Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-03 16:29 | Szombat kimenete: 2012-02-04 17:37 - Bösálách hetiszakasz פָּרָשָׁת בְּשַׁלַּח
2009-11-30



Egység és szakadás a magyarországi zsidó történelemben



A magyarországi zsidóság történetében különösen fontos a 19-20. század időszaka, hiszen ez az a kor, amelyben a felvilágosodás, a liberalizmus, a ’48-as szabadságharc, a kiegyezés, majd az emancipáció folytán találkozik egymással a magyarság és a magyarországi zsidóság történelme. Ezzel a korszakkal foglalkozik Köves Slomó rabbi új könyve, amely a szerző Debreceni Egyetemen történelemből benyújtott sikeres doktori disszertációját tartalmazza. A „Zsidó Szakadás – Hamburgtól Nagymihályig” – című könyvet a Noran Libro könyvkiadó jelentette meg.

A szerző historiográfiai bevezetőjében jelzi, hogy a zsidóság történetét „belülről” is meg kell rajzolni és nem elegendő pusztán a magyar történelemnek a zsidóságra gyakorolt hatását vizsgálni. Bár a zsidó közösség belső történelmére vonatkozólag születtek elemző könyvek, maradt azonban egy terület ahol szükség volt hiánypótlásra, ez pedig a magyar zsidó történelem vizsgálata a vallás jobb megértésén keresztül. A zsidó történelmet ugyanis nem lehet csak kollektív történelmi összefüggésekből megérteni, ehhez ismernünk kell a zsidó vallás teológiai axiomáit is. Minden vallás alakul és változik. A zsidó vallás különlegessége, hogy évszázadok folyamán nagy rugalmassággal alkalmazkodott a változó világhoz, de meg tudta tartani alappilléreit. A teológiai alapok megértéséhez a szerző behatóan elemzi a zsidó vallás szerkezetét az Írott és a Szóbeli Tant. A zsidó vallás lényegi eleme az önálló gondolkodás, vita és a kérdezés. A zsidóságon belül is léteztek iskolák és irányzatok, sőt olyanok is, amelyek végül leszakadtak a zsidóság törzséről.

A szerző az egység és a szakadás dialektikáját, a konzervatív és reformer ellentét teológiai elemzését állítja középpontjába. Összeveti a hamburgi reform zsinagógák megjelenését a magyarországi eseményekkel. A szerző választ keres a kérdésre: miért vezettek a magyarországi fejlemények a szakadáshoz, miközben a zsidóság Németországban megőrizte egységét? A szerző eddig feldolgozatlan és magyarul hozzá nem férhető forrásokkal fejti fel az 1868-as neológ – ortodox szakadás körülményeit, elsősorban ortodox szemmel elemezve a Lichteinstein Hilél rabbi kezdeményezésére összehívott nagymihályi ortodox rabbi gyűlés határozatait. A kilenc pontból álló szabályzat teljes mértékben körülbástyázta az ortodox álláspontot és kizárt minden kompromisszumot a két tábor, az ortodox és a neológ között. A nagymihályi rendeletek elemzése mellett Köves beazonosította e rendeletek több mint 80 aláíróját. A nagymihályi polémia leírása, az idáig magyarul hozzáférhetetlen rabbinikus források, responzumok hiánypótló fordítása, a helység-, a személy- és családnevek beazonosítása eredeti kutató munka produktuma.

Köves Slomó rabbi könyvét nemcsak szaktudósok, de a zsidóság történelme iránt belső vagy külső szempontból érdeklődök is nagy tanulsággal forgathatják. A könyv fontos hozzájárulás ama kérdés megválaszolásához, hogy szükség van-e ma zsidó identitásra és milyen is legyen a ma zsidó identitása.

Az összes hozzászólás megtekintése (6)
Az utolsó 100 hozzászólás

3910. Admin - 2009-12-10 18:30:52 | Válasz erre

Kedves Németiné és Juhász úr!
A könyvet meg lehet venni a Bp. Károly krt. 20. alatti irodánkban. 2990,- forintért.


3908. Juhász László - 2009-12-10 18:05:32 | Válasz erre

Kedves Slomó!
Csatlkoznék az előttem kérdezőkhöz!
Szívesen vennénk egy kis felvilágosítást, hogy hol lehet kapni a könyvet, ill. megrendelni?!
Előre is köszönöm a választ!


3830. Németiné Kökényesi Andrea - 2009-12-04 08:18:21 | Válasz erre

Kedves Slomo!
Érdekelne a könyve. Szeretném tudni, hogy hol és milyen áron tudnék hozzájutni.
Köszönöm

3820. dobozoskola - 2009-12-03 12:17:15 | Válasz erre

Hol kapni és mennyiért?

3818. földes andor - 2009-12-03 11:48:39 | Válasz erre

Kedves Slomo!

Cégünk közel 28 éve foglalkozik nyomdatermékek előállításával névjegyektől a keménytáblás könyvek készítéséig. Tervezünk, tördelünk és nyomtatunk utazási katalógusokat, plakátokat, műsorfüzeteket, iskolai évkönyveket, meghívókat, itallapokat, menükártyákat, displayeket, ügyviteli nyomtatványokat, szórólapokat, dossziékat, prospektusokat és havi újságokat. Bővebb információkkal szívesen állunk rendelkezésükre.

Szeretnénk segíteni azzal a felajánlással Önök részére, hogy kiadványaikat önköltségi áron állítjuk elő, hogy célközönségük jobban megismerhesse az Önök kiváló munkáját.

Köszönettel
Földes Andor
Anzsu Kft.
06/20/3552030



3807. ישראל דוב - 2009-11-30 21:57:48 | Válasz erre

כל הכבוד!!!!!!!!!1
Kedves Kommentelő!

A zsidó szombat, pihenőnap miatt, ami péntek naplementétől szombat este a csillagok feljöveteléig tart, nincs most lehetőség hozzászólni.
Köszönjük megértését és türelmét.

Üdvözlettel:
a zsido.com szerkesztősége.