Egység 30. - 1997. szeptember



ElejéreElőzőHírekVan kézzel írott mezuza isKövetkezőVégére


A legnagyobb csoda - saját létünk



A LEGNAGYOBB CSODA – SAJÁT LÉTÜNK

 

A csoda és a természetes közötti különbség azok gyakoriságában rejlik.

– A Báál Sém Tov
 

A csodák körülvesznek minket – csak ki kell nyitnunk szemünket, hogy észrevegyük azokat.

– A Rebbe
 
 

Történt egyszer, hogy a Rebbe magántalálkozót adott középiskolások egy csoportjának. Az egyik diák megkérdezte a Rebbét, tud-e csodákat művelni.

– A fizikai, természetes világ – magyarázta a Rebbe –, nem válik el a magasabb, spirituális világtól; sőt, azt is mondhatnánk, abból fejlődött ki. Éppen ezért, amikor valaki a spirituális világhoz, az Örökkévalóhoz kapcsolódik, oly módon tudja befolyásolni ezt a fizikai világot, amely teljességgel előreláthatatlan. Mindenki előtt ott a lehetőség, hogy a spirituális világhoz kapcsolódjon.

– Helyesen kell választanunk – folytatta a Rebbe –, és minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy erényesen éljünk, hogy harmóniát ébresszünk mindazokban, akikkel találkozunk, hogy másokat is a jó gyarapítására és a gonosz legyőzésére ösztönözzünk, vagyis arra, hogy a világot jobb hellyé változtassuk.

– Éppen ezért – fejezte be a Rebbe -, ha ti és a hozzátok hasonló diákok jócselekedeteket tesztek szerte a világon, igenis képesek leszünk csodákat művelni.

 
 
Mi a csoda?
 

Hiszünk-e a csodákban? E kérdés megválaszolására először meg kell határoznunk a csoda fogalmát.

E szót oly gyakran használjuk, olykor bizony triviális eseményekre, hogy mára már közhellyé vált. Az emberek gyakran elvitatkoznak azon, hogy életük egyes eseményei vajon csodásnak tekinthetők-e, vagy más, úgymond természetes magyarázattal is megokolhatók. Vannak, akik úgy vélik, a csoda nem más, mint valamely váratlan esemény vagy nagyszerű meglepetés. A szkeptikusabbak a csodát irreális reménynek tekintik – olyasvalaminek, ami az élet zord realitásai ellenére is reményt ad. Mások számára azonban a csoda nem más, mint annak bizonyítéka, hogy az Örökkévaló jelen van életünkben, beavatkozik abba.

A csoda valójában az Örökkévalóhoz fűződő viszonyunknak és életünkben betöltött szerepének tükrében érthető meg. A csoda mibenlétének elemzéséből és a csodához fűződő érzéseinkből sokat tanulhatunk, és ezáltal közelebb juthatunk életünk mélyebb értelmének feltárásához.

Mit értünk tehát "csoda" alatt? Ha a csodát úgy tekintjük, mint olyan eseményt, amely nem magyarázható a természet törvényeivel, először a következő kérdéseket kell megválaszolnunk: Mi számít természeti eseménynek? Miért nem tekinthető csodának az a természeti esemény, amely lenyűgöz és felkavar bennünket?

Valójában alig-alig értjük a természet "törvényeit". A természet olyan rendszer szerint működik, amelyet "normálisnak" fogadtunk el. Ám annak ellenére, hogy ez életünket kiszámíthatóbbá és – ezáltal – kényelmesebbé teszi, nem feltétlenül válik érthetőbbé. Az a tudat, hogy a nap minden reggel felkel, a rend érzetével tölt el bennünket, de továbbra sem tudjuk, hogy a természet miért pont ilyennek teremttetett. Attól, hogy valamit "természetesnek" nevezünk, jottányival sem ismerjük jobban, mint a "csodát".

 
Mire várunk?
 

A csoda és a természetes közötti különbség azok gyakoriságában rejlik. Képzeljük el, hogy a nap csak egyetlen-egyszer virradna fel életünkben. Mindenki összesereglene, és a lehető legcsodálatosabb eseménynek tekintenénk. Ám mivel nap mint nap tanúi lehetünk a napkeltének, életünk magától értetődő, mindennapi eseményének tartjuk.

Ez velünk született emberi tulajdonság – olyannyira hozzászoktunk bizonyos dolgokhoz, hogy bármily csodálatosak legyenek is, természetesnek tartjuk azokat. Újabb és újabb rendkívüli események kellenek ahhoz, hogy felkeltsék érdeklődésünket.

Egyesek időről-időre felsóhajtanak: "Ha tanúja lehetnék egy csodának, akkor hívő ember lennék, akkor változtatnék életemen!" Mégis mire várunk? – talán arra, hogy ketté váljon a tenger? Életünk minden percében körülvesznek minket a csodák. Hiszen gondoljuk csak el, maga az élet is csoda – mekkora csoda maga a születés is. S valóban: gyakran nevezzük a születést csodának – ezért szinte érthetetlen, miért feledkezünk el arról, hogy minden egyes ember egy csodának köszönheti létét.

Mivel a mindennapi élet küzdelmei, kötelességei és kötelezettségei elvonják, lekötik figyelmünket, hajlamosak vagyunk észrevétlenül elmenni a minket körülvevő csodák mellett. Az élet zsivajgása elfojtja azt a hangot, amelynek a lehető legvalóságosabbnak kellene lennie számunkra. Nem arról van tehát szó, hogy nem hiszünk a csodákban – inkább arról, hogy nem szánunk elég időt arra, hogy észrevegyük azokat. Meglátni a csodát annyi, mint észrevenni a különlegest a mindennapiban, a természetfelettit a természetesben.

A legnagyobb csoda


Történt egyszer, hogy egy út menti fogadóba betért utazók beszélgetni kezdtek egymással, s ki-ki hangosan dicsérte a maga rabbiját. Az egyik elbeszélte, hogy ő és felesége tizenöt éven át hiába vártak gyermekáldásra; ám alig egy évre rá, hogy rabbijuk megáldotta őket, gyönyörű leánygyermekük született. A másik elmondta, rabbija áldása miképpen térítette vissza eltévelyedett fiát a jó útra. A harmadik pedig elmesélte, hogy rabbija megáldotta egy fontos üzleti vállalkozását, melybe igen sok pénzt fektetett, és a pénzt végül az utolsó fillérig elvesztette.

– S mi ebben a csoda ? – tudakolták a többiek.

– A csoda az – felelte a férfi –, hogy továbbra is hű maradtam a rabbihoz és az Örökkévalóhoz.

 
 

Amikor felismerjük a különlegest a mindennapiban, a természetfeletti események már aligha hatnak lenyűgözőnek. Hitünk – és létünk – már nem ezen "csodák" függvénye, hiszen komoly kötelék fűz minket ahhoz a realitáshoz, amely a sajátunknál magasabb szinten áll és felismerjük, hogy a legnagyobb csoda nem más, mint saját létünk.


Valóban történnek csodák?

 

Mivel sokan természetesnek vesszük a szemünk előtt rendszeresen lezajló csodákat, az Örökkévaló olykor valóban egyedi csodát művel, hogy felrázzon ábrándozásainkból, hogy a tudatosság magasabb szintjére emeljen bennünket. Olykor a csoda kellemetlen, vészes helyzetből menekít ki minket. Mivel az Örökkévaló teremtette a világmindenséget s annak természeti törvényeit, ebből következik, hogy ha jónak látja, megmásíthatja vagy felfüggesztheti ezek hatását.

Ám az efféle csodák ritkák – különösen napjainkban. "Az Örökkévaló nem művel csodát feleslegesen", tanították bölcseink, "és nem helyénvaló, ha ezekre várunk." Vajon miért? Azért, mert ez a világ azért teremttetett természetes renddel, hogy megfelelő lakhellyé tegyük az Örökkévaló számára – ezt pedig nem úgy érhetjük el, hogy átlépjük a természet határait, hanem azáltal, hogy a természetet átitatjuk a természetfelettivel. A csodák egy-egy pillanat erejéig szélesre tárják a minket körülvevő természetes világ és a bennünk lakozó spirituális világ közötti kaput. Az Örökkévalónak nem az a szándéka a csodákkal, hogy érvénytelenítse a természet törvényeit, hanem az, hogy nagyobb tudatosság hassa át mindennapi, természetes életünket.

Két fajta csodáról beszélhetünk: az egyik, amelyik nyíltan áthágja a természet törvényeit, a másik pedig, amely ezen törvényeken belül mutatkozik meg, s amely első pillantásra teljességgel természetes eseménynek tűnik. Az első fajta csodáról – mint például a Vörös-tenger vizének kettéválása, vagy a felépülés olyan betegségből, amely az orvosok szerint gyógyíthatatlan – sokat hallhattunk, olvashattunk. A második fajta csoda sem kevésbé bámulatos: a kommunizmus vértelen bukása, vagy a nukleáris háború elkerülése.


Csodák – három szinten

 

Lényegét tekintve, a csodák három szintjéről beszélhetünk: a tisztán látható és vitathatatlan csodák, a természetesség köntösében megjelenő, ámde mégis csodás események és maguk a természeti csodák. Miért e három szint? Hogy e természeti világot az Örökkévalóhoz kapcsolják. Ez pedig három elemet kíván: az alanti, természetes világ nyelvét, az Örökkévaló nyelvét és egy közbülső nyelvet, amely az Örökkévaló csodás nyelvét érthetővé teszi a mi természeti világunkban.

A természet csodái vitathatatlanul a leggyakoribbak – és hajlamosak vagyunk ezeket sem észrevenni – hiszen szüntelenül körülvesznek minket. Próbáljuk meg azonban elképzelni, hogy a XVIII., vagy XIX. századból csöppenünk napjaink világába. A hatalmas adattömegeket kezelő számítógépek, a sebészek által beültetett, emberéletet mentő mesterséges szívek láttán aligha gondolnánk mást, minthogy csodákat látunk. Pedig ezeket a tárgyakat nem természetfeletti erők hozták létre, hanem az emberi kéz, amely kihasználta az Örökkévaló által ráruházott képességeket, hogy a természet törvényein belül munkálkodjon.

Értelemmel telített életet élni annyit tesz, mint értelmet lelni mindabban, amit teszünk és ami szemünk elé tűnik, beleértve a természet világát is. A természet hatásai egész lényünket átjárják, hiszen testünket a természet által ránk rótt szükségletek – az étkezés, az alvás, illetve a biztonság és az oltalom igénye – határozzák meg.


A megoldás aligha az, hogy meghajolunk a természeti erők előtt vagy olyan béklyóknak tekintjük azokat, melyek gúzsba kötik kreativitásunkat és erőfeszítéseinket, hanem inkább az, hogy olyan isteni modellnek tekintjük a természetet, amely önmagában, önmaga által csodákkal teli. A természet valóban félelmetes kihívások elé állít bennünket. Mennyire kellemes volna, például, ha az emberek tudnának repülni. De idézzük csak fel azokat az érzéseket, melyek eltöltötték az embereket, amikor az első repülőgép a levegőben emelkedett. A természetben fellelhető mintát – a madarak szárnyait – felhasználva mi magunk hoztuk létre a repülés csodáját, melyet most, néhány rövid évtizeddel az űrkutatások beindulása után, már természetesnek vesszük.

 

Mire tanítanak a csodák?

 

Az elmúlt néhány évben számos csodának lehettünk tanúi az új technológiák és a tudományos kutatások előrehaladása révén. Való igaz, hogy ezek a forradalmi újítások megmagyarázhatóak, ám ha közelebbről vizsgáljuk meg e jelenségeket, kibontakozik egy bizonyos rend. Az emberiség egyre biztosabban halad egy mélyreható egység felé.

A világ "egyre kisebb lesz" a kommunikációban és a közlekedésben elért új eredmények következtében. A technológia fejlődése egyre több időt és energiát szabadít fel nemesebb célok elérésére. A korábbi nemzedékek spirituális és személyes fejlődését akadályozó fizikai gátak leomlanak.

Vegyük például a "vasfüggöny" elbontását és a kommunizmus bukását. Az elnyomás és a korrupció hosszú évtizedei elkerülhetetlenné tették a Szovjetunió bukását, de ki láthatta előre, hogy ez ennyire hirtelen, ennyire békés úton következik majd be? A világ az egység, az emberiség isteni jogainak elismerése felé halad.

Valamennyi tudományág, a természettudományok, az orvostudomány, a gazdaságtan és a távközlés, fontos eredményeket ért el hihetetlenül rövid idő alatt. Ezeket az eredményeket nagyobb összefüggésbe ágyazva kell szemlélnünk: nem véletlenszerű események ezek, amelyek önös érdekek szolgálatába állítandók, hanem megannyi apró lépés az igazságosság ösvényén, amely értelemmel telített élethez és a megváltáshoz vezet.

Való igaz, akad magyarázat számos eseményre, még a "csodásakra" is. S az is igaz, hogy az értelem szinte bármire lel magyarázatot. Éppúgy, ahogy mindenben szabad választásunk van, értelmünket egyaránt használhatjuk az élet csodáinak felkutatására vagy tagadására. Csak mi magunk tudjuk felmérni, mennyire őszintén próbáljuk megérteni és értelemmel megtölteni saját életünket.

Ha őszintén szemléljük életünket, könnyen felismerhetjük a természetben előforduló csodákat és a természet csodáját. Valamennyi tettünkben felfedezhetjük az isteni gondviselést. Megtanuljuk megbecsülni azokat a csodákat, melyek saját életünk részei – az elért sikerek csodáit, az élet csodáját. Adjunk hálát az Örökkévalónak, és ne tekintsük az életet magától értetődőnek.


S végül rá fogunk jönni, hogy a minket körülvevő világ a csodában rejlő csodák, a belülről jövő forradalom korát éli. Eljött az ideje, hogy felismerjük: a világ a megváltás felé száguld – és rajtunk, valóban egyedül rajtunk múlik, hogy ennek részesévé válunk-e vagy sem.


 
keretben!!!!!!

Egyszer egy férfi hosszú utat tett meg, hogy találkozhasson a Rebbével és többezer emberrel együtt, türelmesen várt sorára.

Mindenki, aki csak a Rebbe elé került, kezében poharat tartott, melybe a Rebbe abból a borból töltött amire a hávdálát és az asztali áldást mondta. Amikor a férfira került a sor, bal kezében tartotta a poharat, de a Rebbe intett, hogy jobb kezébe fogja azt.

A férfi semmit sem tett, hogy másik kezébe kerüljön a pohár, a Rebbe pedig nem töltött bort. Végül az egyik jelenlévő rászólt a férfira. – Kérem, vegye át a poharat a jobb kezébe!

A férfi félve nyújtotta ki jobb kezét. Alig akart hinni szemének, amikor a Rebbe teletöltötte poharát. A mögötte állók bosszankodtak a késedelem miatt, de ő tiszta szívvel megbocsátott nekik. Honnan is tudhatták volna, hogy a jobb keze béna volt?

 



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: csoda

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Miért nem történnek csodák napjainkban?

Könyvtár

• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- Cimcum: Természet és csoda
• Audió / Köves Slomó rabbi - A Teremtéstől a Messiásig -- A csoda maga a természet
• Könyv / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- Csodák
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A chaszidizmus története Magyarországon 4., Amulettek és ellenzők
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- A legnagyobb csoda - saját létünk
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- Chanuka – még egy kis fény
• Folyóirat / - Egység 60. - 2006. december -- Köszönjük a csodát
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Csoda vagy győzelem?
• Könyv / Grünwald Lipót - A chaszidizmus története Magyarországon -- A nagykállói rabbi és a megtért antiszemita
• Könyv / Naftali Kraus - A Talmud bölcsei -- Chániná ben Doszá, a csodatévő kőfaragó
• Könyv / Naftali Kraus - A Talmud bölcsei -- Pinchász ben Jáir

Könyvek

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Brésit Mózes 1. könyve --

Téma: Rebbe

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - ÉLET AZ EGÉSZ VILÁGÉRT
• Zsidó Blog - Menáchem Mendel Schneerson: Tartalmas élet
• Zsidó Blog - Obama a Rebbét idézi

Cikkek

• Hírek - Emléktábla a Rebbe édespjának
• Hírek - A moszlimok már a Rebbe házát is célba vették?
• Hírek - Rebbe: a zsidó vezetők legnagyobbika

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- A Rebbe szava - A megváltás tudatában
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A Rebbe szava - A zsidó nők "egyenlőbbek"!
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- A Rebbe szava - Kardjaikból kapákat
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- A chaszidizmus története Magyarrszágon 2. - Az első "magyar" rebbe
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- A chaszidizmus története Magyarországon 3.: A nagykállói rabbi és a megtért antiszemita
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Rebbe szava : Enni és imádkozni
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A Rebbe szava: - Bűn és bűnhődés zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- A Rebbe szava - Családtervezés vagy az ellenkezője?
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- Dokumentum - Interjú a munkácsi rebbével
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- Előszó - Minden zsidó Rebbéje
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe szava - Az örök lélek
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe előszava a Tánjához
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A Rebbe szava - Chánuká üzenete
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A CHÁBÁD CHASZIDIZMUS REGÉNYE
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A Rebbe szava: Legyen minden zsidó otthon szentély!
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Adalék a megállás nélkül folyó vitához
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A Rebbe szava: A messiás szamara
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Aki kitárta a judaizmus kapuját
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- A Rebbe szava: Ne csapjuk be magunkat!
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- A Rebbe szava: Munka és alkotás
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A Rebbe szava: Fiatalság az élet tüze
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- A Rebbe szava: Otthon és család
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Tánjá - A közepesek könyve 4.
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A Rebbe szava: Az otthon légköre 2.
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- "Határtalan szeretettel" - Rabbi Josef Jicchák felhívása
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- A Rebbe szava: Ép testben ép lélek
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- A Rebbe szava: Az orvos szerepe
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- A Rebbe szava: A születés a küldetés kezdete
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Most 70 éve - A lubavicsi rebbe letartóztatásának és kiszabadulásának története.
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- A Rebbe - Minden zsidó szellemi vezetője
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- A legnagyobb csoda - saját létünk
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- A Rebbe szava: A kormányzat
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- A Rebbe szava: Filozófia és gyakorlat
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- A Rebbe szava: Mit, miért és hogyan tanulunk?
• Folyóirat / - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- A Rebbe szava: Jótékonyság és gazdagság
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- A Rebbe szava: Férfiak és nők egyesült erővel
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Rebbe szava: Tudomány és technika
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- A Rebbe szava: Felelősség - a megosztás szükségessége
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- A Rebbe szava - A kivonulás: éppúgy a jelen tapasztalata, mint a múlté
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- Chászid elbeszélés - Cemách Cedek
• Folyóirat / - Egység 40. - 1999. november -- A Rebbe szava: Hit és értelem
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- A rebbe szava: Hit és értelem 2.
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A Rebbe szava: Egy test - két világ
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- A Rebbe szava: Egy test – két világ 2.
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás a bennünk rejtőző ellen 3.
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Rebbe miatt késte le a gépét Árik
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- A Rebbe szava: Gyermekkor: az élet hajnala
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A Rebbe szava: Fény és árnyék
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A lubavicsi rebbe 100 éves
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Jó és rossz 2. - Létezik-e ösztönös vonzódás a jó vagy a rossz iránt?
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- A Rebbe szava: Most épp nem vagyok Arisztotelész!
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 51. - 2003. március -- A Rebbe szava: Az űrhajó utolsó küldetése
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A Rebbe szava: Nemzedékünk - az idő amelyben élünk
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- Soha többé nem vagyok egyedül!
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- "Minden zsidó gondoskodója"
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- A Rebbe szava: Vezetés - az önzetlenség művészete
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- A Rebbe szava: Egység, Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A Rebbe szava: Házasság
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Mi újság?
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- A Rebbe szava - Mit mesélnek a gyertyák?
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- A Rebbe szava - az ellentétek egysége
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Riport - A Rebbe fogadta a rabbit
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Mi újság?
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- Előszó - Minden kornak megvan a maga Mózese..
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- A Rebbe szava: Hány éves a világ?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: A FELTÉTEL NÉLKÜLI BIZALOM
• Könyv / - A zsidóság szótára -- R

Téma: Menachem Mendel Schneerson

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- A Rebbe szava - A megváltás tudatában
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A Rebbe szava - A zsidó nők "egyenlőbbek"!
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- A Rebbe szava - Kardjaikból kapákat
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Rebbe szava : Enni és imádkozni
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A Rebbe szava: - Bűn és bűnhődés zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- A Rebbe szava - Családtervezés vagy az ellenkezője?
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- Előszó - Minden zsidó Rebbéje
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe előszava a Tánjához
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A Rebbe szava: Legyen minden zsidó otthon szentély!
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Adalék a megállás nélkül folyó vitához
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A Rebbe szava: A messiás szamara
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Aki kitárta a judaizmus kapuját
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- A Rebbe szava: Ne csapjuk be magunkat!
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- A Rebbe szava: Munka és alkotás
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- Mezuza kampány
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A Rebbe szava: Fiatalság az élet tüze
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- A Rebbe szava: Otthon és család
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A Rebbe szava: Az otthon légköre 2.
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- A Rebbe szava: Ép testben ép lélek
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- A Rebbe szava: Az orvos szerepe
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- A Rebbe szava: A születés a küldetés kezdete
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- A legnagyobb csoda - saját létünk
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- A Rebbe szava: A kormányzat
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- A Rebbe szava: Filozófia és gyakorlat
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- A Rebbe szava: Mit, miért és hogyan tanulunk?
• Folyóirat / - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- A Rebbe szava: Jótékonyság és gazdagság
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- A Rebbe szava: Férfiak és nők egyesült erővel
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Rebbe szava: Tudomány és technika
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- A Rebbe szava: Felelősség - a megosztás szükségessége
• Folyóirat / - Egység 40. - 1999. november -- A Rebbe szava: Hit és értelem
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- A rebbe szava: Hit és értelem 2.
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A Rebbe szava: Egy test - két világ
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- A Rebbe szava: Egy test – két világ 2.
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás a bennünk rejtőző ellen 3.
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Rebbe miatt késte le a gépét Árik
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- A Rebbe szava: Gyermekkor: az élet hajnala
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A Rebbe szava: Fény és árnyék
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A lubavicsi rebbe 100 éves
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Jó és rossz 2. - Létezik-e ösztönös vonzódás a jó vagy a rossz iránt?
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 51. - 2003. március -- A Rebbe szava: Az űrhajó utolsó küldetése
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A Rebbe szava: Nemzedékünk - az idő amelyben élünk
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- A Rebbe szava: Vezetés - az önzetlenség művészete
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- A Rebbe szava: Egység, Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A Rebbe szava: Házasság
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás II.
• Folyóirat / - Egység 60. - 2006. december -- A Rebbe szava - Az élet napja
• Folyóirat / - Egység 61. - 2007. április -- A Rebbe szava - Szeretet: A lélek legtisztább kifejeződése
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- A Rebbe szava: Intim együttlét - A szexualitás szentsége I.
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- A Rebbe szava - Fájdalom és szenvedés
• Folyóirat / - Egység 64. - 2008. április -- A Rebbe szava - A világ kora (I.)
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Riport - A Rebbe fogadta a rabbit
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- Előszó - Minden kornak megvan a maga Mózese..
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Az idősek
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 20. I.évf./ 11.szám -- A REBBE SZAVA: Börtönreform
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 27. I.évf./12.szám -- A REBBE SZAVA: Izrael
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: A Holocaust
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 1. I.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA: Hit az Örökkévalóban
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 15. I.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Másság és egység
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- A REBBE SZAVA: A tartós szeretetről
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 8. I.évf./ 5.szám -- A REBBE SZAVA: Szabad választás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 11. I.évf./1.szám -- A REBBE SZAVA: Az idő
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Csoda vagy győzelem?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- A REBBE SZAVA: Az ügyvéd
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 18. I.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Az íztelen macesz és a négy pohár bor
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- A REBBE SZAVA: A szabadság dala
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 4. I.évf./26.szám -- A REBBE SZAVA: A világ struktúrája
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 1. I.évf./43. szám -- A REBBE SZAVA: Futball
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- A REBBE SZAVA: A napenergia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 22. I.évf./46.szám -- A REBBE SZAVA: A sakk
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- A REBBE SZAVA: Az autó
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 8. I.évf./44.szám -- A REBBE SZAVA: Futball II
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 12. II.évf./8.szám -- A REBBE SZAVA: A rádió
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 19. II.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: Az újrahasznosítás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 5. II.évf./7.szám -- A REBBE SZAVA: A tudás kapui
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- A REBBE SZAVA: Jótékonyság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 21. I.évf./20.szám -- A REBBE SZAVA: Társadalmi felelősség
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 28. I.évf./21.szám -- A REBBE SZAVA: Az egyéniség ereje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 03. I.évf./13.szám -- A REBBE SZAVA: Gyermekek
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: Oktatás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 17. I.évf./15.szám -- A REBBE SZAVA: Házasság – Családi harmónia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 24. I.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A rokkantak
• Folyóirat / Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1997. január 31. I.évf./17.szám -- A REBBE SZAVA: Milyenek voltak a kőtáblák?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 11. I.évf./40. szám -- A REBBE SZAVA: A lézer technológia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 18. I.évf./41. szám -- A REBBE SZAVA: Ellenálló baktériumok
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 25. I.évf./42.szám -- A REBBE SZAVA: A matematika
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 4. I.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Az elektromosság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az evés és az élvezetek ideje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- A REBBE SZAVA: A kémia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 6. I.évf./35. szám -- A REBBE SZAVA: A vállalkozó
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 16. I.évf./32. szám -- A REBBE SZAVA: Az atomkorszak
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 2. I.évf./30.szám -- A REBBE SZAVA: Sebészi beavatkozás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 23. I.évf./33. szám -- A REBBE SZAVA: A nyomdász
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 9. I.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Az oltás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 28. I.évf./25. szám -- A REBBE SZAVA: A Rebbe gyémántjai
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 14. II.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA : A zsidó identitás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 21. II.évf./5.szám -- A REBBE SZAVA: A szauna
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 28. II.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Miképp garantált az isteni támasz?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- A REBBE SZAVA: Hány éves a világegyetem
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 10. I.évf./53.szám -- A REBBE SZAVA: Egyszerű és szép
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 15. I.évf./54. szám -- A REBBE SZAVA: Bor és víz – az igazi öröm
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 24. II.évf./1.szám -- A REBBE SZAVA: Tánc vagy tanulás?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 3. I.évf./52.szám -- A REBBE SZAVA: A bűnözés
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- A REBBE SZAVA: Felelős-e Noé az özönvízért?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 12. I.évf./49.szám -- A REBBE SZAVA: A számítógép
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 19. I.évf./50.szám -- A REBBE SZAVA: A gyár
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 29. I.évf./51.szám -- A REBBE SZAVA: A jelzáloghitel
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- A REBBE SZAVA: Belekortyol-e Élijáhu próféta a borba?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 17. II.évf./26.szám -- A REBBE SZAVA: Én Istenem
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 24. II.évf./27.szám -- A REBBE SZAVA: A hegymászás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 3. II.évf./24.szám -- A REBBE SZAVA: Mi volt Chijá nagy tette?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- A REBBE SZAVA: - Megéri a várakozás -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 21. II.évf./44.szám -- A REBBE SZAVA: Tartogasd hiteted saját magadnak -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 28. II.évf./45.szám -- A REBBE SZAVA: Az őszinte jóság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 7. II.évf./42.szám -- A REBBE SZAVA: - Isten varrótűje -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád - Gut Sábesz 1998. február 13. II.évf./17.szám -- A REBBE SZAVA: Bújócska
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 20. II.évf./18.szám -- A REBBE SZAVA: Hogyan legyünk boldogok
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 27. II.évf./19.szám -- A REBBE SZAVA: A tett a lényeg...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 16. II.évf./13.szám -- A REBBE SZAVA: Mivel kezdjük a napot
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 2. II.évf./11.szám -- A REBBE SZAVA: Az óra
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 23. II.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: A katalizátor
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 30. II.évf./15.szám -- A REBBE SZAVA: Hideg – meleg
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- A REBBE SZAVA: A valódi pokol
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 17. II.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Hit, vagy bizalom
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 24. II.évf./40.szám -- A REBBE SZAVA: Az Atya megvigasztalása
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 31. II.évf./41.szám -- A REBBE SZAVA: - A szabadság -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 12. II.évf./34.szám -- A REBBE SZAVA: "Fejjel" a cipőbe...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 19. II.évf./35.szám -- A REBBE SZAVA: Nagy elme, de egyszerű hit
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- MIÉRT NEM TUD ALUDNI „EGY BROOKLYNI ZSIDÓ”?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az igazi önfeláldozás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 5. II.évf./33.szám -- A REBBE SZAVA: Nem csoda – logika
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Kinek címezték a levelet...?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- A REBBE SZAVA: Véleménykülönbség tiszteletben tartva
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 22. II.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Mindannyian hiszünk
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 29. II.évf./32.szám -- A REBBE SZAVA: Amikor a chámec kötelező!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 8. II.évf./29.szám -- A REBBE SZAVA: A gyémántok nem kövek...
• Folyóirat / Kiaó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 13. II.évf./21.szám -- A REBBE SZAVA: Mózes dilemmája
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- A REBBE SZAVA: Mi az ima kódja?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 27. II.évf./23.szám -- A REBBE SZAVA: Eltekinteni az akadályoktól
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 6. II.évf./20.szám -- A REBBE SZAVA: Ami igaz az egyikre, az nem igaz a másikra...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 2. II.évf./50.szám -- A REBBE SZAVA - A hozzáállás a lényeg
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 9. II.évf./51.szám -- A REBBE SZAVA - Ha eltipornak, húzd össze magad!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- A REBBE SZAVA: Az igazság örök
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 18. II.évf./48.szám -- A REBBE SZAVA: A világ közepe
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 25. II.évf./49.szám -- A REBBE SZAVA - Élj és élni hagyj!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 4. II.évf./46.szám -- A REBBE SZAVA: A benső béke
• Könyv / 2002. április 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 1. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Látni a hangokat
• Könyv / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- Chászid filozófia: Nevelés
• Könyv / 2006. szeptember 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 11. -- Chászid filozófia: Hit és értelem, Kapcsolódás az istenihez
• Könyv / 2007. március 23-25. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 12. -- Chászid filozófia: Tudomány és technika
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Chászid filozófia: Fájdalom és szenvedés
• Könyv / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. írásai otthon és család
• Könyv / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Enni és Imádkozni
• Könyv / 2003. február 14–16. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 3. -- Chászid filozófia: Purim: csoda vagy politika?
• Könyv / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- Chászid filozófia: a Rebbe írásaiból - A megváltás
• Könyv / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- A Rebbe tollából : Az anyag a szellem szolgálatában
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Chászid filozófia: Egység
• Könyv / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Chászid filozófia: A feltétel nélküli bizalom
• Könyv / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Peszáchi gondolatok: Az ízetlen macesz és a négy pohár bor

Cimkék:
csoda; Rebbe; Menachem Mendel Schneerson