Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2010-09-03 19:03 | Szombat kimenete: 2010-09-04 20:06 - Nicávim - Vájélech hetiszakasz פָּרָשׁוֹת נִצָּבִים-וַיֵּלֶךְ

Egység 36. - 1998. november



ElejéreElőzőIskolaigazgató érkezett a lubavicsiakhozHarninc nemes a JesiVakációnKövetkezőVégére


A Rebbe szava: Jótékonyság és gazdagság


Jótékonyság és gazdagság

Az adakozás szükségessége

 

Boldogok azok, akik mindig könyörületesek.

Zsolt. 106:3.
 

A jótékonyság spiritualizálja az anyagot, és tűzzé változtatja a pénzt.

A Rebbe
 
*
 

1986. áprilisától, a Rebbe születésnapjától emberek ezrei, köztük a Rebbe legközelebbi hívei, államférfiak, az üzleti világ és a szórakoztatóipar legbefolyásosabb személyiségei gyűltek össze minden vasárnap délelőtt, hogy a Rebbe megáldja őket. Ott volt szinte mindenki, aki élt és mozgott. Egyesek szellemi útmutatásra vártak, mások pedig egy-egy problémájukra reméltek tanácsot és megoldást. Miután a Rebbe megáldotta őket, mindenkinek átnyújtott egy vadonatúj egydollárost, hogy karitatív azt célra fordítsa. Az évek sorántöbb százezer dollárt osztott így szét, és minden egyes alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontos az, hogy a szükséget szenvedőkön segítsünk.

 

Miért adakozunk?

 

Mindannyian tudjuk, hogy a jótékonyság egyike a legfontosabb erényeknek. Életünk és egész társadalmunk szövedékének részévé vált.

De miért érezzük szükségét annak, hogy adakozzunk? Való igaz, hogy a jótékonyság az egészséges és emberséges társadalom jellemzője, ám ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy voltaképp miért jótékonykodunk, miért érezzük szükségét annak, hogy megosszuk javainkat másokkal, nagylelkűségünk furcsa ellentmondás korlátaiba ütközik, hiszen a jótékonyság, az adakozás ellentmond az emberi természetnek, annak, hogy másnak adjuk azt, ami jog szerint minket illet.

Éppen ezért fel kell tennünk a kérdést magunknak: a nagylelkűség valóban éppúgy az emberi természet része, mint az önzés? Hogyan egyensúlyozzunk a kettő között? Hogyan vezessük rá gyermekeinket arra, hogy még gyakrabban, még többet jótékonykodjanak? Milyen gyakran adakozzunk és milyen formában? És ami talán a legfontosabb: mit érhetünk el a jótékonykodással és az adakozással – mit nyerünk mi, mit nyernek a szükséget szenvedők, és mit nyer a társadalom?

Talán egyszerűbb volna, ha egyszerűen jótékonykodnánk, és nem elemeznénk annak anatómiáját. Ám minél jobban megértjük a jótékonykodás lényegét, annál inkább gyakorolhatjuk, annál inkább képesek leszünk rávenni családunkat és barátainkat is erre. És minél többet jótékonykodunk, annál inkább elmondhatjuk magunkról, hogy értelmes életet élünk. Miképpen a Példabeszédek Könyvében írva van: "Ki a bőkezűséget és a jótékonyságot gyakorolja, életet, igazságot és tiszteletet talál."

A jótékonyság titka abban rejlik, hogy az nem csak annak öröm, aki kap, hanem annak is, aki ad. A táplálkozás, a biztonság és a szeretet iránti vágyhoz hasonlóan a jótékonykodás is egyike a legalapvetőbb emberi szükségleteknek; szükségét érezzük annak, hogy megosszuk javainkat. A jótékonyság a legegyszerűbb, s egyúttal leghatékonyabb módja annak, hogy megjobbítsuk az anyagi világot, s még szorosabbra fűzzük az embertársainkhoz és az Örökkévalóhoz fűződő köteléket, s ezáltal teljesítsük kozmikus küldetésünket. A jótékonyság által egyesítjük a darabjaira esett világot.

A jótékonyság lehetővé teszi, hogy spiritualizáljuk az anyagot és felszínre hozzuk a bennünk rejlő erényt. Az Örökkévaló mindenkit egyenlőn részesíthetett volna a gazdagság jótéteményében. De miképpen bölcseink mondták: "Ha mindenki szegény vagy gazdag lenne, ugyan ki jótékonykodna?" Éppúgy, ahogy az Örökkévaló is állandóan, a nap minden percében, a földi lét minden napján jótékonykodik, a jótékonykodás lehetővé teszi, hogy mi is adjunk a sajátunkból, s ezáltal közelebb kerüljünk az Örökkévalóhoz. Ne feledjük: az a pénz, amit adunk, nem a sajátunk, hiszen az Örökkévaló kölcsönözte nekünk, hogy lehetővé tegye számunkra a jótékonykodás örömét. Vagyis azok, akik több pénzzel vannak megáldva, azokat az Örökkévaló megáldotta azzal a lehetőséggel és privilégiummal, hogy még többet adhassanak, és még inkább hasonlatosak lehessenek az Örökkévalóhoz.

Éppen ezért a jótékonyságnak szerénységgel kell párosulnia. Ha egy gazdag ember gőgösen jótékonykodik, s úgy véli, ezáltal nagy kegyet gyakorol, igencsak téved: vele gyakoroltak kegyet. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor a jótékonykodás még inkább kötelező a számunkra.

Az Örökkévaló kölcsönösségen alapuló, szövevényes és bonyolult rendszert hozott létre, amikor megteremtette a világegyetemet. Így például a növényeknek szükségük van az emberek által kilehelt széndioxidra, míg az embereket a növények által termelt oxigén élteti. A jótékonyság is ennek a rendszernek az eleme: annak, aki ad és annak, aki kap, kölcsönösen szüksége van a másikra. Bölcseink szerint "többet tesz a szegény a gazdagért, mint a gazdag a szegényért."

A jótékonyság a vegytiszta igazságosság cselekedete. Való igaz, hogy a saját életünkért érzett felelősség mindennél fontosabb. De vajon fontosabb-e saját kényelmünk és örömünk, mint embertársunk legalapvetőbb szükséglete? Törekedhetünk-e a legmagasabbrendű intellektuális és spirituális teljesítményre, amikor embertársunknak a legalapvetőbb dolgokban irányításra van szüksége?

 

Hatalom-e a pénz?

 

A jótékonyság legjelentősebb formája a pénzbeli adomány. Miért van ez? Azért, mert a legtöbb ember pénzben méri le saját értékét. Mivel rengeteg időt, energiát és munkát fordítunk a pénzszerzésre, sokak számára ez az élet alapvető energiáját jelképezi.

Sokan úgy vélik, hogy csak saját erőfeszítéseiknek, saját intelligenciájuknak és képességeiknek köszönhetik sikereiket. Ez bizony nem más, mint a gazdagság kihívása, amit nem szabad félvállról venni: ne hagyjuk, hogy saját egónk félrevezessen. "Emlékezz arra, hogy a gazdagság az Örökkévaló adománya". Ha erről megfeledkezünk, a pénz az önzés, a modern kor "aranyborjújának" jelképévé válik.

Ez persze nem jelenti azt, hogy sikereink nem saját erőfeszítéseink eredménye. Sőt, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy sikeresek legyünk, nem elég ölbe tett kézzel ülni és várni a sült galambra: tennünk is kell valamit. De sose feledjük, hogy ez az Örökkévaló áldása, és nem csupán saját erőfeszítéseink eredménye. Minden valamirevaló üzletember tudja, hogy még a legjobb üzleti terv, még a legkeményebb munka is édeskevés; önmagában nem garantálja a sikert.

A jótékonykodásnak hatalmas ereje van és nem engedi, hogy belesüppedjünk az önérdek mocsarába. Az erényes tettek valóban jók és magasba röpítik a lelket, de a jótékony célú adakozás mégis az anyag spiritualizálásának legnagyszerűbb módja, mivel azt jelképezi, hogy saját lényünkből – azaz képességeinkből, erőfeszítéseinkből, ambícióinkból és együttérzésünkből – adunk valamit.

A pénz önmagában átok is lehet. Mivel ez az anyagiasság esszenciája, a pénz és a gazdagság természeténél fogva kérészéletű. A pénz a végtelen szorongás forrásává válhat, hiszen bármilyen gazdagok vagyunk, állandóan aggódunk, vajon mindig megfelelő mennyiséggel rendelkezünk-e majd, vagy hogy nem fogjuk-e az egészet elveszíteni.

Ha helyére tesszük a pénz jelentőségét, és tisztában vagyunk azzal, miért is kaptuk, a pénz átok helyett áldássá válik. És ha gazdagságunkat nem pillanatnyi vágyaink kielégítésére használjuk, hanem az utókor számára szóló jótékony és emberbaráti célokra fordítjuk, pénzünk – úgymond – örök életű lesz.

 
*
 

Élt egyszer egy rabbi, akinek feltűnt, hogy a falujában élő embereken elhatalmasodott a vagyongyűjtés iránti vágy, s hogy mindenki a másik rovására próbált meggazdagodni. Egybehívta a falubelieket, és így szólt: – Az emberi szerencse forgandó. Aki most fenn van és hangosan örvendezik szerencséjén, balga, mivel fordul a szerencse, és hamar lent találja magát, jóval mélyebben mint azok, akiken korábban nevetett. Az is balga, aki most lent van és siránkozik sanyarú sorsán, hiszen sorsa egy szemvillanás alatt jobbra fordulhat. Jól tesszük, ha mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a szerencse forgandó és nem örök, míg egyetlen erényes cselekedet az örökkévalóságnak szól.

 
 

Hogyan jótékonykodjunk?

 

Nagyon fontos, hogy anyagilag segítsük a rászorulókat, hiszen egy materiális világban élünk, ahol az élethez szükséges dolgokat csak pénzzel tudjuk megvásárolni. Sohase feledjük azonban, hogy a jótékonykodás több, mint egyszerű pénzügyi tranzakció, hiszen éppúgy megoszthatjuk másokkal időnket, tapasztalatainkat vagy éppenséggel együttérzésünket. Meghívhatunk egy magányos embert vacsorára, tanácsot adhatunk egy tinédzsernek, miképpen kezeljen egy problémát. Az efféle spirituális jótékonykodás igen fontos, mivel lelket önt a szükséget szenvedő emberbe.

A jótékonykodás akkor is eléri célját, ha az adakozó önös szándékkal vagy vonakodva adakozott, hiszen megsegített egy rászorulót. Magától értetődik, hogy ez nem a jótékonyság legoptimálisabb formája; sokkal jobb, ha teljes szívünkből adakozunk. A legjobb pedig ha névtelenül juttatjuk el adományunkat a rászorulónak, különösen akkor, ha az adomány feszélyezi, vagy megszégyeníti a szükséget szenvedő embert.

A jótékonyság legnagyszerűbb formája olyasvalami, amit talán nem is tekintünk jótékonykodásnak: ez pedig nem más, mint hogy olyan lehetőséget nyújtsunk valakinek, hogy többé ne legyen rászorulva mások segítségére. Például biztosíthatjuk egy család betevő falatját egy, tíz, vagy akár húsz éven át. Ez valóban kegyes és jótékony cselekedet. De mennyivel nemesebb és jobb, ha a családfőnek munkát biztosítunk, kölcsönt nyújtunk, vagy megtaláljuk a legmegfelelőbb formáját annak, hogy ismét visszaadjuk büszkeségét és önbecsülését, hiszen ezáltal képes lesz megállni a saját lábán.

Ügyeljünk arra is, hogy jótékonykodásunk ne haladja meg saját lehetőségeinket: így például helytelen, ha bankkölcsönt veszünk fel azért, hogy adakozhassunk. De mindenki, még a legszegényebbek is kötelesek saját lehetőségeikhez mérten adakozni. A hagyományos mennyiség jövedelmünk egytizede, vagy, ha erre mód van, annak egyötöde. Ha pedig szükségét érezzük a spirituális orvosolásnak, ennél jóval többet is adhatunk.

Tisztán üzleti szempontból azt is mondhatnánk, hogy a jótékonykodás csökkenti saját anyagi forrásainkat. Ám ha tudatosítjuk, hogy jólétünk forrása az Örökkévaló áldása, a jótékonykodás a legjobb beruházássá válik. Ha anyagi gondjaink vannak az üzletmenetben, még többet kell adakoznunk, hogy biztosítsuk az Örökkévaló áldását. Bölcseink így mondták: "Fizess tizedet, hogy jól menjen sorod." A jótékonykodás megnyitja számunkra a fentről áramló gazdagság új csatornáját. Az Örökkévaló, mielőtt eldöntené, hogy milyen mértékben áld meg egy-egy embert, bizony szemügyre veszi, hogy az mennyit adakozott korábbi vagyonából.

A pénzügyi szemponton kívül, a jótékonykodás ezerszeresen gazdagítja lelkünket és értelmünket. Ha időt szakítunk egy-egy jótékony cselekedetre, még ha ez nem több annál, hogy egyetlen órát vagy napot olyasvalamire szánunk, amiről azt gondoltuk, nem fér bele időnkbe, azt tapasztaljuk, hogy bőséges jutalomban lesz részünk, sőt jótékony cselekedetünk eredményeképp jóval többet érünk el, mint amennyit egyébként elérhettünk volna. Roppant fontos, hogy mindenben nagylelkűek legyünk. Bármilyen helyzetben a megfelelő módon kell adakoznunk és segítséget nyújtanunk – s nem azért, mert kötelességünknek tartjuk, hanem egyszerűen azért, mert arra kell törekednünk, hogy – az Örökkévalóhoz hasonlóan – mi is adakozóak legyünk.

A mi nemzedékünk feladata, hogy minden lehetséges módon és minél többet jótékonykodjunk. Olyan időket élünk, amikor megszaporodott az anyagilag tehetős, de spirituális szegénységben tengődő emberek száma. Még a legnagyobb anyagi biztonságban élőknek is roppant nagy szükségük van szeretetre és barátságra.

Mindenkinek késztetést kell éreznie, és másokat is arra kell ösztönöznie, hogy a jótékony adakozás életük szerves és magától értetődő része legyen. Ha élvezzük a jó szerencse áldását, tudnunk kell, hogy ez lehetőséget teremt arra, hogy adakozzunk s ezt ne pusztán személyes nyereségvágyból tegyük.

Sokféle módon segíthetjük a rendszeres jótékonykodást. Helyezzünk perselyt lakásunk minden szobájába, irodánkba, sőt autónkba is. Tanítsuk meg gyermekeinket arra, hogy ne sajnálják másoktól a pénzt és az időt. A vállalatoknak úgy kell gyakorolniuk az adakozás erényét, hogy rendszeresen szétosztanak pénzt és egyéb javakat a beosztottaik között, akik ezeket továbbadják a szükséget szenvedőknek. Az iskoláknak is ugyanígy kell eljárniuk diákjaikkal – néhány fillér is megfelel ennek a jelképes gesztusnak.

Mindannyian keressük az adományozásnak és a javak megosztásának új útjait. Ameddig vannak olyanok, akik szükséget szenvednek valamiben, kötelesek vagyunk segíteni őket – s nem csak miattuk, hanem saját magunk miatt is, hiszen természettől fogva is adakozók vagyunk. Sőt: ha már egyetlenegy ember sem lesz a földön, akinek élelemre vagy pénzre van szüksége, még mindig lesz mód és alkalom arra, hogy buzdítást, ösztönzést és tanácsot nyújtsunk embertársainknak.

Szóval nézzünk jól körül és tegyük fel a kérdést: Mivel segíthetném embertársamat? Ne aggódjunk amiatt, hogy nincs elég időnk vagy nem lehetünk olyan nagylelkűek, amennyire szeretnénk. Amikor arról van szó, hogy saját lényünkből adjunk valamit, semmi sem lehet túl kevés vagy túl sok.

 
 *
 

Történt egyszer, hogy a Rebbét felkereste egy üzletember, aki arra panaszkodott, hogy bármilyen vállalkozásba is kezd, bármilyen keményen dolgoznak üzlettársaival, a nyeresége messze nem kielégítő.

– És mennyit fordítasz jótékony célra a nyereségből? – kérdezte a Rebbe. A férfi pirulva vallotta be, hogy bizony egyetlen fillért sem.

– Legközelebb vedd be az Örökkévalót is az üzletbe – javasolta a Rebbe - s nyereséged tíz százalékát fordítsd jótékony célra. Hidd el, hogy mint minden jó üzlettárs, az Örökkévaló is minden Tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy az üzlet sikeres legyen.



Eddigi hozzászólások: 0


Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Rebbe

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - ÉLET AZ EGÉSZ VILÁGÉRT
• Zsidó Blog - Menáchem Mendel Schneerson: Tartalmas élet
• Zsidó Blog - Obama a Rebbét idézi

Cikkek

• Hírek - Rebbe: a zsidó vezetők legnagyobbika
• Hírek - Emléktábla a Rebbe édespjának
• Hírek - A moszlimok már a Rebbe házát is célba vették?

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- A Rebbe szava - A megváltás tudatában
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A Rebbe szava - A zsidó nők "egyenlőbbek"!
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- A Rebbe szava - Kardjaikból kapákat
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- A chaszidizmus története Magyarrszágon 2. - Az első "magyar" rebbe
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- A chaszidizmus története Magyarországon 3.: A nagykállói rabbi és a megtért antiszemita
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Rebbe szava : Enni és imádkozni
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A Rebbe szava: - Bűn és bűnhődés zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- A Rebbe szava - Családtervezés vagy az ellenkezője?
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- Dokumentum - Interjú a munkácsi rebbével
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- Előszó - Minden zsidó Rebbéje
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe szava - Az örök lélek
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe előszava a Tánjához
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A Rebbe szava - Chánuká üzenete
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A CHÁBÁD CHASZIDIZMUS REGÉNYE
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A Rebbe szava: Legyen minden zsidó otthon szentély!
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Adalék a megállás nélkül folyó vitához
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A Rebbe szava: A messiás szamara
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Aki kitárta a judaizmus kapuját
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- A Rebbe szava: Ne csapjuk be magunkat!
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- A Rebbe szava: Munka és alkotás
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A Rebbe szava: Fiatalság az élet tüze
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- A Rebbe szava: Otthon és család
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Tánjá - A közepesek könyve 4.
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A Rebbe szava: Az otthon légköre 2.
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- "Határtalan szeretettel" - Rabbi Josef Jicchák felhívása
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- A Rebbe szava: Ép testben ép lélek
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- A Rebbe szava: Az orvos szerepe
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- A Rebbe szava: A születés a küldetés kezdete
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- Most 70 éve - A lubavicsi rebbe letartóztatásának és kiszabadulásának története.
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- A Rebbe - Minden zsidó szellemi vezetője
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- A legnagyobb csoda - saját létünk
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- A Rebbe szava: A kormányzat
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- A Rebbe szava: Filozófia és gyakorlat
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- A Rebbe szava: Mit, miért és hogyan tanulunk?
• Folyóirat / - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- A Rebbe szava: Jótékonyság és gazdagság
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- A Rebbe szava: Férfiak és nők egyesült erővel
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Rebbe szava: Tudomány és technika
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- A Rebbe szava: Felelősség - a megosztás szükségessége
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- A Rebbe szava - A kivonulás: éppúgy a jelen tapasztalata, mint a múlté
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- Chászid elbeszélés - Cemách Cedek
• Folyóirat / - Egység 40. - 1999. november -- A Rebbe szava: Hit és értelem
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- A rebbe szava: Hit és értelem 2.
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A Rebbe szava: Egy test - két világ
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- A Rebbe szava: Egy test – két világ 2.
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás a bennünk rejtőző ellen 3.
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Rebbe miatt késte le a gépét Árik
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- A Rebbe szava: Gyermekkor: az élet hajnala
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A Rebbe szava: Fény és árnyék
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A lubavicsi rebbe 100 éves
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Jó és rossz 2. - Létezik-e ösztönös vonzódás a jó vagy a rossz iránt?
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- A Rebbe szava: Most épp nem vagyok Arisztotelész!
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 51. - 2003. március -- A Rebbe szava: Az űrhajó utolsó küldetése
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A Rebbe szava: Nemzedékünk - az idő amelyben élünk
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- Soha többé nem vagyok egyedül!
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- "Minden zsidó gondoskodója"
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- A Rebbe szava: Vezetés - az önzetlenség művészete
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- A Rebbe szava: Egység, Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A Rebbe szava: Házasság
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Mi újság?
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- A Rebbe szava - Mit mesélnek a gyertyák?
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- A Rebbe szava - az ellentétek egysége
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Riport - A Rebbe fogadta a rabbit
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Mi újság?
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- Előszó - Minden kornak megvan a maga Mózese..
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- A Rebbe szava: Hány éves a világ?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: A FELTÉTEL NÉLKÜLI BIZALOM
• Könyv / - A zsidóság szótára -- R

Téma: Menachem Mendel Schneerson

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- A Rebbe szava - A megváltás tudatában
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A Rebbe szava - A zsidó nők "egyenlőbbek"!
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- A Rebbe szava - Kardjaikból kapákat
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Rebbe szava : Enni és imádkozni
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A Rebbe szava: - Bűn és bűnhődés zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- A Rebbe szava - Családtervezés vagy az ellenkezője?
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- Előszó - Minden zsidó Rebbéje
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe előszava a Tánjához
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A Rebbe szava: Legyen minden zsidó otthon szentély!
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Adalék a megállás nélkül folyó vitához
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A Rebbe szava: A messiás szamara
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Aki kitárta a judaizmus kapuját
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- A Rebbe szava: Ne csapjuk be magunkat!
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- A Rebbe szava: Munka és alkotás
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- Mezuza kampány
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A Rebbe szava: Fiatalság az élet tüze
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- A Rebbe szava: Otthon és család
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A Rebbe szava: Az otthon légköre 2.
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- A Rebbe szava: Ép testben ép lélek
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- A Rebbe szava: Az orvos szerepe
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- A Rebbe szava: A születés a küldetés kezdete
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- A legnagyobb csoda - saját létünk
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- A Rebbe szava: A kormányzat
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- A Rebbe szava: Filozófia és gyakorlat
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- A Rebbe szava: Mit, miért és hogyan tanulunk?
• Folyóirat / - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- A Rebbe szava: Jótékonyság és gazdagság
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- A Rebbe szava: Férfiak és nők egyesült erővel
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Rebbe szava: Tudomány és technika
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- A Rebbe szava: Felelősség - a megosztás szükségessége
• Folyóirat / - Egység 40. - 1999. november -- A Rebbe szava: Hit és értelem
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- A rebbe szava: Hit és értelem 2.
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A Rebbe szava: Egy test - két világ
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- A Rebbe szava: Egy test – két világ 2.
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás a bennünk rejtőző ellen 3.
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Rebbe miatt késte le a gépét Árik
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- A Rebbe szava: Gyermekkor: az élet hajnala
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A Rebbe szava: Fény és árnyék
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A lubavicsi rebbe 100 éves
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Jó és rossz 2. - Létezik-e ösztönös vonzódás a jó vagy a rossz iránt?
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 51. - 2003. március -- A Rebbe szava: Az űrhajó utolsó küldetése
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A Rebbe szava: Nemzedékünk - az idő amelyben élünk
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- A Rebbe szava: Vezetés - az önzetlenség művészete
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- A Rebbe szava: Egység, Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A Rebbe szava: Házasság
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás II.
• Folyóirat / - Egység 60. - 2006. december -- A Rebbe szava - Az élet napja
• Folyóirat / - Egység 61. - 2007. április -- A Rebbe szava - Szeretet: A lélek legtisztább kifejeződése
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- A Rebbe szava: Intim együttlét - A szexualitás szentsége I.
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- A Rebbe szava - Fájdalom és szenvedés
• Folyóirat / - Egység 64. - 2008. április -- A Rebbe szava - A világ kora (I.)
• Folyóirat / - Egység 66. - 2009. április -- A Rebbe és a napenergia
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Riport - A Rebbe fogadta a rabbit
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- Előszó - Minden kornak megvan a maga Mózese..
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Az idősek
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 20. I.évf./ 11.szám -- A REBBE SZAVA: Börtönreform
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 27. I.évf./12.szám -- A REBBE SZAVA: Izrael
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: A Holocaust
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 1. I.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA: Hit az Örökkévalóban
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 15. I.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Másság és egység
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- A REBBE SZAVA: A tartós szeretetről
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 8. I.évf./ 5.szám -- A REBBE SZAVA: Szabad választás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 11. I.évf./1.szám -- A REBBE SZAVA: Az idő
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Csoda vagy győzelem?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- A REBBE SZAVA: Az ügyvéd
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 18. I.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Az íztelen macesz és a négy pohár bor
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- A REBBE SZAVA: A szabadság dala
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 4. I.évf./26.szám -- A REBBE SZAVA: A világ struktúrája
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 1. I.évf./43. szám -- A REBBE SZAVA: Futball
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- A REBBE SZAVA: A napenergia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 22. I.évf./46.szám -- A REBBE SZAVA: A sakk
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- A REBBE SZAVA: Az autó
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 8. I.évf./44.szám -- A REBBE SZAVA: Futball II
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 12. II.évf./8.szám -- A REBBE SZAVA: A rádió
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 19. II.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: Az újrahasznosítás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 5. II.évf./7.szám -- A REBBE SZAVA: A tudás kapui
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- A REBBE SZAVA: Jótékonyság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 21. I.évf./20.szám -- A REBBE SZAVA: Társadalmi felelősség
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 28. I.évf./21.szám -- A REBBE SZAVA: Az egyéniség ereje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 03. I.évf./13.szám -- A REBBE SZAVA: Gyermekek
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: Oktatás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 17. I.évf./15.szám -- A REBBE SZAVA: Házasság – Családi harmónia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 24. I.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A rokkantak
• Folyóirat / Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1997. január 31. I.évf./17.szám -- A REBBE SZAVA: Milyenek voltak a kőtáblák?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 11. I.évf./40. szám -- A REBBE SZAVA: A lézer technológia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 18. I.évf./41. szám -- A REBBE SZAVA: Ellenálló baktériumok
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 25. I.évf./42.szám -- A REBBE SZAVA: A matematika
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 4. I.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Az elektromosság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az evés és az élvezetek ideje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- A REBBE SZAVA: A kémia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 6. I.évf./35. szám -- A REBBE SZAVA: A vállalkozó
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 16. I.évf./32. szám -- A REBBE SZAVA: Az atomkorszak
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 2. I.évf./30.szám -- A REBBE SZAVA: Sebészi beavatkozás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 23. I.évf./33. szám -- A REBBE SZAVA: A nyomdász
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 9. I.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Az oltás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 28. I.évf./25. szám -- A REBBE SZAVA: A Rebbe gyémántjai
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 14. II.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA : A zsidó identitás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 21. II.évf./5.szám -- A REBBE SZAVA: A szauna
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 28. II.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Miképp garantált az isteni támasz?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- A REBBE SZAVA: Hány éves a világegyetem
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 10. I.évf./53.szám -- A REBBE SZAVA: Egyszerű és szép
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 15. I.évf./54. szám -- A REBBE SZAVA: Bor és víz – az igazi öröm
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 24. II.évf./1.szám -- A REBBE SZAVA: Tánc vagy tanulás?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 3. I.évf./52.szám -- A REBBE SZAVA: A bűnözés
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- A REBBE SZAVA: Felelős-e Noé az özönvízért?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 12. I.évf./49.szám -- A REBBE SZAVA: A számítógép
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 19. I.évf./50.szám -- A REBBE SZAVA: A gyár
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 29. I.évf./51.szám -- A REBBE SZAVA: A jelzáloghitel
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- A REBBE SZAVA: Belekortyol-e Élijáhu próféta a borba?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 17. II.évf./26.szám -- A REBBE SZAVA: Én Istenem
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 24. II.évf./27.szám -- A REBBE SZAVA: A hegymászás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 3. II.évf./24.szám -- A REBBE SZAVA: Mi volt Chijá nagy tette?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- A REBBE SZAVA: - Megéri a várakozás -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 21. II.évf./44.szám -- A REBBE SZAVA: Tartogasd hiteted saját magadnak -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 28. II.évf./45.szám -- A REBBE SZAVA: Az őszinte jóság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 7. II.évf./42.szám -- A REBBE SZAVA: - Isten varrótűje -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád - Gut Sábesz 1998. február 13. II.évf./17.szám -- A REBBE SZAVA: Bújócska
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 20. II.évf./18.szám -- A REBBE SZAVA: Hogyan legyünk boldogok
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 27. II.évf./19.szám -- A REBBE SZAVA: A tett a lényeg...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 16. II.évf./13.szám -- A REBBE SZAVA: Mivel kezdjük a napot
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 2. II.évf./11.szám -- A REBBE SZAVA: Az óra
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 23. II.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: A katalizátor
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 30. II.évf./15.szám -- A REBBE SZAVA: Hideg – meleg
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- A REBBE SZAVA: A valódi pokol
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 17. II.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Hit, vagy bizalom
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 24. II.évf./40.szám -- A REBBE SZAVA: Az Atya megvigasztalása
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 31. II.évf./41.szám -- A REBBE SZAVA: - A szabadság -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 12. II.évf./34.szám -- A REBBE SZAVA: "Fejjel" a cipőbe...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 19. II.évf./35.szám -- A REBBE SZAVA: Nagy elme, de egyszerű hit
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- MIÉRT NEM TUD ALUDNI „EGY BROOKLYNI ZSIDÓ”?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az igazi önfeláldozás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 5. II.évf./33.szám -- A REBBE SZAVA: Nem csoda – logika
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Kinek címezték a levelet...?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- A REBBE SZAVA: Véleménykülönbség tiszteletben tartva
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 22. II.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Mindannyian hiszünk
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 29. II.évf./32.szám -- A REBBE SZAVA: Amikor a chámec kötelező!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 8. II.évf./29.szám -- A REBBE SZAVA: A gyémántok nem kövek...
• Folyóirat / Kiaó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 13. II.évf./21.szám -- A REBBE SZAVA: Mózes dilemmája
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- A REBBE SZAVA: Mi az ima kódja?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 27. II.évf./23.szám -- A REBBE SZAVA: Eltekinteni az akadályoktól
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 6. II.évf./20.szám -- A REBBE SZAVA: Ami igaz az egyikre, az nem igaz a másikra...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 2. II.évf./50.szám -- A REBBE SZAVA - A hozzáállás a lényeg
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 9. II.évf./51.szám -- A REBBE SZAVA - Ha eltipornak, húzd össze magad!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- A REBBE SZAVA: Az igazság örök
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 18. II.évf./48.szám -- A REBBE SZAVA: A világ közepe
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 25. II.évf./49.szám -- A REBBE SZAVA - Élj és élni hagyj!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 4. II.évf./46.szám -- A REBBE SZAVA: A benső béke
• Könyv / 2002. április 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 1. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Látni a hangokat
• Könyv / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- Chászid filozófia: Nevelés
• Könyv / 2006. szeptember 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 11. -- Chászid filozófia: Hit és értelem, Kapcsolódás az istenihez
• Könyv / 2007. március 23-25. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 12. -- Chászid filozófia: Tudomány és technika
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Chászid filozófia: Fájdalom és szenvedés
• Könyv / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. írásai otthon és család
• Könyv / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Enni és Imádkozni
• Könyv / 2003. február 14–16. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 3. -- Chászid filozófia: Purim: csoda vagy politika?
• Könyv / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- Chászid filozófia: a Rebbe írásaiból - A megváltás
• Könyv / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- A Rebbe tollából : Az anyag a szellem szolgálatában
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Chászid filozófia: Egység
• Könyv / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Chászid filozófia: A feltétel nélküli bizalom
• Könyv / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Peszáchi gondolatok: Az ízetlen macesz és a négy pohár bor

Cimkék:
Rebbe; Menachem Mendel Schneerson