Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ
2008-08-22



Nem csak a fogyatékkal születettek, de más betegségekben szenvedők sem használhatták úgy eddig a mikvét, mint mások. A lubavcsi mozgalom gyűjtést indított az Egyesült Államokban annak érdekében, hogy megvalósulhasson a háromnegyed millió dolláros vállalkozás.

Rákbetegek, szklerózisban és más bénulásos betegségekben szenvedők üdvözölhetik a mozgássérülteken kívül a kezdeményezést, amelynek célja a számukra is emberi méltósággal használható, „akadálymentesített” rituális fürdők létrehozása. Ilyen mikvéből még Amerikában sem létezik tucatnyinál több, másutt egyenesen ismeretlenek. A lubavicsi rebbe után elnevezett Méi Menáchem projekt több részből áll: magában foglal egy női, egy férfi, egy kaseroló mikvét és egy gőzfürdő-részt. A létesítményt a szokásos öltözőkön, recepción és egyéb részeken kívül hidraulikus liftekkel is ellátják majd, és az egész épületet úgy alakítják ki, hogy azt a mozgásukban bármilyen módon korlátozottak a lehető legkevesebb akadályoztatással vehessék igénybe.

 

Mordechai Schoenfeld


Az összes hozzászólás megtekintése (0)
Az utolsó 100 hozzászólás

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Mikve

Cikkek

• Hírek - Új rituális fürdő mozgássérültek számára Floridában
• Hírek - Válasz a bombayi merényletre: Új chabad mikve berlinben
• Hírek - Mikve mozgáskorlátozottaknak
• Hírek - Mikve a titok

Könyvtár

•  / - Egység 11. - 1992. december -- Előszó - A zsidó lét titka
•  / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
•  / - Egység 11. - 1992. december -- S. Ájálá - Házas élet
•  / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- Új rituális fürdő Budapesten
További kapcsolódó elemek

Hetiszakasz

• Möcorá
• Smini

KépGaléria

• Zstsz látogatás a hitközség mikvéjében

Cimkék:
Mikve