltatlan „szenvedés-méricskéléssé”!
• Hírek - A szovjetek bombázhatták volna Auschwitz-t
• Hírek - A Hamasz szerint a Holocaust zsidók által fabrikált hazugság
További kapcsolódó elemek

Csatolt fájlok

• Hírek - Július 1.-én Máramarosszigetre emlékeztek - Misna tanulás (AUDIÓ) / Holokauszt megemlékezés

Könyvtár

•  / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- A vészkorszak
•  / - Egység 17. - 1994. április -- Auschwitz tanulsága az emberi gyarlóság tükrében
•  / - Egység 17. - 1994. április -- "Ezek miatt sírok én"...
•  / - Egység 17. - 1994. április -- Az Olvasó írja: "Már elmultam 30 éves, amikor felfedeztem, hogy zsidó vagyok"
További kapcsolódó elemek

Könyvek

•  / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból --

Szövegek

• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (2. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (3. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (4. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (5. rész)
További kapcsolódó elemek

Cimkék:
Holokauszt