„Egyik brisz hozta a másikat”
Tanakodtunk, mi legyen elsőszülött Dóra lányunk elsőszülött gyermekének, Áronnak a zsidó neve. A kérdést végül Dóra, aki a nehéz szülést követően fél évig habozott, hogy ráálljon-e a brit mi/óra, döntötte el, mondván, Dávid legyen. További gondot jelentett, hogy a tekintélyes súllyal világra jött fiú apjának - ami nem ritkaság manapság -sem volt zsidó neve. A gordiuszi csomót Oberlander Baruch vágta át. Azt ajánlotta, hogy a gyermek zsidóként is legyen Áron, az apja pedig Ábrahám, mivel úgymond „mindannyian Ábrahám gyermekei vagyunk", így aztán elvi megállapodás született, hogy Mészáros Áront „zsidóul" Áron ben Ábrahámnak hívják majd.
A többit Baruch magára vállalta, s néhány nap múlva már a brit milá időpontjában is megegyeztünk. Mindössze az volt a dolgunk, hogy be kellett hoznunk a repülőtérről a King's Hotelbe a Münchenből érkező móhé/t, Cháim Rubin izraeli rabbit, aki a húsz perces taxizás közben fantasztikus történeteket mesélt a New York-ból jött Dávid fiamnak a közelmúltban Izlandon és a volt szovjet köztársaságokban küldetése teljesítése közben átélt kalandjairól. Cháimot néhány héttel korábban volt szerencsém megismerni, mikor is a Vasváry Pál utcai zsinagógából együtt autóztunk a következő brit milá helyszínére, Szentendrére, ahol idestova 30 éve élek a családommal. Nem véletlen, hogy amikor unokám „ügyében" felhívtam Báruchot, örömében azt mondta: „egyik brisz hozta a másikat". Ez a mi esetünkben, ha nem is egészen így van, de nincs híján az igazságnak.
A jeles napon Cháimmal és Báruch-hal együtt érkezett Dóra lányomék lakására a fiatal Köves Slomó- a nagymamája kolléganőm volt egykor a Magyar Nemzetnél, amely nem tévesztendő össze a jelenleg is ilyen néven megjelenő napilappal -, aki mint „kiképzett" mohéi Magyarországon átveszi a stafétabotot mesterétől, Cháimtól. A szűk családon kívül - hitvesem, csekélységem és három felnőtt gyermekünk: Dóra, Dávid, Endre - jelen volt még három izraeli barátunk a szertartáson. Élijáhu székén Dávid fiúnk ült, ölében Áronnal, aki a brit milá végeztével zsidó nevet kapott és ily módon belépett az Örökkévalóval kötött szövetségbe.
Talán furcsa, ami néhány héttel a szertartás után, az ott elhangzott áldásra emlékezve, 65 évvel a hátam mögött most kikívánkozik belőlem: szeretnék én is a még hátralévő életemben „sok jót cselekedni".
Kertész Péter
