Szegeden több mint száz izraeli orvostanhallgató tanul, akiket valamilyen oknál nem fogadott be a városi neológ hitközség. Emiatt lett sürgős szükség egy új tanközpontra és imaházra, ahol az izraeli egyetemisták kielégíthették lelki és vallási szükségleteiket. A Pesti Jesivában tanuló két rabbi növendék áll a hallgatók rendelkezésére. Ez nemcsak a Sabbat fogadását, imákat és egyéb vallási szertartásokat foglalja magában, de szervezett és koncentrált tanulást is. Ezekre a célokra a város kellős közepén a Dani utca 11-es szám alatti házban egy viszonylag nagy lakásban rendezték be a fiatalok a Chábád Házat, amelyben elhelyezkedik a zsinagóga és a tanház is











.jpg)

