Egység 57. - 2005. augusztus



ElejéreElőzőIdegenek haza!


A király egyszerű ruhában


A király egyszerű ruhában

 

A zsidó hagyományban a Nagyünnepeket megelőző hónapot, Elült, a felkészülés jellem­zi. Elül minden napján a reggeli ima után meg­fújjuk a sófárt és emlékeztetjük magunkat a közeledő félelmetes napokra. A felkészülés egyben egy szellemi önfejlesztés is. Elül a zsidó hagyományban már része a nagyünnepeknek, sőt a chászid magyarázat szerint van benne va­lami, ami még a Nagyünnepeknél is különlege­sebbé teszi ezeket a napokat.

A Mezricsi Mágid szerint Elul az a hónap, amikor a király kijön a mezőre. „Leveszí pom­pás palástját és koronáját, és egyszerű ruhát ölt. Kijön a mezőre és mindenki, aki csak kí­vánja, hozzá fordulhat, Ő pedig kedves mo­sollyal fogad mindenkit, majd mikor visszatér palotájába mindenkit, aki eléjárult a mezőn, magával visz palotájába."

Ros Hásonónak, Jóm Kipurnak valóban emelkedett hangulata van, Olyan, mintha a ki­rályi palotában találkoznánk a Királlyal. A Pa­lotában pedig maga a fenséges díszek és tisz­teletet parancsoló hangulat is magával ragad bennünket, megdobban a szívünk és félelem­mel vegyített tiszteletet érzünk a Királyok ki­rálya felé.

Elul azonban az az időszak, amikor a „Ki­rály" minden tiszteletet parancsoló pompát le­vet magáról. Kijön a Palotából és a városból a mezőre. Elül a szürke hétköznapok ideje.

De van valami különleges ezekben a hét­köznapokban, Isten mintha könnyebben elér­hető lenne. Igaz, hogy fenségesebb és áhítatot parancsoló egy Kol Nidré este, hiszen akkor a királyt teljes pompájában látjuk. De ha ráisme­rünk a mindennapi cselekvésben a „hétköznapi ruhába öltözött királyra", akkor még nagyobb rá az esély, hogy majd amikor visszatér, magá­val visz bennünket a palotájába. A Nagyünne­pekre való felkészülés éppen a hétköznapok­ban testesül meg.

Újra egy év végére érkeztünk. Elül a lel­tározás hava is. Sok minden történt az elmúlt év hétköznapjaiban. Minden, amire lehetőség nyílt a Ti, Önök adományaiból adódott. Kér­jük, hogy a következő évben se feledkezzenek meg rólunk,

 
Oberlander Báruch rabbi
 

Ezúton is köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik adományaikkal támogat­tak bennünket. Néhányan azok kőiéül, akik na­gyobb összeggel segítették munkánkat és ezzel is lehetővé tették, hogy pl. az Egység újság egy újabb száma kerüljön az olvasó kezébe:

Transconsult Kft. 190.000 Ft Rétilmréné 100.000 Ft Mucsi Lászlóné 70,000 Ft

 
Alapítványunk számlaszáma; 10300002-20329172-70073285
 



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: haszid történetek

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Rabbi Baruch titkai
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Egy természettudós chászid
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- Tfilin a zsidó folklórban
• Folyóirat / - Egység 14. - 1993. szeptember -- Előszó: A zsidó út
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A chaszidizmus története Magyarországon 5.
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Folyóirat / - Egység 2. - 1990. december -- A CHÁBÁD CHASZIDIZMUS REGÉNYE
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A chászidizmus története Magyarországon 7.
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A lélek geológusa
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A chaszidizmus története Magyarországon 8.
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- Chászid elbeszélés - Smá Jiszráél a kolostorban
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- S mondá az Isten: Legyen kőolaj
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Bál Sém Tov halála
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- Búcsú az ünnepi sátortól - Patai József
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Zsidó Mesék
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- Chászid menyecske lett a leányom!
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- Zev - a chászid sakkozó
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- Hollywoodi chászid esküvő – itthon
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- „Egyik brisz hozta a másikat”
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Báál Sém Tov Pesten járt...
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A mezei hadak imája
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- Találka a Teremtővel
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- "Minden zsidó gondoskodója"
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- Az eltévedt lelkek
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A király egyszerű ruhában
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- Odalépni a királyhoz
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Chászid elbeszélés - Báál Sém Tov
• Folyóirat / - Egység 7. - 1991. december -- Chászid elbeszélés - Napóleon és a chászid kém
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- CHÁNUKÁ A HUNFALVI JESIVÁBAN
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- "FOGLALKOZZ AZ EGYIPTOMI ZSIDÓKKAL!"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- "KERESS MEG MINKET ÉS MI SEGÍTÜNK"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- A HUNFALVI RABBI PESZÁCHJA
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- LEGENDÁS CHÁSZID MONDÁSOK
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- Mohamedánból Chászid - Hosszú út a zsidósághoz
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A főrabbi Jeruzsálembe megy
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- LEHALGATTA A VIETKONGOT DE NEM SZOMBATON
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 21. I.évf./24.szám -- "AZ ÖRÖKKÉVALÓ NEM ÍGY AKARJA"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: „ÍGY IS JÓ…”
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- PATAI JÓZSEF: A KÖZÉPSŐ KAPU 3.RÉSZ
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- ARATÁSI ÜNNEPSÉG
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: "Tükröm, tükröm…"
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- PATAI JÓZSEF: Rabbi Elázár hívja a szenvedéseket
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- HÁROM CHÁSZID MINIATŰR
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Kinek címezték a levelet...?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- RIPORT: Jókívánságok változatai
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 11.
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- A CÁDIK ÉS TIMOSA BÖRTÖNBEN
• Könyv / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- A munkácsi rabbi levele
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Holokauszt

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében --
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --
• Könyv / Nissan Mindel - Zsidó mesék, legendák, történetek --

Cimkék:
haszid történetek