Kezdőlap - Könyvtár

Bevezetés

A REBBE ELŐSZAVA

a Tánjá 1962-ben megjelent
angol nyelvű kiadásához


A chaszidizmus általában, a Chábád chaszidizmus pedig különösen nem más, mint átfogó világnézet és életforma, amely szerint a zsidóságnak elsősorban a Teremtőt és teremtményeit egyesítő kapcsolat szerepét kell betöltenie . A zsidó egyszerre „égi” és „földi” teremtmény: az égi, isteni lélek, ami az Istenség része a fizikai testből és az élőlényben lakozó lélekből álló földi megnyilvánulás-ban jelenik meg, amelynek az a rendeltetése, hogy Isten abszolút Egységén belül általa valósuljon meg az ember és az őt körülvevő világ transzcendens egysége.
Ennek a rendeltetésnek a betöltése kétirányú kapcsolat útján valósul meg: egyrészt föntről lefelé, másrészt a földről a fenti világ irányába. Az első helyzetben az ember a maga mindennapi életének mozzanataira és környezetére – e világi „osztályrészére” – hat az Istentől kapott Tóra és a parancsolatok szentsége által . A máso-dikban minden rendelkezésére álló forrást – a teremtetteket és a maga által létrehozottakat egyaránt – felhasznál személyisége és az őt körülvevő világ közvetítő közegeként. Az egyik ilyen alapvető forrás az emberi nyelv és kommunikáció közege.
Amint rabbi Snéur Zálmán, a Tánjá szerzője egy másik munkájában kifejtette, a „hetven nyelv” bármelyike a földi birodalomból a szentség szféráiba „emelkedhet”, amennyiben a Tóra és a micvák terjesztésének eszközéül szolgál, de ugyanakkor a Tóra és a parancsolatok szavait lefelé közvetítő közeg is azok számára, akik az illető nyelven beszélnek és olvasnak.
* * *
A fenti gondolatok jegyében nagy jelentőségű eseménynek számít a 165 évvel ezelőtt megjelent Tánjá első részének legelső angol nyelvű kiadása. A fordítás eljuttatja a Chábád gondolkodás és életforma alapművét a zsidóság széles rétegeihez, azokhoz, akik az eredeti munkát a nyelvi nehézségek – vagy éppenséggel korlátok – miatt nem tudják tanulmányozni. Ily módon elősegíti a chaszidizmus forrásvizének „szétpermetezését”, annak a forrásnak a vízéét, amelyet rabbi Jiszráél Báál Sém Tov fakasztott. Ő úgy határozta meg a chaszidizmust, mint az „élet vizének” egyre mélyülő és szélesedő folyamát, amelynek a zsidóság legkisebb zugaiba is be kell hatolnia, és újfajta inspirációval, erővel kell feltöltenie a zsidók mindennapi életét.
A Tánjához hasonló munkák lefordítása ijesztően nagy vállalkozás. Ezt bizonyítja, hogy mind ez ideig sikertelenül próbálták lefor-dítani egyik-másik európai nyelvre. Dr. Nissan Mindel elévülhetetlen érdeme, hogy képes volt teljesíteni ezt a feladatot.
Nyilvánvaló, hogy a fordítás legjobb esetben is csak elégtelen pótléka lehet az eredeti műnek. Mégis reméljük, hogy a kezünkben tartott fordítás a Bevezető, a Magyarázatok, a Lábjegyzetek és Mu-tatók apparátusával értékes segítségnek bizonyul a chaszidizmus iránt érdeklődők számára, különösen azoknak, akik a Chábád moz-galmat kívánják tanulmányozni.

Lág BáOmer 5722.
Menachem Schneerson





BEVEZETŐ A TÁNJÁHOZ

Írta: Dr. Nissan Mindel

Nissan Mindel, a neves író, fordító, szerkesztő. 1940-től
a lubavicsi rebbe titkára volt. 1999-ben hunyt el New Yorkban.


1. A KÖNYV

A szerző három különböző címet adott könyvének, ezek mindegyi-ke bizonyos szempontból jellemzi művét. A három cím a követke-ző:
1. Likuté Ámárim, „Összegyűjtött értekezések”. A szerző ezen a néven jellemzi művét az előszóban, s ezáltal szerényen azt is állítja, hogy az általa összeállított műben semmi újdonság nem található. Műve voltaképp nem más, mint „nálunk jólismert könyvekből és szentéletű írástudóktól kölcsönzött” értekezések gyűjteménye . A könyv ezzel a címmel jelent meg először (Szlavita====, 1796) .
2. Tánjá a könyv címe a mű első szava után, mely egy talmudi brájtá forráshivatkozás . A tanaita tanokra való hivatkozás több, mint egyszerű homiletikus bevezetés a szerző által felállított rend-szerhez. Mivel a hangsúly a lélek misztikus alászállásán és sorsán van, az anyag nagyszerű, a Talmudra támaszkodó kiindulópontot kínál a szerző számára, melyből kibontakoztathatja saját rendszerét. A könyv ezzel a címmel, s a Likuté Ámárim alcímmel jelent meg másodszor (Zolkiev=====, 1798).
3. Széfer sel Bénonim, „A közepesek könyve”, mivel a könyv er-re a személyiség típusra koncentrál, azaz a „közepes emberre”, aki a morál tekintetében a cádik, az „igaz ember” és a rásá, a „rossz ember” között áll. A szerző ezáltal hangsúlyosan hívja fel a figyel-met arra, hogy érdeklődése középpontjában nem a cádik áll – kinek tisztelete központi szerepet játszik a chászidizmus gondolatvilágá-ban –, vagy a rásá, kinek elítéléséről sok szó esik a zsidó etikában, hanem a bénoni, a közepes, ami mindenki számára elérhető álla-pot . A Széfer sel Bénonim cím az első kiadás alcímeként szerepelt (Likuté Ámárim, Első rész: Széfer sel Bénonim). A szerző azonban gyakran nem csupán az első részre, hanem az egész könyvre vonat-koztatva is használta ezt a címet .
A könyv teljes kiadása öt részből áll, melyek mindegyike egy-egy önálló értekezés:
1. rész: Likuté Ámárim, vagy Tánjá vagy Széfer sel Bénonim, előszóval és ötvenhárom fejezettel (148 oldal).
2. rész: Sáár hájichud vöháemuná, „A hit és az egyistenhit kapu-ja”, előszóval és tizenkét fejezettel (30 oldal).
3. rész: Igeret hátesuvá, „A megtérés dekrétuma”, tizenkét feje-zettel (22 oldal).
4. rész: Igeret hákodes, „Szent dekrétum”, harminckét résszel (102 oldal) .
5. rész: Kuntresz Ácháron, „Utolsó rész” (20 oldal).
A Likuté Ámárim, vagy Tánjá napjainkig sok kiadást ért meg , s a két cím felváltva szerepel fő-, illetve alcímként. A Chábád chászidizmus többi klasszikusától eltérően ezt a könyvet a világ több nyelvére fordították már le (angol, francia, olasz, spanyol, portugál, orosz, jiddis, arab) és Braille írással is megjelent. A héber eredeti nem könnyű olvasmány, részben felépítése, részben a pon-tozás szinte teljes hiánya miatt, s nem utolsósorban azért, mert a mű alaptételei nincsenek mindig részletesen kifejtve: az olvasónak a szerző más műveit is fel kell lapoznia. Éppen ez indokolja a Chábád eme alapművének bevezetővel és lábjegyzetekkel ellátott fordítását, ami elősegíti a mű és az abban kifejtett tanítások jobb megértését. Ebben a tanulmányban az 1. részre összpontosítunk, s az egyszerűség kedvéért rövidebb nevén (Tánjá) hivatkozunk rá.
A szerző húsz éven át dolgozott a Tánján , tökéletesre csiszolva a mű stílusát és formáját; követői a művet a Chábád „Írott Tan”-ának tartották, melyben minden szónak és betűnek külön jelentősé-ge van. A szerző ötvenhárom, a Tóra heti szakaszainak – a szidráknak – megfelelő részre osztotta művét. A Chábád chászidok között hamar elterjedt az a szokás, hogy a Tóra heti szakaszaihoz hasonlóan, hétről-hétre a Tánjá egy-egy fejezetét tanulmányozzák .
A szerzőnek sikerült a Tánját úgy összeállítania, hogy mind az iskolázottabb kutató bölcs, mind a tudományokban kevésbé járatos olvasó igényeit kielégítse. Előbbiek szinte kimeríthetetlen mélysé-geket fedeztek fel benne, s a műről számos eleddig kiadatlan elem-zés, illetve kommentár is született már. E sorok írója abban a sze-rencsés helyzetben van, hogy e kéziratok némelyikét elolvashatta . A kevésbé iskolázott olvasó is komoly, saját szellemi szintjének megfelelő útmutatást meríthet a műből. Ennek tudható be a Tánjá széleskörű megbecsültsége, népszerűsége szinte megjelenése pilla-natától mind a mai napig.
A Tánjá, miként a szerző az előszóban hangsúlyozza, a „kere-sők” és a „tévelygők” számára íródott. Szinte kínálkozik a párhu-zam e mű és Maimonidész Útmutatója között, s a két szerző között is számos hasonlóság fedezhető fel. Mindketten a Talmudban való jártasságukkal és a jogalkotás terén kifejtett tevékenységükkel alapozták meg hírnevüket, jóval filozófiai műveik megjelenése előtt; mindketten jogrendszerbe foglalták a zsidó törvényeket, s ezek ma is népszerűek és irányadóak. Mindketten új, nagyhatású zsidó filozófiai rendszert alkottak, s mindketten olyan művet is írtak, amely eligazította azokat, kiknek hitbéli útmutatásra volt szükségük. S végül mindkettőjüket élesen támadta a vallásos zsidó-ság: műveiket félreértették, filozófiai értekezéseiket betiltották.
A párhuzamok sora itt lezárul. Az Útmutató és a Tánjá két, lé-nyegét és felépítését tekintve teljesen eltérő rendszert képvisel. A két szerzőt mintegy hat évszázad választja el, és teljesen eltérő földrajzi, kulturális miliőben éltek. Maimonidész a par excellence racionális zsidó filozófus, míg Snéur Zálmán rabbi alapvetően misztikus. Műveiket más-más „tévelygőknek” szánták. Maimonidész azoknak írt, akik meg akarták tartani a hagyományon alapuló hitet, és „tévelygésük” a hagyomány és a filozófia látszóla-gos ellentmondásaiból adódott, mivel egyiket sem akarták felad-ni . Az Útmutató célja nem más, mint a hagyomány és a filozófia közötti összhang megteremtése.
Snéur Zálmán rabbinak nem kellett efféle problémákkal küz¬denie. A filozófia és a tudomány nem foglalkoztatta a kelet-európai zsidóságot. A hászkálá még nem hatott a tömegek tudatára. Snéur Zálmán rabbi azokhoz szólt, „akik az igazságosságot és az Örökké-valót keresik... akiknek értelme és elméje zavarban van, és sötétben botorkálnak az Örökkévaló szolgálatában, mivel képtelenek felfed-ni a könyvekben rejtőző áldásos fényt” . Más szóval, művét azok-nak szánta, akiket nem gyötörnek kételyek, csupán az Örökkévaló-hoz vezető igaz utat keresik.
Éppen ezért a Tánjában nyomát sem találjuk a polemikus hang-nemnek vagy a skolasztikus filozófiának, mely az Útmutatót jel-lemzi, s még csak kísérlet sem történik azoknak a filozófiai prob-lémáknak a rendszeres tárgyalására, amelyek Mai¬monidészt foglal-koztatták. A szerző adottnak vesz bizonyos alapvető hitelveket, mint például az Örökkévaló létét, a creatio ex nihilo-t (a semmiből valami teremtése), az isteni kinyilatkoztatást, míg másokat, mint például az Örökkévaló attribútumait, a gondviselést, az egységet és a messianizmust etikai rendszerének szerves részeként és a Kabbala fényében tárgyal.
A Tánjá alapvetően a zsidó vallási etikáról szóló mű. A szerzőt az emberben s az embert körülvevő világban meglévő jó és rossz erői foglalkoztatják, s szándéka a summum bonumhoz (a legfőbb jóhoz) vezető út feltárása. A szerző természetesen jól tudja, hogy e kérdésnek hatalmas héber nyelvű irodalma van. Amikor rászánta magát, hogy újabb könyvvel gyarapítsa a már meglévőket, erre nem a már megjelent művek hiányosságai késztették, hanem az, hogy az emberi értelem nem egyformán fogadja be, nem azonos módon reagál az azonos ingerekre. A zsidó filozófiáról és etikáról írt mű-vek hasznosnak bizonyultak a maguk idejében, illetve azok számá-ra, akiknek készültek. Most azonban a chászid tanítások fényében fogant új megközelítésre volt szükség, illetve egy szinte mindenki által követhető „útmutatás¬ra”. A szerző azzal is tisztában van, hogy műve – vagy lega¬lábbis annak egy-egy része – még így sem lesz mindenki számára ért¬hető. Éppen ezért arra buzdítja tanultabb ol-vasóit, hogy ne le¬gyenek álszerények, és ne tagadják meg tudásukat azoktól, akik hozzájuk fordulnak, hogy jobban értsék gondolatait .
Snéur Zálmán rabbi jól ismerte saját környezetének „té¬vely¬gőit”. Igen sokan személyesen is felkeresték őt, s még többen árasztották el levélben írott kérdéseikkel. Legtöbbjük minden bizonnyal egy-szerű ember volt. De olyanok is kértek tőle útmutatást, akik beha-tóan tanulmányozták a Talmudot, érdeklődtek a filozófia iránt, s akik hozzá hasonlóan új életformát kerestek, illetve intellektuális és spirituális energiáikat új formába akarták önteni. Ez a sokszínű közönség nagyban befolyásolta a könyv felépítését és stílusát.
Ha már szerkezetről és stílusról van szó, nem feledkezhetünk meg arról, hogy Snéur Zálmán rabbi szóban hirdette tanait, mielőtt lejegyezte volna őket . A szombaton és az ünnepnapokon elmon-dott tanításait, beszélgetéseit tanítványai jegyezték le emlékezetből. Ezeknek a kéziratoknak népes olvasótáboruk volt. Snéur Zálmán rabbi gyakran levelek formájában fejtette ki gondolatait – követői ezeket pásztorleveleknek tekintették, s lelkesen másolták újra és újra, hogy minél többekhez eljusson. Idővel követői száma jelentő-sen megnövekedett, és miként az Előszóban olvashatjuk, Snéur Zálmán rabbi úgy érezte, megérett az idő, hogy könyv formájában is megjelentesse tanításait, s ezt állítsa a pamfletek helyébe, melyek némelyike a gyakori másolások és átírások, valamint ellenfelei rosszindulata miatt hemzsegett a hibáktól . Így született meg a Likuté Ámárim, vagy Tánjá jelenlegi formája.

2. A FORRÁSOK

A Tánjá szerzője, mint fentebb említettük, egyetlen szóval sem állította, hogy műve eredeti lenne. Épp ellenkezőleg: hangsúlyosan említi, mennyire függött elődei munkáitól. A gondolkodásmódját meghatározó „könyvek és bölcsek” közül a Szentírás, a Talmud és a lurjai Kabbala a legfontosabbak, amint ez már az első fejezetből is kiviláglik, amelyben számos talmudi idézet, a Zohár-irodalomra és a lurjai Kabbala legnagyobb mesterére, Chájim Vitál rabbira való utalás, illetve bibliai idézet olvasható. Megismerhetjük a szer-ző gondolkodásmódját, s az is kiderül, hogy rendszerét a bibliai, a rabbinikus és a kabba¬lisz¬ti¬kus forrásokra építette.
Snéur Zálmán rabbi értelmezései és tanai a Báál Sém Tov¬nak, a chászidizmus megalapítójának tanításain, és saját „mes¬te¬reinek”: a Báál Sém Tov utódjának, a mezricsi Dov Ber rabbinak, illetve Dov Ber fiának, Ábrahám rabbinak (az „angyal¬nak”) tanításain alapul-nak.
A szerző bőven merít a Zohárból és a Tikuné Zohárból. Név sze-rint is megemlíti Maimonidész Misné Torá törvénykönyvét és Mose Kordovero rabbi művét, a Párdészt. A többi „könyv és bölcs” közül feltétlenül meg kell említenünk Jesájá Horowitz rabbi Sné Luchot Hábritjét (A két törvénytábla), a prágai Löw rabbi, a Máhárál mű-veit, és Báchjá ben Áser Biblia-kommentárját, noha a szerző név szerint nem hivatkozik ezekre .
Snéur Zálmán rabbi és követői ugyancsak sokra becsülték rabbi Jehudá Hálévi Kuzáriját, s azt is tudjuk, hogy fiával és unokájával szorgalmasan tanulmányozta azt. Báchjá ibn Pákudá műve, a Chovát Hálövávot (A szív kötelességei), roppant nagy népszerűség-nek örvendett – s örvend ma is – a tal¬mud¬tudósok körében. Rabbi Joszéf Albo Ikárimját is szívesen forgatták a filozófia iránt érdek-lődők . Éppen ezért okkal feltételezhetjük, hogy Snéur Zálmán rabbi is alaposan ismerte e műveket, valamint a középkori zsidó filozófiai írásokat, még akkor is, ha szemmel láthatóan semmilyen hatást nem gyakoroltak a Tánjára.
Gyakran mondják, hogy egy probléma megfelelő megközelítése már félig-meddig magában hordozza a megoldást. Sőt nem egyszer tapasztalhattuk, hogy a szerző újszerűsége és eredetisége az adott probléma megközelítésében és a kérdés tárgyalásának módjában mutatkozik meg leginkább. Ez igaz Snéur Zálmán rabbira és az általa létrehozott Chábád-rendszerre. Annak dacára, hogy az alap-vető fogalmakat különféle forrásokból merítette, tanításai mégis zárt és egységes rendszert alkotnak, és sok eredeti gondolat találha-tó a megfogalmazásban.
De Snéur Zálmán rabbi ennél jóval messzebb ment. Az általa feldolgozott gondolatokat nemegyszer jelentősen módosította, újra-értelmezte, illetve átalakította, s ezáltal az eredetiség szintjére emelte.
A kabbalisták, és Snéur Zálmán rabbi is a Tórában, a Bibliában és a Talmudban (a Háláchában és az Ágádában) lefektetett Írott és Szóbeli Tant nem egyszerűen a summum bonum (a legfőbb jó) el-éréséhez adott isteni útmutatásnak tekintették, hanem a teremtett univerzum alapvető törvényeit, rendjét magába foglaló rendszer-nek . E szerint az értelmezés szerint a Kabbala a Tóra „lelke”, annak belső, ezoterikus dimenziója, ami nélkül a Tóra nem érthető a maga teljességében. Éppen ezért, amikor Snéur Zálmán rabbi a bibliai és talmudi szövegek „belső”, ezoterikus jelentését kutatta, ez nem azt a célt szolgálta, hogy homiletikus éllel gazdagítsa érve-lését, hanem azt, hogy feltárja belső dimenzióját. Rendszerében vegyíti és egységbe foglalja az ezoterikust és exoterikust, a Kabba-lát és a Talmudot, éppúgy, ahogy a fizikai és a metafizikai, a test és a lélek ugyanannak a dolognak két vetületeként jelenik meg rend-szerében. A dolgok kettőssége csak a felszín: valójában minden dolog ősvalósága a Teremtő egységét visszatükröző egység. Snéur Zálmán rabbi rendszerének végső célja, hogy megmutassa a mik-ro- és a makrokozmosz egységét, s annak vegyülését az Éjn Szof (a Végtelen) misztikus egységével.

3. A TÁNJÁ FELÉPÍTÉSE

A Tánjá több részre oszlik, melyek mindegyike egy-egy főtémát, illetve számos ezzel összefüggő kérdést tárgyal.
A mű első része (1–8. fejezet) a zsidó személyiség pszichológiai felépítését elemzi . A szerző, mai kifejezéssel élve, az emberi tudat két szintjét vizsgálja. E két szint két forrásból táplálkozik, melyeket a szerző „isteni léleknek”, illetve „ösztönléleknek” nevez. A következőkben megvizsgálja mindkettő leglényegesebb vonásait és gyakorlati képességeit. Az „ösztönlélek” elemzésekor kitér a rosszaság metafizikai és morális vizsgálatára is – a rosszaságot az egység hiányának, a jóságot az egység meglétének tulajdonítja.
A következő részben (9–17. fejezet) a szerző a tudat két, egy-mástól eltérő forrásából fakadó óhatatlan konfliktusokat elemzi. Elemzi a két lélek viszonylagos erejét és funkcióit, melyek a sze-mélyiség alapvető egységét biztosítják. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez a konfliktus különféle személyiségeket hoz létre két véglet között; a szerző megkísérli ezek meghatározását. Fi-gyelme a két véglet között félúton elhelyezkedő bénoni, „közepes” személyiségre irányul. Snéur Zálmán rabbi szerint bénoninak nem azt nevezzük, kinek erényei és vétkei egyensúlyban vannak, szem-ben a talmudi meghatározás szerinti cádikkal, kinek jócselekedetei számosabbak vétkeinél . A Tánjá megfogalmazása szerint a bénoni olyan ember, aki önmérsékletet tanúsít, és az emberi tevé-kenység három fő területén: a gondolkodás, a beszéd és a tettek terén sohasem vétkezik tudatosan. A Tánjá bénonija ezáltal különb a Talmudban meghatározott cádiknál. A szerző többször is hangsú-lyozza, hogy ez az ideál elérhető az átlagember számára is, még ha állandó erőfeszítést is kíván. Fő tétele pedig nem más, mint hogy az ember alapvetően és inherensen morális lény.
A következő fejezetekben (18–25.) kerül kifejtésre a szerző leg-fontosabb elmélete, mi szerint a bénoni eszményképe nem csupán elméletben létezik, hanem igenis megvalósítható. Ismét elemzi a lélek funkcióit, mind a tudatos, mind a tudatalatti síkon. Ami az előbbit illeti, Snéur Zálmán rabbi szerint az értelem előbbre való, ami pedig a tudatalattit, a szerző a Zo¬hárból merít bizonyos miszti-kus kategóriákat, mint például az Örökkévaló iránti veleszületett vagy „rejtett” szeretetet, illetve az Örökkévaló félelmét (tiszteletét). A „rejtett” szeretet adja az Örökkévalóval való egység iránti tudat-alatti ösztönzést, míg az Isteni Lény iránti félelemmel vegyes tiszte-let a különállóságból fakadó félelem kifejezése. Más szóval, a sze-retet és a félelemmel vegyes tisztelet nem egymásnak ellentmondó, hanem éppenséggel egymást kiegészítő kategóriák. A szerző hang-súlyozza a zsidók különleges – és bizonyos mértékig örökletes – természetét, ragaszkodásukat az Örökkévaló egységének fogalmá-hoz, melynek eredete a pátriárkákhoz vezethető vissza. Ez a gondo-lat sok rokon vonást mutat rabbi Jehudá Hálévi „isteni hatás” (al’amar al’ilahi) felfogásával, amely Hálévi szerint a zsidó nép sajátja .
Az Isteni Egység tétele ebben az összefüggésben jelenik meg.
A szerző azonban egy percre sem feledkezik meg a gyakorlati dolgokról: leír bizonyos lelkiállapotokat, melyek közvetlen hatással vannak a személyes egység iránti törekvésre, hiszen enélkül nem jöhet létre a kozmikus egység, ami viszont az Isteni Egység sine qua non-ja. Számos gyakorlati tanácsot ad miképpen érhető el az értelmi-érzelmi stabilitás és a belső harmónia. A fő hangsúlyt az intellektuálisan megvalósított hitből fakadó örömre fekteti; a szo-morúságot és búskomorságot elítéli (26–31. fejezet).
A 32. fejezet különálló résznek tűnik, afféle betoldásnak, ami nem kapcsolódik közvetlenül az éppen tárgyalt témához. A figyel-mes olvasó hamar rájön, hogy a 31. fejezet folytatása voltaképpen a 33. fejezet. Úgy tűnik, hogy a szerző azért iktatta be a 32. fejezetet, hogy felhívja az olvasó figyelmét a Báál Sém Tov talán legfonto-sabb tanítására, amely a chászidizmus egyik alappillére, s amely a Chábád chászidok körében különlegesen fontos . Nem másról van szó, mint az áhávát Jiszráél, a másik zsidó iránti szeretetről (3Mózes 18:19.). A szerző e fogalmat misztikus-etikai módon ma-gyarázza, és Izrael szoros lelki közösségére hivatkozik, melyet már előszavában és a 2. fejezetben is említ, ám itt fejt ki részletesen. Éppen ezért egyes chászid bölcselők felhívták a figyelmet arra, hogy e fejezet fontosságát sorszáma – 32 – is jelzi, hiszen e szám betűértéke a héber בל (lév), „szív” szónak felel meg .
A belső, személyes konfliktus elemzése átvezet a emberi sors-nak, az élet céljának és értelmének vizsgálatához, illetve annak elemzéséhez, hogy hol az ember helye a kozmikus világrendben. A szerző ezeket a problémákat a 33–37. fejezetben tárgyalja. A 37. fejezetben Snéur Zálmán rabbi kifejti a Messiási Korról és a Fel-támadásról alkotott koncepcióját, amikor a tudatos emberi erőfeszí-tés eredményeképpen a kozmikus rend eléri a tökéletesség és a beteljesedés legmagasabb szintjét.
Ezen a ponton a szerző akár pontot is tehetett volna értekezése végére. De nem akarja azt a benyomást kelteni olvasójában, hogy az evilági élet nem más, mint a túlvilági élet előjátéka. Az élet, és a hitbéli tapasztalat több, mint a végső cél elérésére szolgáló eszköz. A következő, és a könyv hátralevő tizenöt fejezetében a szerző kifejti az itt és most, a földi létben megvalósítható Mennyei Király-ság tételét. Mindennapi életünkben kóstolót kapunk a túlvilági lét-ből, és ez bizonyos értelemben fölülmúlja a túlvilági lét szellemi gyönyöreit. Itt is nagyon hangsúlyosan van jelen a misztikum. A szerző új megvilágításba helyezi az ember cselekedeteit kísérő káváná, „akarat”, „lelki elmélyülés” fogalmát, hiszen ez a transz-cendencia elérésének egyik módja (38–40. fejezet). Elemzi a féle-lem (tisztelet) és szeretet különféle tulajdonságait, és bevezeti az irgalom fogalmát, mint e transzcendencia alapvető elemét, illetve mint az emberi természet veleszületett tulajdonságát, mely elősegíti a teremtmények és a Teremtő között tátongó tá¬volság áthidalását, illetve az Éjn Szoffal, a Végtelennel való közvetlen kapcsolatot.
A következő két fejezetet Snéur Zálmán rabbi a legfontosabb lurjai tétel, a cimcum tárgyalásának szenteli. A szerző rendszerében ez a teremtés misztériumának és az emberi sorsnak a kulcsa. Az ember illetve a világ, amelyben az ember él, az anyag és a lélek két dimenziójának vetülete. Az ebben a rendben rejlő feszültség csakis az anyag spiritualizálásával oldható fel. Az ember képes arra, hogy belső természetének megvalósításával megteremtse saját harmóniá-ját és egységét, s ezáltal elősegítse annak a világnak a beteljesedé-sét, amelyben él. Az embernek, annak érdekében, hogy a Teremtő által rábízott világot uralja, először saját maga urává kell válnia. A Teremtés nem más, mint az Örökkévalótól az emberhez vezető folyamat, míg a beteljesedés az embertől az Örökkévalóhoz vezető folyamat. Az előbbi lényege a spirituális anyaggá válása, az utób-binak pedig az anyag spiritualizálása. Érdekközösség áll fenn, úgymond, a Teremtő és földi „képmása” között –olyan érdekközös-ség, amely a „természet” közössége révén valósítható meg, mivel az ember része az isteni természetnek (hiszen lelke „része” az iste-ninek) ugyanúgy, ahogy az Örökkévaló is törődik az ember dolgai-val.
Az ember morális tetteinek szent cselekedeteknek kell lenniük . Jóság és szentség egy és ugyanaz; az ember kötelessége és feladata, hogy azonosuljon Teremtőjével azáltal, hogy akaratát Teremtőjé-nek akaratához igazítja. Az ember nem más, mint Isten eszköze, „aki ezt a világot a Sechiná, az Isteni Jelenvalóság méltó lakhely-évé varázsolja”, melyben az ember s az Örökkévaló meghitt egy-ségben és harmóniában lakozhat. Az értekezés utolsó fejezetei eb-ben a misztikus hangnemben zárulnak.

Vájécé

 
Szakaszunk -- Vájécé (1Mózes 28:10--32:3.) -- azzal kezdődik, hogy Jákob menekül testvére, Ézsau gyilkos bosszúja elől. Cháránban nagybátyja, Lábán házában, talál menedéket, elveszi annak két lányát, Léát és Ráchelt és gyors egymásutánban 11 fia születik, majd egy lánya, Dina. 14 évet szolgál két feleségéért és további hat évet, aminek fizetségképpen apósa nyájából részesedik. A szakasz végén ismét úton találjuk Jákobot, amint hazafelé igyekszik Kánaánba.
 
Audió előadások:

Programok ()

 | 
H K Sz Cs P Sz V
       
       
       
       
       
       
további programok - naptár nézet
további programok - lista

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: