Egység 29. - 1997. június



ElejéreElőzőA Rebbe szava: A születés a küldetés kezdeteLevél a mennyországbaKövetkezőVégére


Most 70 éve - A lubavicsi rebbe letartóztatásának és kiszabadulásának története.


Most 70 éve
 

A lubavicsi rebbe letartóztatásának és kiszabadulásának csodálatos története

 

Hetven évvel ezelőtt történt. 1927-ben egy kora nyári napon (június 15-én) csukott GPU autó fékezett egy csendes leningrádi ház előtt. Az autóból két erősen zsidó kinézésű titkosrendőr és hat marcona katona szállt ki. Nem telt bele sok idő, míg a csoport visszajött az autóhoz. Őszülő szakállú, pátriárka-kinézetű férfiút kísértek a kocsihoz. Az autó elrobogott s Leningrádban forgószélként terjedt el a hír: a GPU letartóztatta rabbi Jószéf Jichák Schneersont, a lubavicsi rebbét.

 

Egy – milliók ellen

 

A bolsevista forradalom s az ezt követő kommunista rezsim halálos veszélyt jelentett a zsidóságra, mint különálló népi-vallási közösségre. A harcban, melyet a rendszer indított a zsidó vallás és kultúra mindenféle megnyilvánulása ellen oroszlánrésze volt annak az elvetemült csoportnak, amelyet ma a történelem "jevszekcijá" néven ismer. A kommunista pártnak ez a zsidó tagozata minden eszközzel arra törekedett, hogy a zsidó tradíciókkal mélyen átitatott orosz zsidóságot mihamarabb "átgyúrja", a marxista tanítások befogadására alkalmassá tegye. Ők voltak azok, akik a forradalom alatt közönséges gyilkosságoktól sem riadtak vissza: ők jártak elől "jó példával" a templomoknak kultúrtermekké (s néha istállókká) való átalakításában, s ők éltek először a szovjet alkotmányban biztosított vallásellenes agitáció jogával. Miután a forradalom az orosz zsidóságot nagy részben szervezetlenül találta, érthető, hogy az ellenállás erősen passzív volt. Ez főleg a húszas évek elejére igaz, arra az időszakra, amikor a NEP-nek köszönhetően a nyomás kissé enyhült. Az egyetlen csoport, mely az első perctől kezdve látta, hogy hová vezetnek a dolgok s az aktív ellenállás álláspontjára helyezkedett, a lubavicsi chászidok csoportja volt. Ennek a csoportnak volt a szellemi vezetője rabbi József Jichák Schneerson.

 

Ahol a börtön családi tradíció...

 

Ha volt valaki, aki nem lepődött meg a lubavicsi rebbe letartóztatásán, az maga a rebbe volt. A lubavicsi rebbék dinasztiája a ljadi rabbi Snéur Zálmántól, a Tánjá című kabalisztikus mű szerzőjétől származtatja magát. A Tánjá szerzője a Báál Sém Tov alapította chászid mozgalomban új utat keresett és talált. Ez az út a kabbala és a lámdánut, a titkos és nyílt tanulmányok gyakorlásának szintézise volt. Követői Chábád-nak (a "chochmá", "biná", "dáát" – bölcsesség, értelem, tudás szavak rövidítése) nevezték el ezt az irányzatot. A chábád chászidok mindenkori feje a lubavicsi rebbe. Ebben a rabbi családban tradíció volt a börtön. Maga a Tánjá szerzője is kétszer ült a cári börtönben miután a reformra törekvők megrágalmazták. Rabbi József Jichák volt a hatodik a dinasztiában s előtte mindegyik rebbe "ült". Érthető tehát, ha nem lepődött meg különösképpen, annál is kevésbé, mert a letartóztatást megelőzően is állandó zaklatásoknak, házkutatásnak volt kitéve.

 
"Á choszed blájbt á choszed"
 

A letartóztatást eszközlő két titkosrendőr zsidó volt, a "jevszekcijá" legsötétebb figurái. Az egyik neve Náchmánson volt, a másiké Luláv, mindketten chászid családból származtak, akiknek a nagyapja a most általuk letartóztatott rebbe nagyapjához utazott állandóan Lubavicsba. A rebbe először tiltakozott a letartóztatás ellen, s nem engedte meg, hogy a könyvei között szentségtelen kezek kutassanak, de amikor letartóztatási parancsot mutattak fel, nem ellenkezett tovább. Útközben a GPU-s Luláv a csomagot, amelyben a rebbe tálitja és tfilinje volt, ki akarta venni a rebbe kezéből, s azt mondta: a nagyapám, aki Lubavicsban járt, a rebbe nagyapjának az uszályhordozója volt. Én majd viszem a rebbe csomagját. Á choszed blájbt á choszed. De a rebbe nem adta oda neki a csomagját. A börtönben persze mégiscsak elvették tőle a tfilin zacskóját.

 

Megfélemlítések, éhségsztrájk a tfilinért

 

Schneerson rabbit letartóztatása után a hírhedt leningrádi Spolavka börtönbe vitték, ami egyúttal a GPU székháza is volt. Itt különböző irodákban regisztrálták, majd a 26818-as rabszámot kapta. Mostantól kezdve egészen a szabadulásáig egész fogházélete egyetlen kétségbeesett küzdelem volt, hogy az imazsákját adják vissza neki s engedjék tfilint "légolni". A GPU szisztémája a Spolavkában főleg megfélemlítésből állott. Mikor egyik folyosóról a másikra kísérte, a marcona fegyőr nem mulasztotta el elmesélni, hogy lent a pincében már több pravoszláv papot és muzulmán kádit végeztek ki hasonló "bűncselekmények" miatt, mint amivel a rebbét vádolják. Mivel vádolták a rebbét? Elsősorban ellenforradalmisággal. Azután azzal, hogy utasítására sok helyen chédert s jesivát alapítottak, ott ahol a "jevszekcijá" azt hitte, hogy a zsidóság utolsó szikrája is kihunyt már. És külfölddel is levelezett, ahonnan pénzt kapott az intézmények fenntartására. Ilyen és ehhez hasonló dolgok voltak a vádak. Megrázóak emlékirataiban azok a részletek, amelyekben fogságának viszontagságairól számol be.

A durva bánásmód s az éhségsztrájk, rendkívül legyengítették a rabot. Amikor először került a vizsgálóbizottság elé, már alig állott a lábán.

 

A zsidó világ megmozdul

 

A letartóztatás híre villámgyorsan terjedt el s világszerte nagy felháborodást keltett. Zsidó közéleti emberek sürgős tanácskozásra ültek össze Moszkvában és Leningrádban és úgy határoztak, hogy a dolgok kezdeti stádiumában nem fordulnak a külföldhöz, hanem helyi befolyások igénybevételével próbálnak valamit elérni. Nagy szerepe volt a rabbi kiszabadításában Paskova asszonynak, Maxim Gorkij feleségének, aki mint a Vöröskereszt képviselője járt el az ügyben. Azonban, – legalábbis az első időben – semmilyen jel nem mutatta, hogy a GPU hajlandó elejteni a vádat, s szabadon bocsátani a rebbét. Bennfentesek tudni vélték, hogy főleg politikai okok játszanak közre: miközben az összes vallásosokat papjaikkal egyetemben, tűzzel-vassal üldözik, nem lehet a zsidó rabbit csak úgy egyszerűen szabadon bocsátani. Ez rossz vért szülhetne. Azonban miközben a rebbét Náchmánson s társai gyötörték, kérés nélkül is megmozdult az egész zsidó világ. Táviratok özöne érkezett. Oroszországba, tömeggyűléseken követelték a rabbi azonnali szabadon bocsátását, petíciókat nyújtottak át az orosz követségeknek.

 

A német alkancellár közbelép...

 

Közben a rebbét egyik kihallgatásról a másikra cipelték. Erős jelleme és töretlen akaratereje megakadályozta abban, hogy mindent "bevalljon". Mikor emlékirataiban ezekről a napokról ír, úgy számol be róluk, mint a pokol hét kamrájának a megjárásáról. Leírja részletesen a börtön napirendjét, mikor esznek, mikor sétálnak, és mikor muszáj aludni... Közben hírek terjedtek el, hogy a rebbét halálra ítélték. A hír nagy izgalmat keltett és hatására újult erővel folytak a rebbe kiszabadítására tett kísérletek. A német zsidóság két vezetője, dr. Méir Hildesheimer és dr. Leo Beck felkeresték Weissmann helyettes kancellárt, aki magáévá tette az ügyet s eljárt a berlini orosz követnél. Ez továbbította a kérést Moszkvába. Közben Mordecháj Dubin, a lett országgyűlés tagja (aki maga is lubavicsi chászid volt!) Oroszországba látogatott, s ő is közbenjárt.

 
A szabadulás
 

Végül is a sok közbenjárás eredménnyel járt. Előbb Kosztromára (Szibéria) száműzték a rabbit, majd újabb hosszas közbenjárás után hazaengedték. Nem ment vissza Leningrádba, és nem sokkal kiszabadulása után híveinek sikerült elérniük, hogy kiutazási engedélyt kapott, s így elhagyhatta Oroszországot. Hívei a lubavicsi chászidok a mai napig megünneplik támuz hó 12-ét (idén július 17.), mint a rebbe csodával határos kiszabadulásának napját.

 
 

Miért csukták le a rabbit?
 

Lubavics hírneves rabbiját, Schneursohnt Leningrádban a szovjet rendőrsége lefogatta, mert azzal vádolták, hogy gyűjtést rendezett egy jesiva létesítésére. Egy néhány nap múlva szabadon bocsátották, de még mindig rendőri felügyelt alatt áll. Így bánik egy zsidóval az antiszemiták "zsidó" szojvet-je. – Más jelentések szerint a rabbit nem bocsátották szabadon és azért Lengyelország több hitközségében táánit cibur, általános böjtöt rendeltek el.

(Zsidó Újság, 1927. julius 8.)
 
Száműzött rabbi
 

Persze Szovjet-Oroszországról van szó. A lubavicsi rabbit azzal vádolták, hogy titokban pénzt gyűjtött jesivák fenntartására és ez elég volt, hogy Kostromába száműzzék, ahol messze földön nincs zsidó. Ezzel azt akarják, hogy a rabbit tökéletesen izolálják minden zsidó környezettől. Vérlázító barbár intézkedés!

(Országos Egyetértés, 1927. julius 28.)
 
Kiszabadult a lubavicsi Rebbe!
 

Olvasóink előtt ismeretes, hogy az orosz szovjethatóságok a nagynevű lubavicsi Rebbet (akinek Magyarországon is vannak hívei) letartoztatták, mert jesiva-célokra pénzt gyűjtött. Letartóztatásakor külön cellát helyeztek részére kilátásba, ahol imádkozhat és tanulhat, de az ígéretet nem váltották be és együvé zárták a közönséges gonosztevőkkel. Az egész világ zsidósága nagy részvéttel osztozott a rabbi vértanúságán. Később a rabbit Kosztromába, ahol zsidó nem lakik, száműzték. Hiába mozdult meg az egész orosz zsidó társadalom, a rabbi érdekében. Míg végre a napokban a moszkvai, leningrádi, kievi és minski tekintélyes zsidó hitközségek a kormánynál a rabbiért teljes szavatosságot vállaltak s ennek folytán a rabbi a száműzetésből kiszabadult. – A hírneves Rebbe kiszabadulásának híre hitsorsosainak körében bizonyára általános megnyugvást fog kelteni!

(Zsidó Újság, 1927. julius 22.)
 



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Naftali Kraus (írásai)

Cikkek

• Magazin - Aki a messiással társalgott

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- Hogyan (nem) lehet betérni a zsidóságba?
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Közeledik a smítá év
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Talmud bölcsei - Raj Tamás írása Naftali Krausz könyvéről
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A halálba indulók utolsó imája
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Elisá és a "megkárosított növények"
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A káddis története
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- A kiapadhatatlan forrás
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A mezuzá törvénye
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Hollander György z"l
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- Az "egész zsidóság" egyetlen cd-n.
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- Tika megtanult héberül olvasni az imakönyvből
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Most 70 éve - A lubavicsi rebbe letartóztatásának és kiszabadulásának története.
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Levél a mennyországba
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- Van kézzel írott mezuza is
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- (Nagy) Magyarország zsidó bölcsei és rabbinikus irodalma - 1421-1944
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- Az Ámnon sztori margójára
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- Miért sírt Vas Zoltán a Siratófalnál?
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Már csak ez hiányzott!
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- "Jáámaud hábócher Géza ben Andor"
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- Hírek; események
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Aki arameusra "magyarosított"
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Zsidó Mesék
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Egy zsidó útikönyv
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- Egy esküvő hosszú története - rabbi Köves Slomó
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- Egy régi kép – sok kisgyerek
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Talmud - A Tízparancsolat
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- Én és a kisöcsém...Néhány könnycsepp Slomo Krausz sírjára
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- Az áldozat elbeszél
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Sorba álltam mézeskalácsért
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Miért ? Minek?
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim: A részeges király és a zsidó királyné
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- Vérvádak évadán
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: A kóbor kutya füle
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 18. I.évf./2.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: Az első részeg
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 24. II.évf./27.szám -- ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT: A jó feleség titka…
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Zsidó ünnepek

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - A rabbit hazaárulással vádolták... --

Téma: Rebbe

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - ÉLET AZ EGÉSZ VILÁGÉRT
• Zsidó Blog - Menáchem Mendel Schneerson: Tartalmas élet
• Zsidó Blog - Obama a Rebbét idézi

Cikkek

• Hírek - Emléktábla a Rebbe édespjának
• Hírek - A moszlimok már a Rebbe házát is célba vették?
• Hírek - Rebbe: a zsidó vezetők legnagyobbika

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- A Rebbe szava - A megváltás tudatában
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A Rebbe szava - A zsidó nők "egyenlőbbek"!
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- A Rebbe szava - Kardjaikból kapákat
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- A chaszidizmus története Magyarrszágon 2. - Az első "magyar" rebbe
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- A chaszidizmus története Magyarországon 3.: A nagykállói rabbi és a megtért antiszemita
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Rebbe szava : Enni és imádkozni
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A Rebbe szava: - Bűn és bűnhődés zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- A Rebbe szava - Családtervezés vagy az ellenkezője?
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- Dokumentum - Interjú a munkácsi rebbével
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- Előszó - Minden zsidó Rebbéje
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe szava - Az örök lélek
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe előszava a Tánjához
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A Rebbe szava - Chánuká üzenete
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A CHÁBÁD CHASZIDIZMUS REGÉNYE
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A Rebbe szava: Legyen minden zsidó otthon szentély!
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Adalék a megállás nélkül folyó vitához
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A Rebbe szava: A messiás szamara
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Aki kitárta a judaizmus kapuját
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- A Rebbe szava: Ne csapjuk be magunkat!
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- A Rebbe szava: Munka és alkotás
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A Rebbe szava: Fiatalság az élet tüze
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- A Rebbe szava: Otthon és család
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Tánjá - A közepesek könyve 4.
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A Rebbe szava: Az otthon légköre 2.
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- "Határtalan szeretettel" - Rabbi Josef Jicchák felhívása
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- A Rebbe szava: Ép testben ép lélek
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- A Rebbe szava: Az orvos szerepe
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- A Rebbe szava: A születés a küldetés kezdete
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Most 70 éve - A lubavicsi rebbe letartóztatásának és kiszabadulásának története.
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- A Rebbe - Minden zsidó szellemi vezetője
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- A legnagyobb csoda - saját létünk
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- A Rebbe szava: A kormányzat
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- A Rebbe szava: Filozófia és gyakorlat
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- A Rebbe szava: Mit, miért és hogyan tanulunk?
• Folyóirat / - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- A Rebbe szava: Jótékonyság és gazdagság
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- A Rebbe szava: Férfiak és nők egyesült erővel
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Rebbe szava: Tudomány és technika
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- A Rebbe szava: Felelősség - a megosztás szükségessége
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- A Rebbe szava - A kivonulás: éppúgy a jelen tapasztalata, mint a múlté
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- Chászid elbeszélés - Cemách Cedek
• Folyóirat / - Egység 40. - 1999. november -- A Rebbe szava: Hit és értelem
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- A rebbe szava: Hit és értelem 2.
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A Rebbe szava: Egy test - két világ
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- A Rebbe szava: Egy test – két világ 2.
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás a bennünk rejtőző ellen 3.
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Rebbe miatt késte le a gépét Árik
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- A Rebbe szava: Gyermekkor: az élet hajnala
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A Rebbe szava: Fény és árnyék
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A lubavicsi rebbe 100 éves
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Jó és rossz 2. - Létezik-e ösztönös vonzódás a jó vagy a rossz iránt?
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- A Rebbe szava: Most épp nem vagyok Arisztotelész!
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 51. - 2003. március -- A Rebbe szava: Az űrhajó utolsó küldetése
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A Rebbe szava: Nemzedékünk - az idő amelyben élünk
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- Soha többé nem vagyok egyedül!
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- "Minden zsidó gondoskodója"
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- A Rebbe szava: Vezetés - az önzetlenség művészete
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- A Rebbe szava: Egység, Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A Rebbe szava: Házasság
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Mi újság?
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- A Rebbe szava - Mit mesélnek a gyertyák?
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- A Rebbe szava - az ellentétek egysége
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Riport - A Rebbe fogadta a rabbit
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Mi újság?
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- Előszó - Minden kornak megvan a maga Mózese..
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- A Rebbe szava: Hány éves a világ?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: A FELTÉTEL NÉLKÜLI BIZALOM
• Könyv / - A zsidóság szótára -- R

Téma: Josef Jicchák

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- "Határtalan szeretettel" - Rabbi Josef Jicchák felhívása
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Most 70 éve - A lubavicsi rebbe letartóztatásának és kiszabadulásának története.
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Zsidó ünnepek

Cimkék:
Naftali Kraus (írásai); Rebbe; Josef Jicchák