Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ
2010-03-15



A 21. században minden előfordulhat, még az is hogy a zsidó tudásra vágyó emberek a világ három különböző földrészéről otthon a lakásukon a konferencia telefon segítségével magyar nyelven közösen úgy tanuljanak, mintha egy amerikai, magyar vagy izraeli jesivába, vagy kolélba járnának.




Hogyan kezdődött ez a konferenciatanulás? New Yorkban él Mordecháj (Mordche) Berkovits, akinek az édesapja volt az utolsó tokaji rabbi. Mordche évek óta nagyon sokat tesz azért, hogy a Magyarországon élő, vallásukhoz, zsidóságukhoz ragaszkodó, azt megőrizni kívánó közösségek és személyek vallási élete tovább erősödjön. Támogat sok olyan programot és törekvést, amely hozzájárul ehhez. Saját költségén nyomtat ima-, zsoltáros- és egyéb vallási könyveket, hogy a magyarországi zsidók ezekből tanulhassanak, imádkozhassanak.

Az ő ötlete a konferenciatanulás is. Célja, hogy segítse azokat, akik esetleg a nagyobb zsidó közösségektől távolabb élnek, koruk, egészségi állapotuk, vagy idő hiánya miatt nics módjuk tanulni zsidó vallási ismereteket. Ő tartja fenn a konferenciavonalat, így az a resztvevőknek nem kerül pénzbe, és ugyancsak az ő jóvoltából mindenki ingyen megkapja a könyveket is.

A távtanulás előzménye, hogy Mordche már sok éve naponta rendszeresen tanul telefonon Lőwy Lajossal, aki gyermekkori barátja és egyedül él vallásos zsidóként Tokajban. Ezen kívül már mintegy öt éve a Tokaji Nyári Zsidó tábor resztvevői majdnem egy héten keresztül minden nap tanultak Mordcheval ezzel a módszerrel. A múlt évi tokaji táborunk után javasolta, hogy év közben is folytassuk a tanulást, és ehhez ő biztosítja a konferenciavonalat.

Hétfőn, kedden és szerdán este kilenc órától egy vagy két órán keresztül tanulunk úgy, hogy otthon, a telefon mellett felváltva olvassuk a könyveket. Tanulunk a Tórából és a Tóráról, a zsidó hagyományokról és törvényekről, a Sulchan Aruchból, megbeszéljük a felmerülő halachikus kérdéseket, a hetiszakaszt, de bárki bármilyen a zsidósággal kapcsolatos kérdést feltehet az igen alapos felkészültségű előadóknak. A jesivát végzett Mordche mellett vállalta a tanítást Zev Paskesz, a Magyarországi Auth. Ortodox Izraelita Hitközség főtitkára és Lőwy Lajos a Tokaji Zsidó Hagyományőrző Egyesület titkára is.
Egyre többen csatlakoztak hozzánk és most már majdnem húszan tanulunk együtt, fiatalok és idősebbek, Budapestről, Miskolcról, Tokajból, New-Yorkból és Izraelből. Vannak köztünk ortodoxok és neológok, Tóra ismerők és héberül még olvasni sem tudók, van közöttünk több hitközségi vezető, és dolgozó, közgazdász, jogász, pedagógus, nyugdíjas és sok más.

A ”Berkovits Kálmán rabbi emlékére alapított Táv-Kolél (Virtual Kolel)” nyitva áll minden olyan zsidó előtt, aki szeretne többet tudni őseink hitéről, a zsidóság hagyományairól. Aki csatlakozik hozzánk, szintén megkapja az ingyen konferencia vonalat és a könyveket. Biztos, hogy ráérez a közös tanulás örömére, többet fog tudni és jobban fog kötődni a zsidósághoz. Jelentkezés Kalmanovits Miklósnál, a +36-20-347-5597. telefonszámon. Tandíjként csak egyet kérünk: vegye komolyan a tanulást.

Orbán Ferenc


Az összes hozzászólás megtekintése (0)
Az utolsó 100 hozzászólás

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról: