Kezdőlap - Könyvtár

Bevezetés

A REBBE ELŐSZAVA

a Tánjá 1962-ben megjelent
angol nyelvű kiadásához


A chaszidizmus általában, a Chábád chaszidizmus pedig különösen nem más, mint átfogó világnézet és életforma, amely szerint a zsidóságnak elsősorban a Teremtőt és teremtményeit egyesítő kapcsolat szerepét kell betöltenie . A zsidó egyszerre „égi” és „földi” teremtmény: az égi, isteni lélek, ami az Istenség része a fizikai testből és az élőlényben lakozó lélekből álló földi megnyilvánulás-ban jelenik meg, amelynek az a rendeltetése, hogy Isten abszolút Egységén belül általa valósuljon meg az ember és az őt körülvevő világ transzcendens egysége.
Ennek a rendeltetésnek a betöltése kétirányú kapcsolat útján valósul meg: egyrészt föntről lefelé, másrészt a földről a fenti világ irányába. Az első helyzetben az ember a maga mindennapi életének mozzanataira és környezetére – e világi „osztályrészére” – hat az Istentől kapott Tóra és a parancsolatok szentsége által . A máso-dikban minden rendelkezésére álló forrást – a teremtetteket és a maga által létrehozottakat egyaránt – felhasznál személyisége és az őt körülvevő világ közvetítő közegeként. Az egyik ilyen alapvető forrás az emberi nyelv és kommunikáció közege.
Amint rabbi Snéur Zálmán, a Tánjá szerzője egy másik munkájában kifejtette, a „hetven nyelv” bármelyike a földi birodalomból a szentség szféráiba „emelkedhet”, amennyiben a Tóra és a micvák terjesztésének eszközéül szolgál, de ugyanakkor a Tóra és a parancsolatok szavait lefelé közvetítő közeg is azok számára, akik az illető nyelven beszélnek és olvasnak.
* * *
A fenti gondolatok jegyében nagy jelentőségű eseménynek számít a 165 évvel ezelőtt megjelent Tánjá első részének legelső angol nyelvű kiadása. A fordítás eljuttatja a Chábád gondolkodás és életforma alapművét a zsidóság széles rétegeihez, azokhoz, akik az eredeti munkát a nyelvi nehézségek – vagy éppenséggel korlátok – miatt nem tudják tanulmányozni. Ily módon elősegíti a chaszidizmus forrásvizének „szétpermetezését”, annak a forrásnak a vízéét, amelyet rabbi Jiszráél Báál Sém Tov fakasztott. Ő úgy határozta meg a chaszidizmust, mint az „élet vizének” egyre mélyülő és szélesedő folyamát, amelynek a zsidóság legkisebb zugaiba is be kell hatolnia, és újfajta inspirációval, erővel kell feltöltenie a zsidók mindennapi életét.
A Tánjához hasonló munkák lefordítása ijesztően nagy vállalkozás. Ezt bizonyítja, hogy mind ez ideig sikertelenül próbálták lefor-dítani egyik-másik európai nyelvre. Dr. Nissan Mindel elévülhetetlen érdeme, hogy képes volt teljesíteni ezt a feladatot.
Nyilvánvaló, hogy a fordítás legjobb esetben is csak elégtelen pótléka lehet az eredeti műnek. Mégis reméljük, hogy a kezünkben tartott fordítás a Bevezető, a Magyarázatok, a Lábjegyzetek és Mu-tatók apparátusával értékes segítségnek bizonyul a chaszidizmus iránt érdeklődők számára, különösen azoknak, akik a Chábád moz-galmat kívánják tanulmányozni.

Lág BáOmer 5722.
Menachem Schneerson





BEVEZETŐ A TÁNJÁHOZ

Írta: Dr. Nissan Mindel

Nissan Mindel, a neves író, fordító, szerkesztő. 1940-től
a lubavicsi rebbe titkára volt. 1999-ben hunyt el New Yorkban.


1. A KÖNYV

A szerző három különböző címet adott könyvének, ezek mindegyi-ke bizonyos szempontból jellemzi művét. A három cím a követke-ző:
1. Likuté Ámárim, „Összegyűjtött értekezések”. A szerző ezen a néven jellemzi művét az előszóban, s ezáltal szerényen azt is állítja, hogy az általa összeállított műben semmi újdonság nem található. Műve voltaképp nem más, mint „nálunk jólismert könyvekből és szentéletű írástudóktól kölcsönzött” értekezések gyűjteménye . A könyv ezzel a címmel jelent meg először (Szlavita====, 1796) .
2. Tánjá a könyv címe a mű első szava után, mely egy talmudi brájtá forráshivatkozás . A tanaita tanokra való hivatkozás több, mint egyszerű homiletikus bevezetés a szerző által felállított rend-szerhez. Mivel a hangsúly a lélek misztikus alászállásán és sorsán van, az anyag nagyszerű, a Talmudra támaszkodó kiindulópontot kínál a szerző számára, melyből kibontakoztathatja saját rendszerét. A könyv ezzel a címmel, s a Likuté Ámárim alcímmel jelent meg másodszor (Zolkiev=====, 1798).
3. Széfer sel Bénonim, „A közepesek könyve”, mivel a könyv er-re a személyiség típusra koncentrál, azaz a „közepes emberre”, aki a morál tekintetében a cádik, az „igaz ember” és a rásá, a „rossz ember” között áll. A szerző ezáltal hangsúlyosan hívja fel a figyel-met arra, hogy érdeklődése középpontjában nem a cádik áll – kinek tisztelete központi szerepet játszik a chászidizmus gondolatvilágá-ban –, vagy a rásá, kinek elítéléséről sok szó esik a zsidó etikában, hanem a bénoni, a közepes, ami mindenki számára elérhető álla-pot . A Széfer sel Bénonim cím az első kiadás alcímeként szerepelt (Likuté Ámárim, Első rész: Széfer sel Bénonim). A szerző azonban gyakran nem csupán az első részre, hanem az egész könyvre vonat-koztatva is használta ezt a címet .
A könyv teljes kiadása öt részből áll, melyek mindegyike egy-egy önálló értekezés:
1. rész: Likuté Ámárim, vagy Tánjá vagy Széfer sel Bénonim, előszóval és ötvenhárom fejezettel (148 oldal).
2. rész: Sáár hájichud vöháemuná, „A hit és az egyistenhit kapu-ja”, előszóval és tizenkét fejezettel (30 oldal).
3. rész: Igeret hátesuvá, „A megtérés dekrétuma”, tizenkét feje-zettel (22 oldal).
4. rész: Igeret hákodes, „Szent dekrétum”, harminckét résszel (102 oldal) .
5. rész: Kuntresz Ácháron, „Utolsó rész” (20 oldal).
A Likuté Ámárim, vagy Tánjá napjainkig sok kiadást ért meg , s a két cím felváltva szerepel fő-, illetve alcímként. A Chábád chászidizmus többi klasszikusától eltérően ezt a könyvet a világ több nyelvére fordították már le (angol, francia, olasz, spanyol, portugál, orosz, jiddis, arab) és Braille írással is megjelent. A héber eredeti nem könnyű olvasmány, részben felépítése, részben a pon-tozás szinte teljes hiánya miatt, s nem utolsósorban azért, mert a mű alaptételei nincsenek mindig részletesen kifejtve: az olvasónak a szerző más műveit is fel kell lapoznia. Éppen ez indokolja a Chábád eme alapművének bevezetővel és lábjegyzetekkel ellátott fordítását, ami elősegíti a mű és az abban kifejtett tanítások jobb megértését. Ebben a tanulmányban az 1. részre összpontosítunk, s az egyszerűség kedvéért rövidebb nevén (Tánjá) hivatkozunk rá.
A szerző húsz éven át dolgozott a Tánján , tökéletesre csiszolva a mű stílusát és formáját; követői a művet a Chábád „Írott Tan”-ának tartották, melyben minden szónak és betűnek külön jelentősé-ge van. A szerző ötvenhárom, a Tóra heti szakaszainak – a szidráknak – megfelelő részre osztotta művét. A Chábád chászidok között hamar elterjedt az a szokás, hogy a Tóra heti szakaszaihoz hasonlóan, hétről-hétre a Tánjá egy-egy fejezetét tanulmányozzák .
A szerzőnek sikerült a Tánját úgy összeállítania, hogy mind az iskolázottabb kutató bölcs, mind a tudományokban kevésbé járatos olvasó igényeit kielégítse. Előbbiek szinte kimeríthetetlen mélysé-geket fedeztek fel benne, s a műről számos eleddig kiadatlan elem-zés, illetve kommentár is született már. E sorok írója abban a sze-rencsés helyzetben van, hogy e kéziratok némelyikét elolvashatta . A kevésbé iskolázott olvasó is komoly, saját szellemi szintjének megfelelő útmutatást meríthet a műből. Ennek tudható be a Tánjá széleskörű megbecsültsége, népszerűsége szinte megjelenése pilla-natától mind a mai napig.
A Tánjá, miként a szerző az előszóban hangsúlyozza, a „kere-sők” és a „tévelygők” számára íródott. Szinte kínálkozik a párhu-zam e mű és Maimonidész Útmutatója között, s a két szerző között is számos hasonlóság fedezhető fel. Mindketten a Talmudban való jártasságukkal és a jogalkotás terén kifejtett tevékenységükkel alapozták meg hírnevüket, jóval filozófiai műveik megjelenése előtt; mindketten jogrendszerbe foglalták a zsidó törvényeket, s ezek ma is népszerűek és irányadóak. Mindketten új, nagyhatású zsidó filozófiai rendszert alkottak, s mindketten olyan művet is írtak, amely eligazította azokat, kiknek hitbéli útmutatásra volt szükségük. S végül mindkettőjüket élesen támadta a vallásos zsidó-ság: műveiket félreértették, filozófiai értekezéseiket betiltották.
A párhuzamok sora itt lezárul. Az Útmutató és a Tánjá két, lé-nyegét és felépítését tekintve teljesen eltérő rendszert képvisel. A két szerzőt mintegy hat évszázad választja el, és teljesen eltérő földrajzi, kulturális miliőben éltek. Maimonidész a par excellence racionális zsidó filozófus, míg Snéur Zálmán rabbi alapvetően misztikus. Műveiket más-más „tévelygőknek” szánták. Maimonidész azoknak írt, akik meg akarták tartani a hagyományon alapuló hitet, és „tévelygésük” a hagyomány és a filozófia látszóla-gos ellentmondásaiból adódott, mivel egyiket sem akarták felad-ni . Az Útmutató célja nem más, mint a hagyomány és a filozófia közötti összhang megteremtése.
Snéur Zálmán rabbinak nem kellett efféle problémákkal küz¬denie. A filozófia és a tudomány nem foglalkoztatta a kelet-európai zsidóságot. A hászkálá még nem hatott a tömegek tudatára. Snéur Zálmán rabbi azokhoz szólt, „akik az igazságosságot és az Örökké-valót keresik... akiknek értelme és elméje zavarban van, és sötétben botorkálnak az Örökkévaló szolgálatában, mivel képtelenek felfed-ni a könyvekben rejtőző áldásos fényt” . Más szóval, művét azok-nak szánta, akiket nem gyötörnek kételyek, csupán az Örökkévaló-hoz vezető igaz utat keresik.
Éppen ezért a Tánjában nyomát sem találjuk a polemikus hang-nemnek vagy a skolasztikus filozófiának, mely az Útmutatót jel-lemzi, s még csak kísérlet sem történik azoknak a filozófiai prob-lémáknak a rendszeres tárgyalására, amelyek Mai¬monidészt foglal-koztatták. A szerző adottnak vesz bizonyos alapvető hitelveket, mint például az Örökkévaló létét, a creatio ex nihilo-t (a semmiből valami teremtése), az isteni kinyilatkoztatást, míg másokat, mint például az Örökkévaló attribútumait, a gondviselést, az egységet és a messianizmust etikai rendszerének szerves részeként és a Kabbala fényében tárgyal.
A Tánjá alapvetően a zsidó vallási etikáról szóló mű. A szerzőt az emberben s az embert körülvevő világban meglévő jó és rossz erői foglalkoztatják, s szándéka a summum bonumhoz (a legfőbb jóhoz) vezető út feltárása. A szerző természetesen jól tudja, hogy e kérdésnek hatalmas héber nyelvű irodalma van. Amikor rászánta magát, hogy újabb könyvvel gyarapítsa a már meglévőket, erre nem a már megjelent művek hiányosságai késztették, hanem az, hogy az emberi értelem nem egyformán fogadja be, nem azonos módon reagál az azonos ingerekre. A zsidó filozófiáról és etikáról írt mű-vek hasznosnak bizonyultak a maguk idejében, illetve azok számá-ra, akiknek készültek. Most azonban a chászid tanítások fényében fogant új megközelítésre volt szükség, illetve egy szinte mindenki által követhető „útmutatás¬ra”. A szerző azzal is tisztában van, hogy műve – vagy lega¬lábbis annak egy-egy része – még így sem lesz mindenki számára ért¬hető. Éppen ezért arra buzdítja tanultabb ol-vasóit, hogy ne le¬gyenek álszerények, és ne tagadják meg tudásukat azoktól, akik hozzájuk fordulnak, hogy jobban értsék gondolatait .
Snéur Zálmán rabbi jól ismerte saját környezetének „té¬vely¬gőit”. Igen sokan személyesen is felkeresték őt, s még többen árasztották el levélben írott kérdéseikkel. Legtöbbjük minden bizonnyal egy-szerű ember volt. De olyanok is kértek tőle útmutatást, akik beha-tóan tanulmányozták a Talmudot, érdeklődtek a filozófia iránt, s akik hozzá hasonlóan új életformát kerestek, illetve intellektuális és spirituális energiáikat új formába akarták önteni. Ez a sokszínű közönség nagyban befolyásolta a könyv felépítését és stílusát.
Ha már szerkezetről és stílusról van szó, nem feledkezhetünk meg arról, hogy Snéur Zálmán rabbi szóban hirdette tanait, mielőtt lejegyezte volna őket . A szombaton és az ünnepnapokon elmon-dott tanításait, beszélgetéseit tanítványai jegyezték le emlékezetből. Ezeknek a kéziratoknak népes olvasótáboruk volt. Snéur Zálmán rabbi gyakran levelek formájában fejtette ki gondolatait – követői ezeket pásztorleveleknek tekintették, s lelkesen másolták újra és újra, hogy minél többekhez eljusson. Idővel követői száma jelentő-sen megnövekedett, és miként az Előszóban olvashatjuk, Snéur Zálmán rabbi úgy érezte, megérett az idő, hogy könyv formájában is megjelentesse tanításait, s ezt állítsa a pamfletek helyébe, melyek némelyike a gyakori másolások és átírások, valamint ellenfelei rosszindulata miatt hemzsegett a hibáktól . Így született meg a Likuté Ámárim, vagy Tánjá jelenlegi formája.

2. A FORRÁSOK

A Tánjá szerzője, mint fentebb említettük, egyetlen szóval sem állította, hogy műve eredeti lenne. Épp ellenkezőleg: hangsúlyosan említi, mennyire függött elődei munkáitól. A gondolkodásmódját meghatározó „könyvek és bölcsek” közül a Szentírás, a Talmud és a lurjai Kabbala a legfontosabbak, amint ez már az első fejezetből is kiviláglik, amelyben számos talmudi idézet, a Zohár-irodalomra és a lurjai Kabbala legnagyobb mesterére, Chájim Vitál rabbira való utalás, illetve bibliai idézet olvasható. Megismerhetjük a szer-ző gondolkodásmódját, s az is kiderül, hogy rendszerét a bibliai, a rabbinikus és a kabba¬lisz¬ti¬kus forrásokra építette.
Snéur Zálmán rabbi értelmezései és tanai a Báál Sém Tov¬nak, a chászidizmus megalapítójának tanításain, és saját „mes¬te¬reinek”: a Báál Sém Tov utódjának, a mezricsi Dov Ber rabbinak, illetve Dov Ber fiának, Ábrahám rabbinak (az „angyal¬nak”) tanításain alapul-nak.
A szerző bőven merít a Zohárból és a Tikuné Zohárból. Név sze-rint is megemlíti Maimonidész Misné Torá törvénykönyvét és Mose Kordovero rabbi művét, a Párdészt. A többi „könyv és bölcs” közül feltétlenül meg kell említenünk Jesájá Horowitz rabbi Sné Luchot Hábritjét (A két törvénytábla), a prágai Löw rabbi, a Máhárál mű-veit, és Báchjá ben Áser Biblia-kommentárját, noha a szerző név szerint nem hivatkozik ezekre .
Snéur Zálmán rabbi és követői ugyancsak sokra becsülték rabbi Jehudá Hálévi Kuzáriját, s azt is tudjuk, hogy fiával és unokájával szorgalmasan tanulmányozta azt. Báchjá ibn Pákudá műve, a Chovát Hálövávot (A szív kötelességei), roppant nagy népszerűség-nek örvendett – s örvend ma is – a tal¬mud¬tudósok körében. Rabbi Joszéf Albo Ikárimját is szívesen forgatták a filozófia iránt érdek-lődők . Éppen ezért okkal feltételezhetjük, hogy Snéur Zálmán rabbi is alaposan ismerte e műveket, valamint a középkori zsidó filozófiai írásokat, még akkor is, ha szemmel láthatóan semmilyen hatást nem gyakoroltak a Tánjára.
Gyakran mondják, hogy egy probléma megfelelő megközelítése már félig-meddig magában hordozza a megoldást. Sőt nem egyszer tapasztalhattuk, hogy a szerző újszerűsége és eredetisége az adott probléma megközelítésében és a kérdés tárgyalásának módjában mutatkozik meg leginkább. Ez igaz Snéur Zálmán rabbira és az általa létrehozott Chábád-rendszerre. Annak dacára, hogy az alap-vető fogalmakat különféle forrásokból merítette, tanításai mégis zárt és egységes rendszert alkotnak, és sok eredeti gondolat találha-tó a megfogalmazásban.
De Snéur Zálmán rabbi ennél jóval messzebb ment. Az általa feldolgozott gondolatokat nemegyszer jelentősen módosította, újra-értelmezte, illetve átalakította, s ezáltal az eredetiség szintjére emelte.
A kabbalisták, és Snéur Zálmán rabbi is a Tórában, a Bibliában és a Talmudban (a Háláchában és az Ágádában) lefektetett Írott és Szóbeli Tant nem egyszerűen a summum bonum (a legfőbb jó) el-éréséhez adott isteni útmutatásnak tekintették, hanem a teremtett univerzum alapvető törvényeit, rendjét magába foglaló rendszer-nek . E szerint az értelmezés szerint a Kabbala a Tóra „lelke”, annak belső, ezoterikus dimenziója, ami nélkül a Tóra nem érthető a maga teljességében. Éppen ezért, amikor Snéur Zálmán rabbi a bibliai és talmudi szövegek „belső”, ezoterikus jelentését kutatta, ez nem azt a célt szolgálta, hogy homiletikus éllel gazdagítsa érve-lését, hanem azt, hogy feltárja belső dimenzióját. Rendszerében vegyíti és egységbe foglalja az ezoterikust és exoterikust, a Kabba-lát és a Talmudot, éppúgy, ahogy a fizikai és a metafizikai, a test és a lélek ugyanannak a dolognak két vetületeként jelenik meg rend-szerében. A dolgok kettőssége csak a felszín: valójában minden dolog ősvalósága a Teremtő egységét visszatükröző egység. Snéur Zálmán rabbi rendszerének végső célja, hogy megmutassa a mik-ro- és a makrokozmosz egységét, s annak vegyülését az Éjn Szof (a Végtelen) misztikus egységével.

3. A TÁNJÁ FELÉPÍTÉSE

A Tánjá több részre oszlik, melyek mindegyike egy-egy főtémát, illetve számos ezzel összefüggő kérdést tárgyal.
A mű első része (1–8. fejezet) a zsidó személyiség pszichológiai felépítését elemzi . A szerző, mai kifejezéssel élve, az emberi tudat két szintjét vizsgálja. E két szint két forrásból táplálkozik, melyeket a szerző „isteni léleknek”, illetve „ösztönléleknek” nevez. A következőkben megvizsgálja mindkettő leglényegesebb vonásait és gyakorlati képességeit. Az „ösztönlélek” elemzésekor kitér a rosszaság metafizikai és morális vizsgálatára is – a rosszaságot az egység hiányának, a jóságot az egység meglétének tulajdonítja.
A következő részben (9–17. fejezet) a szerző a tudat két, egy-mástól eltérő forrásából fakadó óhatatlan konfliktusokat elemzi. Elemzi a két lélek viszonylagos erejét és funkcióit, melyek a sze-mélyiség alapvető egységét biztosítják. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez a konfliktus különféle személyiségeket hoz létre két véglet között; a szerző megkísérli ezek meghatározását. Fi-gyelme a két véglet között félúton elhelyezkedő bénoni, „közepes” személyiségre irányul. Snéur Zálmán rabbi szerint bénoninak nem azt nevezzük, kinek erényei és vétkei egyensúlyban vannak, szem-ben a talmudi meghatározás szerinti cádikkal, kinek jócselekedetei számosabbak vétkeinél . A Tánjá megfogalmazása szerint a bénoni olyan ember, aki önmérsékletet tanúsít, és az emberi tevé-kenység három fő területén: a gondolkodás, a beszéd és a tettek terén sohasem vétkezik tudatosan. A Tánjá bénonija ezáltal különb a Talmudban meghatározott cádiknál. A szerző többször is hangsú-lyozza, hogy ez az ideál elérhető az átlagember számára is, még ha állandó erőfeszítést is kíván. Fő tétele pedig nem más, mint hogy az ember alapvetően és inherensen morális lény.
A következő fejezetekben (18–25.) kerül kifejtésre a szerző leg-fontosabb elmélete, mi szerint a bénoni eszményképe nem csupán elméletben létezik, hanem igenis megvalósítható. Ismét elemzi a lélek funkcióit, mind a tudatos, mind a tudatalatti síkon. Ami az előbbit illeti, Snéur Zálmán rabbi szerint az értelem előbbre való, ami pedig a tudatalattit, a szerző a Zo¬hárból merít bizonyos miszti-kus kategóriákat, mint például az Örökkévaló iránti veleszületett vagy „rejtett” szeretetet, illetve az Örökkévaló félelmét (tiszteletét). A „rejtett” szeretet adja az Örökkévalóval való egység iránti tudat-alatti ösztönzést, míg az Isteni Lény iránti félelemmel vegyes tiszte-let a különállóságból fakadó félelem kifejezése. Más szóval, a sze-retet és a félelemmel vegyes tisztelet nem egymásnak ellentmondó, hanem éppenséggel egymást kiegészítő kategóriák. A szerző hang-súlyozza a zsidók különleges – és bizonyos mértékig örökletes – természetét, ragaszkodásukat az Örökkévaló egységének fogalmá-hoz, melynek eredete a pátriárkákhoz vezethető vissza. Ez a gondo-lat sok rokon vonást mutat rabbi Jehudá Hálévi „isteni hatás” (al’amar al’ilahi) felfogásával, amely Hálévi szerint a zsidó nép sajátja .
Az Isteni Egység tétele ebben az összefüggésben jelenik meg.
A szerző azonban egy percre sem feledkezik meg a gyakorlati dolgokról: leír bizonyos lelkiállapotokat, melyek közvetlen hatással vannak a személyes egység iránti törekvésre, hiszen enélkül nem jöhet létre a kozmikus egység, ami viszont az Isteni Egység sine qua non-ja. Számos gyakorlati tanácsot ad miképpen érhető el az értelmi-érzelmi stabilitás és a belső harmónia. A fő hangsúlyt az intellektuálisan megvalósított hitből fakadó örömre fekteti; a szo-morúságot és búskomorságot elítéli (26–31. fejezet).
A 32. fejezet különálló résznek tűnik, afféle betoldásnak, ami nem kapcsolódik közvetlenül az éppen tárgyalt témához. A figyel-mes olvasó hamar rájön, hogy a 31. fejezet folytatása voltaképpen a 33. fejezet. Úgy tűnik, hogy a szerző azért iktatta be a 32. fejezetet, hogy felhívja az olvasó figyelmét a Báál Sém Tov talán legfonto-sabb tanítására, amely a chászidizmus egyik alappillére, s amely a Chábád chászidok körében különlegesen fontos . Nem másról van szó, mint az áhávát Jiszráél, a másik zsidó iránti szeretetről (3Mózes 18:19.). A szerző e fogalmat misztikus-etikai módon ma-gyarázza, és Izrael szoros lelki közösségére hivatkozik, melyet már előszavában és a 2. fejezetben is említ, ám itt fejt ki részletesen. Éppen ezért egyes chászid bölcselők felhívták a figyelmet arra, hogy e fejezet fontosságát sorszáma – 32 – is jelzi, hiszen e szám betűértéke a héber בל (lév), „szív” szónak felel meg .
A belső, személyes konfliktus elemzése átvezet a emberi sors-nak, az élet céljának és értelmének vizsgálatához, illetve annak elemzéséhez, hogy hol az ember helye a kozmikus világrendben. A szerző ezeket a problémákat a 33–37. fejezetben tárgyalja. A 37. fejezetben Snéur Zálmán rabbi kifejti a Messiási Korról és a Fel-támadásról alkotott koncepcióját, amikor a tudatos emberi erőfeszí-tés eredményeképpen a kozmikus rend eléri a tökéletesség és a beteljesedés legmagasabb szintjét.
Ezen a ponton a szerző akár pontot is tehetett volna értekezése végére. De nem akarja azt a benyomást kelteni olvasójában, hogy az evilági élet nem más, mint a túlvilági élet előjátéka. Az élet, és a hitbéli tapasztalat több, mint a végső cél elérésére szolgáló eszköz. A következő, és a könyv hátralevő tizenöt fejezetében a szerző kifejti az itt és most, a földi létben megvalósítható Mennyei Király-ság tételét. Mindennapi életünkben kóstolót kapunk a túlvilági lét-ből, és ez bizonyos értelemben fölülmúlja a túlvilági lét szellemi gyönyöreit. Itt is nagyon hangsúlyosan van jelen a misztikum. A szerző új megvilágításba helyezi az ember cselekedeteit kísérő káváná, „akarat”, „lelki elmélyülés” fogalmát, hiszen ez a transz-cendencia elérésének egyik módja (38–40. fejezet). Elemzi a féle-lem (tisztelet) és szeretet különféle tulajdonságait, és bevezeti az irgalom fogalmát, mint e transzcendencia alapvető elemét, illetve mint az emberi természet veleszületett tulajdonságát, mely elősegíti a teremtmények és a Teremtő között tátongó tá¬volság áthidalását, illetve az Éjn Szoffal, a Végtelennel való közvetlen kapcsolatot.
A következő két fejezetet Snéur Zálmán rabbi a legfontosabb lurjai tétel, a cimcum tárgyalásának szenteli. A szerző rendszerében ez a teremtés misztériumának és az emberi sorsnak a kulcsa. Az ember illetve a világ, amelyben az ember él, az anyag és a lélek két dimenziójának vetülete. Az ebben a rendben rejlő feszültség csakis az anyag spiritualizálásával oldható fel. Az ember képes arra, hogy belső természetének megvalósításával megteremtse saját harmóniá-ját és egységét, s ezáltal elősegítse annak a világnak a beteljesedé-sét, amelyben él. Az embernek, annak érdekében, hogy a Teremtő által rábízott világot uralja, először saját maga urává kell válnia. A Teremtés nem más, mint az Örökkévalótól az emberhez vezető folyamat, míg a beteljesedés az embertől az Örökkévalóhoz vezető folyamat. Az előbbi lényege a spirituális anyaggá válása, az utób-binak pedig az anyag spiritualizálása. Érdekközösség áll fenn, úgymond, a Teremtő és földi „képmása” között –olyan érdekközös-ség, amely a „természet” közössége révén valósítható meg, mivel az ember része az isteni természetnek (hiszen lelke „része” az iste-ninek) ugyanúgy, ahogy az Örökkévaló is törődik az ember dolgai-val.
Az ember morális tetteinek szent cselekedeteknek kell lenniük . Jóság és szentség egy és ugyanaz; az ember kötelessége és feladata, hogy azonosuljon Teremtőjével azáltal, hogy akaratát Teremtőjé-nek akaratához igazítja. Az ember nem más, mint Isten eszköze, „aki ezt a világot a Sechiná, az Isteni Jelenvalóság méltó lakhely-évé varázsolja”, melyben az ember s az Örökkévaló meghitt egy-ségben és harmóniában lakozhat. Az értekezés utolsó fejezetei eb-ben a misztikus hangnemben zárulnak.

Ma van az Omer számlálás

9.

napja ez 1 hét 2 nap
olvasson tovább >>>

Ködosim

Hetiszakaszunkban – Ködosim (3Mózes 19-20.) – a mindennapi élet zsidó vetületének megszentelt volta a téma, és a Tóra részletesen kifejti az elvet, miszerint ez a "szentség" a Tóra parancsolatainak szigorú betartásában és a zsidó különállás – a népektől való elkülönülés – konzekvens megőrzésében merül ki.

"És elkülönítelek benneteket a népektől, hogy az enyéim legyetek" – mondja a Tóra. Bölcseink hozzáteszik: "Ha elkülönültök a népektől – az enyém vagytok. Ha nem – akkor odaadlak Nebuchadnecárnak és társainak"! (Torát Kohánim 10.)

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: