Visszaemlékezés egy mumbai sábeszi asztalra

Két napja szüntelenül faltam az újabb és újabb híreket, blogbejegyzéseket és közleményeket, mostanra már nem maradt bennem több erő, mégis úgy éreztem, valamit csak írnom kell ezekeről a csodálatos emberekről, akiket személyesen ismertem.

Az elmúlt évből hat hónapot Mumbaiban töltöttem, a barátaimmal majd minden második héten a Chábád-házban költöttük el a sabbati lakomát. Hat hónap alatt elég jól megismertük a rabbit és a kedves feleségét.

Nagyszerű emberek voltak, melegszívűek, vendégszeretők, lenyűgöző társaság. Gabi mindig nagyon lelkes volt a gondolattól, hogy annyi vendég van a házban Sabbat idején, ez volt számára a hét fénypontja. Jóformán egész álló este vigyorgott ilyenkor, a dvár Torá alatt is. Mindig azon igyekezett, hogy közösségnek érezhessük magunkat, intett bennünket, hogy járjuk körbe az asztalt, szóljunk néhány szót az egybegyűltekhez. Négy lehetőség közül választhattunk: kiegészíteni valamivel a dvár Torát; elmesélni egy lelkesítő történetet, bevállalni egy micvát, sabbati dalt tanítani a többieknek.

A legtöbb látogató általában izraeli diák volt, vagy más átutazóban lévő turista, rendszerint furcsának találták elsőre a fogadtatást. Nekünk, visszatérő vendégeknek már csak egy volt Gabi kedves vonásai közül. Most is hallom a fülemben, ahogy hétről hétre elősorolja a vendégeknek, hányféle „fellépési lehetőség” közül válogathatnak, mintha csak ott jutott volna éppen eszébe, milyen jó ötlet így bevonni másokat a Sabbat ünneplésébe, nehogy véletlenül kihúzhassák magukat alóla. Csintalan mosolya ilyenkor látni engedte a benne alig-alig rejtőző örök gyermeket.

Nagyon szerettem, hogy olyan figyelmes volt mindenben. A legtöbb vendégük ugyan izraeli volt, de azért ő a dvár Torát angolul tartotta azon kevés angolul beszélő kedvéért, akik csak gyengén értettük a hébert, hogy mi is végig követhessük a mondandóját. Olyan is volt, hogy minden mondatot előbb angolul, majd héberül is elmondott a kedvünkért. Élénk vitákat kezdeményezett, személyes küldetésének érezve, hogy mindenkit bevonjon a beszélgetésbe, hogy az egymásnak idegen, sok helyről összeverődött zsidók ott családnak érezhessék magukat. Neki működött. Ilyen ember volt Gabi.

Rivka egyszerűen tüneményes jelenség volt, nehéz rá mást mondani. Többnyire távol ült a vacsorákon Gabitól, elvegyült a lányok közt, hogy oldottabb legyen a légkör. Neki is nagyon sokat jelentettek a sabbati lakomák, szüksége volt a kötetlenebb női csevelyre. Kitárgyalták a kasrut betartásának nehézségeit Indiában, a legizgalmasabb újdonságokat a piacon. Látszott rajta a honvágy, hogy a mumbai emberdzsungel nem az ő világa, de erős asszony volt, gyönyörűen megállta a helyét. Ő volt Gabi lelkének másik fele, az ellensúly, amíg Gabi beszélt, ő gyakran fűszeres megjegyzésekkel szórakoztatta a társaságot. Nem tiszteletlenül tette, inkább csak hogy mindenki jól érezze magát a körükben, valahogy úgy, mint mikor csoportos foglalkozásokon az egyik nevelő üdítő kommentárokkal oldja a légkört, amikor a gyerekek már belefáradtak kicsit a másik hallgatásába. Ilyen volt Rivka. Bátor, érdeklődő, nevetni mindig kész, szerető szív.

Talán a legjobb bizonysága annak, miféle emberek voltak ők ketten, hogy egyáltalán kitartottak éveken át Mumbai agyonzsúfolt belvárosában. Én csak hat hónapig éltem ott, de arra elég volt, hogy lássam, a puszta létezés is milyen sokat kíván az embertől abban a városban. Pihenni szinte lehetetlen, az a város mintha az életet is kiszívná az emberből. Nyugati embernek a szerény mumbai életkörülmények között kitartani a kasrut és más megkötések súlyával a vállán nem kis feladat.

Nem tudom, mennyire voltak lelkesek attól, hogy Mumbaiba küldték őket, mindenesetre a legjobbat hozták ki a helyzetből. Alig néhány évvel voltak idősebbek nálam, a húszas éveik végén jártak, és bár távol éltek a családtól és a barátoktól, és nem éppen a legizgalmasabb Chábád-központban (pláne ha a bangkokihoz, a bogotaihoz vagy a bondihoz hasonlítjuk), pozitívan álltak hozzá a feladatukhoz, és szépséges erősséget emeltek ott a judaizmus értékeinek. Olyan életet választottak, ami a legjobb értelemben vett önfeláldozás és a mások segítése jegyében telt. A mumbai Chábád-központ az én indiai tartózkodásomat is megszépítette, és ha nincs, nem érezhettem volna magam sose igazán otthon egy ennyire idegen országban.

Gabi és Rivka otthonában találkozhattam Joseph Telushkinnal, a neves zsidó rabbival-íróval. Náluk futottam össze új és újabb honfitársaimmal otthonról, hozzájuk vihettük a judaizmus iránt érdeklődő nem zsidó indiai barátokat.

És az is Gaibinál és Rivkánál történt, hogy megismertem egy lányt, akibe később beleestem,amíg ő betegen feküdt a kanapén, mert az indiai ételtől mérgezést kapott és Rivka ápolta.

Gabi és Rivka valóságosak voltak nekem. Gyakran hallunk tragédiákról, melyek távoli, elérhetetlen helyen történtek. Kapcsolatot próbálunk keresni velük, de nem tudunk, úgy érezzük, mintha egy másik világban élnénk. Puszta számok, nevek, képek, amelyek nem számítanak túlságosan.

Remélem tudtam valami halvány képet adni a mumbai terrorista támadás két áldozatáról,amely több mint 150 halálos áldozatot követelt és több százakat megsebesített.

Tudom, hogy elég bártak lettek volna az egész megpróbáltatás alatt. Bár nem biztos, de lehet, hogy akkor ölték meg őket, mikor a Szombat bejött. Úgy érezm, hogy ez megnyugvással töltötte el őket, tudva azt, hogy a világot békeidőben hagyják el. Azt is selytem, hogy az a tudat, hogy a két éves kisfiúk, Moishe a dadusa segítségével megmenekült, nagyon nagy megnyugvást jelentett nekik végső órájukban. Amikor a fiatal Moishe-ra nézek, Gabi arcát látom benne és Rivka felhőtlenségét.

A Chabad két katonáját veszítette el ma, küldötteket, a zsidók őrzőjét.
Imáinkban, gondolatinkban és tetteinkben emlékezzünk meg munkájukról és életükről. Imádkozzunk azokért az áldozatokért és családokért is, akik a támadásokban meghaltak. Valamennyi lélek nyugodjon békében, és reménykedjünk, hogy még a mi vége lesz az erőszaknak.

Benjamin Holzman

Sydney, Australia



Épp most kaptam ezt a feljegyzést egy diáktól Sydneyben, aki tavaly egy évig Mumbaiban élt.

Eli Feldman
Sydney, Australia