Egység 5. - 1991. május



ElejéreElőzőTartalomjegyzékA Rebbe szava: Most épp nem vagyok Arisztotelész!KövetkezőVégére


Előszó: A Tóra adás ünnepe


A TÓRA-ADÁS ÜNNEPE
 

Sávuot a zsengék ünnepe, a Tóra-adás napja. Ezen a napon lett az Egyiptomból kiszabadult gyülevész néptörzsekből egységes eszmei alapon álló nép, amely a Tórát, az isteni tant tekinti alkotmányának és nemzeti egysége alapjának.

Lapunk más helyén olvasható a sínai Kinyilatkoztatás története, valamint annak a Tízparancsolatba foglalt, rövidre fogott és remekbe szabott tartalma. Azóta képezi a Tóra, a zsidó Tan, a zsidó nép életének keretét, amelyben nemzeti és vallási létének egysége érvényesül.

A Tóra meghatározó szerepét példázza az alábbi történet is. Egy Talmud-bölcs, rabbi Joszi, nagy vendégséget csapott Sávuot ünnepén. Megkérdezték tőle, vajon születésnapja van-e, mire így válaszolt: "Hány Joszi szaladgál az utcán? Ha nincs ez a nap, amelyen a Tóra adatott, ami által Talmud-tudós és imert ember lettem -- miben különböztem volna tőlük?"

A kommentátoroknak feltűnt, hogy Sávuot mint a Tóra-adás ideje -- z'mán mátán Toráténu -- szerepel, nem pedig mint a Tóra kapásának, átvételének ünnepe. Miért van ez, teszik fel a kérdést, hiszen a világraszóló esemény az volt, hogy az Örökkévaló kiválasztott népének, a zsidóknak adta a Tórát, akik azt egy emberként elfogadták, és ezzel az isteni Tan letéteményesei lettek? A válasz az, hogy a Tóra adása egyszeri aktus volt, míg átvétele azóta is, minden nemzedék által, megállás nélkül folyik, és még mindig nem ért véget.

A Tóra-adás ünnepe önmagában hordja aktualitását. A Tórától való elfordulással kezdődött a mai nemzedék sajnálatos eltávolodása a zsidó forrásoktól, mely a fájdalmas asszimilációhoz, elkallódáshoz vezetett. Az előző rendszer ateista diktatúrája és az előző "önkéntes" asszimiláció, beolvadási kísérlet és magyarkodó szervilizmus gyökereiben rendítette meg a zsidóságot. Felnőtt egy nemzedék, mely nem ismerte a péntek esték levegőjét, a szédereste varázsos atmoszféráját, a Kinyilatkoztatás ünnepének hangulatát. A maradék magyar zsidóság nagy része a Má nistáná ötödik fiúja volt, aki nem vállalt közösséget a zsidó nép évezredes hagyományaival.

Nem hibáztathatunk senkit. Egy lélekgyilkos rendszer, egy hibás koncepció és az önmagunk elől való, önámító menekülés áldozatai voltunk. Most azonban itt az ideje, hogy megújítsuk az ősi Szerződést, megkeressük és megtaláljuk a gyökereket, és visszatérjünk a sínai hagyományokhoz. Erre a legjobb alkalom Sávuot, a Tóra-adás ünnepe. Hozzuk el gyerekeinket, unokáinkat a templomokba, hogy meghallgassák a Tízparancsolat felolvasását! Hozzunk magunkkal lelki hajlandóságot az ősi forráshoz való visszatérésre, a Tóra, a zsidó Tan, a zsidó törvények elfogadására és megértésére! Ez az ünnep értelme, ez az ünnep jelentősége.

 
A szerkesztő



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Sávuot

Cikkek

• Audió - Valójában mikor is van Sávuot?
• Hírek - Sávuoti vigalom és tanulás az éjszakában
• Hírek - Ha akarjátok nem álom: tanulással készültünk a Tórára!
• Hírek - Új Ákdámut fordítás
• Hírek - A Tóra életünk vezérfonala
• Hírek - TÖLTSD VELÜNK A SÁVUOT ÉJSZAKÁT
• Magazin - Mi a zsidó misztika, honnan ered és hová vezet?
• Magazin - Ó, Istenem! - Isten a zsidó szemszögből
• Magazin - Az evés és az élvezetek ideje
• Magazin - A béke teremtő
• Magazin - A Báál Sém Tov halála
• Magazin - A Báál Sém Tov élettörténete
• Magazin - Aki a messiással társalgott
• Magazin - A chaszidizmus Magyarországon
• Magazin - Tejes ételek Sávuotra
• Videó - Sávuot

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Ruth könyve -- 1.
• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Ruth könyve -- 2.
• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Ruth könyve -- 3.
• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Ruth könyve -- 4.
• Könyv / Naftali Kraus - Öt tekercs -- Rut könyve 2/1.
• Könyv / Naftali Kraus - Öt tekercs -- Rut könyve 2/2.
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- Előszó - Az elsőszülöttek ünnepe
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Sávuotkor: Nem aludni – tenni...
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Előszó: A Tóra adás ünnepe
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- A Rebbe szava: Most épp nem vagyok Arisztotelész!
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Zsidó ünnepek: Sávuot
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Talmud - A Tízparancsolat
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 29. II.évf./32.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: Ünnepi felhívás
• Könyv / Herman Wouk - Én Istenem -- A természetünnepek
• Könyv / Hayim Halevy Donin - Zsidónak lenni -- Sávuot
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében -- Sávuot
• Könyv / - A zsidóság szótára -- S

Ünnepek

• Sávuot שבועות

Téma: ünnep

Cikkek

• Hitközség - Médiában - Közlemény-dömping március 15-e előtt
• Hitközség - Médiában - Van-e eredeti magyar zsidó irányzat?

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Dvárim (Mózes 5. könyve) -- Röé (5Mózes 11:26–16:17.)
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Zsidó Ünnepek
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó ünnepek - Chanuka
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- Előszó - Az elsőszülöttek ünnepe
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- Szombat a család ünnepe
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Minden zsidó ablakban Chánuká gyertya!
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- Chanukai Krónikák
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Chánuká az utcán: pro és contra
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Peszách: Kerek, őrzött és szögletes macesz – melyik ízletesebb?
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Ünnepeltünk március 8-án
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Előszó: A Tóra adás ünnepe
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Zsidó ünnepek: Sávuot
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Sorba álltam mézeskalácsért
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Előszó - Purim: a természetbe burkolt csoda
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim: A részeges király és a zsidó királyné
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az evés és az élvezetek ideje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 10. I.évf./53.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jom hákipurim
• Könyv / Hayim Halevy Donin - Zsidónak lenni -- A fő ünnepek
• Könyv / 2007. március 23-25. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 12. -- Zsidó ünnepek: Peszách – A szabadulás ünnepe
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó ünnepek: Chánuká – A Fény Ünnepe

Hetiszakasz

• Emor
• Pinchász

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --

Téma: Tóra

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - Miért éppen tekercs?

Cikkek

• Hírek - A Soá korszakából való Tóra-tekercseket avattak Dnyepropetrovszkban
• Magazin - A bibliafordítások történetéből
• Magazin - A zsidó törvénykezés fája
• Videó - Mi az a Tóra? I. rész
• Videó - Mi az a Tóra? II. rész

Könyvtár

• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Miért nem változhat a Tóra?
• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- A Messiás szamara - Az anyag a szellem szolgálatában
• Könyv / Zalman I. Posner - A zsidó gondolkodásmód -- Mire jó a Tóra?
• Audió / Köves Slomó - Nyolc alaptéma a Kabbala szemszögéből -- A Tóra Isten bölcsessége
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- Mi inkább Isten, a Tóra vagy a Lélek?
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- A tóratanulás felsőbbsége
• Audió / Snéor Zálmán - Tánjá, a Közepesek könyve -- A Tóra tanulás Istennel szemben (+Ismétlés)
• Audió / Köves Slomó - Zohár - Szemelvények elemzése -- A tóratanulás
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- Tóra a Hiltonban
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- "Itt az új Tóra"
• Folyóirat / - Egység 3. - 1991. január -- A tíz akció
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- Mire jó a Börésit?
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Előszó: A Tóra adás ünnepe
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- A Rebbe szava: Most épp nem vagyok Arisztotelész!
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Zsidó ünnepek: Sávuot
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- A Rebbe szava - az ellentétek egysége
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Gyerekeknek - kapásból
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 2. I.évf./30.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Tóra – kezdőknek
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 31. II.évf./41.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: Ki írta Mózes ötödik könyvét?
• Könyv / Chábád Lubavics és Magyar Könyvklub - Az őrködés éjszakája - Pészáchi Hágádá -- A bibliai ídézetek elemzése
• Könyv / Maimonidesz, Mose ben Májmon - Misne Torá - a zsidó jogtár -- A szeretet könyve I. - a tfilin, mezuza , tóratekercs szabályai
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - A zsidó liturgia és ima gyakorlati és misztikus elemzése -- Áldások a Tórára
• Audió / ZSTSZ 2008 nyári szemeszter - A Zsidó vallás 13 hittétele -- A Tóra isteni eredetű
• Audió / ZSTSZ 2008 nyári szemeszter - A Zsidó vallás 13 hittétele -- A Tóra örökérvényű
• Könyv / 2003. február 14–16. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 3. -- Zsidó filozófia: Miért nem változhat a Tóra?
• Könyv / 2003. szeptember 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 4. -- Maimonidész: A tudás könyve - A Tóra-tanulás szabályai
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Dr. Moshe Katz: Rejtett kódokról a Tórában
• Könyv / - A zsidóság szótára -- T
• Audió / - Judaizmus gyorstalpaló - Zsidó Tudományok Szabadegyeteme -- Szóbeli tan 1.
• Audió / - Judaizmus gyorstalpaló - Zsidó Tudományok Szabadegyeteme -- Szóbeli tan 2.
• Audió / - Judaizmus gyorstalpaló - Zsidó Tudományok Szabadegyeteme -- A Tóratekercs

Ünnepek

• Sávuot שבועות

Cimkék:
Sávuot; ünnep; Tóra