Kezdőlap - Könyvtár

A rágalomhadjárat

Az ez után következő éveket a chászidok mozgalmuk megerősítésének, ezen belül pedig a chábád mozgalom kifejlesztésének szentelték. A "chábád" szó a "chochmá" (bölcsesség), "biná" (értelem), "dáát" (tudás) szavak kezdőbetűiből származik. Ez a mozgalom rabbi Snéur Zálmán szellemi gyermeke volt: az érzelmes, lelkesedő chászidság és a hűvös, művelődő, tanult litván körök szellemi szintézisének szánta. A jesivá felsőbb osztályainak válogatott növendékei titkos megbízatásokat kaptak tőle, s munkájuk nyomán sok neves tálmid cháchám csatlakozott a chászidok soraihoz.
Időközben alábbhagyott a chaszidizmus ellenzése, még a rabbinikus körök felől is, akik addig a kihívást, a versengést, a "szent háborúk" okát látták benne. De – miközben csökkent a kívülről jövő nyomás – nem csekély belső problémák merültek fel: vetélkedések a különböző országrészek chászid vezetői között, viszályok, amelyekbe az Erec Jiszráél-i chászid álijá vezetői is belekeveredtek, sőt mindezek következtében még a besúgás is elterjedt. Snéur Zálmánt ez végtelenül elkeserítette, kivált hogy épp akkortájt – s a chászid hagyomány szerint ugyanezért – hunyt el leánya, Dvorá Lea is. Egy kétéves kisfiú maradt utána, Menáchém Mendel, aki ettől fogva hírneves nagyapja házában nevelkedett, s aki majd a chábádrabbi-lánc harmadik, Cemách Cedek néven ismert rabbija lesz egykoron...

Százezer chászid

Amikor 5548-ban – 1788-ban – Erec Jiszráélban elhunyt a vityebszki rabbi, a mozgalom vezetését jog szerint is Snéur Zálmán vette át, s most hét nyugodalmas év következett, a mozgalom megszilárdulásának, a chászid öntudat elmélyülésének korszaka.
Ebben az időben írja meg Snéur Zálmán újra a maga Sulchán Áruchját, s befejezi a Tánjá első kötetét: a chaszidizmus chábád ágának írásbeli tana ez. Ekkor másolják le és terjesztik a tanítványok között számos cikkét és szónoklatát, amelyeket később könyv alakban is kiadtak. Ezenközben egyre nőtt a chászidok száma, kivált miután Lengyelországot újból felosztották, és olyan területeit csatolták Oroszországhoz, amelyeken igen sok zsidó élt. Egy nem zsidó forrásmunka százezerre teszi a chászidok ekkori számát.
Snéur Zálmán ezekben az években szorosabbra fűzte a kapcsolatokat az Erec Jiszráél-i chászid álijával is. Kiépítette a pénzgyűjtő apparátust, amelynek feladata az Erec Jiszráél-i koféf tagjainak ellátása volt: jelentős összegeket küldött nekik. Mindez a zsidóság és Erec Jiszráél meleg szeretetéből fakadt – s később ezt fordították ellene.
Ebben az időben adta ki a Ljoznai rendelkezéseket, amelyekben a chászidok munkarendjét, imarendjét, tantervét szabályozta. Minden chászid közösségben gondnokokat neveztek ki: ezeknek a feladata volt a rendelkezések szigorú betartásának ellenőrzése. E gondnokok megpróbáltak átvenni valamennyit a vezetőjük vállát nyomó súlyos teherből, bár a chászidoknak csak évente egyszer volt szabad Ljoznába látogatniuk. Ő maga is segítőtársakat választott magának, öccse, rabbi Jehudá Léb, fia, rabbi Dov Ber és egyik legrégibb tanítványa, rabbi Áháron Hálévi Hurwitz személyében. A teher mégis akkora súllyal nehezedett rá, hogy nemegyszer szeretett volna mindent maga mögött hagyni, és Erec Jiszráélbe álijázni: csak felelősségérzete és ragaszkodása tartotta vissza ettől.
Hiába volt minden intézkedés, amely szabályozni próbálta a vendégek egyre növekvő áradatát – azokét, akik problémáikat teregették elé, szellemi táplálékot és serkentést vártak tőle–: Snéur Zálmán valójában az általa kezdeményezett mozgalom foglya volt.

Jönnek a "felvilágosultak"

A chászidok békében szerettek volna élni, hagyományaik szerint tanulni és Istent szolgálni, de – miután kis ideig nyugalmuk volt – újabb ellenzékük támadt: a németországi eredetű "felvilágosult" mozgalom. Az új áramlat pár évtizeddel azután érkezett el Kelet-Európába, hogy Báál Sém Tov mozgalma erjedni kezdett és erőre kapott a zsidó közösségben. Nincs helyünk itt kellő részletességgel beszámolni a fondorlatokról és hamis vádakról, amelyekkel ez a felemás mozgalom annyi áldozat vesztét okozta, előkészítve a talajt az asszimiláció és a zsidó tömegek elidegenítése számára: ezreket távolított messzire bölcsőjüktől, akik elérkeztek az elszakadás és a kitérés küszöbéig.
Történetünk idején a "felvilágosodás" első küldöttei érkeztek meg Litvániába, hogy kipuhatolják, milyen módszerekkel lehetne eszméiket ott terjeszteni. Tudták, hogy a kelet-európai zsidók – a chászidok is és ellenzőik is – hűségesen ragaszkodnak a Tóra betűihez, hagyományaihoz és a tradicionális zsidó életmódhoz. A berlini felvilágosultak olyan tudósokat küldtek ki, akik mind a zsidó, mind pedig a világi tudományokban jártasak voltak és széles körű világi műveltségük ellenére is megtartották a Tóra parancsolatait – legalábbis ezt állították magukról. Ezek egyike-másika még a Hágrához legközelebb álló körökbe is bejutott, mert a Hágrá – jámborsága, fanatizmusa ellenére – a tudományok nagy tisztelője volt. Nemcsak a matematika, a csillagászat, az orvostudomány terén végzett alapos stúdiumokat, hanem szorgalmazta is, hogy minél több tudományos művet fordítsanak le héberre. Egyik leghíresebb fordítója szerint azt tartotta, hogy aki nem jártas a tudományokban, az a gemárát is nehezen érti meg. Fivére, rabbi Jiszáchár és fia, rabbi Ávráhám is jártas volt a tudományokban és nyelvekben – miközben igen nagyok voltak Tóra-ismereteik is. Mindketten jól tudtak németül, franciául, lengyelül, és szép könyvtáruk volt a Nyugat irodalmából. A Hágrának több tanítványa is tanult nyelveket, s ő maga serkentette őket a nyelvtan, a bölcsészet és a matematika elsajátítására.
Eljutott Vilnába a dessaui Moses Mendelssohn híre, aki Mózes öt könyvéhez Biur címmel magyarázatot írt. Ez rendkívül érdekelte a gáont. Úgy hírlett, hogy Mendelssohn egy tanult istenfélő Tóra-másoló fia, s a leghívebben betartja a Tóra parancsolatait. Édesapját fiatalon elveszítette, s Berlinbe került, ahol a vallási tudományokon kívül a nyelvtanulásban tökéletesítette magát, azonkívül a bölcsészetben és más tudományokban is elmélyedt, amiben felvilágosult zsidó tudósok is támogatták. Németre fordította Mózes öt könyvét, a Zsoltárokat és az Énekek énekét, s ezek után írta meg híres Biurját. A felvilágosultak támogatták, hiszen több értelemben is az ő érdekeiket szolgálta, például azt, hogy az ifjú zsidó nemzedék megtanuljon németül, és ezzel megnyíljék előtte a világi műveltség kapuja. A fiatal növendékeknek, akik a Biblia héber szövegét jól értették, csak bele kellett pillantaniuk a német fordításba, s így könnyedén elsajátították a nyelvet. A felvilágosultak azért is akarták a németet terjeszteni, hogy kiszorítsa a jiddist, amelyet csekélyebb értékű nyelvnek tartottak.
Mendelssohn Biurja nagy lépéssel vitt előbbre a felvilágosultak egy másik célja, a tudományos Tóra-magyarázat felé is. A Biur a Rási, Rásbám, Ibn Ezra és mások fejtegetéseire támaszkodott, viszont nem vette tekintetbe bölcseink midrásait és ággádáit, s ezzel elvette a lehetőséget, hogy a növendékek a többi Tóra-magyarázóval is megismerkedhessenek: mindig csak a racionális magyarázatot kapták. Mi több, arra serkentette a tanulókat, hogy főként a nyelvtan és a fogalmazás szempontjából tanulmányozzák a szöveget, ami szintén egybevágott az első felvilágosultak törekvéseivel.

Eretnek Simon titkos küldetése

Látszatra tehát Mendelssohn Biblia-fordítása és műve pozitívnak tűnt. Annak vette sok jó szándékú rabbi is, akik nem fogták fel, mily veszély rejlik a Biurban, amely megrendíti a Talmud bölcseibe és a midrásokba vetett egyszerű hit alapjait.
Így történt, hogy amikor a Biur híre Vilnába érkezett, a gáon fivére és fia kiválasztott öt tanítványt a legderekabbak közül – köztük volt Mose Meisels is, aki később Snéur Zálmán egyik legodaadóbb chászidjává vált –, s kiküldte őket Berlinbe, hogy személyesen megismerkedjenek a szerzővel, s mondjanak véleményt művének értékéről. Kivált azt kellett elbírálniuk, érdemes és helyes-e Mendelssohn Biurját szélesebb körökben terjeszteni.
A küldöttség vagy egy évet töltött Berlinben, s megállapította, hogy Mendelssohn betartja a parancsolatokat és kifogástalanul ragaszkodik a zsidóság hagyományaihoz. Részleteket másoltak ki Biblia-fordításából és a Biurból, s ezeket magukkal vitték Vilnába. Általában jó véleményük volt a Biurról, s ebben az értelemben tájékoztatták a gáont, aki engedélyezte a könyv használatát.
Vilnában tehát pozitívan fogadták Mendelssohn könyvét, s a város valóságos melegágyat kínált a felvilágosultak mozgalmának. Kiváló tehetségű fiatalok, ragyogó Talmud-tudós ifjak utaztak tömegesen Berlinbe, Páduába, Amszterdamba és a felvilágosodás más központjaiba nyelveket, matematikát, csillagászatot és orvostudományt tanulni.
Az az engedékenység, amellyel Vilnában a világi tanulmányokat és általában a felvilágosodás jelenségeit fogadták, másutt nemigen volt megtalálható: a mezericsi mágid tanítványai, a chászidmozgalom vezetői, de más közismert, nagy befolyású rabbik is élesen ellenszegültek a hászkálá – a "felvilágosodás" – terjesztésének. Akadtak köztük chaszidizmusellenzők is, mint például rabbi Jehezkiél Landau Prágából, a Nodá BeJehudá is. Ezek a férfiak előre látták, mekkora földindulást fog elindítani ez a mozgalom a zsidó népben, s éppen ezért Mendelssohn Biurját és Biblia-fordítását is elutasították.
Bátran állíthatjuk, hogy a chászid mozgalom védőfalként torlaszolta el a felvilágosodás romboló célkitűzéseinek útját. Annak hívei minden erejükkel igyekeztek áttörni ezt a védőfalat, és titokban kiküldték embereiket a kelet-európai Tóra-központokba, hogy belülről bomlasszák az ellenállást, s lehetőleg minél több jesivánövendékre hassanak, bírják rá őket a nyugati felvilágosodási központok felkeresésére, a szerintük üdvözítő tudomány elsajátítására.
A legnagyobb sikerrel a felvilágosultak Simon nevű titkos kiküldöttje működött, aki Zamutból származott és akit később chászid körökben Eretnek Simonnak neveztek. 1792-ben érkezett Vilnába. Mivel széles körű ismeretekkel rendelkezett a Talmudban, főként pedig a Prófétákban és a nyelvtanban, de a csillagászatban és a geometriában is, rabbi Jiszáchár és rabbi Ávráhám lelkesen fogadta őt. Tanfelügyelőnek nevezték ki Vilna Talmud-iskolái fölé. Maga a gáon is nagy tisztelettel kezelte, s felkérte őt Dikduk Élijáhu című könyvének átnézésére. Senki sem sejtette, hogy ez a férfi – aki látszatra istenfélő Talmud-tudós volt – egyike a titkos felvilágosultaknak, s egész küldetésének az a célja, hogy az ifjakat a hászkálá táborába csalja.

Snéur Zálmán letépi Simon álarcát

Simon négy éven keresztül látta el tanfelügyelői feladatát, s sikerült igen sok tanítványt a hászkálá táborába átvinnie. A növendékeket értelmi szintjük és haladásuk szerint osztályozta, sokuknak azt javasolta, hogy tanulják a T'náchot (a Bibliát) és a nyelvtant, végül rábírta őket, hogy távoli helyekre utazzanak – "Vándorolj oda, ahol a Tórá van!" –, ahol aztán világi tudományokkal foglalkoztak, miközben családjuk azt hitte, hogy a báchur Tórát tanul egy híres jesiván. Idővel azt is megkísérelte, hogy a vilnai chászidok bizalmába férkőzzék, kivált reb Báruch Mordchájt és Mose Meiselset környékezte meg, akik rajongtak a szent nyelvért, alapos ismerői voltak a héber nyelvtannak, s ennek révén közel tudott kerülni hozzájuk. Simon fennen magasztalta a nagy Árinak a chábádban bevezetett imarendjét mint nyelvi szempontból is nagyon helyeset, és – legalábbis nyíltan – soha, fél szóval sem kifogásolta a chászid szokásokat.
A felvilágosultak kezdettől fogva az éles gúny hangján, csúfondáros megjegyzések kíséretében emlegették Lengyelország galíciai chászidjait, akikben "a sötétség fiait", fanatikus elemeket láttak. A chábád chászidokkal szemben azonban más módszert alkalmaztak, mert belátták, hogy velük fifikusabban kell eljárniuk: nem vezet célra sem az olcsó okoskodás, sem a féktelen, mérgező támadás. Rájöttek, hogy a chábádok soraiba be kell férkőzni, mégpedig a tudásszomj örve alatt.
Ennek a felismerésnek a jegyében működött 1791 és 1796 között Litvánia és Ukrajna chászid hitközségeiben a felvilágosultak tucatnyi titkos ügynöke azzal a céllal, hogy meggyőzze a zsidókat a nyelv-,grammatika- és T'nách-tanulás fontosságáról – ez volt az első lépés ahhoz, hogy a világi felvilágosodás ösvényeire terelhessék őket. Ezek a kiküldöttek azonban a legtöbb helyen csúfos kudarcot vallottak: leleplezték és – jobb esetben – azonnal kiutasították őket, de előfordult, hogy a rászedett zsidók öklét is megkóstolhatták.
A felvilágosultak vezetői megtanácskozták a helyzetet, s utasítást adtak Simonnak, hogy induljon körútra a chászid központokba, köztük Ljoznába is. Nézzen körül Snéur Zálmán székhelyén, s fundálja ki, miként lehetne "belülről meghódítani a királynőt". Simont mindenütt kóser zsidóként ismerték, s ezért nagyon megfelelőnek látszott a feladatra.
Simon útnak indult; úgy volt, hogy Ros HáSánára tér vissza Vilnába. Néhány héttel később reb Báruch Mordcháj és reb Mose Meisels riasztó levelet kapott Ljoznából. Ebben Snéur Zálmán nevében tudomásukra hozták, hogy Simon, aki a parancsolatokat betartó zsidónak és a chábád imarend rajongójának adja ki magát, valójában a felvilágosultak titkos ügynöke. Felkéretnek tehát, tartsák szemmel őt, hogy időben meghiúsíthassák a szándékait.
Kiderült, hogy Ljoznába érkezése után Simon mindenáron négyszemközt akart találkozni Snéur Zálmánnal. Amikor ezt sikerült elérnie, gyermekek oktatójának adta ki magát, aki különböző kérdéseket kíván feltenni, s szeretné, ha a rabbi ajánlólevél formájában írásba adná, hogy helyes dolog a gyermekeket már kiskorukban a nyelv szabályaira és grammatikára oktatni.
A rabbi feltett néki egypár kérdést, s ezek révén rájött, kivel áll szemben. Így szólt hozzá: "Aki Vilnából jön, de azt mondja, hogy Zamut falvából érkezett; aki a zsidó gyermekeket a hászkálá molochjának áldozza, mégis azt állítja magáról, hogy meláméd – az előtt bizony tárva-nyitva a pokol kapuja. Hány lelket veszejtettél már el, s meddig akarod kárhozatos munkádat folytatni? Eretnek vagy, aki választ sem érdemel!"

A felvilágosultak újabb bojkottot hirdetnek

Simonnak szégyenszemre menekülnie kellett Ljoznából, ám előbb kénytelen volt a chászidokkal együtt végigtáncolni a hagyományos táncot, amelyet a rabbitól való távozás után szoktak eljárni. Eközben a vilnaiak átkutatták Simon szobáját, s kötegnyi levelet találtak benne, amelyekben beszámolt megbízóinak, miként munkálkodott a hászkálá érdekében a Tóra-hű zsidóság "tudatlanságának" felszámolásán. Elhatározták, hogy nyilvánosan leplezik le. Csak a megfelelő alkalomra vártak.
Amikor Simon, az eretnek visszatért Vilnába, beszámolt viszontagságairól Joszéf Peszelsznek, a hitközség egyik gazdag tekintélyének, a gáon rokonának. Ez titokban vonzódott a felvilágosultakhoz, és bőkezű anyagi támogatást is nyújtott nekik. De a chászidok, akiknek megvolt a bizalmi emberük Peszelsz házában, tudomást szereztek a beszámoló részleteiről.
Simon azt is elmesélte Peszelsznek, hogy miután Ljoznából elmenekült, áldva szerencséjét, hogy ép bőrrel szabadult onnan, hathetes sietős körutat tett Mogiljov, Minszk és Csernyigov körzeteiben, azután pedig Lembergbe utazott, ahol találkozott kollégáival, a felvilágosultak vezetőivel, és beszámolt nekik tapasztalatairól. Elsősorban arról tett jelentést, hogy a chászidok megyét megye után hódítanak meg, helyzetük egyre jobban megszilárdul a hitközségekben, és vezetőiket tömegestül követik a zsidók. "Megállapodtam barátainkkal abban – folytatta Simon –, hogy felújíttatjuk a chászidok ellen meghirdetett bojkottot, ezúttal sokkal keményebb formában, hogy semlegesítsük őket, és elszigeteljük a többi zsidó közösségtől. Ezután fel fogjuk jelenteni őket Szentpétervárott, hogy a vezetőjük hazaáruló, aki felkelésre uszít, miközben nagy pénzeket gyűjt, s azokat Törökországba küldi, Oroszország ellenségeinek. Elő fogjuk adni a kormánynak: arra készül, hogy uralkodjék a zsidók fölött, mint annak idején Sábtáj Cvi és Jákov Frank. Tudjuk ugyan – fűzte hozzá Simon –, hogy a chászidoknak jó kapcsolataik vannak a felsőbb kormánykörökkel, sőt a nemességgel is, de az arisztokrataházakban működő tanárok és francia tudósok remélhetőleg mellénk tudják állítani ezeket a köröket."
A Peszelsz házában élő bizalmi ember elmondotta a vilnai chászid vezetőknek, hogy Eretnek Simon magával hozta az új cherem szövegét, amely alól már csak a gáón aláírása hiányzik: azt reméli, hogy Peszelsz közbenjárása révén fogja megszerezni.
Így szövögette a fondorlatos hálót a chaszidizmus és vezetői ellen a gyűlölködéstől elvakult ellenzék, akaratlanul is együttműködve a felvilágosultakkal, akik minden ősi érzést ki akartak irtani a zsidó szívekből, s ennek egyetlen akadályát a chaszidizmusban látták. Így készítették elő a talajt a nemtelen vádhoz, ami végül is rabbi Snéur Zálmán letartóztatásához vezetett, s legfőbb szószólójával egyetemben magát a chászid mozgalmat ültette a vádlottak padjára...

A letartóztatás

A vilnai chászid vezetőknek sikerült leleplezniük Eretnek Simont és hitvány áskálódásait: az 1796-os, Szukkot félünnepén rendezett nagygyűlésen megbízható férfiak tanúsították, hogy a berlini felvilágosultak titkos ügynöke. Felolvasták azoknak a növendékeknek a teljes névsorát, akiket Simon a nyugat-európai "felvilágosultság" központjaiba csábított, miközben szüleik azt hitték, hogy a fiuk jesivában tanul, s a Tóra-tudomány nagyjaként fog hazatérni. Simont szégyenszemre családostul kiűzték a városból – de a veszedelem magvát akkorra már elhintette.
Igaz, hogy kis időre enyhült valamicskét a kemény bojkott, amelyről úgy hírlett, hogy bár a gáon nevében, de tudtán kívül hirdették meg; enyhült kissé, amikor kiderült Simon szégyenteljes szerepe, s megtudták, hogy a gáon és közvetlen körének bizalmi embere konok istentagadó volt, aki Izrael szőlejét pusztítja: ez valósággal sokkolta a chaszidizmus ellenzőit, élükön reb Ávráhámmal, a gáon fiával. Joszéf Peszelsz is csak nehezen moshatta tisztára magát: nagy foltot ejtett becsületén az Eretnek Simonnal való együttműködés. Ám minél inkább hanyatlott a gáon egészsége, annál nagyobb hatalomra tettek szert a chaszidizmus szélsőséges ellenségei, akik csak az alkalmat lesték a nagy leszámolásra...

Peszelsz elégeti a Tánját

Abban az évben érkeztek meg Vilnába a Tánjá első nyomtatott példányai, a chászidok végtelen örömére. Aznap este, amikor a Tánjá megjelenése alkalmából nagy összejövetelt rendeztek, rosszra fordult a gáon egészségi állapota, és az éjszaka kétszer is elájult. Az ellenzők vezetői, főleg pedig Joszéf Peszelsz, Eretnek Simon barátja, szemrehányást tett a chászidoknak, hogy örömmel tölti el őket a gáon súlyos állapota. Peszelsz még ennél is tovább ment: megvásárolta a Tánjá néhány példányát, és nyilvánosan elégette a zsinagóga udvarán. A chászidok nagy önmegtartóztatással szemlélték a mocskos tettet, szigorúan betartva Snéur Zálmán parancsát, hogy ne hagyják magukat provokálni. A mérsékeltebb ellenzők ezt meg is becsülték, s különösképpen a volozsini rabbi Chájim, a gáon egyik legjelesebb tanítványa magasztalta a chászidok önfegyelmét.
A Tánjá kinyomtatását egy olyan epizód előzte meg, amely éles fényt vetett a chaszidizmus ellenzőinek alantas eljárásaira, akik céljaik érdekében semmitől sem riadtak vissza. Snéur Zálmán, aki vagy húsz éven át dolgozott a Tánjá első részén, eleinte ellenezte, hogy a könyv nyomtatásban is megjelenjék. 5552-ben – 1792-ben – kezdtek elterjedni a kézzel írt másolatok: a chászid olvasók úgy örvendtek ennek, mint becses ajándéknak. De az ellenzők is másoltattak példányokat, s ezekbe olyan hamisításokat és ferdítéseket csempésztek, amelyek az ő céljaikat szolgálták. Állítólag ilyen, hamisított példány került a vilnai gáon elé is. Más ellenzéki vezetők pedig ki akarták adatni a Lekách tov című erkölcsnemesítő művet, hogy annak sikere csökkentse a Tánjáét.
Közben szerte a zsidó nagyvilágból, mindenünnen, ahová csak eljutottak a Tánjá másolatai – köztük a hamisítottak is – kérdések érkeztek reb Snéur Zálmánhoz, felvilágításokat kérve egyes, meg nem értett fogalmak felől. De kinyomtatását csak akkor engedélyezte, s akkor is csak azért, hogy a becstelen másolók hamisításait meggátolja, amikor két fiatal chászid a lipcsei vásáron felfedezte a Tánjá több száz hamisított másolatát. A két ifjú nyugatinak adta ki magát, így sikerült eljutniuk a hamisítványok terjesztőjéhez, aki százötven példányt már el is adott. Megvették tőle az összes megmaradt példányt, felfedezésüket pedig jelentették Snéur Zálmánnak.
Felismervén, mekkora veszedelemmel járnak a lelkiismeretlen emberek hamisításai, akik úgy vélték, hogy a cél szentesít minden eszközt, Snéur Zálmán beleegyezett a Tánjá kinyomtatásába, de két feltételt szabott. Az egyik az volt, hogy a kiadáshoz rabbi Mesulám Zuszje és rabbi Jehudá Léb Hákohén, a mezericsi mágid két nagy tanítványa adja meg a hozzájárulást, a másik pedig az, hogy a könyv névtelenül, a szerző feltüntetése nélkül lásson napvilágot. Csak miután feltételeit elfogadták, adta át a művet a híres szlavitai nyomdászmestereknek: Solem Sáchnának – tulajdon vejének – és társának, Smuél Hálévinek. A munka 5556. – 1796. – kiszlév 20-án készült el, előbb tizenötezer példányban, egy évre rá még ötezerben; a következő évben már húszezres harmadik kiadásban jelent meg, utána pedig kiadás kiadást követett, annyira megnőtt iránta az érdeklődés.

Elhunyt a gáon – kiújultak az üldözések

Élete utolsó évében rabbi Élijáhut, a vilnai gáont, többnyire ágyhoz kötötte a betegsége. Kedvenc tanítványai egymást váltották mellette. Nagyon legyengült, a nap java részét tálitba burkolózva, tfillint rakva töltötte, és tanulmányait egy percre sem hagyta abba. Felgyógyulása érdekében szüntelenül zsoltárt mondtak valamennyi vilnai zsinagógában – a chászidokéban is. De amikor fülébe jutott, hogy azt terjesztik róla: meggondolta magát, s már nem ellenzi a chaszidizmust, két tekintélyes tanítványát kiküldte a közeli és távoli hitközségekhez, hogy fokozzák a "szekta" elleni bojkottot.
Olajat öntött a viszály tüzére a Tánjá első nyomtatott példányainak a feltűnése is, fokozódott az uszítás a chászidok ellen, s a gazdasági bojkott nyomásától is sokat kellett szenvedniük. Egyes vilnai chászidok szorongatták Snéur Zálmánt, hogy próbáljon mégiscsak beszélni a gáonnal. A találkozás azonban nem jött létre, mert 5558. –1797. – Szukkot félünnepén elhunyt a gáon. Tanítványai pedig – nagy mesterük végakaratára és a teljesítés szent parancsára hivatkozva – még vadabbul üldözték a chászidokat.
Ezalatt Simon, az eretnek és elvbarátai német és francia nyelven gúnyiratokat adtak ki a chaszidizmus, annak vezetői és tanaik, szokásaik és módszereik ellen. Igyekeztek rábírni Németország és Franciaország tudósait, hogy hassanak az oroszországi kormányzati körökre: uszítsák rá őket a chászidokra. A szentpétervári chászid vezetők, akik a kormánykörökkel kapcsolatban állottak, érezték a viszony elhidegülését, csak azt nem tudták, honnan fúj a szél. Rövidesen ez is kiderült...
Vilnában a szélsőséges ellenzékiek azzal az elképesztő, hamis váddal illették a chászidokat, hogy örömükre szolgált a gáon elhunyta: mint említettük, Szukkot félünnepén halt meg, amikor a chászidok a sátorban a Bét HáSoévát ünnepelték. Ezzel még inkább felszabadították a sötét ösztönöket, s olyasmi történt, amit a gáon életében senki sem merészelt volna megengedni: a viszály kilépett a zsidó utcából, és a rágalmazás rút mezét öltötte magára...

Ellenséges országba csempészett pénzek

Az ellenzéknek be kellett látnia, hogy nem sokra megy azzal, ha mind erőszakosabb cselekedetekkel tölti ki haragját a chászidokon. Nem sikerült meggyőzniük a zsidó tömegeket a chászidok bűnössége felől, hiszen mindenki látta és tudta, hogy ezek istenfélő emberek: a csekély parancsolatokat éppúgy betartják, mint a legfontosabbakat, szerények és tartózkodók, s az ócsárlásra hallgatással válaszolnak, hiszen a természeténél fogva békeszerető Snéur Zálmán megparancsolta, hogy óvakodjanak a provokációktól, ne hagyják magukat beugratni. Az ellentábor láthatta, hogy az üldözés eddigi módszereivel nem ér célt.
Ekkor Vilna híres-neves városában hozzákezdtek a chászidok lejáratásához: a bűnös cselekedet lelki előkészítéséről a felvilágosultak jó előre gondoskodtak. Reb Jiszráél Leibel mogiljovi mágid, az ellenzék legszélsőségesebb szárnyának első embere – akinek chászidellenessége nem ismert határt – sugalmazta a gyűlölködő feljelentést, amelyet egy Hirs Davidovics – Cvi Ben Dávid – nevű vilnai ember írt meg. A szentpétervári központi hatóságokhoz küldött feljelentésben azzal vádolták Snéur Zálmánt és a chászid vezetőket – köztük a bergyicsevi rabbi Lévi Jichákot, a hamadurai rabbi Chéjkált és a sztolini rabbi Ásért –, hogy hazaárulást követtek el, titkos ellenséges akciókat folytatnak őfelsége, a cár kormánya ellen. A rettenetes s ugyanakkor nevetséges vád háttere az volt, hogy pénzt gyűjtöttek az Erec Jiszráél-i chábád intézmények javára, s ezeket ki is juttatták a Szentföldre, amely akkor a törököknek, Oroszország ellenségeinek az uralma alatt állott.
Abban az időben Oroszországban igen kényes volt a politikai helyzet, s ez megkönnyítette a feljelentők aljas céljainak elérését. 1787 és 1792 között háború dúlt Oroszország és Törökország között, s a feszültség később sem enyhült, mert az oroszok mindenáron ki akartak jutni a Földközi-tengerhez. Feszültség jellemezte az orosz-lengyel és orosz-francia viszonyt is, s ez is közrejátszott abban, hogy a súlyos vád nagy hatást tett a magas körökre. Azt a tartományt, amelyben az erőszakos ellenzékiek éltek, nemrég csatolták Lengyelországtól Oroszországhoz, s a szentpétervári kormány igen érzékenyen reagált minden ellenséges tevékenységre, amelyben a lengyel nacionalisták közreműködését feltételezhette: éppen abban az évben értesültek a vilnai tartományban francia befolyásra terjedő föld alatti szervezkedésről.
Ebben a légkörben tehát figyelmes fülekre talált a chászid vezetők hazaáruló tevékenységéről szóló feljelentés. Egy másik jelentés azt állította, hogy Snéur Zálmán könyvében úgy tanítja: "az uralkodói szféra" – egy kabbalisztikus fogalom, amelyet Pétervárott egyáltalán nem értettek – a legalantasabb szféra. Ekkor kiadták a parancsot a "hazaáruló" vezető letartóztatására, és elrendelték, hogy vasra verve kell a fővárosba hurcolni.

A pétervári erődben

Snéur Zálmánt 5559. – 1798. – tisri 24-én, Szimchát Tórá másnapján tartóztatták le, hogy súlyos őrizet alatt a fővárosba vigyék. Ott a Péter-Pál erődben tartották fogva, a rendszer ellenségeinek börtönében, s a cári titkos biztonsági tanácsnak kellett lefolytatnia a vizsgálatot. Ugyanakkor Vilnában letartóztatták Snéur Zálmán huszonkét chászidját is, hazaárulás és az ellenséggel való cimborálás vádjával. Ezek közül hetet szintén Pétervárra vittek.
A letartóztatások megrémítették a chászidokat: szinte pánikba estek. Maga Snéur Zálmán nem látszott meglepettnek, Lehet, hogy hírforrásai révén előre értesült a történendőkről, avagy megérezte, hogy várható ilyesmi: a chászidok már a letartóztatást megelőző Ros HáSáná napjaiban látták, hogy rabbijuk igen gondterhelt, csak nem értették, miért. Unokája, rabbi Menáchém Mendel, akit Cemách Cedeknek is neveztek, azt mesélte később fiának és követőjének, rabbi Smuélnak: abban az évben, kilencéves korában, a Ros HáSáná-i sófárfújás percében világosan érezte, hogy a nagyapára nagy veszedelem les...
Kiderült, hogy már a szukoti félünnepen katonák érkeztek Ljoznába egy tiszt vezetésével, hogy letartóztassák a rabbit. Családja könyörgésére azonban elhalasztották az akciót, és csak az ünnepet követő napon került sor a letartóztatásra.
Snéur Zálmán a letartóztatás napján hajnalban kelt, s körlevelet fogalmazott a chászidok számára. Óvta őket, nehogy kétségbeesett lépésekre ragadtassák magukat, nehogy bosszút forraljanak a feljelentők ellen. Arra intette őket, hogy higgyenek Istenben, és bízzanak a chaszidizmus megalapítóiban, a szent ősökben, akiknek jótettei fejében fény fog derülni az igazukra. Idézte mesterét, a mezericsi mágidot, aki megjósolta volt, hogy sok szenvedés, nehéz idők várnak reá. Felszólította az idősebb chászidokat, hogy ügyeljenek a nyáj fiataljaira, a fiatalokat pedig arra, hogy hallgassanak az öregek szavára. A levelet számos példányban lemásolták és eljuttatták a chászidok közeli és távoli lakóhelyeire.
Az ünnep utáni éjszakán szétfutott a chászidok között a hír, hogy a letartóztatásra kiküldött tiszt visszatért Ljoznába. Reggel fekete batár állott meg a rabbi háza előtt: az, amelyben a veszedelmes lázadókat szokták szállítani. Snéur Zálmánnak megparancsolták, szálljon fel a batárba, s a szomorú menet Vityebszken keresztül elindult Szentpétervár felé.
Ez csütörtökön történt. Másnap, pénteken, Snéur Zálmán arra kérte a tisztet, állíttassa le a menetet vagy hat órával gyertyagyújtás előtt, mert ő nem hajlandó szombat napján utazni. A tiszt elutasította kérését. Ekkor azonban eltörött a batár tengelye, nem folytathatták útjukat. A tiszt a legközelebbi faluba szalasztotta az emberét egy kovácsért, aki megjavítja a törött tengelyt, de amikor a kovács elkészült a javítással, felbukott és megdöglött az egyik ló. Új lovat hozattak, de ekkor meg a lovak nem voltak képesek a batárt megmozdítani. A tiszt végül rájött, hogy a sok különös eseménynek valami oka van, s arra kérte a foglyot, egyezzék bele, hogy legalább az első faluig elhajtsanak. Snéur Zálmán azonban erre sem volt hajlandó. A batárt levontatták az útról a nyílt mezőre, s ott töltötték a szombatot.

Tórát magyaráz a vizsgálóbírónak

A chászid hagyományok sok részletet őriztek meg Snéur Zálmán fogságáról és az ellene folytatott vizsgálatról a pétervári erődben. Magánzárkában, sötét cellában tartották fogva, s eleinte azt sem tudta, hogy hol van. Meg akarta tudni, hogy kikerült-e már bárki is élve ebből a tömlöcből, amelyet az ország legelszántabb ellenségei számára tartottak fenn. Megkérdezte hát az egyik börtönőrtől: előfordult-e már, hogy ajándékot kapott a szabadult rabok valamelyikétől. Így a foglár válaszából kiderült, hogy erről a szörnyűséges helyről is szabadulnak időnkint foglyok.
Mesélik azt is, hogy a vizsgálóbíró, aki a terhére rótt vádak felől faggatta, igen hamar rádöbbent, hogy nem közönséges bűnöző, nem hazaáruló áll előtte. Ez a férfi tanult ember volt, a T'náchban is jártas, s egyszer megkérdezte Snéur Zálmánt, mit jelent Mózes első könyvében az a vers, hogy Isten Ádám után kiált: "Merre vagy?" Hát nem tudta volna Isten, merre van az első ember? Snéur Zálmán a klasszikus Tóramagyarázók, elsősorban Rási értelmezése alapján megmagyarázta neki, hogy a kérdés célja mindössze a beszélgetés elindítása volt, különben a büntetéstől félő Ádám megrémült volna. A vizsgálóbíró azt mondta, hogy ismeri a Rási magyarázatát, de kíváncsi volt, tud-e Snéur Zálmán ennél mélyebb értelmezést adni a kérdésnek. Snéur Zálmán erre elmagyarázta, hogy időnkint minden emberben megszólal Isten hangján a "Merre vagy?" kérdése: hol állasz a világban, teljesítetted-e már a rád háruló kötelezettségeket? "Minden embernek meg vannak szabva a maga napjai és évei, ön például ennyi meg ennyi idős – s itt pontosan megmondotta a vizsgálóbíró életkorát –, az isteni hang pedig önhöz fordul, s ezt kérdi: ťMit tettél életedben mindmáig? Hol állasz? Ť" A vizsgálóbírót már az is megdöbbentette, hogy a rabbi pontosan tudta, mennyi idős ő. (Ellenőrizhetetlen hírek szerint vállon veregette a foglyot, és azt mondta neki: "Bravó!") Főképpen azonban a valóban mélyenszántó magyarázat hatott rá, és tovább faggatta a hit különböző kérdései felől, nem is leplezve csodálatát.

A cár inkognitóban meglátogatja a börtönben

A chászid legenda úgy szól, hogy a cár, aki különös figyelemmel kísérte a zendülésekről szóló híreket, meg akarta ismerni a "zsidó felforgatót", kivált miután a vizsgálóbíró azt jelentette felőle, hogy rendkívüli egyéniség, Istennek szent embere, olyan gondolkodó, akiről józan ésszel nem tételezhető fel az uralkodó elleni összeesküvés. A cár elhatározta, hogy álruhában meglátogatja őt a börtöncellában.
Vizsgálóbírói egyenruhában lépett tehát be a zárkába. Snéur Zálmán azonban úgy fogadta, mint egy királyt, és az uralkodóknak kijáró áldással köszöntötte. Tüstént tudta, ki áll előtte, mivel "a földi királyság olyan, mint a mennyei királyság" (Talmud). A vendég belépésekor borzongás fogta el, és megérezte, hogy nem vizsgálóbíró kereste fel, hanem őfelsége, a cár.
Arról is szól a legenda, hogyan sikerült Snéur Zálmánnak hollétéről értesítenie a chászidokat, mert eleinte azt sem tudták, életben van-e egyáltalán.
A vizsgálóbíró már az első napokban összebarátkozott Snéur Zálmánnal, s felajánlotta, hogy teljesíti egy kívánságát. Ő azt kérte, értesítsék családját és híveit, hogy Istennek hála, él, s reméli, hogy mielőbb fény derül az ártatlanságára. A vizsgálóbíró azt kérdezte, hogyan küldje el az értesítést, hiszen a rabbi, akit a zsidók jelentettek föl, maga sem tudhatja, hogy az üzenetvivő a chászidjaihoz vagy az ellenségeihez tartozik-e. Snéur Zálmán azt felelte, hogy ha olyan emberrel találkozik, aki a vidéki zsidók különös öltözékében jár itt, Pétervárott is, az csak az ő sógora, Jiszráél Kozik lehet, akit még letartóztatása előtt ő küldött Pétervárra, és így bizonyára ruhát sem váltott.
A vizsgálóbíró mindjárt másnap megpillantott az utcán egy ilyen, szokatlan ruházatú zsidó embert. Megállította, megkérdezte a nevét. Ámde Kozik, mielőtt útra kelt volna, nem akart messzi falujába utazni személyi irataiért: kölcsönkérte egy barátjának a papírjait, s most valódi neve helyett ennek a nevén mutatkozott be.
A vizsgálóbíró fürkészőn nézte végig. Csak annyit mondott: "Azt hiszem, hazudsz" – majd otthagyta. Reb Jiszráél a pétervári chászidokhoz sietett, elmondta az esetet, s ők tüstént felfogták, hogy ez nem lehetett véletlen: bizonyára rabbijuk próbált életjelt adni. Megállapodtak, hogy reb Jiszráél másnap is arrafelé fog csatangolni, s ha az ismeretlen főtisztviselő megállítja, megmondja valódi nevét.

Smá Jiszráél a görögdinnyében

A jóakaratú vizsgálóbíró elmondotta Snéur Zálmánnak, hogy látta a zsidót, akire ráillik a leírás, de az ismeretlen nevet mondott. A rabbi rögtön rájött, hogy valami nincs rendben Kozik papírjai körül, s arra kérte a vizsgálóbírót, másnap újra szólítsa meg.
Reb Jiszráél ezúttal a saját nevén mutatkozott be, de a vizsgálóbíró nem szólt egy szót sem, csak lassan elindult. Reb Jiszráél a nyomába eredt. A bíró bement a házba, amelyben lakott, ő pedig kint várakozott. Egyszer csak látja, hogy egy földszinti ablakból egy csomagot eresztenek le a járdára. Kibontotta, s egy görögdinnyét talált benne. Barátai házában azután felvágták a dinnyét, s egy cédulát leltek benne, amelyen a rabbi keze írásával ez állt: "Smá Jiszráél, az Örökkévaló az Istenünk, az Örökkévaló Egy." Ebből tudták a chászidok, hogy a rabbi életben van, és hál' Istennek, reménykedhetnek. Csak azt nem tudták meg, hogy hol tartják fogva, de igen hamar ez is kiderült.
A hagyomány meséli, hogy Snéur Zálmán vonakodott megenni a börtönkosztot, mert az nem volt kóser. A börtönigazgatóság azt hitte, hogy az előtte álló tárgyalás kimenetelétől való félelmében éhen akarja magát veszejteni. Hiábavaló rábeszélések után erőszakkal akarták megetetni, de ő ellenállott, s ez hangos dulakodással járt. Épp akkor ment arra a barátságos vizsgálóbíró, aki azt mondta a foglároknak, hagyják békén Snéur Zálmánt, majd ő rábeszéli az evésre.
Snéur Zálmán azt mondta, hogy egyelőre nem hiányzik neki az étel, mert nagyon tönkrement a gyomra, de ha kóser, zsidó házban készült gyógyfőzetet kaphatna, azt megenné. A vizsgálóbíró megkérdezte, elhiszi-e majd, hogy az étel zsidó házból származik. A rabbi azt felelte, hogy ha a bíró maga hozza el a zsidóktól, és más nem nyúl hozzá, akkor elhiszi.
A vizsgálóbíró a lipli reb Mordchájhoz, a rabbi egyik jeles pétervári chászidjához fordult, aki gazdag zsidó volt, és nagy becsben állott a miniszterek és cári főtisztviselők előtt. Őt kérte meg, hogy készítse el a gyógyfőzetet "egy zsidó számára", akit azonban nem nevezett meg. Reb Mordchájnak azt súgta a szíve, hogy a kompótra bizonyára Snéur Zálmánnak van szüksége, hiszen ki másnak kérne kóser, zsidó házban készült ételt a vizsgálóbíró. Ám efelől meg akart bizonyosodni...

Cédula a kompót alatt

Mit tett hát reb Mordcháj? Megfőzette a kompótot, s a tál aljára kis papírcédulát tett, amelyre ráírta: szeretné tudni, ki ette meg a kompótot, hogy hívják, és merre van. Nevét is aláírta, a vizsgálóbíró pedig maga vitte be a tálat Snéur Zálmán cellájába.
Mihelyt Snéur Zálmán kanalazni kezdte az ételt, tüstént észrevette a cédulát. Hagyott hát valamennyit a tál alján, és egy másik cédulát rakott a maradék alá: "Én ettem meg, itt és itt vagyok. Küldjetek valakit tüstént Vilnába!" – s megkérte a vizsgálóbírót, hozzon neki még egy adagot.
A visszavitt tál alján reb Mordcháj meglelte a cédulát, s rögtön fellélegeztek a chászidok az egész orosz birodalomban. Tüstént elküldtek egy chászidot Vilnába, aki nemigen tudta ugyan, mi lesz ott a dolga, de bízott Snéur Zálmán érdemeiben és abban, hogy isten sikerre viszi küldetését. Ez így is történt...

Noach (Noé)

Szakaszunkban -- Noách (1Mózes 6:9--11:32.) -- a fiatal emberiség már annyira romlott, hogy megérett a pusztulásra. Isten "megbánta", hogy a világot és az embert megalkotta, és elhatározza, hogy elpusztítja a világot özönvizet hozva rá. Csupán Noé (Noách) találtatik érdemesnek, hogy megmeneküljön egy bárkában, amelyben minden élőlény képviselve van. Utóbb ebből a családból -- Noách három fiából -- alakul ki az újabb emberi társadalom, miután Isten megígérte, hogy többé nem támaszt vízözönt. A szakasz végén feltűnik Ávrám (a későbbi Ábrahám), Sém leszármazottja, aki a monoteizmus letéteményese lesz.

Programok ()

 | 
H K Sz Cs P Sz V
       
       
       
       
       
       
további programok - naptár nézet
további programok - lista

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: