Kezdőlap - Könyvtár
Nógrádi Bálint előadásai

Misna: Ros Hásáná traktátus מסכת ראש השנה

Fülszöveg

Honlapunk és heti hírlevelünk új rovattal bővül: A Misna audio rovatban minden héten három misna hanganyagát hallgathatják meg, illetve küldjük ki olvasóinknak. Az egyenként 2-3 perces felvételeken Nógrádi Bálint magyarázza el az adott misnát Pinchász Kehati rabbi tanítása nyomán.

Itt kerülnek megtárgyalásra azok a törvények, melynek alapján megállapítják Ros Hásáná napját, a naptár beosztását, illetve az újhold feltűntének hitelességét. Ugyanitt találjuk a sófár megfúvásának és az újévi istentisztelet törvényeit. Ennek a traktátusnak a terjedelme: a Misnában 4 fejezet; a Toszeftában 2 fejezet; a Baibloniai Talmudban 35 oldal; a Jeruzsálemi Talmudban 22 oldal.

Beháálotchá

Szakaszunk – Böháálotchá (4Mózes 8–12.) – a Szentélybeli Menóra napi meggyújtásával kezdődik, majd a leviták felavatásával folytatódik. A sivatagi vándorlás módozatai következnek; mikor utaztak, mikor táboroztak le és milyen jelek alapján (kürtszó); a vonulás formációja, a négy zászlóalj és a törzsek zászlai.

A szakasz második felében a zúgolódók és a húst követelők zendülése a téma, majd jön a fürj nagy tömegekben, és a nép annyit eszik belőle, hogy az orrán jön ki.

Hetven ember lesz kiválasztva mint Mózes mellett működő tanácsadó testület (az első Synhedrion); az utolsó fejezetben Áron és Mirjam kibeszélik Mózest, és Mirjam példás büntetést kap.

Naptár konverter

Válaszd ki a polgári vagy a zsidó dátumot, és klikkelj a megfelelő nyílra!
Polgári naptár
   
Zsidó naptár
   
Ha a keresett dátum naplemente utáni akkor adja meg a következő polgári dátumot!

Hírlevél

Ha szeretne értesülni az aktuális híreinkről, akkor iratkozzon fel hírlevelünkre.
Név:

E-mail: