Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ

Egység 49. - 2002. szeptember



ElejéreElőző"Ha az ember öreg lesz, zsidó lesz" A rabbi tanácsai a Pepsi szigetenKövetkezőVégére


„Egyik brisz hozta a másikat”


 

„Egyik brisz hozta a másikat”

 

Tanakodtunk, mi le­gyen elsőszülött Dóra lányunk elsőszülött gyermekének, Áron­nak a zsidó neve. A kérdést végül Dóra, aki a nehéz szülést követően fél évig ha­bozott, hogy ráálljon-e a brit mi/óra, dön­tötte el, mondván, Dávid legyen. Továb­bi gondot jelentett, hogy a tekintélyes súllyal világra jött fiú apjának - ami nem ritkaság manapság -sem volt zsidó neve. A gordiuszi csomót Oberlander Baruch vágta át. Azt aján­lotta, hogy a gyermek zsidóként is le­gyen Áron, az apja pedig Ábrahám, mivel úgymond „mindannyian Ábra­hám gyermekei vagyunk", így aztán elvi megállapodás született, hogy Mé­száros Áront „zsidóul" Áron ben Áb­rahámnak hívják majd.

A többit Baruch magára vállalta, s néhány nap múlva már a brit milá idő­pontjában is meg­egyeztünk. Mindössze az volt a dolgunk, hogy be kellett hoz­nunk a repülőtérről a King's Hotelbe a Münchenből érkező móhé/t, Cháim Rubin izraeli rabbit, aki a húsz perces taxizás közben fantasztikus történeteket mesélt a New York-ból jött Dá­vid fiamnak a közel­múltban Izlandon és a volt szovjet köztársa­ságokban küldetése teljesítése közben átélt kalandjairól. Cháimot néhány héttel korábban volt szerencsém megismerni, mikor is a Vasváry Pál utcai zsinagógából együtt autóztunk a következő brit milá hely­színére, Szentendrére, ahol idestova 30 éve élek a családommal. Nem vé­letlen, hogy amikor unokám „ügyé­ben" felhívtam Báruchot, örömében azt mondta: „egyik brisz hozta a mási­kat". Ez a mi esetünkben, ha nem is egészen így van, de nincs híján az igaz­ságnak.

A jeles napon Cháimmal és Báruch-hal együtt érkezett Dóra lányomék la­kására a fiatal Köves Slomó- a nagyma­mája kolléganőm volt egykor a Magyar Nemzetnél, amely nem tévesztendő össze a jelenleg is ilyen néven megjelenő napilappal -, aki mint „kiképzett" mohéi Magyarországon átveszi a stafé­tabotot mesterétől, Cháimtól. A szűk családon kívül - hitvesem, csekélységem és három felnőtt gyermekünk: Dóra, Dávid, Endre - jelen volt még három izraeli barátunk a szertartáson. Élijáhu székén Dávid fiúnk ült, ölében Áronnal, aki a brit milá végeztével zsidó nevet kapott és ily módon belépett az Örök­kévalóval kötött szövetségbe.

Talán furcsa, ami néhány héttel a szertartás után, az ott elhangzott áldás­ra emlékezve, 65 évvel a hátam mö­gött most kikívánkozik belőlem: szeret­nék én is a még hátralévő életemben „sok jót cselekedni".

Kertész Péter
 
 


Eddigi hozzászólások: 0

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: körülmetélés

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Körülmetélés vagy betérés?
• Hírek - 61 évi szünet után Sámuel is bejegyzésre került a Nagy Anyakönyvbe
• Hírek - Vasvári News: Michael Jakov is belépett Ábrahám szövetségébe
• Hírek - Brisz Tahitótfalun
További kapcsolódó elemek

Könyvtár

•  / Köves Slomó - Bibliai történetek elemzése -- Miért a nyolcadik napon metélnek a zsidók?
•  / Köves Slomó - Micvák a Kabbala szemszögéből -- Körülemtélés
•  / - Egység 10. - 1992. június -- Mit rejt a Név?
•  / - Egység 46. - 2001. október -- Négyes ikrek Ábrahám szövetségében
További kapcsolódó elemek

KépGaléria

• Brit Temesváron
• Oberlander Cvi Meir brisz milája
• Oberlander Zálmán körülmetélése

Szövegek

• Körülmetélés Magyarországon

Téma: haszid történetek

Könyvtár

•  / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
•  / - Egység 10. - 1992. június -- Aki a messiással társalgott...
•  / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Előszó: A zsidó út
•  / - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
További kapcsolódó elemek

Könyvek

•  / Naftali Kraus - Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében --
•  / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --
•  / Nissan Mindel - Zsidó mesék, legendák, történetek --

Téma: Chábád Budapest

Cikkek

• Hírek - A zsidóság jövője a Chábád kezébe van letéve
• Közösségi hírek - Sátorváros és Szukoti nagyüzem a Chábád Zsinagógáiban
• Közösségi hírek - Közel ezren imádkoztak a Kol Nidrén

Könyvtár

•  / - Egység 36. - 1998. november -- Negyven év után: Jesiva Budapesten
•  / - Egység 36. - 1998. november -- Iskolaigazgató érkezett a lubavicsiakhoz
•  / - Egység 41. - 2000. március -- Az első oldalról: Central Yeshiva, Pesti Jesiva,
•  / - Egység 44. - 2001. március -- A Chánuka lándjai is fénylenek
További kapcsolódó elemek

Cimkék:
körülmetélés; haszid történetek; Chábád Budapest