Az onén-gyászoló szabályai hétköznapon, sabboszon és ünnepen
196. fejezet
Az onén-gyászoló szabályai hétköznapon, sabboszon és ünnepen (22 pontban)
1. Akinek olyan rokona hal meg, aki után gyászolni köteles, az a temetés utánig onén: a hallottal elfoglalt gyászoló. Viselkedjék komolyan és ne léhán, hogy ne mondják az elhunytra, az is könnyelmű ember volt, azért nem törődnek a temetésével, meg a gyászával, és nem gondolnak a halálára, és ez nagy szégyen a halottra, és erre is vonatkozik az Írás verse (Példabeszédek 17:5.): ki a szegényt kigúnyolja, hanem mutatkozzon mindenki előtt olyannak, akit igénybe vesz és megrendít az elhalálozása és temetése. Ne egyék abban a szobában, melyben a halott van, hanem egy másikban, ha nincs más szobája, egyék felebarátja házában. Ha nem ehet felebarátja házában sem, állítson a halott elé tíz arasz magas válaszfalat, melynek ne legyen alul három arasznyi nyílása sem, és olyan erős legyen, hogy közönséges, rendes szél ellenében megállhasson. Ha nincs semmije, amiből választófalat csinálhatna, fordítsa el arcát (a halottól) és egyék úgy. De egyik esetben sem, még ha más városban van is, ne üljön le támaszkodva, mint állandó étkezéshez, hanem csak mintha futólagosan enne, és ne egyék húst, és ne igyon bort.
2. Az onén a Tóra minden parancsának teljesítése alól mentesítve van, ha nem is kell foglalkoznia a halott szükségleteivel, pl. ha vannak mások, kik helyette azokkal foglalatoskodnak. Még ha magára szigorúbban is akarná venni, sem szabad megtennie a halott megtisztelése végett. Kenyérre a === áldást és az étkezés után a === === asztali imát se mondja el, még ámén-nal se feleljen, ha mások étkeznek és mondják hangosan az áldást. Nem vonható be az asztali === áldáshoz szükséges három felnőtt vagy tíz felnőtt számába sem. De a tilalmakat, még a rabbinikus tilalmakat sem szabad neki megszegnie. Ezért, ha kenyeret akar enni, meg kell mosnia a kezeit, de ne mondjon sem a kézmosásra, sem a kenyérre áldást. Szintúgy a reggeli kézmosásnál is le kell mosnia háromszor rendesen a kezeit, de ne mondjon áldást. (L. az onén szabályait mesterünktől a gáon rabbi Ábrahám Zálmán Marguliesz-től, – áldássá legyen az emléke! – 6. fej.)
3. Ha a temetés előtt evett és a temetés után úgy érzi, hogy még nem emésztette meg, mondja el akkor az étkezés utáni asztali áldást. Ugyanígy, ha a temetés előtt végezte szükségletét, mondja el a temetés után akármikor egész nap az === === áldásmondatot.
4. Ha az onén más városban van és a halott helyiségében szintén vannak annak olyan közeli rokonai, akik kötelesek gyászt tartani utána, akkor erre, aki más városban van, nem bírnak érvénnyel az onén gyász szabályai, de ha a halott helyiségében nincsenek gyászoló rokonok, érvényesek rája is.
5. Olyan helyiségben, ahol Chevrá Kádisá (Szentegylet) van, miután a rokonok már foglalkoztak a temetéshez szükséges dolgokkal és a Chevrá Kádisá embereivel már megállapodtak, nincs már semmi teendőjük vele, mert a Chevrá Kádisá emberei végeznek el mindent, akkor a rokonokra már nem vonatkoznak az onén gyász szabályai, és szabad húst is enniük, bort is inniuk. Annál inkább szabad, sőt kell a Smát olvasni és a tfila (18 áldásmondat) imáját elmondani, és mindén parancsot teljesíteni. Mindamellett az a szokás, hogy az onén gyászolók a temetés előtt nem imádkoznak, vagyis azért, mert ők is kikísérik a halottat egészen a temetőbe. Aki szigorúbban akarja venni, és mindjárt miután a halottat a Chevrá Kádisának (Szentegyletnek) átadta, imádkozni akar, megszigoríthatja magának.
6. Mindaddig, hogy a halott eltemetve nincsen, ne vesse le (az onén) a cipőit, és ki is mehet a házából, hogy a halott dolgairól gondoskodjon, de tilos akár széken, akár kereveten ülnie, vagy aludnia, még inkább tilos házastársi érintkezés. Tilos továbbá a mosdás, a test kenése, az üdvözlő köszöntés, a nyiratkozás és a Tórával való foglalkozás. Tilos munkát végeznie, sőt más által is végeztetnie, még különben veszendőbe menő dologban is. Ha nagy kára volna, tegyen kérdést a törvénytudónál. (L. Cháchmát Ádám és a mester rabbi Ábrahám Zálmán Margoliot (áldássá legyen az emléke!) füzetét, melyet az új Joré Déá kiadásnak onén szabályai 18. fej. mellé nyomva adtak ki, továbbá Chátám Széfer 324. fej., de meggondolást igényel).
7. Aki a Smá olvasásának és a tfilá (18 áldásmondat) kiszabott idejében még onén volt, a halottja eltemetése után pedig már elmúlt a nap első negyede (vagyis a Smá olvasásának ideje), a nap első harmadáig mégis mondja el a Smát bróchóival, (tfillin nélkül), de ha akkorra már a napnak az első harmada is elmúlt, akkor a Smát csak bróchói nélkül mondja el (l. fentebb 17. fej. 1. p. végén, de ez meggondolást igényel). A Smoné eszré-t (18 áldásmondat) tfilláját azonban délig szabad elmondania. A ros-chodes (újhold) muszáf imáját azután is elmondhatja, mert ennek ideje az egész nap. A reggeli ima bróchóiból csak három áldást mondjon és pedig: áldva legyen... aki nem teremtett engem bálványimádónak... nem teremtett rabszolgának... nem teremtett asszonynak, továbbá a Tóra áldásmondatait, mert ezek kötelező ideje az egész nap, a többi bróchót azonban ne mondja, mert ezeknek elmúlt az ideje, idejükben pedig vagyis reggel meg mentesítve volt az elmondásuk alól. Ha a halottat a nap első harmadának a letelte előtt temették, de lakása olyan távol van a temetőtől, hogy amikorra hazaérne, már elmúlnék a napnak harmada, jobb ha bemegy a temetőhöz közel valamelyik házba, hogy még idejében olvassa a Smá szakaszait és imádkozhasson, avagy akár kinn az utcán mondja el tiszta helyen. Mihelyst földet kezdenek vetni a sírba, olvashatja a Smát és imádkozhat, habár a gyász ideje még nem következett be (l. lejjebb a 204. fej. elején).
8. Akinek közeli rokona halt meg és onén lett, mikor már itt volt az ideje a reggeli, a délutáni, avagy az esti imának, de ő még nem imádkozott, mielőtt onén gyászoló lett és az áninuszt gyászra már az ima (kiszabott) határideje utáni időbe húzódott át, még sem kell pótolnia azzal, hogy az elmulasztott helyett a következő ima tfilláját kétszer mondja.
9. Akinek sabbosz napján halt meg valakije, mivel hogy az nap nem szabad eltemetnie, az áninusz gyász nem lép érvénybe nála, szabad élveznie bort is, húst is és köteles minden parancskötelesség teljesítésére, kivéve a házastársi érintkezést, mely tilos neki, tilos Tórával is foglalkoznia, mert ez utóbbi kettő nem nyilvános művelet. Ha a közösség előimádkozója és van más, aki helyette imádkozzon, ne ő imádkozzon elő, ha pedig nincs más, imádkozzon csak ő elő. Ha a halott az atyja, vagy az anyja, mondhat kádist is az esetben, ha más gyászoló nincs jelen, de ha van ott más gyászoló is, ne mondjon kádist a temetés előtt (l. rabbi Elázár Lőw – áldássá legyen az emléke! – Sááré déá könyvében). Ha az onénben már az újabb haláleset előtt gyászolta az atyját vagy az anyját, vagy Jahrzeitja van, mondhat kádist éppen úgy, mint minden más gyászoló, vagy Jahrzeit napon kádist mondó.
10. Röviddel az est beállta előtt olvassa el a Smá szakaszait, de ne mondja el bróchóit, és nem az esti imát. Ne végezze a hávdálá sabboszbúcsúztatót és szabad ennie hávdálá nélkül is. Csak amikor már halottját eltemették, mondja el egy serleg borra a hávdálát. Sőt ha csak másnap temetik el a halottat, el mondhatja borral a hávdálát, de ne mondjon áldást sem a fényre, sem az illatos fűszerre, mert adott esetben a hávdálát a hét harmadik napjáig (keddig) is elvégezheti (l. fentebb 96. fej. 15. p.). A reggeli imában, ha amikor elmondja, még nem múlt el az ideje, ne mondja az === === imaszakaszt a szombat kimenetelére.
11. Ha estefelé el kell mennie a sabboszhatár közelébe azért, hogy a halott (temetés) szükséglete érdekében onnan mindjárt máshova mehessen, avagy hogy estefelé egybe kell hívnia a Chevrá Kádisá (Szentegylet) gondnokait, hogy velük a temetés helyében megegyezzék, akkor mihelyst a halott dolgaival foglalkozni kezdett, esedékes lett rá az áninusz gyász.
12. Kinek erev sabbosz délutánján halt meg valamely közeli rokona úgy, hogy sabbosz előtt eltemetni már nem lehet, elmondhatja erev-sabbosz délutánján a minchá imát.
13. Kinek jomtov (ünnep) napján halt meg valamely közeli rokona, ha még aznap nemzsidó által akarja eltemettetni, az áninuszgyásza, azonnal érvénybe lép és még inkább, ha az ünnep második napján hal meg, amikor maga is eltemetheti, hogy rögtön reá esik az áninusz gyásza, ha nem is akarja aznap eltemetni.
14. Aki előtt az ünnep második napjának előestéjén halotta fekszik, ott ahol a napon zsidó által szokták eltemetni a halottat, az áninusz-gyász szabálya már az este érvénybe lép, ne mondjon kidust, ne egyen húst és ne igyon bort. De az ünnep első napjának estéjén, sőt az ünnep második napjának estéjén is, ott, ahol a második napon csak nemzsidó által szoktak temetést végeztetni, az áninusz-gyász szabálya este még nem érvényes.
15. Aki az ünnep kimenetele után lett onéngyászoló, a hávdálá szertartást csak másnap végezze, de ne később, mert az ünnep búcsúztató hávdálának ideje csak a rákövetkező napnak végéig terjed.
16. Ha az onéngyászolónak aznap körülmetélendő fia van, ha lehet a halottat reggel eltemetni, mielőtt a zsinagógából a reggeli istentiszteletről kijönnek, akkor a temetésen résztvevők imádkozzanak előbb, temessék el a halottat és azután metéljék körül a gyermeket. Ha pedig ez lehetetlen, metéljék körül mégis reggel a zsinagógában a gyermeket, és a szándok (a koma, ki a gyermeket a körülmetélés idején tartja) mondja a === áldását, mert a két micvákötelesség, a halott eltemetése és az újszülött fiú idején való körülmetélése közül a körülmetélést kell előnyben részesíteni (előbb elvégezni).
17. Aki niszán hó tizennegyedikének előestéjén onéngyászoló, az bízzon meg mást, a chámec kutatásával, de a === ===, stb.-t maga mondja el.
18. Aki az ómerszámlálás estéjén onéngyászoló, ne számolja az ómer napját este, hanem csak másnap a temetés után, de akkor bróchó nélkül, az ómer többi napját azután már bróchóval számolhatja. Ha azt látja másnap, hogy az áninusz-gyásza belehúzódhat a következő estébe, az számolja az ómert áldásmondás nélkül áninusz-gyásza idején is, hogy a többi estéken azután bróchóval számolhassa. (Annak szabályát, ki purim napján onén, l. fentebb 141. fej. 21. p.)
19. Ha valaki fogságban halt meg és a parancsnok nem akarja őt eltemetésére kiadni, míg sok pénzt nem adnak neki, rokonaira nem lép még érvénybe sem az áninusz gyásza, sem az avélusz gyásza, mert még nem mondtak le arról, hogy eltemethetik és remélik, hogy a parancsnokkal meg tudnak egyezni. Ugyanúgy, ha a halott hozzátartozói vannak fogságban és nem tudnak foglalkozni a temetés gondjaival, az áninusz-gyász nem esedékes rájuk.
20. Olyan helyeken, melyeknek törvénye csak az elhalálozás után negyvennyolc órával engedi eltemetni a halottat, az onén még sem mentes az áninusz-gyász kötelezettsége alól, mert hogy az idő letelte után el kell temetniük, bizonyára időközben kell foglakozniuk végtisztességének, halotti ruháinak, koporsójának előkészítésével és az emberek értesítésével. De az ünnep második napján meg szabad neki könnyíteni és ily esetben mentesíteni az áninuszgyász alól, mert a hatóság rendelkezése folytán nem tudja eltemetni.
21. Az említett helyeken, mert tartani kell attól, hogy a halálozástól számítva közel teljes két napi időköz után nem akadnak emberek a halott ===-jához (mosdásához), úgy intézkednek, hogy a === szertartást mindjárt az elhalálozás után végzik és utána a halottat egész, de alul kilyukasztott koporsóba teszik, akkor, miután a halottat a koporsóba tették, megszűnik az áninutgyásza és érvénybe lép az ávelut gyásza. A ===-gyászhetet azonban mindamellett csak attól az időtől kell számítaniuk, hogy a koporsó fedelét a sírban földdel takarták.
22. Akinek közeli rokona halt meg, de nem tud róla, ha nincs más, aki foglalkozzon vele, tudtára kell adni, de ha van ott más is, aki foglalkozhat vele, ne mondják meg neki, csak azután, hogy imáját bevégezte. Ha a feleségnek halt meg valakije, de nem tud róla, a férj vegye mégis szigorúbban, hogy ne érintkezzék vele (l. lej. 206. fej. 9. p. áninut gyásza súlyosabb).
- 1.. A reggeli felkelés szabályai
- 2.. A reggeli kézmosás szabályai
- 3.. Az öltözködés és járás szabályai
- 4.. Magunk tartása az illemhelyen és az utána elmondandó áser jácár bráchá szabályai
- 5.. Az ima vagy a Tóratanulás helyének tisztasága
- 6.. A bráchot (áldásmondások) Báruch Hu uváruch Sömo (áldassék Ő és áldassék Neve) és az Ámén mondásának szabályai
- 7.. A reggeli bráchák szabályai
- 8.. Mely dolgok tiltottak napkeltétől az ima utánig?
- 9.. A cicit (a szemlélő szálak) szabályai
- 10.. A tfilin (imaszíjak) szabályai
- 11.. A mezuzá szabályai
- 12.. Az imádkozásra méltó helyek
- 13.. A bét hákneszet és bét hámidrás (az imaház és a tanház szentsége
- 14.. A dicsőítő énekek verseinek szabályai
- 16.. A Kádisnak, a Bárchunak, a tíz ember egybevonásának és egyrészűk távozása után beállott helyzetnek és az előimádkozónak szabályai
- 16.. A Semá olvasmány és bráchái megszakításának szabályai
- 17.. A Semá olvasásának szabályai
- 18.. A Semone eszré (18 áldásmondás) szabályai
- 19.. A Másiv háruách, a Tál umátár, a Jáále vejávo és az Ánénu imabetoldások szabályai
- 20.. Az előimádkozó tefilája ismétlésének szabályai
- 21.. Annak a szabálya, hogy miként pótolhatja, aki nem imádkozott
- 22.. A Táchánun könyörgés szabályai
- 23.. A Tóraszakasz felolvasásának néhány szabálya
- 24.. Szabályok arra, ha tévedést vagy alkalmatlanná tévő hibát találtak a Tóra könyvében
- 25.. Az Ásré és Uvá leCion imarészeknek szabályai a reggeli ima befejezéséig
- 26.. Az árvák Kádisának szabályai
- 27.. A Tóra tanulásának szabályai
- 28.. A Tóra könyvének és más szent könyveknek szabályai
- 29.. Erényes tulajdonságok, melyekre az ember szoktassa magát
- 30.. Az árulkodás, rossznyelvűség, bosszúállás és gyűlölet tilalma
- 31.. Az ember minden szándékát Egek Ura bírja
- 32.. A test természetes védelme
- 33.. Veszély miatt tiltott dolgok
- 34.. A cedáká jótékonyság szabályai
- 35.. A chálá (tésztából való elvonás) törvénye
- 36.. A kisózás szabályai
- 37.. Az edények víz alá merítésének szabályai
- 38.. Nem zsidók kenyerének, főztjének és tejének szabályai
- 39.. Az étkezés előtti evésnek vagy ivásnak szabályai
- 40.. Az evés előtt járó kézmosás szabályairól
- 41.. A kenyér megszegésének és a hámoci áldásmondásának szabályai
- 42.. Az étkezés szabályai
- 44.. Mily dolgokra jár külön bráchá, ha ebéd közben esszük vagy isszuk azokat.
- 44.. Az ebéd utáni kézmosás és ima szabályai
- 45.. Az együttes asztali imára való felszólítás
- 46.. A tiltott eledelek szabályai
- 47.. Nemzsidók bora és edényei alkalmassá tétele
- 48.. Az öt gabonafajtából készült eledelekre rendelt bráchák (áldásmondások) szabályai
- 49.. A borra elrendelt bráchának és a hátov vehámétiv bráchának szabályai
- 50.. Az élvezeti dolgok élvezése előtt elmondandó bráchák szabályai (16 pontban)
- 51.. Az élvezetek után elrendelt áldásmondások szabályai
- 52.. A Boré pri háéc, a Boré pri hádámá és a Sehákol bráchák szabályai
- 53.. A levesnek, gyümölcsök és zöldségek nedvének szabályai
- 54.. A lényeges és mellékes szabálya
- 55.. Melyik bráchát illeti meg az elsőbbség?
- 56.. A bráchánál esett tévedések szabályai
- 57.. Szabály arra az esetre, ha már áldást mondott valamely ételre vagy italra és azután hoztak még belőle.
- 58.. Az illatra rendelt bráchá szabályai
- 59.. A Sehechejánu és a Hátov vehámétiv bráchák szabályai
- 60.. A meglátás brácháinak szabályai
- 61.. A megmenekültek hálamondása és néhány különösebb bróchó
- 62.. Az adás – vevés szabályai
- 63.. A szóbeli sértésnek és a megtévesztésnek tilalma
- 64. Tiltott dolgok adás-vételének tilalma
- 65.. A kamat szabályai
- 66.. Az "iszka" kereskedelmi szerződés szabályai
- 67.. A fogadalmak és eskük szabályai
- 68.. Az út imájának és egyéb dolgoknak szabályai, melyekre az úton figyelni kell
- 69.. A Mincha (delutáni ima) szabályai
- 70.. A Mááriv (az esti) ima szabályai
- 71.. Az est rendje
- 72.. A sabbosz (szombat) szentségének nagysága; aki megszentségteleníti, olyan, mint aki bálványt imád. A sabboszra való felkészülés szabályai
- 73.. Mily módon szabad sabbosz előtt nemzsidónak munkát adni, neki ingóságot kölcsön- vagy bérbeadni.
- 74.. A hajón való utazás szabálya
- 75.. A sabboszmécsek meggyújtásának szabályai
- 76.. A sabboszi és ünnepi imák szabályai
- 77.. Az esti és a nappali kiddus szabályai
- 78.. A sabbosz és ünnepnapi tóraolvasásnak és a felhívásra kötelezetteknek szabályai
- 79.. A maftir szabályai
- 80.. A sabbosz napján tiltott munkák némelyike
- 81.. Négyféle terület a sabbosz tekintetében
- 82.. A hordásnak és az egyik területről a másik területre való átvitelnek tilalma
- 83.. A kerítésfal csak akkor használ, ha lakóhely körülfogására emelték
- 84.. A ruházat vagy ékszer módján kivihető tárgyak szabályai
- 85.. A sabbosz napján kiütött tűzeset szabálya
- 86.. A fürdés szabályai
- 87.. Olyan dolgok, melyekre a háziállatoknál, a vadaknál és a szárnyasoknál kell ügyelni
- 88.. A sabbosz napján »Mükce« (használatból félreállított) dolgok szabályai
- 89.. A tiltott dolog alapjának szabályai
- 90.. Szabálya a munkát nem igénylő dolgok elvégzésének és a nemzsidó munkájának
- 91.. Szabálya annak, aki gyengélkedik és nem veszélyesen beteg
- 92.. Veszélyes betegnek és a bűn elkövetésére kényszerítettnek szabályai
- 93.. Szabályok a szülő nő részére
- 94.. Az udvarok eruvval való egybekapcsolásának szabályai
- 95.. A sabboszhatár eruvjának szabályai
- 96.. A sabbosz kimenetele maariv (esti) imájának és a havdalának szabályai
- 97.. Az újhold napjának és az újhold megszentelésének szabályai
- 98.. A jomtov (ünnepnap) szabályai
- 99.. Félreállított dolgok szabályai az ünnepen
- 100.. A kohénok kézemelésének (a papi áldásnak) szabályai
- 101.. Az ünnep első napján a második napjára vagy hétköznapra való előkészítés szabályai
- 102.. Az eruv tavsilin (az eledeleket egybekötő szertartás) szabályai
- 103.. A jomtov (ünnep) örömének szabályai
- 104.. A félünnepek törvényei
- 105.. A félünnepen fáradozás miatt tiltott dolgok
- 106.. A cholhamoed (félünnep) napjain való adásvétel szabályai
- 107.. Niszan havának szabályai
- 108.. A maccoszhoz szükséges búzának és lisztnek szabályai
- 109.. A víz szabályai
- 110.. A maccosz dagasztásának és sütésének szabályai
- 111.. A chóméc kutatóvizsgálatának és megsemmisítésének a szabályai
- 112.. Melyik chómécot (kovászost) tilos peszachon át megtartani és melyiket szabad
| - 113.. Az erev peszachnak (az ünnepet megelőző napnak) és a széder estére köteles maccosz sütésének szabályai
- 114.. A chóméc (kovászos) eladásának szabályai
- 116.. Az erev peszach (előtti nap) szabályai, ha az sabboszra esik
- 117.. Néhány válogatott szabály peszachra
- 117.. A forrázásnak (az edények és evőeszközök alkalmassá tételének, kaserolásnak) szabályai
- 118.. A széderest előkészítésének és rendjének szabályai
- 119.. A pészach este szédere (rendje)
- 120.. Az ómér számlálásának és a szefira (a számlálás) napjainak szabályai
- 121.. A közösség böjtjeinek szabályai
- 122. . A tamuz tizenhetedikétől ab hó kilencedikéig terjedő három hét szabályai
- 123.. Erev tisóbeáv (az áb hó 9-ét megelőző napnak) szabályai
- 124.. Tisóbeáv (áb hó 9.) napjának szabályai
- 125.. A tisóbeáv szabályai, ha sabboszra vagy a hét első napjára esik
- 126.. A szentély lerombolásáról való megemlékezésnek szabályai
- 127.. Egyének böjtjének szabályai
- 128.. Elul havának szabályai
- 129.. A roshasana (újév) szabályai
- 130.. A tíz bűnbánati nap szabályai
- 131.. Az erev jomhakipurim (az engesztelés napját megelőző nap) szabályai
- 132.. Erev Jom Kipur szabályai
- 133.. A jomhakipurim (az engesztelés napjának) szabályai
- 134.. A szukka (sátor) szabályai
- 135.. A szukkában való ülés (tartózkodás) szabályai
- 136.. A lulovnak és csokra többi fajtájának szabályai
- 137.. A lulovcsokor használatának szabályai és a körmenetek rendje
- 138.. A hosána-rabba a semini aceresz és a szimchasz tóra szabályai
- 139.. A chanuka szabályai
- 140.. A négy parsa (tóraszakasz) rendje
- 141.. A megilla szabályai
- 142.. A felebaráti ajándékok küldésének, a szegények részére adandó alamizsnának és a purim lakomának szabályai
- 143.. Az apa és anya megtisztelésének szabályai
- 144.. A tanítója, az öregember, a tóratudós és a kohen megtisztelésének szabályai
- 145.. A házasságkötés szabályai
- 146.. A vőlegény és menyasszony böjtjének szokásai
- 147.. A chupá (esküvői baldachin) szokásai
- 148.. Az együttlétük a menyegző után
- 149.. A lakodalom asztali imájának szabályai és az újházaspár megörvendeztetésének parancsa
- 150.. A szemérmetesség szabályai
- 151.. A hasztalan-kárjában való magvesztés tilalma és szabályok annak a részére, aki abba ütközött
- 152.. Tilalma a nővel való egyedüllétnek és a nőkhöz való egyéb közeledésnek
- 153.. A havi tisztátalanságban elkülönült asszony szabályai
- 154.. A havi vérzés ideje megállapításának a rendje és a nemi érintkezés előtt és után kötelező vizsgálatnak szabályai
- 155.. A havi vérzés idejét megelőző elkülönülésnek szabálya. Különbség a szabályosan váltakozó és a meg nem állapítható idejű vérzésnél
- 156.. A nemi érintkezés folytán jelentkező vérzés szabályai
- 157.. Szabályok a menyekzőjére készülő menyasszony részére
- 158.. A gyermeket szülő és a gyermeket elvetélő nő szabálya
- 159.. A fehérnemű váltásának és a tisztulási napok számlálásának szabályai
- 160.. A chafifa = előzőfürdő szabályai
- 161.. A chacica = az alámerülésnél elválasztó dolgok szabályai
- 162.. A tevila (a rituális fürdőben való alámerülés) szabályai
- 163.. A milának (körülmetélésnek) szabályai
- 164.. Az elsőszülött fiú kiváltásának szabályai
- 165.. A gyermekek nevelésének szabálya és néhány szabály a tanítóról
- 166.. A babonajóslásnak, időjövendölésnek és a varázslásnak tilalma
- 167.. Bálványimádásra vonatkozó szabályok
- 168.. Tiltott alakok és képek
- 169.. A bekarcolt jelírásnak és a halott miatt való bevágásnak a tilalma
- 170.. A fejhaj és a szakáll széle levágásának tilalma
- 171.. Azon dolgok szabálya, melyeket a (M. V. 22. 5.) »ne öltse fel férfi nőnek a ruháját« tilalma tilt
- 172.. Az új gabona szabályai
- 173.. Az érintetlen hagyandó fagyümölcs tilalma
- 174.. A fanemek vegyítésének szabályai
- 175.. A »marha« állatfajkeverés szabályai
- 176.. Vegyes szövésű ruhák (szövetek) szabályai
- 177.. A tiszta (házi állat) elsőszülöttének szabályai
- 178.. A szamár első fajzásának szabályai
- 179.. A kölcsön szabályai
- 180.. A pénzkölcsön a = elengedésének szabályai
- 181.. A peres ügyek, peres felek és a tanúskodás szabályai
- 182.. A lopás és rablás szabályai
- 183.. Az idegen vagyon rongálásának szabályai
- 184.. A testi sértések szabályai
- 185.. A kölcsön és bérlet szabályai
- 186.. A »Ne kösd föl a nyomtató ökörnek a száját« szabályai
- 187.. Az elveszett és talált dolgok szabályai
- 188.. A letét (rábízott jószág) szabályai
- 189.. A fel- és lerakodás szabályai
- 190.. A test őrzésének parancsa és a »ne ronts« tilalmának szabályai
- 191.. Az állatkínzás és kiherélés tilalma
- 192.. A betegnek, orvosnak és a gyógymódnak szabályai
- 193.. A beteg látogatásának szabályai
- 194.. A haldoklónál és a halott őrzésénél követendő szabályok
- 195.. A ruha megszakításának szabályai
- 196.. Az onén-gyászoló szabályai hétköznapon, sabboszon és ünnepen
- 197.. A halotti ruhák és a halott mosdatás szabályai. A haszonélvezet tilalma a halottnál
- 198.. A halott kivitelének, a temetőbe kísérésének és az ott mondandó imának szabályai
- 198.. A halott kivitelének, a temetőbe kísérésének és az ott mondandó imának szabályai
- 199.. A temetés és temető szabályai
- 200.. A jomtov (ünnep) napján való temetés szabályai
- 201.. Az öngyilkosoknál és más gonosz halálánál követendő szabályok
- 202.. A kohen (halott által esett) tisztátalanságának szabályai
- 203.. Mely rokon és mely gyermek után kötelező a gyász
- 204.. Mikor kezdődik az ávélut-gyász?
- 205.. Az erősítő lakoma szabályai
- 206.. A közeli és távoli hír szabályai
- 207.. A gyászolók vigasztalásának szabályai
- 208.. A gyászolónak tilos a munka
- 209.. A fürdés, kenés, sarufelvétel és házastársi érintkezés tilalma
- 209.. A fürdés, kenés, sarufelvétel és házastársi érintkezés tilalma
- 210.. A Tóratanulás és üdvözlés tilalma
- 211.. Más dolgok, mik tilosak a gyászolónak
- 212.. Olyan dolgok melyek öröm miatt a gyászhét után is tilosak
- 213.. A gyászoló házasságkötésének tilalma
- 214.. Mikor mehet ki a gyászoló lakása házából?
- 215.. Nem szabad halott miatt túlzottan keseregni
- 216.. A megkezdett gyászhétnek, a megkezdett gyászhónapnak és a tizenkét hónapnak szabályai
- 217.. Szabálya annak, aki nem tartott gyászt
- 218.. A gyászra kötelező tanúskodás szabályai
- 219.. A sabboszon és ünnepnapon való gyászolásnak szabályai
- 220.. Annak szabálya, hogy az ünnepek mikor szűntetik meg a hét napos és a harminc napos gyászt
- 221.. A Jahrzeit (az elhalálozás évforduló) napja böjtjének szabályai
- 222.. Mértékek és zárszó
|