regisztráció
zsido.com / Hírek
Letartóztatták az Izraelt megjárt iráni bloggert
2008-11-19

Egy iráni honlap szerint Izraelnek kémkedett Hosszein Derakhsán, az egyik legnevesebb ellenzéki, aki Kanadából való visszatérése után nem sokkal került be a teheráni rendőrállam fogaskerekei közé. Állítólag beismerte, hogy kém.

Irán legnépszerűbb bloggere két alkalommal látogatott korábban a zsidó államba: először 2006-ban, amikor a Beér Seva-i Ben Gurion Egyetemen tartott szemináriumot a blogírás rejtelmeiről, s a lapoknak azt nyilatkozta, legfőbb célja, hogy megtörje az izraeli-iráni kapcsolatokat megbénító tabut. „Az iráni média kizárólag az öngyilkos merényletek és lövöldözések tükrében hajlandó Izraellel foglalkozni. Meg akartam mutatni iráni olvasóimnak, milyenek igazából az izraeliek, s milyen a mindennapi élet Izraelben. Ugyanakkor szeretném az izraeliek felé azt az üzenetet közvetíteni, hogy az iráni nép nem olyan szélsőséges, mint a rezsimje.”

 

2007-ben újra Izraelben járt a blogger, akkor a TV2-nek adott interjút – ám nem sokkal ezután nézetei valamilyen hatásra változáson mentek át, és blogja egyik napról a másikra gyalázni kezdte a zsidó államot és magasztalni Mahmúd Ahmedinedzsád elnököt. Egyetértett azzal is, hogy a teheráni rezsim terrorizálja a kettős állampolgársággal rendelkezőket; ezek közül nem egyszer „nyilvános bűnmegvallásra” késztettek, vagyis arra, ismerjék be, hogy kapcsolatot tartanak fenn a Nagy vagy a Kis Sátánnal – azaz az Egyesült Államokkal vagy Izraellel.

Deraksán a pálfordulásig a világ körül utazgató, magányos bloggerharcos figuráját testesítette meg az iráni tömegek számára, aki még attól sem fél, hogy nyíltan szembeszegüljön az iráni iszlamista terror-rendszerrel. Nem tudni, miért változtatta meg nézeteit, s egyelőre azt sem, mi van vele.

Rákócza Richárd / www.miertcion.blosgpot.com



Cimkék:

Hírlevél jelentkezés



Léteznek-e karácsonyi zsidó szokások? Léteznek-e zsidó szokások december 24-én este? Igaz-e, hogy a zsidók ilyenkor nem tanulnak Tórát és fokhagymás pirítóst esznek? Ír bármit a Talmud Jézusról?
Ezekre a kérdésekre ad választ Oberlander Báruch rabbi Hanuka 4. estéjén tartott előadás, ami itt teljes hosszábban meghallgatható.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkents a megfelelő nyílra!

Polgári naptár




Zsidó naptár


Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja mega következő polgári dátumot!


 Nyomtatható verzió     Küldje el ismerősének!