Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ

Egység 53. - 2003. november



ElejéreElőzőZsidó Tudományok - A bölcsesség, az értelem és a tudás tankönyveDávid-csillag félholdak közt - Beszámoló a tunéziai zsidóságrólKövetkezőVégére


"Minden zsidó gondoskodója"


"Minden zsidó gondoskodója"

Egy hosszú út kezdete

 

Zsidó családba születtem, késői gyerekként. Mire felnőttem s kérdéseim lettek volna származásomat, hovatartozásomat illetően, addigra már sajnos elvesztettem azokat, akik hiteles választ adhattak volna. Ezért is volt számomra öröm, amikor 2003 februárjában elkezdődött a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme. Először csak elméletben kezdtem megismerni, kik vagyunk, honnan jöttünk, s mi az a filozófia, ami szerint élünk, élhetünk. Ez az időszak nagy változást hozott az életemben, mert szinte észrevétlenül lelkes tagja lettem - s nemcsak én - ennek a kis magyarországi chaszid közösségnek, amelyik olyan természetesen fogadott be minket "civileket". S aztán júniusban egy kivételes lehetőség adódott. Köves Slomó vezetésével a Pesti Jesiva akkori rabbinövendékeivel, valamint kilenc másik társammal elutazhattunk az Egyesület Államokba. Utunk aktualitását a Rebbe, Menachem Mendel Schneerson halálának kilencedik évfordulója adta s ebből adódóan a Rebbe sírjának látogatása. 

 
 
Utazás térben és időben
 

Nagy utazás volt ez számunkra, s nagyon összetett. Utaztunk térben, mert átrepültük az Óceánt. Utaztunk időben, mert nyertünk hat órát az időeltolódás által, és hosszú-hosszú utat tett meg lelkünk és szellemünk. Ha azt kérnéd, meséljek Amerikáról s az útról először felsorolnám: hogy igen, jártunk a Fehér Házban(!), ahol Tom Lantos kongresszusi tag felesége vezetett bennünket körbe. Találkozhattunk, s elkölthettünk egy villásreggelit az amerikai magyar nagykövet úrral. Lenézhettem az Empire State Building tetejéről. Láttam a Times Square hihetetlen nyüzsgését. Azt mondom, menj el te is, nézd meg, mert annyira más világ a különböző kultúrák sokszínűségével.

De szívesebben beszélnék azokról a dolgokról, amelyeket nem találsz meg az úti könyvek leírásaiban, mert a lélek útja szemmel úgysem látható. Néhány hangulati kép az élményeinkből:

- Délutáni ima a zürichi repülőtéren. Itthonról nézve nekünk szinte hihetetlen, de   

 amikor ott álltunk, már természetes volt.

- Tanultunk Washingtonban, egy külvárosi motel "halljában" és útközben a buszban.

- És még azt is elmesélném, hogy zengett tőlünk a kóser pizzéria, amikor vacsora

 után, chaszid dalokat énekeltünk.

Tanulság: imádkozni, tanulni, énekelni mindenütt lehet, sőt kell! 

 
A Rebbe „társaságában”
 

Mint már írtam, utunk egyben spirituális utazás is volt. Napról-napra többet tudtunk meg a Rebbe életéről, tanításairól, s munkásságáról. Aztán június 29-én megérkeztünk a Rebbe nyughelyére. Még így két hónap távlatából is élénken élnek bennem a képek. A sátor hosszú asztallal, s a papír fölé görnyedő emberek. Megírják kéréseiket, vágyaikat, bánatukat s örömüket. Bízva abban, hogy bár a Rebbe már nincs az anyagi világban, de egy más szférából ugyanúgy törődik s gondoskodik a világ minden zsidójáról. Szólították a csoportunkat és kiléptünk a csöndes temetőbe. A sírhoz egy kis vékony folyóson át vezetett az út, melynek falába rengeteg gyertya égett. Mintha száz és száz léleklángocska, isteni szikra vezetné utolsó lépéseinket. Aztán beléptünk a sírokhoz (itt nyugszik ugyanis a Rebbe apósa is). Elmondtam az imádságot, felolvastam a levelemet, s bedobtam a többivel együtt, amit még Pestről hoztam. Nem siettem ki. Ilyen "jó társaságban", ilyen szellemi közegben ritkán van az ember. Hallgattam az imák morajlását, néha felsírt valaki a hátam mögött. És ott, abban a hosszúra nyúlt percben egyszer csak mélyen átéreztem, hogy zsidó vagyok, s hogy ez mit jelent. Több ezer év fájdalma, s érdekes módon mindemellett öröme ott vibrált a levegőben. Mikor kijöttem, láttam a többiek arcán, s tekintetében, hogy az ő lelkük is nagy utat járt be.

 
Egy élő zsidó város
 

Megrendültségünkből Brooklyn nyüzsgő sokasága rázott fel. Ez az igazi zsidó - számomra oly lenyűgöző - életigenlés. Ne gondold, hogy Brooklyn ezen részén gyönyörű házak, ápolt előkertek, s fényes kirakatok vannak. Minden oly egyszerű s élettel teli. A Rebbe chászidjai - persze nemcsak a Brooklynban élőkre gondolok - hihetetlen módon életben tudják tartani szellemiségét, tanításait. Mindez azért lehetséges, mert a Rebbe olyan értékeket képviselt és közvetített, melyek örök érvényűek. Az úton készített képeim egy sajnálatos félreértés miatt már soha nem készülhetnek el. De nem estem kétségbe, mert ami igazán fontos, az a lelkünkben él. Az mindig előhívható, átélhető, s ki nem törölhető.

 
 
                                                                                                                          Raj Ágnes (Channa)  


Eddigi hozzászólások: 0

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: zsidó identitás

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Csak mernünk és akarnunk kell...
• Zsidó Blog - Megszűnt volna a cionizmus létjogosultsága?
• Zsidó Blog - Mi fenyeget inkább, az antiszemitizmus vagy az asszimiláció?
• Zsidó Blog - Zsidó származás igazolása

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Zsidó identitás neveltetés nélkül
• Hírek - A zsidóság: a filmvászon népe
• Hírek - Milyen legyen a modern zsidó identitás?Köves Slomó tanulmánya a Századvégben
• Hírek - „Vallás nélkül nincs zsidó nép”
További kapcsolódó elemek

Könyvtár

•  / Köves Slomó rabbi - Slomó sátra - gondolatok a hetiszakaszhoz -- Bösálách - A tenger kettéválasztásának receptje
•  / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- Címkék
•  / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- Antiszemitizmus és a zsidó lét
•  / - Egység 42. - 2000. október -- Nyikorgó falépcsők
További kapcsolódó elemek

Téma: Zsidónak lenni

Könyvtár

•  / - Egység 21. - 1995. június -- Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében
•  / - Egység 21. - 1995. június -- Halál és gyász
•  / - Egység 33. - 1998. március -- Hírek
•  / - Egység 53. - 2003. november -- "Minden zsidó gondoskodója"

Téma: Rebbe

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - ÉLET AZ EGÉSZ VILÁGÉRT
• Zsidó Blog - Menáchem Mendel Schneerson: Tartalmas élet
• Zsidó Blog - Obama a Rebbét idézi

Cikkek

• Hírek - Rebbe: a zsidó vezetők legnagyobbika
• Hírek - Emléktábla a Rebbe édespjának
• Hírek - A moszlimok már a Rebbe házát is célba vették?

Könyvtár

•  / - Egység 11. - 1992. december -- A Rebbe szava - A zsidó nők "egyenlőbbek"!
•  / - Egység 12. - 1993. március -- A Rebbe szava - Kardjaikból kapákat
•  / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
•  / - Egység 4. - 1991. március -- A Rebbe szava - A kivonulás: éppúgy a jelen tapasztalata, mint a múlté
További kapcsolódó elemek

Téma: haszid történetek

Könyvtár

•  / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
•  / - Egység 10. - 1992. június -- Aki a messiással társalgott...
•  / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Előszó: A zsidó út
•  / - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
További kapcsolódó elemek

Könyvek

•  / Naftali Kraus - Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében --
•  / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --
•  / Nissan Mindel - Zsidó mesék, legendák, történetek --

Cimkék:
zsidó identitás; Zsidónak lenni; Rebbe; haszid történetek