Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ

A zsidóság szótára



ElejéreElőzőSUKövetkezőVégére


T


Tálit - imakendő.

Talmud - a Misná, a Gemárá és kommentárjaik összessége.

Tánjá - Rabbi Snéur Zálmán főműve, a chábád irodalom központi alkotása.

Tfilin - imaszíjak, melyeket hétköznap a reggeli imánál a zsidó férfiak karjukra és fejükre helyeznek.

Tisá BeÁv - Az év legszomorúbb és legtragikusabb napja az áv hónap 9-ei böjt, Tisá BeÁv. Ezen a böjt- és gyásznapon egyszerre emlékezünk az Első Jeruzsálemi Templom i. e. 586-ban történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére, amely szerencsétlen történelmi egybeeséssel i. sz. 70-ben ugyanezen a napon történt. Az Első Templomot a babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a Másodikat a rómaiak. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első - később a második - zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból. A későbbi századok során többször is történtek Tisá BeÁvkor tragikus események a zsidó nép életében. 1492 Tisá BeÁvján bocsátották ki Spanyolországban azt a rendeletet, amelynek értelmében kiűztek az országból minden zsidót, s azok így a száműzetés, a halál vagy a kikeresztelkedés között választhattak. Tisá BeÁv teljes böjtnap, akárcsak Jom Kippur. Előző nap, áv 8-án napnyugtától kezdve a következő nap estéjéig sem enni, sem inni nem szabad.

Tóra - szó szerint: tan. Szűkebb értelemben Mózes öt könyve, bővebb értelemben az egész Biblia, általánosságban a zsidóság összes tanítása.

Tsuvá - megtérés.

Tréfá – Egy vadállat által széttépett, vagy komoly szervi betegségben szenvedő, illetve rendellenességgel született állat. Halachikus szempontból, tréfának számít egy élő kóser állat vagy madár, amely olyan sebtől vagy betegségtől szenved, ami tizenkét hónapon belül a pusztulását okozza. Az ilyen állatot még a megfelelő rituális vágás (schitá) után is tilos elfogyasztani (ld. 2Mózes 22:30.) Átvitt értelemben táréf ("tréfli") minden tisztátalan – nem kóser – állat, madár és hal vagy akár tiszta állat, amit nem vágtak le rituális módon illetve nem kóseroltak ki az előírások szerint.

Tréfli - ld. tréfá

Tu BiSvát - a fák újéve.  Hámisá Ászár BiSvát vagy Tu BiSvát, svát 15-e az a nap, amelyet a -->Misná a fák újéveként említ. Ettől a dátumtól számítják a fa gyümölcsének tizedével és hasonló törvényekkel kapcsolatos időpontokat. Az ünnephez egyetlen szokás kapcsolódik, az Izraelben honos gyümölcsök evéséé. Ilyenkor szokták például a nem túl közismert szentjánoskenyeret - bokszert - is ennni. Egyes helyeken szokás ezen a napon tizenötféle gyümölcsöt fogyasztani. Izraelban ezzel az ünneppel kapcsolatos az a szokás, hogy az iskolások kirándulást tesznek, és facsemetéket ültetnek.

Turim - a 14. században Franciaországban élt rabbi Jákov ben Ásér által szerkesztett, négy részből álló háláchágyűjtemény.



Eddigi hozzászólások: 0

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Tálit

Cikkek

• Videó - A tálisz - szemléltetőrojtok

Csatolt fájlok

• Audió - A zsidó liturgia / Tálit

Könyvtár

•  / - Egység 15. - 1993. december -- Látogatás Isten házában
•  / Méir Lau főrabbi - A zsidó élet törvényei -- Áldások, Zsinagóga és a vallásos élet eszközei.
•  / Oberlander Báruch rabbi - A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése -- A tálit és a tfilin
•  / - A zsidóság szótára -- T
További kapcsolódó elemek

Téma: Talmud

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Galambfészek a Talmudban
• Álef - Ros Hásáná traktátus
• Audió - Talmud klub - Megilá traktátus
• Hírek - Az új influenzáról már a Talmudban is olvashatunk
További kapcsolódó elemek

Csatolt fájlok

• Misna - Midot traktátus / midot_12
• Misna - Midot traktátus / midot_13
• Misna - Midot traktátus / midot_14
• Álef - Ros Hásáná traktátus / roshasana_8
További kapcsolódó elemek

Könyvtár

•  / Köves Slomó - Nyolc alaptéma a Kabbala szemszögéből -- A Talmud és az antiszemitizmus
•  / - Egység 15. - 1993. december -- A Talmud bölcsei - Raj Tamás írása Naftali Krausz könyvéről
•  / - Egység 20. - 1995. március -- Elisá és a "megkárosított növények"
•  / - Egység 30. - 1997. szeptember -- Talmud kötet Hitler bunkerjában
További kapcsolódó elemek

Könyvek

•  / Adin Steinzalc - Talmud traktátusai --
•  / Oberlander Báruch rabbi - Talmud: Moéd Kátán (A félünnepek) traktátus - מסכת מעוד קטן --

Téma: Tánjá

Könyvtár

•  / - Egység 18. - 1994. szeptember -- Chászid filozófia: A Tánjá magyarul
•  / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe előszava a Tánjához
•  / - Egység 19. - 1994. december -- Tánjá - a közepesek könyve. 1.fejezet
•  / - Egység 20. - 1995. március -- Tánjá - a közepesek könyve 2.
További kapcsolódó elemek

Könyvek

•  / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve --

Téma: Tfilin

Cikkek

• Hírek - Tfilin- és mezuza-forradalom
• Hírek - Ünnepélyes Tfilin-átadás a Keren Orban
• Hírek - Tfilint mindenkinek
• Videó - A tfilin

Könyvtár

•  / Nissan Mindel - Zsidó mesék, legendák, történetek -- Az életmentő tfilin
•  / - Egység 12. - 1993. március -- Előszó - Az antiszemitizmus ellenszere
•  / - Egység 12. - 1993. március -- Amit a tfilinrő tudnod kell; A nő tfilinje.
•  / - Egység 12. - 1993. március -- Tfilin a zsidó folklórban
További kapcsolódó elemek

Hetiszakasz

• Váetchánán

Könyvek


Webshop

• Tfilin

Téma: Tisá BeÁv

Könyvtár

•  / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- A három gyászhét jelentősége
•  / Herman Wouk - Én Istenem -- A kisebb ünnepek
•  / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A tamuz tizenhetedikétől ab hó kilencedikéig terjedő három hét szabályai
•  / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Erev tisóbeáv (az áb hó 9-ét megelőző napnak) szabályai
További kapcsolódó elemek

Hetiszakasz

• Dvárim

Ünnepek

• Három gyászhét és Tisá böáv תשעה באב

Téma: Tóra

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Miért éppen tekercs?

Cikkek

• Hírek - A Soá korszakából való Tóra-tekercseket avattak Dnyepropetrovszkban
• Magazin - A bibliafordítások történetéből
• Magazin - A zsidó törvénykezés fája
• Videó - Mi az a Tóra? I. rész
További kapcsolódó elemek

Könyvtár

•  / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Miért nem változhat a Tóra?
•  / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- Mire jó a Tóra?
•  / Köves Slomó - Nyolc alaptéma a Kabbala szemszögéből -- A Tóra Isten bölcsessége
•  / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Mi inkább Isten, a Tóra vagy a Lélek?
További kapcsolódó elemek

Webshop

• Plüss Tóra kicsi

Téma: Tsuvá

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Önhöz fordult-e már valaki, hogy gyónni akar?
• A Rabbi tanácsa - Hogyan kell bűnt bánni?

Csatolt fájlok

• Audió - Bevezetés a Zohár tudományába / A megtérés-visszatérés

Könyvtár

•  / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- MI IS JOM KIPUR?
•  / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- A ROSSZ ÁTALAKÍTÁSA
•  / Köves Slomó - Kabbala és lélektan -- A megtérés filozófiája
•  / Köves Slomó - Zohár - Szemelvények elemzése -- Tsuva - a megtérés
További kapcsolódó elemek

Téma: Tu BiSvát

Cikkek

• Hírek - Tu Bisvát a Chábádban
• Hírek - A fák is gyökeret eresztenek …
• Hírek - Sábát kicsiknek és nagyoknak
• Videó - Tubisváti széder (videó)

Csatolt fájlok

• Videó - Tubisváti széder (videó) / Tubisváti széder

Könyvtár

•  / - Egység 3. - 1991. január -- Zsidó ünnepek, Tu bisvát, a fák ünnepe
•  / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
•  / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
•  / Köves Slomó, Oberlander Báruch - A zsidó élet állomásai, fogalmai és előírásai -- Tubisvát - a fák újéve
További kapcsolódó elemek

Cimkék:
Tálit; Talmud; Tánjá; Tfilin; Tisá BeÁv; Tóra; Tsuvá; Tu BiSvát