Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ
2009-12-09



Elie Wiesel látogatásáról képekkel illusztrált online tudósítást készítünk, a megérkezésétől a távozásáig. Tartsanak velünk a Parlamentbe (is)!



19:30–21:30 nyilvános beszélgetés Elie Wiesellel a “Hetek Klubjá"-ban.


18:00–18:30 Elie Wiesel meglátogatja a Páva utcai Holocaust Múzeumot


17:00–17:45 Találkozó a történelmi egyházak vezetőivel (katolikus, református és evangélikus), valamint a baptista és Hit Gyülekezet vezetőivel


14:30–15:45 Elie Wiesel a rabbik társaságában sajtótájékoztatót tart.


11:45–12:45 zártkörű ebéd Elie Wiesel és másik 25 magyar Holokauszt túlélővel.


10:00-10:30 Elie Wiesel, Oberlander Báruch és Köves Slomó rabbik társaságában találkozik Sólyom László köztársasági elnök úrral.


2009. december 10., csütörtök




19:00-22:45 között egy kedélyes hangulatú jótékonysági díszvacsorán vett részt Elie Wiesel, ahol rajta kívül felszólalt többek között Oberlander Báruch rabbi és Aliza Bin-Noun, Izrael Állam nagykövet asszonya is. A díszvendég beszédét követően levetítettek egy rövid filmösszeállítást a Chábád Lubavics Mozgalom magyarországi 20 évéről.



Aliza Bin-Noun, Izrael Állam nagykövet asszonya Izrael a diaszpórai zsidóság életében betöltött szerepéről beszélt és köszönetet mondott a Chabadnak a zsidó identitás erősítésében, ill. újra megtalálásában nyújtott segítségéért


A vacsorát követően Oberlander Báruch rabbi mondott köszönetet Elie Wieselnek, és beszélt a Rebbével való személyes találkozásairól, valamint a magyar zsidóság jövőjéről

 

Haszidok találkozása: Vizsnyic (professzor Elie Wiesel) és Lubavics (Oberlander Báruch rabbi)


Smuel Raskin rabbi, a budapesti izraeli közösség rabbija és Yosef Priel átadják Elie Wieselnek a magyarországi Chabad chanukai ajándékát, egy ezüst menórát


Elie Wiesel professzor szellemes haszid történetekkel megtűzdelt beszédet mondott a lubavicsi mozgalomhoz fűzödő kapcsolatáról a Chabad magyarországi 20 évét bemutató film előtt


A vendégek már elfoglalták a helyüket

17:35 Jakal Zoltán kántorral eléneklik a jelenlévők a Szól a kakas már című haszid dalt.


17:25 Dr. Feldmájer Péter mondja a zárszót. Kiemeli az összefogás fontosságát, mind a zsidóságon belül, mind a magyarság és a zsidóság között, "hogy büszke magyar zsidóként élhessünk ebben az országban!"


17:15 Gryllus Vilmos és Dániel egy zsidó népdalt ad elő.

17:05 Kányadi Sándor Erdélyben született magyar költő mond néhány gondolatot, és megoszt velünk egy kedves történetet, miszerint egy idős zsidó suszter bácsi egész éjjel dolgozott,  és amikor a rabbi megkérdezte, hogy miért égeti még mindig a mécsest, hisz már szinte megvirradt. A bácsi azt válaszolta, hogy "Rebbe amíg pillog a láng, addig mindent jóvá lehet tenni."

"Erdély a tolerancia, türelem földje." Ezért minden ott élő nép költészetéből fordított, egy gyűjteményes kötet részére. Majd édesapja unszolására a szászok fordítása során megismerkedett a jiddis költészettel is.

Petőfi Sándort idézi, aki kifakadt, mikor Óbudán nem akarták, hogy zsidók is tagjai legyenek az alakuló nemzetőrségnek és így szólt:

"E honnak ők is polgári!"

17:00 Gryllus Vilmos és Dániel adott elő néhány zsidó népdalt gitáron és furulyán.

16:55 Oberlander Báruch rabbi beszéde után Balog Zoltán arról beszél, hogy annak ellenére, hogy eme falaknak szomorú múltja is van, valami fejlődés mégis tapasztalható, ennek kapcsán említette a 2001. évi törvényt, melyben az Országgyűlés elrendelte a Holokauszt emléknapot.

16:45 Oberlander Báruch rabbi beszéde. A rabbi megemlékezik rabbi nagybátyjairól, kik Magyarországon éltek, tanítottak és segítették a magyar zsidó közösségeket.
 
Az Örökkévaló áldását kéri az ünnepség szervezőit, külön kiemelve Dr. Köves Slomót és Elie Wiesel professzort, majd az összes jelenlévőre is.
 

 
16:30 Dr. Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija emelkedik szólásra.
 
Köves rabbi megjegyzi, hogy ebben házban a vallásos zsidóság két képviselője is ült 1927-től, akik később 600.000 társukkal együtt elhagyták az országot, s sohasem tértek vissza.


Meghatódottan beszél dédnagyapjáról, aki azért nem lehetett praktizáló ügyvéd, mert Temesvárat Romániához csatolták, és ő nem volt hajlandó felesküdni a román zászlóra, hanem hű maradt hazájához, Magyarországhoz.

A holokausztból levonandó tanulságokról beszél, majd megemlíti, hogy annak ellenére, hogy több, mint 1000 éve élnek zsidók a Kárpát-medencében, mégis csak 140 évvel ezelőtt váltak (politikailag) egyenjogúvá a környezetükkel.

Büszkék vagyunk magyar-zsidó örökségünkre, hisz hosszú nemzedékek óta ezt az országot gyarapítjuk tudásunkkal, Nobel díjainkkal és sikereinkkel.

Méltatja Oberlander Baruch rabbi érdemeit, arról beszélve, hogy milyen heroikus munkát végeztek az elmúlt 20 évben Magyarországon.

Majd felkéri Elie Wieselt és Yosef Prielt, hogy átadják Oberlander Baruch és Batseva részére a kitüntetést.





Elie Wiesel és Bajnai Gordon átadják Oberlander Báruch rabbinak és feleségének Batsevának a kitüntetést.
 
16:00 Elie Wiesel hibátlan magyarsággal (!) köszönti a jelenlévőket és megköszöni az EMIH-nek a meghívást. Az összefogás fontosságról beszél bevezetőjében.

Bajnai Gordon miniszterelnök beszédére reagálva megemlíti találkozását Ronald Reagennel, mikor felhívta az USA elnökének figyelmét arra, hogy mint zsidó ki van választva arra, hogy megmondja az igazságot. Ugyanúgy, ahogy korábban a próféták sem féltek megmondani az akkori királyoknak az igazságot.

Majd származása kapcsán megemlíti, hogy az Erdélybe érkező magyar katonákat felmentő seregként üdvözölték és virágot vittek nekik!

"Héberül imádkoztam, jiddisül áldottam, de magyarul beszéltünk." "Büszkék voltunk magyarságunkra, (...) meg voltunk győződve, hogy a MI kormányunk, a magyar kormány nem fog minket elárulni!"

Elie Wiesel arról a gyűlöletről beszél, amit a magyar csendőrök iránt érzett. De hangsúlyozza, hogy ma már ez a gyűlölet megszűnt benne. Ma már a gyűlölet ellen harcol, és ma már nem hajlandó gyűlöletnek utat engedni.

"Önök nem felelősek a múlt tetteiért!" - hangsúlyozza Wiesel professzor. Megragadja az alkalmat, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy anno egy kis csoport át tudta venni az irányítást az ország felett, és rákérdez arra, hogy miért nincsen Magyarországon holokauszt-tagadást elítélő törvény, mint például akár Franciaországban, akár Németországban. Miért nem szerepel ma Magyarországon a közoktatásban a holokauszt borzalmait bemutató tananyag?
 
"Akik zsidókat gyűlölnek, azok gyűlölnek mindenkit."

"Az antiszemita már akkor utált engem, mielőtt még megszülettem volna! De miért?! Hisz nem is ismer!!"


"A szeretet legnagyobb ellensége nem a gyűlölet, hanem a közöny. Az én népem azért szenvedett ennyit, pl. itt Magyarországon is, mert nagy mértékű volt a közöny."




Köszönetet mond a magyarországi Chabadnak, valamint a teljes zsidóságnak, amiért folytatják a tudományos, gazdasági intellektuális életben való részvételt.

"Azért vagyunk itt, hogy a reményt ünnepeljük. Köszönöm."



15:30 Bajnai Gordon miniszterelnök beszédében köszönti Elie Wieselt és a konferencia résztvevőit.

Méltatja Elie Wieselnek a holokauszt történetének megismertetésében betöltött szerepét. Majd beszédében felhívja a figyelmet a 20-as, 30-as évek gazdasági válsága és a mai gazdasági problémák közötti analógiára. A szélsőjobboldal előretörése ma már nem fenyegetés, hanem nyilvánvaló tény - mondja a miniszterelnök úr. De hitet tesz a jobboldali fenyegetés elleni fellépésről, demokratikus állam adta kereteken belül. Felhívja a figyelmet a mai magyar szélsőjobboldal kétszínűségére, miszerint maguknak jogokat követelve másoktól ugyaneme jogokat megvonnák!!

Beszédében határozottan állást foglal a zsidóverések és a romagyilkosságok ellen, valamint a szélsőjobboldal által az incidensekre adott válaszok ellen. Összefogásra buzdítja az igazi demokratákat, a demokrácia igazi ellenségei ellen. Felhívja a figyelmet a hely történetére is, miszerint az Országházban szavazták meg a zsidótörvényeket.

"Itt, ebben a házban verték szét a demokrácia intézményét, és ma itt, ebben a házban kell újjáépíteni."

"Erős bennünk a köztársaságba vetett hit. Hiszem, hogy többen vagyunk, mint a demokrácia ellenségei."

A miniszterelnök úr ezzel a gondolattal fejezte be beszédét.
 

15:20 Balog Zoltán köszönti Elie Wieselt. Méltatja a magyar-zsidó együttélés hosszú múltját és felhívja a figyelmet az antiszemitizmus felismerésének és problémájának kezelésére. Határozottan állást foglal az antiszemitizmus, valamint az üldözés során tanúsított hallgatás ellen. Hangsúlyozza a vészkorszak szörnyűségéire való emlékezés fontosságát.

"A bocsánatkérés és a megbocsájtás nem a gyengeség jele" - mondja Balog Zoltán.

15:18
Elie Wiesel megérkezett a parlament üléstermébe! Álló tapssal fogadták őt a résztvevők. Helyet foglalt Oberlander Báruch rabbi és Bajnai Gordon miniszterelnök úr mellett.


Elie Wiesel, Oberlander Báruch rabbi és Bajnai Gordon miniszterelnök

Az Országgyűlés elnökének helyén Balog Zoltán, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke, bal oldalán Köves Slomó rabbi, az EMIH vezető rabbija, jobbján Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke foglal helyet.


Elie Wiesel megérkezik az Országgyűlésbe




Professzor Elie Wiesel és Bajnai Gordon miniszterelnök


A Chabad rabbik menórát ajándékoznak a közelgő Chanuka kapcsán Bajnai Gordon miniszterelnöknek


Elie Wiesel professzor és felesége megérkezik Budapestre. Oberlander Báruch és Köves Slomó rabbik fogadják őket a ferihegyi repülőtéren.

2009. december 9., szerda




Ajánlott olvasmány Elie Wiesel és a Lubavicsi Rebbe kapcsolatáról:

Elie Wiesel beszélgetései a lubavicsi rebbével
A Rebbe levele Elie Wieselhez
Elie Wiesel vallomása Lubavicsról


Az összes hozzászólás megtekintése (34)
Az utolsó 100 hozzászólás

4218. Hannus - 2009-12-25 23:54:31 | Válasz erre

Gavriel Karmo: én sem értelek, nem értem, mi bajod van. Nem csak Budapesten éltek zsidók (meg egyáltalán emberek...)! Hanem Erdélyben, Felvidéken ( a trianoni határ chaszid közösségeket vágott ketté - szó szerint), a Bácskában is, stb... Például Marosvásárhelyen egy kiváló és híres jesiva működött. A határátrendezést ezek a közösségek is megsínylették.
De félretéve mindezt: a 19. századi Magyar Királyság címere az, ahol zsidók is éltek, és a hazájuknak tekintették.

4216. Gömböc - 2009-12-25 21:35:19 | Válasz erre

Kedves admin! Tudom, hogy ez nem tartozik szorosan ide, de több könyvesboltban is kerestem Wiesel-köteteket, és per pillanat csak a haszid bölcsességek kapható, ami már megvan. Rövid kutatás után kiderült, hogy több műve is megjelent már magyarul. Véletlenül nem lehet-e tudni valamit arról, ezek miért nem kaphatók, és hogy nem tervezi-e valaki ezeknek és más műveinek is kiadását? Igen jó lenne. Előre is köszönöm az információt.

4213. Szegedi - 2009-12-25 07:10:24 | Válasz erre

,,viccesnek\" nevezni a magyar címert?( kicsi/nagy)- felér egy provokációval ! Nem erősíted \"a népek közötti örök és megbonthatatlan barátságot.\"

4003. Fekete János - 2009-12-12 22:28:49 | Válasz erre

Kedves Admin! Levelem első felét nem azért küldöm, hogy egy az egyben közreadjátok, hanem csupán az idézettekből levonható következtetések és az igényelt korrekció alátámasztására. Az ATV online közli többek közt az alábbiakat, Wiesel elutazásakor mondott szavait interpretálva: A Parlamentben tartott rendezvényről Elie Wiesel kiemelte, megdöbbenéssel hallgatta az emberi jogi bizottság elnökének beszédét, aki többek között azt mondta, vannak, akik az antiszemitizmus vádját politikai kommunikációs csodafegyverként használják. - „Amit Balog Zoltán a jelenlétemben mondott, az visszatetsző, sértő és megbocsáthatatlan volt” – jelentette ki Wiesel, és hozzá tette, a politikusoknak egyértelművé kellene tenni, hogy nincs helye a magyar társadalomban a neonáci mozgalmaknak és pártnak. Balog Zoltán saját honlapján is szerepel néhány hasonló tartalmú mondat: Az is kérdés azonban, hogy akik ma a magyarokat az antiszemitizmus vádjával illetik, tényleg az indulatok csillapításában érdekeltek-e – vetette fel. „Nem tűrjük, hogy ártatlan zsidó emberek szenvedéseit felhasználva országunk többi súlyos bajának megvitatása helyett bennünket arra kényszerítsenek, hogy hamis vádak elleni védekezésre vesztegessük erőinket” – mondta ehhez kapcsolódóan. A Népszabadság Balognak a parlamentben elhangzott szavait így ismerteti (részlet): Balog Zoltán a szélsőséges eszmék terjedésével kapcsolatosan társadalmi önvizsgálatot sürgetett annak érdekében, hogy az egykori nemzetiszocialisták ne találhassanak követőkre. Elítélte azokat is, akik az antiszemitizmus bélyegét sütik rá a magyarokra, azt a költői kérdést szegezve közönségének: akik ezt teszik, azokat vajon a béke vagy a gyűlölet szítása vezérli? A FIDESZ-Honlap is megemlékezik ugyanerről a megszólalásról (részlet): A magyar-zsidó együttélés jelenleg nem nélkülözi a vitákat, amelyeket \"politikáról, kultúráról, nemzetről és pénzről folytatunk\", de ezek mellett \"mi a gyógyító emlékezésben vagyunk érdekeltek\", és egy olyan Magyarországban, ahol hite, vallása, faji, kisebbségi mivolta miatt senkinek nem kell félni, mert mindenkit megvéd az állam, a közösség ereje - fogalmazott. Mi készek vagyunk újra és újra magunkba nézni, hogy azok, akik egykor \"a nemzetiszocializmus foglyaivá lettek\", ma ne találjanak követőkre. Az is kérdés azonban, hogy akik ma a magyarokat az antiszemitizmus vádjával illetik, tényleg az indulatok csillapításában érdekeltek-e - vetette fel. A Gondola ugyanezt pedig így értelmezi (részlet): Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke egyébként is megkapta a magáét. Elie Wiesel „megdöbbent” Balog Zoltán országgyűlési képviselő beszédén, aki azt merészelte mondani, hogy vannak, akik az antiszemitizmus vádját politikai kommunikációs csodafegyverként használják. Ahogy Gömböc 24. számú észrevételét Admin, szerkesztőként érvényesítetted a vonatkozó képaláírásnál, ugyanúgy, legalább egy megjegyzéssel utalni kellene a szerdai parlamenti események 15,20-as képaláírásánál a fentebb idézettek lényegére - ha az igazságnak megfelelően akarjátok a Honlap böngészőit tájékoztatni. Egyébként amit a 28. hozzászólásban hiányoltam, a csütörtöki napot követő megjegyzéseim közre (nem) adását, azzal kapcsolatban talán magamat kell türelemre intenem: hátha a technika ördöge akadályozta meg emailem beérkeztét? Ezért inkább megpróbálom emlékezetből megismételni: A 2. hozzászólásban előre vetített mindkét Wiesel-programra, fiatal barátaink segítségével sikerült Győrből felutaznunk. Elie Wiesellel a néhány túlélő és kiváló történész jelenlétében megtartott csütörtöki ebéden tudtunk megismerkedni, s mondhatom, hogy egy rendkívül kedves és bölcs emberrel találkoznunk. Szita Szabolcs, a téma egyik jeles kutatója, Wiesel érdeklődésére például tömören elmondta, hogy miként törekszenek a pedagógusok történelmi ismereteinek szisztematikus bővítésére, hogy minél több információt sikerüljön rajtuk keresztül eljuttatni a tanulóifjúsághoz a holokauszthoz vezető tényekről és manipulatív módszerekről. Ezzel kapcsolatban bennem az ötlött föl, hogy érdemes lenne egész Európában (de itt, Magyarországon megkülönböztetett figyelemmel) tanulmányozni a vallásos (\"keresztény\") hiedelmek, tanítások és dogmák szerepét a \"népi antiszemitizmus\" meggyökerezésében és ki-kiújulásában, mert e nélkül az őszinte és szilárd alapokra épülő zsidó-keresztény összefogás /amit Wiesel is lankadatlanul szorgalmaz) aligha lesz szilárd. A SHALOM, BARÁTAIM! című legújabb gyüjteményes kötetemet is lehetőségem nyílt az ebéd végén átadni a tiszteletre méltó vendégnek, amelyben többek közt ugyanezt a témát két irányból is közelítem. Valaki vagy igazán keresztény, vagy antiszemita, a kettő nem fér össze. De zsidó testvéreimnek is meg kell tanulniuk különbséget tenni az érdekből-divatból - meg a szívből filoszemiták, Izrael-barátok között. Hát ez utóbbira adott demonstratív példát a Professzor nagyszerű előadását meghallgató, tüzes hangulatú esti tömeggyűlés a Gyömrői-úti Hit Parkban.

4000. Barna Tibor - 2009-12-12 21:34:55 | Válasz erre

6x próbáltam! Ez az oldal lefagyasztja a gépem, ha linket rakok be!!!!!

3985. Gavriel Karmo - 2009-12-12 13:15:17 | Válasz erre

Nem kérek értesítéseket. Köszönöm

3977. Kákalaki Akka - 2009-12-11 22:21:31 | Válasz erre

Üdv Mindenkinek, Gavriel Karmo: én semmi vicceset nem találok abban, hogy a Magyar Királyság címere alatt láthatók a Magyar Zsidóság vezetöi. Lásd: Petöfi idézet a cikkben. Inkább elszomorítónak találom, hogy valaki viccesnek tartja, ez ugyanis az Ö történelmük része is! Elie Wiesel gondolataihoz annyit füznék hozzá, hogy meglátásom szerint nincs szükség a mai Magyarországon a Holocaust iskolai szintü oktatására. Amit a fiatalok az intézményben tanulnak tökéletesen elég, föleg, hogy igen sok televíziómüsor foglalkozik ezen témával. Ezáltal tehát elkerülhetetlen, hogy az adott ifjú ne szembesüljön ezen borzalmakkal. A Holocaust tagadásával kapcsolatban, meglátásom szerint, felesleges addig foglalkozni, míg az alkotmányba ütközik. Valószínüleg fog is, nagyon sokáig - úgy gondolom - joggal. Hivatkozott országokban (Francia- ill. Némtország) sajnos eléggé visszájára fordult a dolog. Baden-Württembergben élö magyarként sajnos tapasztaltam már, hogy politikai ill. történelmi vitákban, a \"Jude\" ill. \"Hitler\" kimondásakor úgy néztek rám, mint az antikrisztusra. A \"Führer\" szóra sajnos mégjobban ugranak, pedig több jelentése is van, nem csak a közismert. Ennyit szerettem volna mondani. Hangsúlyoznám, hogy nincs közöm egyik politikiai párthoz sem, ahogyan írtam, nem élek Magyarországon. Nem gyülölöm egyik Magyarországon élö kisebbséget sem, magam sem vagyok teljesen magyar származású, az anyanyelvem viszont az, és abban az országban is születtem. Az a hazám, és sokszor sújt a honvágy, ilyenkor mindig elszomorodom, mi történik ott, és ez miért is van így... Erröl majd máskor! Aki végigolvasta, annak köszönöm, és nyugodalmas jó éjszakát!

3975. Tom - 2009-12-11 19:47:23 | Válasz erre

Ott voltam tegnap a Hit Parkban. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan feldobtatok sok képet, nagyon jók lettek. Nem vagyok zsidó, de tegnap elérzékenyültem. Shalom barátaim Ránk mindig számíthattok Üdv: egy \"hites\"

3974. Fekete János - 2009-12-11 19:11:03 | Válasz erre

Mint a hozzászólásokban 2. számot kapott, még 9-én NET-re került levelemben jeleztem, ahová a meghívónk szólt, a 10-i közös ebéden, Vele egyidős holokauszt-túlélőként, végre személyesen találkozhattam a Nobel Békedíjas Eliezer Wieserrel, és este is módom volt a Hit Parkban élvezni a Kivételes Ember találó történetekkel tűzdelt, együttgondolkodásra késztető, közvetlen hangvételű előadását, amiért okkal rajonghatnak amerikai diákjai. A legnagyobb élmény mégis a szavait követő fergeteges \"buli\" volt, amikor a tízezernél is több hites közönsége (akik soraiban, akár antifasiszta elkötelezett harcostársként, akár csak vendégként számos közéleti szereplő is felismerhető volt) dalokkal és körtánccal bizonyították elkötelkezettségüket és szeretetüket az Örökkévaló népe iránt. Nem csoda, hogy Elie szeme és bepárásodott, amikor bevallotta, hogy ilyen élményre nem számított. Érezhető volt rajta, hogy noha eddig is a megbékélés híve volt, és hogy mindenütt azt hirdeti, hogy a zsidók és keresztények között a sok üldöztetés után a múlt században végre kezd szövetség kötődni a közös Biblia és az Isten-azonosság alapján, de azért ez az elérzékenyülő öröm tanúsította, hogy nagyon is érzékeli az ésszerű politikai megfontolások és érdektalálkozások divat-filoszemitizmusa és a szívbéli testvériség közötti különbséget, amire a Hit Gyülekezete megingathatatlan zsidóbarátsága testesít meg ma Európában a leginkább. (Szita Szabolcs történész professzor még az ebéd során ismertette, hogy kollegáival együtt milyen következetesen küzd a Soa-kataklizma tényanyagának az ifjúsággal való megismertetéséért, s ehhez olyan programokat alkalmaznak, amelyek a legjobb pedagógusokat vértezik fel a másság elutasításával és a kirekesztéssel kezdődő népirtás tematikus közvetítésének készségével, nekem óhatatlanul az jutott eszembe, hogy a Soa szörnyűségeihez vezető \"keresztény\" antijudaizmus hiedelmekre épülő doktrináival külön témaként kellene foglalkozni körükben. Egyébként ugyanott adódott módom átadni a többi túlélő alkotó ajándékai sorában a SHALOM,BARÁTAIM! Útijegyzetek a megbékélésről című, Izrael Állama újjászületésének 60. évfordulóján megjelent gyüjteményes kötetemet is - a hazafelé tartó, hosszú repülőúton való szemezgetésre.) Az interneten való névtelen hozzászólásokban burjánzó ostobaságok és fél- vagy éppen félreértett-információkon alapuló rágalmak, s a holokauszttagadás modern feltámadása-inkarnációja pedig arra kell, hogy figyelmeztessen mindnyájunkat (de különösen a Jövő marsallbotját mindig ajándékba kapó fiatalokat), hogy az ember manipulálhatósága sajnos szinte végtelen, erre sajnos a mi hajdani ifjúságunk is számtalan példával szolgál (már annak, aki szembe mer nézni a múltjával egyáltalán) - a kritikátlanul elfogadott osztályellenség-gyűlölettől, a kitelepítettek lakásaiba való, minden erkölcsi gátlást nélkülöző beköltözésekig.

3971. Fotók - 2009-12-11 16:23:42 | Válasz erre

Elie Wiesel a HETEK Klub-ban: http://foto.vadaszgabor.hu/eliewiesel/

3964. Admin - 2009-12-11 13:19:11 | Válasz erre

@Gömböc: köszi, javítva

3963. Gömböc - 2009-12-11 13:12:48 | Válasz erre

Üdv! Az egyik képaláírásban véletlenül ez áll: \"katolikus, protestáns és evangélikus\", de így nincs értelme, ugyanis az evangélikus is protestáns, nyilván \"református\" helyett áll a \"protestáns\": \"katolikus, református és evangélikus\" lenne a jó. Ez egy fontos képanyag, jó lenne javítani a hibát. Már csak azért is, mert a mondat folytatásában szereplő baptisták és a Hit Gyülekezete is protestáns felekezetek (neoprotestánsok).

3956. eichikarl - 2009-12-11 10:59:51 | Válasz erre

Tehát ebben a dologban eléggé körültekintöen kell eljárni, szerintem, mert nem csak egy-egy ember igazsága forog kockán.
Mivel a felek nem tisztázták a dolgot, nem tudom, kinek van igaza.
Nekem spontán módon Günter Grass esete jut eszembe, akiröl néhány éve kiderült, hogy kamaszként tagja volt az SS-nek. Elkerülhetetlen volt számára a szembesülés. Egy darabig botrány volt, de szerintem a közvéleményben nehezen találnánk olyat, aki azt mondaná, hogy kár volt, hogy ez kiderült.
Vagy gondoljunk Eszterházy Péter édesapjára. Nagyon nagy lelki erö kell ehhez, de aztán, ha vannak az ember körül jó barátok, megoldódna a dolog.
Söt egy katolikus szerzetesrend néhány éve elhúnyt alapítójáról is kiderült egy s más, pl. hogy egy leánya biztosan van. Ez az általa alapított közösségnek nagyon nehéz lehet, mert azt hihetik egy ideig, hogy minden hazugság, amiben eddig hittek, ami eddig fontos volt számukra. De a vizsgálatot elindították és diszkrét de egyértelmü módon folytatják és a közvéleményt is valamennyire tájékoztatják. Vagy, hogy ne is beszéljünk az amerikai vagy éppen írországi gyerekekkel kapcsolatos visszaélésekkel. Ezek sok-sok ezer embernek nagyon fájdalmasak. De \"növeli, ki elfödi a bajt.\" Illetve végsö soron az embernek csak I-tenben lehet bizalma, embereknben nem, mert az ember gyenge. De éppen ezért megbocsátásra is szüksége van.

Vagy ahogy olvstam nemrég, valaki elsikkasztotta a hitközség vagyonát, söt még a bíróságon is majdnem tettlegességhez folyamodott.
Aztán Jóm Kippurkor elmegy a zsinagógába és meg kell neki bocsátani.
Ebben az esetben is ugyanez áll vagy Grüner úrra, vagy Elie Wieselre - mert az, hogy mindkettöjüknek igaza legyen, szerintem nem nagyon lehetséges.

3955. eichikarl - 2009-12-11 10:38:57 | Válasz erre

Lehet, hogy nagyon tájékozatlan vagyok, de Elie Wieselnek nem jiddis az anyanyelve? Csak azért, mert valaki itt magyart említett. Lehet, hogy fiatal korában nagyon jól tudott magyarul. Persze Grüner úr lehet, hogy jobban tudott nála már akkor is magyarul, és azután is jobban ápolta ezt a nyelvet. Vagy tévedek?

3946. Barna Tibor - 2009-12-11 01:15:38 | Válasz erre

Próba (mert néhány mondatot nem tudtam elküldeni 3x sem)

3942. Con - 2009-12-11 00:43:36 | Válasz erre

hmmmmmm :)

Az igazság keresése, követelése, a jog ismerete és megfelelő használatának kívánata, a magyar nyelv tisztelete tehát a gyűlölet kártyalapja? :)


אני אבוד האיש

לא שונא אותי, אבל בשקר


3941. Kertész Gábor - 2009-12-11 00:08:32 | Válasz erre

Sajnos beszálltam egy sunyi,gyáva alak intellektuálisan, ügyesen felépített hálójába, aki antifasisztának indult, aztán igazságkeresőként,jogászként,nyelvőrként kiteregette a gyűlölet kártyáját...Elnézést kérek még egyszer mindenkitől, hogy magunkra szabadítottam a névtelent.....Hag Hanuka Sameah

3933. zsumo - 2009-12-10 22:31:05 | Válasz erre

Nem értem a fenti vitát, miért nem az évfordulóról és az örömről, a fényről szólnak? Ott lehettem a Parlamentben. Halakhikusan nem vagyok zsidó. Nem szeretem az öntömjénezést és a hivatalos ünnepeket, DE a Parlamentben elfelejtettem, hogy van idő: Bajnai Gordon méltósággal és okosan szólt, Elie Wiesel határozottan, ám megbékélve, Oberlander Baruch meghatva és személyesen, áhítattal /érdemei valóban sokak és számosak, és csak köszönet és elismerés illeti, gratulálok neki, és kitartó folytatást kivánok,amint feleségének is/. Köves Slomó szép magyar irodalmi idézetekre hivatkozott, amikor az elvakult emberek ellen szólt és a zsidó identitás megtartását jelölte ki egyetlen együttélési módnak. Elie Wiesel /tanúsítom/ egy egész oldalnyit beszélt magyarul, szépen, bár már kis akcentussal , án olyan hanglejtéssel,hogy azt csak gyermekkorban lehet megtanulni. Jegyzeteltem, ha lesz időm, megírom a legszebb mondatokat -- remélem, közlik a beszédeket! Oberlanderéknak ismét a legjobb kívánságokat küldöm. Nyitottsága, tudós órái és közéleti szerepvállalása, szervezői, népszerűsítő és diplomáciai tevékenysége minden elismerést megérdemel.

3932. sevix - 2009-12-10 22:28:21 | Válasz erre

Minden kételkedőnek üzenem, hogy próbálja megnézni Elek Judit: Mondani a mondhatatlant.... című filmjét Elie Wiesel életének történetét. (Múlt hét vasárnap közvetítettea az ATV) Elie magyar nyelven is beszél a filmben. Tökéletes birtokában van anyanyalvének, de közel 60 éve külföldön él és jobban tudja kifejezni magát angolul, ezen nincs mit csodálkozni.
Szégyen, hogy mindig valaki beleköt valamibe és mindig a hazugságot vélik igaznak.

3931. Con - 2009-12-10 22:14:50 | Válasz erre

Kedves HaKonen úr,

olyan érzésem van, hogy Ön nem magyar, valószínűleg ezért történhet meg, hogy a magyar szavak értelmezése és megfelelő használata nem megy hiánytalanul.

Hol lát a bejegyzéseimben mocskolódást, vagy pitiánerséget? Következetesen azért állok ki, hogy az igazság bizonyítva legyen, a megfelelő tisztelet legyen megadva mindenkinek.

Hol voltam otromba, és a mondatvégi mosolyomból, hogyan következtetett szomorú életemre? Nem vagyok szomorú, nincs rá okom, nem rettegek, az életemben a remény és bizakodás a jellemző.

Volna egy kérdésem, a Béke Nobel díjal kapcsolatban, mondja meg nekem, hogy Elie Wiesel és a többi Béke Nobel díjas miért kapta, milyen idoklással a Béke Nobel díjat.

Egy kis segítség az indoklásokhoz:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nobel-b%C3%A9ked%C3%ADj

Mondja meg Ön, mi a jellemző különbség a Béke Nobel díjak érdemi indoklásai közt.

3928. HaKohen - 2009-12-10 21:59:53 | Válasz erre

Kedves Con!

Magára vette? Akkor miért mocskolódik tovább?

Sajnálom a pitiánerségéért, a kritikátlan otrombaságáért, a féktelen gyűlöletéért.

Végtelenül szomorú élete lehet.

Még egyszer: sajnálom önt.

Jó éjszakát.

3925. Con - 2009-12-10 21:37:00 | Válasz erre

Én nem lehettem ott a parlamentben a beszéd alatt, valaki elmondaná, mi volt az amit Elie Wiesel oly ékes magyarsággal mondott? Amit találtam videoanyagot, abban egy szót nem szól magyarul.

Tényleg kíváncsi vagyok rá. Esetleg egy videónak örülnék.

3924. Con - 2009-12-10 21:25:32 | Válasz erre

Akkor most arról beszélünk amivel megvádolta Elie Wieselt. A nyelvtanulás nem nagy ügy.

Igen tartsuk tiszteletben egy 82 éves férfi méltóságát, talán reagálni kellene érdemben a kérdésére-kérésére.


A hagyományos magyar vendégjoggal visszaélni sem kellene.

Jah, a Béke Nobel díj. Éppen ma mondta az egyik Nobel díjas, hogy a háborúra szükség van.


És ne ordítozzon! :)

3919. HaKohen - 2009-12-10 20:16:27 | Válasz erre

HAGYJÁK ABBA A MOCSKOLÓDÁST!

Egyébként a hivatkozott Grüner úr azt állítja, hogy az ál-Wiesel nem tud magyarul (lásd a Wikipédia szócikkét). A fentiekből kiderül, hogy tegnap és ma Elie Wiesel ékes magyar nyelven szólt az összegyűltekhez. AKKOR MOST MIRŐL BESZÉLNEK?!

És ha már nem tartják tiszteletben egy élete 82. évében járó férfi emberi méltóságát, aki ráadásul 23 évvel ezelőtt megkapta a Béke Nobel-díjat - nos, akkor legalább a hagyományos magyar vendégjogot tartsák tiszteletben. ÉS NE MOCSKOLÓDJANAK!

3909. Con - 2009-12-10 18:08:39 | Válasz erre

Grűner úrnak nem kell cáfolnia semmit, Ő bizonyítékokat mutatott be és tényeket tett közzé. Amennyiben ezek nem valódiak, Elie Wiesel úrnak kellene azokat cáfolnia, hiszen Ő lenne az egyetlen aki hitelesen tudná ezt megtenni.
A jog a szélhámosságok kiszűrésére nem alkalmas, csupán a büntetésére.

Ez is egy meglepő gondolat gondolom, mint a tények elismerésének és az igazság keresésének gondolata az Ön számára.

Köszönöm, hogy a magyar nyelv és helyesírás szabályainak ily csekély ismeretében is megpróbálkozott a meggyőzésemmel a saját anyanyelvemen.
Bízom benne, hogy tovább \"őrül\" annak, hogy megbeszéltetett, hiszen ilyen \"úrat\" mint én csak más szakterületen lehet megérteni.

3907. Gavriel Karmo - 2009-12-10 17:53:10 | Válasz erre

Hág Sáméach mindenkinek! Vicces, hogy a magyar zsidóság vezetői Nagy-Magyarország címere alatt láthatóak!

3906. Kertész Gábor - 2009-12-10 16:25:58 | Válasz erre

Őrülők,hogy sikerült Önt megbeszéltetnem. Úgy érzem fejet kell hajtsak az Ön felkészültsége előtt ,mivel én nem vagyok holocaust szakértő, ezért nem kívánom cáfolni a \"sok tévhitet és valótlan elem\"-et. Grűner úrat én valószínűleg jobban tisztelem mint sokan mások és meg is értem, de ez egy másik szakterület. Ő sem fog tudni semmit cáfolni.
A harmadik szakterület a jog, melynek vannak eszközei a szélhámosságok kiszűrésére. Részemről kezd kialakulni,hogy Önnek még sok meglepő gondolata lenne,de tartogassuk ezt más alkalmakra. Ön és köre...ismerős mondatok

3900. Con - 2009-12-10 14:24:11 | Válasz erre

6. A köre kívánt lenni a kör, de nem ez a legnagyobb gond, hanem, hogy nem érti milyen feszültségről van szó. Ön szerint nincs feszültség a zsidók és nem zsidók közt? Ne higgye, hogy csupán a kuruc.info szerkesztői, olvasói, illetve a jobbikosok gondolják úgy, hogy sok a tévhit és a valótlan elem a Holokauszt kérdéseiben. Gondolom nem kell elmagyaráznom egy ilyen horderejű kérdésben mely a világ arculatát változtatta meg, országok határait és gazdasági életét írta felül következményeivel, nem megengedhető semmilyen elhallgatás illetve a tények titkolása. Meglepve olvasom, hogy Ön az embereket internetes portálokon szocializáltság alapján szellemi képességeik korlátozottságával vádolja, azt sugallva, hogy a tények ismerete nem változtat a véleményükön. Én úgy gondolom, egyedül a tények és a valóság ismerete változtat az emberek véleményén. Azt külön megköszönöm kedves Gábor, hogy Ön engem ismeretlenül is olyan szellemi képességekkel minősített mely szerint a tények nem érdekelnek. Mondja mindezt úgy, hogy Én voltam aki a tények bemutatására kért, s a vádak cáfolására, míg Önt ez kevéssé érdekelte sőt meglehetősen arrogáns kijelentéssel lenézve egy a holokausztot valóban túlélő, a haláltábort megjárt embert, kérését érdemtelennek tartva azt mondja ön sem állna le magyarázkodni. Számomra igazolt Grűner úr létének, személyének hitelessége, s a tiszteletet is megérdemli. Az viszont, arroganciája és a tények ismeretének nem igénylése, a valóság bizonyításának nem igénylése okán megkérdőjelezhető, hogy Ön hiteles, vagy tiszteletet érdemlő-e?

3899. Kertész Gábor - 2009-12-10 13:35:04 | Válasz erre

Nem tudom kik alkotják a \"kört\", meg milyen feszültséget tartanának fenn és miért? Furcsán fogalmaz...gondolja ,hogy a kurucinfón és hasonló portálokon szocializálódó embereket meg lehet valamiről győzni? Eljut hozzájuk a cáfolat? Szerintem még Önt sem...kedves zsidó vagy antifasiszta vitapartnerem...a körön kívül...

3897. Con - 2009-12-10 12:44:11 | Válasz erre

Kedves Kertész Gábor! Nem kell magyarázkodnia. Csak akkor ha igazak a vádak. Ezek olyan vádak amit egyetlen mozdulattal cáfolhatna. Én személy szerint nem értem miért nem teszi meg, és ezzel nem csak engem bizonytalanít el, hanem adja a lovat azok alá, akik (és sokan vannak ilyenek) elhiszik a vádakat. Olyan mintha szándékosan tartaná fenn Ő és a kör a feszültséget ez ügyben. Is. Minden békét és megnyugvást kívánó zsidó és antifasizsta számára az kellene legyen a cél, hogy az ilyen vádakat megcáfolják.

3893. Golde - 2009-12-10 11:37:54 | Válasz erre

Kedves Fekete János!
Egyetértek a fenti szavaival! Óriási öröm Elie Wieselt itt üdvözölni Magyarországon!...sehehejánu... Shalom!

3890. Kertész Gábor - 2009-12-10 07:23:35 | Válasz erre

Kedves István Péter!
Nyíregyházán nincs \"egy valaki\", de van Kölcsei TV, amely csatlakozva? a szélső portálokhoz helyt adott bizonyos Grűner úr könyvének, a szerzővel készült riporttal ,melyben Grűner kifejthette állítását,mellyel évek óta házal. A csatornát a megyei közgyűlés tartja fennt...észrevételem megtettem,mint hitközségi vezető. Wiesel helyében és sem állnék le magyarázkodni...

3889. Fekete János, zsidó-magyar író - 2009-12-09 22:23:38 | Válasz erre

Holnap, mint a flossenburgi, majd a leitmeritzi koncentrációs táborok egyik szerencsés túlélője, abban a megtiszteltetésben lesz részem, hogy feleségemmel - aki jövőre már 60 éve tart ki mellettem -, Köves Slómóék meghívására együtt ebédelhetek a Soa elnémíthatatlan krónikásával. Sőt, este még a Hetek Közéleti Klubjának, a Hit Parkba összehívott antifasiszta-antirasszista nagygyűlésén is résztvehetünk, amelynek Elie Wieser lesz a díszvendége, s ahol ez az Igaz Ember személyesen tapasztalhatja majd meg a Hit Gyülekezete lelkes fiataljainak őszinte, rendíthetetlen filoszemitizmusát. Szentül hiszem,hogy ha a Kataklizma idején is, a manipulált többség gyűlölködése, közönye és haszonlesése helyett hasonló szellemű ifjúság vett volna körül bennünket, kitaszítottakat és üldözötteket,nem tudták volna a nácik, és a kíméletlen magyar zsidótlanítók, nyilasok az ország legnépesebb kisebbségét néhány hét alatt kiirtani, és e bűnükkel-cinkosságukkal a magyar népnek Mohácsnál is nagyobb arányú vérvesztességet okozni. Köszönöm az Örökkévaló Istennek, a Seregek Urának, hogy ezt az örömeseményt még megérhettük. Shalom, Barátaim!

3881. István Péter - 2009-12-09 17:50:38 | Válasz erre

Most akkor ő az igazi,vagy sem ?
Tud arról,hogy Nyíregyházán va egy valaki,aki tagadja ezt.
Miért nem akar vele találkozni és megmutatni a tetovált számokat.

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Elie Wiesel

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - „Zsidó” – szakítsunk a megszokott politikai narratívával
• Zsidó Blog - Agresszióval nem, de tényekkel igen!
• Zsidó Blog - Akkor talán
• Zsidó Blog - Jelen- és történelemcsúsztató körtánc, egy cionista „történész” tollából

Cikkek

• Hírek - Nobel-díjasok petíciója Ahmedinezsád és az iráni atombomba ellen
• Hírek - A Chábád az erő és a chaszidizmus kiváló ötvözete
• Hírek - Oberlander Báruch rabbi beszéde a kitüntetés után
• Hírek - "Mesterem Oberlander Baruch úr... csodálok kitartásáért"
További kapcsolódó elemek

Csatolt fájlok

• Videó - Elie Wiesel beszéde az EMIH jótékonysági vacsorán (magyar fordítással) / Elie Wiesel beszéde
• Hírek - Elie Wiesel felszólalása a Parlamentben / Wiesel a Parlamentben
• Hitközség - Médiában - Elie Wiesel látogatás a médiában / elie_wiesel_diszvacsora_beszed
• Hitközség - Médiában - Elie Wiesel látogatás a médiában / elie_wiesel_parlamenti_video

Könyvtár

•  / - Egység 17. - 1994. április -- Elie Wiesel vallomása Lubavicsról
•  / - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
•  / - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában

Szövegek

• A Rebbe levele Elie Wieselhez
• Elie Wiesel beszélgetései a lubavicsi rebbével

Webshop

• Elie Wiesel: Bölcsek és történeteik

Cimkék:
Elie Wiesel