Kezdőlap - Könyvtár

A szavak súlya

Letölthető anyag(ok):
A szavak súlya



Ha nem tudja online meghallgatni, vagy szeretné a file-t elmenteni, kattintson ide:
A szavak súlya - 2011-10-25 00:00:00
 
 
Huszadik fejezet
A teremtő szó semmis a Teremtőhöz képest
 
Az előző fejezetben az Alter Rebbe a Tórának azt a kijelentését tárgyalta, hogy az Örökkévaló félelme és szeretete révén „nagyon közel van” hozzánk a parancsolatok teljesítése. Elmagyarázta, hogy valóban „nagyon közel” van, mégpedig annak a természetes szeretetnek a révén, ami az Örökkévaló iránt minden zsidóban örökletesen megvan. Azután azt fejtegette, hogy ez a szeretet az isteni lélek chochmá képességéből ered, amelybe az Éjn Szof fénye öltözködik. Ez a szeretet a forrása az önfeláldozás képességének, annak hogy spirituális szintünkre való tekintet nélkül inkább elveszítjük életüket, mintsem megtagadjuk az Örökkévaló egyedüli voltát. Sőt mi több: ha igazán átéreznénk, hogy a bűn mennyire elszakít az Örökkévalótól, sose vétkeznénk. Csakis a „bolondság lelke”, a klipá – az az öncsalás, ami azzal érvel, hogy a vétek nem gyöngíti  a kötődést az Örökkévalóhoz – teszi lehetővé, hogy bűnt kövessünk el
Az Alter Rebbe ebben a fejezetben igyekszik választ találni erre, elmagyarázván a kapcsolatot az összes tevőleges parancsolat és az Örökkévaló egyedüli voltába vetett hit előírása közt (mely a tízparancsolatban az első helyen áll: „Én vagyok az Örökkévaló, a te Urad”), és minden tiltó parancsolat kapcsolatát a bálványimádás tilalmával (ami a második parancsolat a tíz közül: „Ne legyenek neked más isteneid…”).
 
Közismert dolog, hogy [a tevőleges] parancsolat [ami az Örökkévaló egyedüli voltában való hitre szólít fel], s a figyelmeztetés, ami a bálványimádástól óv, melyek együtt alkotják a tízparancsolatból az első kettőt:[1] „Én vagyok az Örökkévaló…” és „ne legyenek neked idegen isteneid…”, magába foglalja az egész Tórát.
Mert a parancsolat, „én vagyok az Örökkévaló”, tartalmazza mind a 248 tevőleges parancsolatot, a „ne legyenek neked idegen isteneid” parancsolat pedig magába foglalja mind a 365 tiltó parancsolatot.[2]
Ezért van, hogy csak az „Én vagyok…” és a „ne legyenek neked…”, [két parancsolatát] hallottuk közvetlenül az Örökkévalótól. [Míg a többi nyolc parancsolatot Mózes közvetítette,] ahogyan bölcseink mondják,[3] mert ezek az egész Tóra összegzése.
 
Így az egész Tórát az Örökkévalótól közvetlenül hallottuk, hiszen minden parancsolat voltaképpen benne foglaltatik ebben a kettőben, mint a részesülők egy általánosságban. Tehát ahogyan az emberben az Örökkévaló iránt meglévő szeretet motivál ennek a két parancsolatnak a megtartására, akár az élete árán is, ugyancsak szolgál arra is, hogy motiválja őt az összes parancsolat megtartására.
 
Az Örökkévaló az egyetlen valódi létezés
Hogy ezt a témát közelebbről megvilágítsuk, először is röviden szólnunk kell az Örökkévaló egyedüli volta tételéről és annak lényegéről, akiről ezt mondjuk: „Egyedüli és egyetlen”.
Mindenkiben teljes a hit, hogy Ő az egyedüli létező[4][most, a teremtés után], éppen úgy, ahogy Ő volt az a világ teremtése előtt is, amikor [nyilvánvalóan] egyedül volt, [minthogy még semmi más nem létezett, de így van most, a teremtés után is, semmi sem létezik tőle elkülönülve].
Ahogyan meg van írva [az imakönyvben]:[5] „Te vagy az, aki volt azelőtt, hogy a világ megteremtetett, és te vagy az, aki van, mióta a világ megteremtetett. stb.”
Ha e szakasznak összesen az volna az értelme, hogy az Örökkévaló örökéletű, nincsen kezdete és vége, azt mondhatta volna egyszerűen így is: „Te voltál, mielőtt a világ lett volna” Miért tehát a körülményes „Te vagy az, aki volt, mielőtt a világ lett volna”?
 
Ez [a „Te vagy az, aki…” ismétlésével nyert hangsúly] azt jelenti: „Te [pontosan ugyan]az vagy, aki [a teremtés előtt és után is voltál], bármiféle változás nélkül”, ahogyan meg van írva:[6] „Én, az Örökkévaló, nem változtam meg” [a teremtés óta sem. Az Örökkévaló változatlanul az egyedüli létező, dacára a sokmilliárdokat számláló élőlényeknek, ahogyan az Alter Rebbe most elmagyarázza.]
Mert ez a világ, és az összes spitituális világ sincs hatással rá, hogy megváltoztassa az Ő egyedüli voltát azzal, hogy azokat a nemlétből a létezésbe teremti.
Ahogyan az Örökkévaló egyetlen volt, egyedüli és semmihez sem fogható, mielőtt ezek teremtve lettek, ugyanúgy egyetlen Ő most, egyedüli és semmihez sem fogható, miután megteremtette ezeket.
 
Hogyan lehetséges ez? Mi a helyzet a teremtmények sokaságával, akik vele egy időben léteznek?
 
A szavak semmisek a lényeghez képest
[De bizony így van,] mert hozzá képest minden más semmi, mintha csak nem is léteznék. Mert az összes magasabb és alacsonyabb rendű világnak a létrejötte a semmiből, és az életük, létezésük, azaz az [erő], ami fenntartja őket, nehogy visszamerüljenek a nemlétbe és a semmibe, ahogyan azelőtt voltak[, hogy teremtve lettek volna] – nem más, mint az Örökkévaló szava és „szájának lehellete”,[7] ami ezekbe a világokba öltözött.
Az emberi lélekből vett hasonlattal: amikor az ember szavakat beszél, az elhangzott mondandója semmi, ha akár csak az ember lelkének kifejezésével [azaz a beszéd képességével] mint teljességgel vetjük össze, amely pedig a lélek középső öltözéke, [azaz a kifejezés képessége,] a beszédre való képesség.[8] Minthogy ez a képesség végtelen számú szót tud létrehozni [– a végtelenhez képest pedig egyetlen szó mit számít?].
Még inkább így van tehát, hogy egyetlen szónak nincs értéke, ha a lélek legbelső „öltözékéhez” mérjük [azaz ahhoz, ami a legközelebb van a lélekhez magához], nevezetesen a gondolkodáshoz, amely a beszéd és az abban megnyilvánuló életerő forrása.
Mondanunk sem kell, [hogy egyetlen szó semmi] a lélek esszenciájához és lényegéhez mérten [szembeállítva most az „öltözékekkel”], ez utóbbi ugyanis a tíz fentebb említett[9] tulajdonsággal azonosak: chochmá, biná, dáát és így tovább [ti. még a hét érzelmi attribútum],  melyekből származnak a gondolkodás „betűi”, s ezek öltözködnek az ember szavába, amikor kiejti őket.
Minthogy az ember gondolatai vagy intellektuális, vagy emocionális természetűek, vagy a lélek intellektuális, vagy az emocionális képességéből erednek. Ha az ember szól, gondolatának „betűi” egy alacsonyabb szintre alászállva [nyilvánulnak meg].
 
Mert a gondolkodás, csakúgy, mint a beszéd, betűkből áll, azzal a különbséggel, hogy [a gondolkodás betűi] spirituálisabbak, kifinomultabbak [– de így a gondolkodás és a beszéd osztoznak egy közös jellemzőn].
De a tíz attribútum – chochmá, biná, dáát és így tovább, a gyökere és forrása a gondolatnak, és mielőtt a gondolat öltözékét magára venné, nincsenek „betűi” [a kifejezésre].
A betűk csak akkor formáltatnak meg, ha valaki a gondolatait egy konkrét idea vagy érzés artikulálására fordítja, ahogyan az a későbbiekben kifejtést nyer majd.
Minthogy az érzelmi és intellektuális lelki képességek olyan finomak, olyan alaktalanok, hogy nem lehet őket közvetlenül kifejezni még a spirituális „gondolatbetűk” segítségével sem, nyilvánvalóan egy másik, spirituálisabb rendből származnak, mint maga a gondolat, s a kimondott szó hozzájuk képest szintén bizonyára értéktelen. Most arról a folyamatról lesz szó, melynek során a gondolat „betűi” megformáltatnak.
 
 
Példának okáért ha az ember szívébe egy adott vágy vagy szeretet érzés születik, még mielőtt az felszállna a szívből az agyhoz, hogy megvizsgálhassa és elmélkedhessen fölötte, [ebben a stádiumban] nem tesz még szert [az adott érzelem vagy vágy] betűkre. Egyelőre tiszta vágyakozás, kívánság, ami a vágyakozás tárgyára irányul.
Mennyivel inkább így van, mielőtt elkezdené érezni a szívében az illető vágyat, kívánkozást valamely dolog iránt: amikor még csak az intellektusának (chocmá), a felfogóképességének (biná) és a tudásának (dáát) dimenzióiba zártan van meg benne, azaz [vágyának tárgya] ismert volt előtte mint kívánatos és megelégedést nyújtó dolog, aminek megszerzése és birtoklása jó és örömteli; például mondjuk tanulmányokat folytatni valamely területen vagy valami finomságot enni [– és a kívánatos tárgy intellektuális helyeslésének ebben az állapotában, mielőtt érzelemmé vált volna ez a helyeslés, bizonyára nincsenek „betűk” jelen a lelki folyamatban].
Csak miután a vágy és kívánság már alászállott a szívébe [azaz miután érzelemmé „fejlődött”] a bölcsesség, megértés és tudás ösztönzésére, és csak miután megint „felszállott”, azaz a szívből az agyba vissza, hogy gondolkodjék és vizsgálgassa, hogyan lehetne a kívánságot aktuálisan is beteljesíteni az illető étek vagy speciális tudás megszerzése által, csak ezen a ponton [mikor az ember a gondolatait is mozgósította az illető kívánság beteljesítésére] születnek meg a „betűk” az ember elméjében, minden náció nyelvének megfelelően, ahogy alkalmazzák ezeket a betűket szavakba öntve, és a világ mindenféle jelenségeiről való gondolkodás során [azaz mindannyian a magunk nyelvén gondolkodunk].
A „tiszta” érzés ugyanakkor, azaz az olyan érzés, amely még nem jutott el az „alkalmazott”, megvalósító szakaszába a gondolkodásnak, átlépi a népek és nyelvek különbséget, minthogy nem „betűkkel” fejezi ki magát.
 
A fent leírtakból megérthetjük az Alter Rebbe korábbi kijelentését, miszerint a beszélt szó értéktelen, ha összemérjük a lélek intellektuális és emocionális készségeivel (melyek itt a tárgyalás céljából a lélek lényegeként vannak leírva). Nyilvánvaló tehát, hogy még az isteni „szó”, amellyel az Örökkévaló megteremti és életben tartja a világokat, is semmi hozzá mérten, aki igazán és abszolút módon határtalan. Így aztán minden világ, amit az Örökkévaló szava teremtett és tart fenn, mintha csak nemlétező volna, ha vele összevetve szemléljük, és ezek létezése semmiféle hatással sincs az Ő egyedüli létező voltára. Ezt a témát a következő fejezet tovább fogja fejtegetni.


 [1]. 2Mózes 20:2–3.
 [2]. Lásd: Sné luchot hábrit, Pársát Jitró eleje; Zóhár II,276a.
 [3]. Mákot 24a.
 [4]. Ros hasana és jom kippur liturgiája.
 [5]. Reggeli ima.
 [6]. Máláchi 3:6.
 [7]. Zsoltárok 33:6.
[8] A léleknek három az „öltözéke” – a gondolkodás, a beszéd és a cselekvés, melyek közül a beszéd a középső, a cselekvés alacsonyabb rendű, a gondolkodás pedig magasabb. Egyetlen szónak még ehhez a képességhez mérten sincs semmi értéke.
 [9]. A 3. fejezetben.
Téma: Teremtés

Nicávim

Szakaszunk – Nicávim (5Mózes 29:9–30:20) – leírja, miként gyűjtötte egybe Mózes a nép apraját-nagyját, hogy utolsó figyelmeztetést intézzen hozzájuk: maradjanak hűek Istenhez és Tórájához. Mózes felvillantja a megtérés lehetőségét.

Programok ()

 | 
H K Sz Cs P Sz V
       
       
       
       
       
       
további programok - naptár nézet
további programok - lista

Őszi Nagyünnepek ימים נוראים

Idén szeptember 24-én este köszönt ránk a zsidó újév, Ros Hásáná. A kétnapos ünnepen az ember teremtésének 5775-ik évfordulójára emlékezünk, és mintegy megújítjuk az Örökkévalóval kötött szövetségünket a világ létezésére és újjáteremtésére. Ezzel a két nappal veszi kezdetét a tíz bűnbánó nap, melynek betetőzése Jom Kipur (idén október 3-a estétől 4-e estéig), az Engesztelőnap, melyen 25 órát böjtölünk, bűneinket bánjuk, és megtérést gyakorlunk. A többi ünneptől eltérően ilyenkor nem szabad főzni, tüzet még tűzről sem gyújthatunk, és tilos közterületen/re/ről hozni-vinni dolgokat. Ez továbbá az egyetlen böjt, amit akkor is megtartunk, ha sábeszre esik. Megéri, mert ezen a napon eltőrlődnek a bűneink, "tiszta lappal" indulunk az új évben. A félelmetes napok leteltével következik az önfeledt öröm ideje, a Szukkot, sátoros ünnep (idén október 8-án este kezdődik és október 16-a estéjéig tart.). Melynek legvégén pedig a Smini Áceretet (október 15-16), és a Tóra örömünnepét (16-17) vígadjuk.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: