Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-03 16:29 | Szombat kimenete: 2012-02-04 17:37 - Bösálách hetiszakasz פָּרָשָׁת בְּשַׁלַּח
2010-01-27



Népszabadság * 2010. január 26.

Az adott esetben szükséges önvédelem nagyon határozott és markáns vállalása mellett, kifelezetten kerülnünk kellene, hogy a különböző politikai csatárazások „zsidó" vagy „antizsidó" színezetét hangsúlyozzuk.



Elie Wiesel nemrégiben itt járt Budapesten. A Nobel-díjas professzor konstatálta, hogy Magyarországon reneszánszát éli a zsidó közösségi élet, de aggasztja, amit a magyar szélsőségesekről hall, és amit itt látott. Ő is érezte, hogy hazánk nagyon megosztott, és ebben a kíméletlen, mindenre kiterjeszkedő politikai megosztottságban sajnos megint (vagy még mindig) ott van a „zsidó kártya".

Magyarország ebből a szempontból különleges helyzetben van. A világon ez az egyetlen olyan hely, ahova több tízezer holokauszt-túlélő visszatért, itt maradt, s hazájának tekintette, tekinti ezt az országot gyermekeivel, unokáival együtt. Itt élnek azokkal - azok gyermekeivel, unokáival - együtt, akik aktívan támogatták az ő elpusztításukat, vagy csak a közönyükkel asszisztáltak hozzá. (És természetesen azokkal együtt is, akik bátran kiálltak a védelmükben). Amerikában és Nyugat-Európában is élnek tettesek, cinkosok, túlélők, zsidó közösségek gyermekestül, unokástul, de nem azzal a párhuzamos kontinuitással, mint nálunk. Talán ez a magyarázat arra. hogy miért van oly heves politikai csatározás Magyarországon a holokauszttagadás, vagy a gyűlöletbeszéd elleni törvények körül, miért fullad állandóan kudarcba a törvényalkotás vagy a meglévő törvények alkalmazása. Ez magyarázza meg talán azt is, hogy miért sokkal nehezebb nálunk, mint másutt, „szembenézni a holokauszttal".

Tény, hogy - különféle történelmi okokból - a magyar jobboldal politikai ideológiájának része volt a „zsidókérdés", melyet a jobboldal kisebb vagy nagyobb csoportjai kitelepítéssel, numerus clausussal, zsidótörvényekkel vagy deportálással gondoltak „kezelni". A kiinduló föltételezés az volt, hogy a zsidóság de facto - és adott esetben de jure - létezik mint egységes entitás, s ez az entitás társadalmi problémák és feszültségek forrása, melyek megoldását az entitás önálló létének megkérdőjelezésében kell keresni. Aki a zsidóság társadalmi szerepét nem mint problémát tételezi, s aki a zsidóság önálló, elkülönböződő létét nem ismeri el, az maga is a probléma része. Ennek alapján a kevéssé erőszakolt jobboldali interpretációkban is könnyedén azonosíthatták a kommunizmust par excellence zsidó ideológiaként a „zsidó érdekkörrel". (Ezt nyilván elősegítette az a tény is, hogy a kommunista igehirdetők és aktivisták között igen nagy számban voltak zsidó származású emberek, akik amúgy nem létezőnek tekintették zsidó mivoltukat)

A rendszerváltozás után feléledt mainstream jobboldaltól távol állnak a fent említett alaptételek, de a hatásuk részben megmaradt. Ezért van az, hogy a mainstream jobboldal általában igencsak relativizálva tud viszonyulni az antiszemita jelenségekhez.

A másik végletben a magyar kommunista baloldal ideológiai alaptétele pedig az volt. hogy a "zsidókérdés" egyetlen legitim megoldása (az internacionálé „nemzetek felettiségének" és az ateizmusnak a jegyében) a zsidóság teljes asszimilációja, „emancipációja", a zsidóság vallási intézményeinek (más vallási intézményekhez hasonló) ellehetetlenítése, a zsidó identitás (vallási vagy cionista) megélhetőségének teljes tagadása. Ennek megfelelően a következő beidegződések váltak eme eszmevilág részévé. 1. „Zsidókérdés" nincs, mert a zsidóság nem létező, elmúló fogalom amit a teljes asszimiláció hamar fel fog számolni. 2. Ha valaki mégis létező fogalomként vagy jelenségként beszél a zsidóságról, az annak a jele, hogy szerinte van „zsidókérdés", tehát az illető fasiszta.

A mai mainstream baloldaltól ugyancsak távol áll ez a felfogás. Mégis: a hatása, a beidegződés némelyest érezhető. Leginkább abban a hajlamban, hogy (olykor tudatosan, politikai taktikai okokból is) összemossák a szélső- és a közép-jobboldalt, és folyamatosan az „elhatárolódás" szükségességét hangsúlyozzák.

Sajnos tehát a rendszerváltás után sem sikerült teljes mértékben megszabadulni ezektől a beidegződésektől, és így a „zsidó téma" bizonyos éttelemben nem a valódi súlyának megfelelő szerepet kapott. Ennek az oka pedig az, hogy a politikai pártok a rasszista megnyilvánulásokkal kapcsolatos álláspontjukat az "ősi" beidegződéseik és aktuális taktikai érdekeik alapján alakítják ki, és azokat nem a súlyuknak megfelelően kezelik alul- vagy felülértékelik.

A „zsidó-magyar együttélés" konferencián felszólaló két politikus, Bajnai Gordon és Balog Zoltán egymáshoz nagyon hasonló módon utalt erre a káros „taktikázásra". A miniszterelnök szavaival: „Nekünk, demokratáknak, jobb- és baloldaliaknak egyik legnagyobb hibánk az, hogy hagytuk a politikai versengés és szembenállás egyik újabb frontjává válni az antifasizmus ügyét. Vagy ahogy Balog Zoltán - a saját politikai oldalának sérelmét kommunikálva - mondta: "Ne engedjük, hogy az antiszemitizmus vádját politikai csodafegyverként használhassák!"

Könnyedén belátható, hogy a 3-5 százaléknyi meggyőződéses antiszemita elkerülhetetlen jelenlétén túl az igazi probléma az, hogy a „zsidó téma" politikai kérdésként jelenik meg. Ha ezen sikerülne (sikerült volna) mindkét nagy politikai erőnek felülkerekednie, akkor talán kevesebb muníciója lenne (lett volna) a szélsőjobboldalnak, vagy legalábbis nem válna (vált volna) olyan elfogadottá az antiszemita nyelvhasználat.

De tehetnénk ez ellen valami keveset mi zsidók is. Az adott esetben szükséges önvédelem nagyon határozott és markáns vállalása mellett, kifejezetten kerülnünk kellene, hogy a különböző politikai csatározások .zsidó" vagy „antizsidó" színezetét hangsúlyozzuk. Továbbá óvakodnunk kéne attól, hogy mint zsidók (!) azokat a (nem közvetlenül antiszemita) verbális vagy szimbolikus jelenségeket bíráljuk, amelyek a magyar nemzeti önszemlélet nehézségeivel függenek össze. Rá lehet mutatni arra, hogy ezek a jelenségek a Bibó István tanulmányának címében foglalt jelenségcsoport tünetei („Eltorzult magyar alkat - zsákutcás magyar történelem”), de nem a zsidóellenesség szimbólumai. Habár sajnos a két eszmeiség szószólói gyakran személyükben keverednek, nagyon kontraproduktív, ha mi e kettőt eszmeiségében is összekényszerítjük.

És ami még fontosabb: Nekünk is arra kellene törekednünk, hogy a „zsidó" fogalmát kiemeljük a "zsidókérdés” és az antiszemitizmus narrációjából. Hiszen nekünk magunknak is meg kell győződnünk arról, hogy a zsidóság nem elsősorban szenvedő sorsközösséget, a zsidóság említése pedig nem kizárólag antiszemitizmust jelent. Nekünk magunknak is segítenünk kéne azon, hogy a zsidóság ne egy nagyon szerencsétlen és egyben végzetes politikai narratíva része legyen, hanem szóljon arról, amiről valóban szólnia kell: a judaizmusról. Ne politikai meggyőződést takarjon, hanem a magyar politikától független, sajátos arculatú vallási-etnokulturális közösséghez való tartozást. Amelybe nem csupán az igazi vagy vélt torzulások elől menekülünk, hanem ahova-ha nem is szabad választásunk folytán, de mások értékítéletétől függetlenül-kimondottan és tudatosan tartozunk.

Dr. Köves Slomó
Az EMIH vezető rabbija

Az összes hozzászólás megtekintése (10)
Az utolsó 100 hozzászólás

7270. Egy pesti zsidó - 2010-04-11 00:56:14 | Válasz erre

Kössz.

7268. Révész István - 2010-04-10 19:09:41 | Válasz erre

http://antiszemitizmusellen.blogspot.com/

4606. Bene Magdolna - 2010-02-15 22:02:23 | Válasz erre

6. Egy pesti zsidó - 2010-02-14 03:19:35 Köszönöm a választ, igen olvastam, azért írtam az 5-ben, hogy a 4-es hozzászólásom tárgytalan. Valóban előbb szélesebb körben kellett volna tájékozódnom , azt belátom. Az örökléssel kapcsolatosan nem tudok egyet érteni továbbra sem. A régi törvények \"nálunk\" nem úgy működnek, mint a zsidó kultúrában. Sőt az sem túlzás, hogy az éppen hatályos törvények sem. Engedd meg, hogy felhívjam figyelmed egy ominózus külömbségre, \"mi\" nem Szentírásként tekintünk az Alkotmányra (sem). Hogy ez mit jelent... ?? Vannak hátrányai és előnyei. Én tökéletesen egyetértek a cikk írójának soraival, különös képpen: \"Ne politikai meggyőződést takarjon, hanem a magyar politikától független, sajátos arculatú vallási-etnokulturális közösséghez való tartozást. Amelybe nem csupán az igazi vagy vélt torzulások elől menekülünk, hanem ahova-ha nem is szabad választásunk folytán, de mások értékítéletétől függetlenül-kimondottan és tudatosan tartozunk.\" Magyarországon is ez a cél, pláne, hogy azonosulni kell egy kissé még szokatlan identitáshoz, \"mi\" európaiak vagyunk, s hogy elsősorban vagy másodsorban magyarok, azt még nem tudom... Azt tudom, hogy felháborító dolgokat művelnek kisebb csoportok, teszik arra hivatkozva, hogy magyarok. Weblapot üzemeltetnek melynek állítólag Californiában van a székhelye, és a magyar gárdának vallják magukat.

4586. rikanov - 2010-02-14 13:36:58 | Válasz erre

Bene Magdolna: ha végig követte volna a fejleményeket, legkésőbb a tegnapi napig meg kellett volna tudnia, hogy a szóban forgó követelésnek semmilyen jogalapja nincs, maga a bizonyítékokkal együtt is mindössze 15 (!) oldalas vádirat is hemzseg a hajmeresztő pontatlanságoktól (és mondjuk ki: hazugságoktól), ráadásul egy illinois állambeli bíróságnak egyáltalán semmilyen joghatósága nincs egy szuverén európai állam, állami vállalatával szemben. Maga a Karsai Lajos, a Yed Vashem alapítvány történésze egyenesen nevetséges ostobaságnak titulálta ezt a beadványt, ami csak a hangulatkeltésre jó. S való igaz, két hónappal a választások előtt, ez az alapjaiban is értelmetlen, kilátástalan bírósági kereset százalékban mérhető támogatottságot hozott az egyik hazai szélsőjobboldali pártnak, akik ---kicsit talán meglepő módon---, nyilvános nyilatkozataikkal még sem csaptak le erre a magas labdára. (ők talán tudhatnak valami közelebbit erről az egészről... ?)

4583. Egy pesti zsidó - 2010-02-14 03:19:35 | Válasz erre

Kedves Dr. Köves Slomó! Teljesen 1etértek. Ahogy korábban is, hisz nem elôször fejted ki. ( Tartok tôle, nem is utoljára van rá szükség ) Amúgy Balog képv. Úr kiegészíthette volna azzal, hogy az antiszemitizmust és rasszizmust se! -------- 3. Bene Magdolna - 2010-02-12 13:18:10 - Talán +nyugtatja: a cikk szerzôje, Dr. Köves Slomó, Az EMIH vezető rabbija a legutóbbi szombatfogadáson ( 2010-02-13-án péntek du ) kifejtette, h nem ért 1et az idézett keresetindítással. A zsinagógában, az Istentiszteleten fejtete ki, több mint 100 hívô ( v csak hallgató ) elôtt, teljesen világosan, félreérthetetlenül. DE: \"Magyarországon nem örököl a gyerek adósságot\" - errôl a másik cikknél már írtam, h tévedés, kérem nézzen utána a PTK-ban az örökösödési jognak, vmint az 1000ev.hu oldalon az erre vonatkozó régi törv.eknek. Ha utánanéz, be fogja látni, h tévedett( ami, mint tudjuk, emberi ). Tisztelettel: E. p. zs.

4579. Bene Magdolna - 2010-02-13 15:52:24 | Válasz erre

Előző hozzászólásom tárgytalan. Találtam rá választ egy másik weblapon a Madzsihisz.hu-n. \"„Nem indítható per erkölcsi értelemben a MÁV ellen”\" mondta a Mazsihisz elnöke . Elégedett vagyok a válasszal, ami annak a végeredményét illeti. Bár megvallom, az indoklás az én \"vallásom\" szerint kicsit sántít, idézet abból: \"A MÁV elleni per a Mazsihisz véleménye szerint \"nem olyan, amely erkölcsileg megindítható\". A magyarországi zsidóság túlnyomó részének meggyilkolásáért, vagyonuk elkobzásáért ugyanis az akkori magyar társadalom túlnyomó része felelős, ezért a felelősséget pedig a magyar államnak kell viselnie - fogalmazott Feldmájer Péter.\" Véleményem szerint, az akkori társadalom túlnyomó része már nincs köztünk. Én nem tudok róla, hogy valamelyik ősöm SS tiszt lett volna, de ha úgy is lett volna, nem érezném magam felelősnek a tetteiért. Köszönöm, hogy leírhattam s gratulálok ehhez a demokratikus weblaphoz. Minden jót kívánok a továbbiakban!

4567. eichikarl - 2010-02-12 15:44:25 | Válasz erre

Sajnos Bene Magdolnához csatlakozva én is úgy érzem, helyzet van. Valakik kiváló helyzetbe hozták a Jobbikot ezzel a perrel. Már hallom is, hogy an \"énekelnek\" csúfondárosan \"Megy a vonat, megy a vonat...\"
Meg kell szólalni és cselekedni is kell, okosan, de egyértelmüen. Össze kell fogni, hogy egyröl a kettöre jusson Magyarország és hogy kifogjuk a szélsöségeseknek és azoknak a vitorlájából a szelet, akik káoszt akarnak!

4565. Bene Magdolna - 2010-02-12 13:18:10 | Válasz erre

Kedves Zsidó Közösség!

Sokat gondolkodtam, hogy a következő hozzászólásomat (kérdésemet) melyik témához tegyem, szóba jöhetett volna még az \"Állítsuk meg az erőszakot!\" című is.

Érdekelne, hogy zsidó közösség tagjainak mi a véleménye a jelen esetről, idézek egy cikkből:

\"Milliárd dolláros pert indítottak a MÁV ellen a holokauszt áldozatainak örökösei

Az izraelita vallású magyar állampolgárok koncentrációs tábora szállítása miatt
indítottak pert a MÁV ellen a tengerentúlon. A felperesek 240 millió dollár
(46,8 milliárd forint) vagyoni kár és egymilliárd dollár (195 milliárd forint)
nem vagyoni kár megtérítését követelik.

Beperelték a Magyar Államvasutakat (MÁV) egy chicagói bíróságon a magyarországi holokauszt áldozatainak örökösei; jóvátételt követelnek, amiért a cég a II. világháború idején közreműködött zsidók deportálásában. A keresetet 95 személy nevében nyújtották be.....\"


Emlékeztetőül a magyar nemzeti hagyományokra vonatkozóan:
Nálunk Magyarországon nem örököl a gyerek adósságot, ártatlanul születik a zsidó vallásban Ádám-Éva óta fennálló törvényszerűségekkel ellentétben.

Azt sem igazán értettem a közelmúltban, hogy (bár nem jelentős mértékű talán képletesnek mondható) kárpótlást miért kellett fizetni olyanoknak, akik akkor még gondolatban sem voltak, mikor a most élő zsidók őseit igazságtalanság érte enyhén szólva.
A magyarok \"vallása\" -ban a leszármazott nem bűnhődik őseinek hibáiért, mert mellesleg régen nem élők ügyeit tisztázni , azt megítélni ...azért büntetni más embereket, arra hivatkozva, hogy a réges-régen halott felmenő rokona volt.. a Bíróságnak hatalmában áll?? Miért vannak Amerikában, állítólag Magyar Zsidók, akik most pénzt követelnek visszataszító, visszatetsző módon?

4526. vidaeff - 2010-02-06 08:16:37 | Válasz erre

\"akkor talán kevesebb muníciója lenne (lett volna) a szélsőjobboldalnak\" Ehhez nem csak az ön által említett jelenség adott jelentős muníciót. Sőt! Leginkább a rendszerváltó \"elit\" két évtizedes politikai impotenciája. Szinte semmit nem értünk el, a többség szempontjából feltétlenül. Ez a politikai radikalizmus alapvető oka. Azon csodálkozom, hogy igazán erőteljesen ez csak most jelent meg. Én évekkel, sok évvel elébb \"vártam\". Egyébiránt érdekes rákukkantani a Thürmer féle kommunista narratívára. Kísérteties a hasonlóság a jobberes szövegekkel. Csak hát rajtuk ballasztként ott az álbaloldali, ezért a balos értékeket alaposan lejárató MSZP árnya, bár T.GY. már évek óta szorgalmasan határolódik el tőlük, de a rendelkezésére álló mikroszkópikus médiafelület okán ennek nincs visszhangja.
Tisztelettel, a vidaeff

4491. Balázsné Váradi Anna - 2010-01-29 13:34:51 | Válasz erre

Tisztelt dr.Köves Slomó Rabbi Úr!

Nagyon örülök mindannak,amit leirt, és részletesen kifejtett.
A legutolsó bekezdésének minden szavával azonosulni tudok.Igen,
a judaizmusról,annak gazdag megjelenitéséről,szükséges a mai társadalmi és kulturális,nem különben morális viszonyaink között beszélni, és cselekedni.Képtelenség amit a politika tett, és elvárt a zsidóságtól,amelyről tudjuk ,igen szinesen
megosztott,többféle vonatkozásban. A 21.században, korszerüen
szükséges,hüségesnek maradni a legjobb hagyományainkhoz.
Tisztelő hive:Váradi Anna
Kedves Kommentelő!

A zsidó szombat, pihenőnap miatt, ami péntek naplementétől szombat este a csillagok feljöveteléig tart, nincs most lehetőség hozzászólni.
Köszönjük megértését és türelmét.

Üdvözlettel:
a zsido.com szerkesztősége.


Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Népszabadság

Cikkek

• Hírek - Népszabadság: olvasói levelek
• Hitközség - Médiában - Sok ezer Dávid-csillag a boltíveken
• Hitközség - Médiában - Isten és a politika
• Hitközség - Médiában - Szakítsunk a megszokott szöveggel!
További kapcsolódó elemek

Könyvtár

•  / - Egység 44. - 2001. március -- A Chánuka lándjai is fénylenek

Téma: Köves Slomó (írásai)

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Agresszióval nem, de tényekkel igen!
• Zsidó Blog - Jelen- és történelemcsúsztató körtánc, egy cionista „történész” tollából
• Zsidó Blog - Történelmi zsidó

Cikkek

• Álef - Vallás - szabadság
• Álef - Van-e helye Istennek a politikában...?
• Hitközség - Médiában - A belső antiszemita
• Hitközség - Médiában - Nem csak a próféták ügye!
További kapcsolódó elemek

Könyvtár

•  / Köves Slomó rabbi - Slomó sátra - gondolatok a hetiszakaszhoz -- Toldot
•  / Köves Slomó rabbi - Slomó sátra - gondolatok a hetiszakaszhoz -- Vájislách
•  / Köves Slomó rabbi - Slomó sátra - gondolatok a hetiszakaszhoz -- Mikéc
•  / Köves Slomó rabbi - Slomó sátra - gondolatok a hetiszakaszhoz -- Vájchi
További kapcsolódó elemek

Könyvek

•  / Köves Slomó rabbi - Bevezetés a Kabbala tudományába --
•  / Köves Slomó - Kabbala és lélektan --
•  / Oberlander Báruch, Köves Slomó - Modern etikai kérdések a zsidó jog szemszögéből --
•  / Köves Slomó - Nyolc alaptéma a Kabbala szemszögéből --
További kapcsolódó elemek

Cimkék:
Népszabadság; Köves Slomó (írásai)