Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ
2008-06-17



Az oregoni Eugene-ben mintegy százfős hallgatósága verbuválódott David Irving angol áltörténésznek, akit a Holocaust relativizálása miatt Ausztriában már börtönbe is vetettek



Irving jelenését egy, az oregoni egyetemtől független csoport, az ún. Pacifica Forum szponzorálta, s promóciós anyagában „legendás brit történésznek, a szólásszabadság mártírjának” nevezte a vendéget, aki a közel másfél órás előadása során szót ejtett arról, miként tartóztatták le, ítélték el és vetették négyszáz napra rács mögé, ahonnan jó magaviselete jutalmául idő előtt, 2006 decemberében szabadult.

Ha az osztrák büntetés célja a megjavítás volt, úgy kontármunkát végeztek, mert az előadó a továbbiakban tanúbizonyságot tett arról, hogy abszurd nézeteit továbbra is fenntartja. A hallgatóság nem elégedett meg a puszta befogadó szerepével, hanem keresztkérdéseknek vetette alá a brit zugtörténészt. A beszámolók szerint túlsúlyban voltak azok, akik nem fogadták el Irving tudománytalan nézeteit, odakinn pedig ötven fős tüntető csoport adott hangot ellenszenvének.

A szervező Pacifica Forum a Soá tagadása, illetőleg relativizálása mellett kötelezte el magát. A bigottan antiszemita és rasszista klub tavaly októberben a világ vezető Holocaust-tagadó intézménye, az Institute for Historical Review igazgatóját, Mark Webert léptette fel, 2006-ban pedig az Egyesült Államokban élő, litván Valdas Anelauskas írónak adott teret, fejtse ki a „Cionizmus Oroszországban” című örökzöld antiszemita témát.

Mordechai Schoenfeld


Az összes hozzászólás megtekintése (0)
Az utolsó 100 hozzászólás

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: irving

Cikkek

• Hírek - Oregoni egyetem vendége volt az áltörténész

Téma: Holokauszt

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - „Egy zsidó elkap, bedug a zsákjába és megesz!”
• Zsidó Blog - Clotilde Szalon kurvái és a Rózsa lányok

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Holokauszt mint vallás
• Álef - Ne legyen a Holokauszt egy méltatlan „szenvedés-méricskéléssé”!
• Hírek - A szovjetek bombázhatták volna Auschwitz-t
• Hírek - A Hamasz szerint a Holocaust zsidók által fabrikált hazugság
További kapcsolódó elemek

Csatolt fájlok

• Hírek - Július 1.-én Máramarosszigetre emlékeztek - Misna tanulás (AUDIÓ) / Holokauszt megemlékezés

Könyvtár

•  / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- A vészkorszak
•  / - Egység 17. - 1994. április -- Auschwitz tanulsága az emberi gyarlóság tükrében
•  / - Egység 17. - 1994. április -- "Ezek miatt sírok én"...
•  / - Egység 17. - 1994. április -- Az Olvasó írja: "Már elmultam 30 éves, amikor felfedeztem, hogy zsidó vagyok"
További kapcsolódó elemek

Könyvek

•  / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból --

Szövegek

• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (2. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (3. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (4. rész)
• Holokauszt Megemlékezések Naptára 2008. (5. rész)
További kapcsolódó elemek

Cimkék:
irving; Holokauszt