2010-01-18
Zsidók, keresztények és moszlimok évszázadokon át jártak egy Bagdadtól délre fekvő kis városhoz, amelyet arabul Al-Kifl-nek neveztek, hogy meglátogassák Ezékiel próféta sírját és imádkozzanak.
A síremlék héber feliratai és a Tóraszekrény zsidó karaktere sosem zavarta a nem-zsidó híveket. Az emlékhely közvetlen közelében a 14.-században egy minaret épült, ám a sír szentségének zsidó jellege változatlan maradt. Az iraki zsidó közösség tulnyomó többsége 60 évvel ezelőtt elmenekült Irakból az arab hatalom elnyomó zsidóellenes intézkedései miatt. A siíták azonban továbbra is gondoskodtak a szenthely rendben tartásáról.
Mostanáig.
Nemrégiben az „Ur” helyi iraki hírügynökség jelentette, hogy az Iraki Régészeti és Örökségi Hatóság egy óriás mecsetet akar a sírra építeni. A héber feliratokat és a díszítést pedig egy „felújítás” keretében eltávolították. Shmuel Moreh professzor a jeruzsálemi Héber Egyetemről értesítette a Jerusalem Postot a hírről. (A professzor nyerte 1999-ben az Izrael Díjat a közel-keleti tudományokban és vezeti az iraki származású Zsidó Akadémikusok Társaságát.)
"A sír megszentségtelenítéséről először egy barátomtól, egy német tudóstól hallottam, aki meglátogatta a sírt, felhívott engem és elmondta, hogy a héber feliratot a síron bevakolták és azt tervezik, hogy a mecsetet építenek föléje. A változtatások megdöbbentették és figyelmeztetett engem, hogy minél hamarabb cselekedjek mielőtt a kár helyrehozhatatlanná válik.”
"Kapcsolatba léptem Shelomo Alfassa úrral, aki az amerikai igazságügyminisztériumnak az arab orzságokból elszármazott zsidóval foglalkozó osztályt írányítja és elmondtam neki mit hallottam. Akkor láttam meg az Ur hírügynökség jelentését, amely közli, hogy az Iraki Régészeti és Örökségi Hivatal mecsetet épít a sírra és el akarja távolítani a héber felirítokat és díszítéseket.” -nyilatkozta Moreh professzor.
Az iraki sajtójelentések arról szólnak, hogy a sírhoz emelt épületet annak rossz állapota miatt akarják lebontani. Az iszlám szunnita szélsőségesek nyomást gyakorolnak a kormányra, hogy számoljanak fel mindent Irakban, ami az országnak a zsidóság való ősi és történelmi kapcsolatáról árulkodna. A zsidók ezer évvel azelőtt érkeztek Irakba, hogy azt az iszlám meghódította volna. Moreh szerint azok a moszlimok, akik ma meglátogatják a sírt már nem tudják, hogy Ezékiel zsidó volt. Ez a célja ennek az intézkedésnek, hogy az iszlám mindent a magáévá tegyen és kisajátítson.
Irak, a bibliai Aram Naharaim gazdagon bővelkedik zsidó vallási szent helyekben. Nemcsak Ezékiel, de Ezra, Daniel, Nehemieh, Nahum és Jonah sírja is ebben az országban nyugszik. (Ezékielnek tulajdonítanak egy másik sírt is Dezfulban, dél-nyugat Iránban.) Az iraki hatóságok 2003-ban jelezték, hogy meg akarják őrizni a zsidó szent helyeket, amelyek mágnesként vonzanák a turistákat. Az országban azonban mindössze nyolc zsidó maradt és a keresztények túlnyomó többségét is a szélsőséges moszlim fundamentalisták elűzték. Most a zsidó sírok és szent helyek jövője meglehetősen bizonytalan. A folyamatos merényletek még az ősi siíta mecseteket sem kíméleik. Egy párat már felrobbantottak közülük.
Reméljük, hogy a zsidó szent helyek és sírok a végén mégiscsak megkímélésre kerülnek. Ehhez azonban tennünk is kellene valamit.
Az összes hozzászólás megtekintése (2)
Az utolsó 100 hozzászólás
Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.
Szóljon hozzá!
Ebben a dologban Izrael kormányának kell lépnie ugy gondolom, az Ensz felé, meg Irak kfelé is. A régészeti helyeket világörökségi szintre kéne emelni-emeltetni.DE KI KELL EZTVÉGEZZE????Ki kell kérvényezze?? Az iraki háboru során gyalázatos régészeti dolgok történtek.. tudjuk. Az araboknak semmilyen régészeti dolog, épület,tárgyi emlék nem érték.Sajnos.