Hírek

Találkozás a rebbe szellemével: ahogyan egy Nő és egy Férfi a Tartalmas Életet éli

2008-11-20
Mára örömteli hagyománnyá vált a Találkozások előadóest sorozat, amelyet a Szépírók Társasága az EMIH –hel immáron második éve közösen rendez. A Károly körúti központ díszterme a múlt héten is megtelt. Akik késve érkeztek, azoknak már csak állóhely jutott.
(Az estről készült képeket itt nézheti meg.)

Nem csoda, hogy nagy érdeklődés kísérte az eseményt, hiszen a Találkozások ezúttal a Rebbe, Menachem Mendel Schneerson szellemét idézte, Jakobsonnak a Tartalmas élet című könyve alapján. Polgár Ernő a Szépírók Társasága képviseletében emlékezett meg arról, hogy az elmúlt húsz évben, azt követően, hogy a Rebbe tanítványa, Oberlander Báruch rabbi, mesterének áldásával Magyarországra érkezett, a zsidó élet teljesen megváltozott. Azóta van mikvénk, újjáéledt a Vasvári zsinagóga, a Gut Sábesz hétről-hétre megjelenik, a Pesti Jesiva mára a világ egyik legpatinásabb intézményévé vált, a ZSTSZ –n több ezren ismerkedtek meg a zsidóság alapvető ismereteivel és még sorolhatnánk vég nélkül a zsidóság példátlan reneszánszáról árulkodó változásokat.
Köves Slomó bevezetőjében személyes élményeiről számolt be, a Rebbe audenciáiról, amelyen egy dollárosokat ajándékozott mindazon szerencséseknek, akik el tudtak hozzá jutni.


Az esten Ladik Katalin, egy Nő és dr. Báthori Csaba, egy Férfi idézte meg, hogy a rebbe tanításai, magvas gondolatai és emléke milyen gondolatokat és érzelmeket keltettek és keltenek fel bennük. Ladik Katalin szépíró és József Attila díjas művésznő verseit és a témához kapcsolódó írásait mondta el, míg dr. Báthori Csaba, aki a linzi Johannes Kepler Egyetemen doktorált és Dániel Muth néven fordította németre József Attila verseit és teljes életművét. Aki jelen volt, az betekintést nyerhetett a rebbe életművébe, amely nemcsak a zsidóság huszadik századi múltját, de a jövőjét is alapvetően meghatározza.



Ladik Katalin verseit és gondolait itt olvashatják.

dr. Báthori Csaba "Élet az egész világ" című írását olvasta fel az este folyamán.

Bámidbár

Szakaszunk – Bámidbár (4Mózes 1:1–4:20.) – nyitja meg Mózes negyedik könyvét. Ismételt népszámlálás után – melynek eredménye csodálatos módon egyezik az előzővel, amelyet egy évvel azelőtt ejtettek meg – Mózes zászlóaljakba szervezi a népet. Négy zászlóalj, mindegyikben 3-3 törzs jön létre, s készek a nagy útra, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét. A szakaszban található még a leviták munkarendje a Szentély-szolgálatban és a törzsfőnökök szerepe.

Sávuot שבועות

Sávuot, a hetek ünnepe, sziván hónap hatodik és hetedik napján van: idén 2012 május 26-án estétől 28-án estéig ünnepeljük. Az ünnepnek két oka van: megemlékezünk a Sínai-hegyi Tóra-adásról, illetve az első gyümölcsök áldozatáról – a bikurimra –, melyet a korai aratásért való hálaadásként ajánlottak fel a Jeruzsálemi Szentélyben. Ezért nevezik Chág HáBikurimnak is. Sávuot a Peszách után számolt hét hét betetőzése. A zsidók Peszáchkor elnyert szabadsága értelmetlen lett volna a Sínain megkapott Tóra alakító és megőrző ereje nélkül.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: