A zsidóság szótára



ElejéreElőzőBDKövetkezőVégére


C


Cádik - Igaz ember. Bibliai értelmezése: aki jót és igazságosat cselekszik. Noé volt az első, akiről a Tóra tanúsítja, hogy cádik volt. A talmudi és későbbi értelmezés szerint egy zsidó, aki hűségesen betartja a parancsolatokat. A -->Tánjá szerint a cádik olyan zsidó, aki egyáltalán nem rendelkezik rossz ösztönnel. A -->chaszidizmus megjelenése óta cádiknak nevezték az olyan szellemi vezetőt, rebbét, akinek megfelelő szellemi adottságai vannak a gyülekezet vezetésére.

Cedeká - "tisztességesség", "jótékonyság". Az adakozás megnevezésére használják - Ábrahám ősatyánk leszármazottainak jellemzője, mert le van írva: "Mert megismertem őt azért, hogy ő parancsolja meg fiainak és háza népének... cselekedjenek igazságot [cedáká] és jogot..." (1Mózes 18:19.) Az adakozás több, mint az áldozat, mert az is le van írva: "Az igazságnak és igaz ítéletnek gyakorlását inkább szereti az Örökkévaló az áldozatnál." (Példabeszédek 21:3.) Izrael számára csak a cedáká gyakorlása hozhat megváltást, mert le van írva az is: "Sion ítélettel váltatik meg, megtérői igazság által." (Ézsaiás 1:27.) Bibliai előírás adományt adni a szegénynek, hiszen az is le van írva: "Ha lesz közötted szűkölködő, testvéreid egyike... meg kell nyitnod kezedet számára..." (5Mózes 15:7-8.); és "...támogasd őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy élhessen melletted..." (3Mózes 25:35.) Ha valaki egy szegény embert kéregetni lát, de elfordítja a fejét, áthágja a "...ne keményítsd meg szívedet, és ne zárd be kezedet szűkölködő testvéred elől..." bibliai parancsolatát (5Mózes 15:7.). A keresztény szegényenek ugyanúgy ételt és ruhát kell adni, mint Izrael szegényeinek. Mindenkinek lehetőségeihez képest kell cedákát adnia. Még a szegénynek is adnia kell - aki maga is rászorul a cedákára, vagy állami segélyből él -, ha csak kicsit is. Ez a kicsi nagyobb a nagynál, amit egy gazdag adott. De a ha a szegénynek magának sem elég, amije van, nem kell adnia, mert az önfenntartás fontosabb, mint mások fenntartása. Mekkora cedákát adjon az ember? A közepes adomány az évi jövedelem egytizede. Napjainkban sok helyütt levonják az adót a fizetésből, ezért a nettó jövedelemmel kell számolnunk.

Chábád - "chochmá, biná, dáát" (bölcsesség, értelem, tudás)  - a -->rabbi Snéur Zálmán által alapított chászid iskola nevének rövidítése. A -->chászidizmus általában, a chábád chászidizmus pedig különösen nem más, mint átfogó világnézet és életforma, amely szerint a zsidóságnak elsősorban a Teremtőt és teremtményeit egyesítő kapcsolat szerepét kell betöltenie. A zsidó "égi" és "földi" teremtmény egyszerre: az égi, isteni szellem, az Istenség része, a fizikai testből és az élőlényben lakozó lélekből álló földi megnyilvánulásban jelenik meg, amelynek az a rendeltetése, hogy Isten abszolút Egységén belül általa valósuljon meg az ember és az őt körülvevő világ transzcendens egysége. Ennek a rendeltetésnek a betöltése kétirányú kapcsolat útján történik: egyrészt föntről a lefelé, másrészt a földről a fenti világ irányába. Az első helyzetben az ember a maga mindennapi életének mozzanataira és környezetére – e világi "osztályrészére" – hat az Istentől kapott Tóra és a parancsolatok szentsége által. A másodikban minden rendelkezésére álló forrást – a teremtetteket és a maga által létrehozottakat egyaránt – felhasznál személyisége és az őt körülvevő világ közvetítő közegeként. Az egyik ilyen alapvető forrás az emberi nyelv és kommunikáció közege.

Cháchám - Szó szerint: bölcs. A -->Talmudban így nevezik a -->Tórában, a -->Misnában és a -->Gemarában járatos tudóst. Szűkebb értelemben ez a kifejezés a felavatott tudóst jelenti, aki megkapta a szmichát zkénim-et, míg aki nem, azt egyszerűen tálmidnak, diáknak nevezték. A későbbi nemzedékekben a tudósok tálmidé cháchámim-nak tartották magukat – azaz a bölcsek diákjainak – és ma is így nevezik őket.

Chág HáPeszách - Peszách ünnepe; l. Peszách

Chálá - szombati és ünnepi kalács; a Szentélyben a -->kohanitáknak juttatott 24 féle adomány egyike. A zsidó nő egyik -->micvája, mind a mai napig, chálát levenni a tésztából.

Cháméc - Olyan gabona, ami kovászos. 1. -->Peszách ünnepére vonatkozóan: a Peszách ünnep ideje alatt tilos a cháméc evése vagy birtoklása. A cháméc Peszách alatt történő elfogyasztása kiirtással büntetendő (lásd 2Mózes 12:19., 13:7..; lásd még bál jéráe uvál jimácé). 2. A lisztáldozatra (mönáchot) vonatkozóan: a -->Sávúót ünnepén bemutatott két cipón (sté hálechem), illetve a hálaáldozatként bemutatott cipókon (Todá) kívül, a lisztáldozat nem lehetett kovászos, mivel ha kovászossá váltak, érvénytelenné lettek. Ez a tilalom a lisztáldozatnak arra a részére is vonatkozott, melyet a papok fogyasztottak el miután a lisztáldozatból elvett darabot (lásd komec, kmicá) bemutatták az oltáron (3Mózes 2:11.). 3. Az oltáron bemutatott égőáldozatra vonatkozóan: a cháméc nem lehetett égőáldozat. E tilalom megszegését korbácsolással büntették (3Mózes 2:11.).

Chánuká - Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik, és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A "chánuká" azt jelenti: "felavatás", s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek. Chánukákor szabad dolgozni. A legfontosabb vallási szertartás az, hogy minden este meggyújtjuk a chánukái menóra lángját.

Chaszidizmus - szellemi irányzat, melyet több, mint 250 évvel ezelőtt alapított (Jiszráel ben Eliézer) -->Báál-Sém-Tov. A chaszidizmus az egyszerű, tanulatlan szegény-sorsú zsidó népréteg szellemi felemelkedését tűzte ki célul azáltal, hogy a Tóra-tanulás mellett az Istenfélelmet, az imát, a zsoltármondást és a parancsolatok (Micvák) lelkes betartását helyezte előtérbe. A chaszidizmus Lengyelországból terjedt el az egész világon. Különböző irányzatok, "udvarok" keletkeztek (pl. -->Chábád). A mozgalom középpontjában a Rebbe áll, aki egyszemélyben rabbi, döntőbíró, pszichológus és bizalmas tanácsadó, lelki vigasztalója a hívő chaszidnak, aki természetfeletti erőt tulajdonít rebbéjének. A héber szó eredeti értelme: jámbor, ill. hívő(je valakinek vagy valaminek). A talmudi értelmezésben  az számított chaszidnak, aki törvényes jogai mellőzésével hajlandó volt kiegyezni és lemondani jogos tulajdonáról.

Cházirstál - felfordulás

Chéder - "szoba": elemi fokú zsidó vallási iskola. A chéder olyan iskola, ahol kisgyermekek tanulnak s értük tandíjat fezetnek, szemben a Talmud Tórával, ahol idősebb fiúk tanulnak a hitközség költségén. A Talmud idejében a chédert "bét rábbán"-nak ("iskola") nevezték és a gyermekeket "tinókot sel bét rábbán"-nak ("iskolában tanuló gyerekek").

Cheszed - jólelkűség, jótékonyság . A chesszed fogalma felöleli a szívélyesség minden formáját, amit csak az ember tanúsíthat, ha másokkal kapcsolatos dologban fáradozik.

Chevrá Kádisá - (héber): Szentegylet, ősrégi, temetkezéssel foglalkozó zsidó szervezet. Mivel a zsidóság a halott mielőbbi eltemetésében nagy micvát lát - innen a Ch. K. nagy jelentősége. Valamikor minden kis magyar faluban  volt. Halottmosással, sírásással is foglalkoznak és mindennel, ami az elhunytnak megadandó tiszteletet biztosítja.

Chochmá - bölcsesség. L. Chábád.

Chokok (chukim) - a bibliai parancsolatok (-->micvák) azon fajtája, melynek nincs racionális indokolása.

 

Chol hámoéd – Egy ünnep közbenső napjai, "félünnep". A -->Peszách és a -->Szukkot első és utolsó napja közötti napok. Nem tekintendők teljes ünnepnek, de nem is szokványos hétköznapok; chol hámoéd-on bizonyos kivételektől eltekintve tilos dolgozni. E kivételek közé tartozik a dávár háávéd, az olyan feladat, amely el nem végzése esetén jóvátehetetlen veszteséget okoz, és az olyan feladat, amelynek elvégzése az ünnepet szolgálja. Chol hámoéd-on tilos az esküvő is, hogy a menyegzővel kapcsolatos örvendezés ne vegyüljön az ünnep örömével. A Moéd Kátán traktátus részletesen foglalkozik a chol hámoéd-dal kapcsolatos törvényekkel.

Chukim - l. Chokok.

Chupá - Esküvői baldachin. Szimbolikus sátor, melybe a vőlegény a menyasszonnyal együtt lép be. A chupá szerkezete, felépítése helyi szokástól függ. Általában azonban oldalfal nélküli baldachin. A chupá alá lépés jelképezi a jegyességből (éruszin) a házasságba (niszuin) való átlépést, s ezért ekkor mondják el az esküvői áldást is (Birkát chátánim). Napjainkban az éruszin szertartást azonnal a niszuin követi, és szokás, hogy mindkettő a chupá alatt történik.

Cicisz - "szemlélő szálak": cselekvő parancs a -->Tórában, hogy minden ruhára, amelynek négy széle van, ciciszt kell tenni. Azért is van oly nagy jelentősége ennek a parancsnak, mert a Tóra ebben sűrítette össze az összes többi parancsot.

Córesz - (jiddis); "bú és baj". A "zsidó córesz"; "addig tartson a córesz" stb.




Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: cádik

Könyvtár

• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Igazán közel vagyunk?
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Vannak-e jók, és vannak-e rosszak?
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Vétkezik-e a Cádik?
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A chaszidizmus története Magyarországon 4., Amulettek és ellenzők
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 14. II.évf./4.szám -- HETISZAKASZ RÖVIDEN: 50 cádik elég...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- DÁVID ZSOLTÁRAI: Mit tehet a cádik?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 25. II.évf./49.szám -- A CÁDIK LÁTOMÁSA
• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Könyvek

• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve --

Téma: Chábád

Cikkek

• Hírek - A Chábád az erő és a chaszidizmus kiváló ötvözete
• Hírek - A New Jersey-i Chábád rabbi veséjét ajánlotta fel egy chászid életének megmentésére
• Hírek - Új Chabad-központ Szerbiában
• Hírek - A Chabad-lányiskolától nem messze verték meg a párizsi zsidó fiatalembert

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A lubavicsi rebbe 100 éves
• Folyóirat / - Egység 60. - 2006. december -- A Chábád minden zsidóhoz szól
• Könyv / Naftali Kraus - A rabbit hazaárulással vádolták... -- A rágalomhadjárat
• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Téma: chálá

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Bámidbár Mózes 4. könyve -- Slách (4Mózes 13–15.)
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chálá (tésztából való elvonás) törvénye
• Folyóirat / - Zsidó kisokos -- Miért mártjuk sóba a barcheszt evés előtt?
• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Téma: cháméc

Cikkek

• Hírek - Vigyázat! A Peszách alatt zsidó tulajdonban lévő choméc, az ünnep után is tréfli marad

Könyvtár

• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Amikor a cháméc kötelezõ!
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Peszách: Kerek, őrzött és szögletes macesz – melyik ízletesebb?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 22. I.évf./46.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Cháméc
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 29. II.évf./32.szám -- A REBBE SZAVA: Amikor a chámec kötelező!
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - Aktualitások -- Chomec eladása
• Könyv / Chábád Lubavics és Magyar Könyvklub - Az őrködés éjszakája - Pészáchi Hágádá -- Ünnepi előkészületek
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chóméc kutatóvizsgálatának és megsemmisítésének a szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Melyik chómécot (kovászost) tilos peszachon át megtartani és melyiket szabad
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Az erev peszachnak (az ünnepet megelőző napnak) és a széder estére köteles maccosz sütésének szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A chóméc (kovászos) eladásának szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A forrázásnak (az edények és evőeszközök alkalmassá tételének, kaserolásnak) szabályai
• Könyv / - A zsidóság szótára -- C
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Olyan cháméc, amelyet nem lehet eladni pészách előtt
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Pészách a gettóban
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- Cháméc pészách után

Téma: haszidizmus

Cikkek

• Hírek - Matiszjahunak nem lesz könnyű betartani az ortodoxia szabályait

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Rabbi Baruch titkai
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A zsidó gondolkodásmód
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A chászidizmus története Magyarországon 7.
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Tánjá - A közepesek könyve 4.
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Bál Sém Tov halála
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- Chászid fogalmak
• Könyv / 2003. december 26–28. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 5. -- Grünwald Lipót: A chaszidizmus története Magyarországon
• Audió / Oberlander Báruch, Köves Slomó - A zsidó történelem állomásai -- A haszidizmus történelme
• Audió / Oberlander Báruch, Köves Slomó - A zsidó történelem állomásai -- A haszidizmus történelme és filozófiája
• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --

Téma: chéder

Könyvtár

• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Téma: cheszed

Könyvtár

• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Téma: Chevrá Kádisá

Könyvtár

• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Téma: chochmá

Könyvtár

• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Téma: chokok

Könyvtár

• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Téma: chukim

Könyvtár

• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Téma: córesz

Könyvtár

• Könyv / - A zsidóság szótára -- C

Cimkék:
cádik; Chábád; chálá; cháméc; haszidizmus; chéder; cheszed; Chevrá Kádisá; chochmá; chokok; chukim; córesz