- Keresztény teológusok ezt azzal magyarázzák, hogy a bárányáldozat előre vetítette Jézus Krisztus (Isten báránya) keresztáldozatát. Én ezt kicsit erőltetettnek tartom, mivel igazságtalan lenne Káinnal szemben, hogy azért, mert ő földművelő, akkor ő már eleve hátrányos helyzetben lett volna. Vagy mégis a keresztény teológusoknak van igaza?
Köszönöm a válaszát, illetve ezzel a történettel kapcsolatos minden véleményét, észrevételét
Shalom (Mikajéhu)
Kedves Kérdező!
Ahogy Rási kommentárjai között láthatjuk „egy tűzcsóva lejött az égből és felemésztette Ábel áldozatát, de Káinét nem.”
Ennek magyarázata a következőben rejlik: Ábel „elsőszülött, legszebb bárányai” közül választott áldozatot, Káinról viszont csak ezt olvashatjuk: „hozott a föld gyümölcseiből”.
Amikor Istennek áldozunk, jóhiszeműségünket, hitünk erősségét bizonyítja, ha javaink közül a legértékesebbet áldozzuk fel.
Másik kérdésedre Maimonidész: A Szentély építésének szabályai könyvének második fejezetében találunk választ. Itt megemlíti, hogy Ádám már közvetlenül a teremtése után mutatott be áldozatot az Örökkévalónak, így nem Ábel és Káin hozza az első áldozatot.
Köves Slomó rabbi











.jpg)

