Egység 62. - 2007. szeptember



ElejéreElőzőIzraelben a Pesti JesivávalHébertanulás családias környezetbenKövetkezőVégére


A leltár ideje


A leltár ideje
 

Lassan 5768-at írunk. A zsidó hagyomány szerint ez a dátum a világ teremtését jelöli. Egészen pontosan nem is a világ hanem az ember lett teremtve ezen a napon. Valójában a teremtés hatodik napját ünnepeljük, az első ember megalkotását. Első látásra furcsának tűnik, hogy a világ születésnapját hat nappal megkésve ünnepeljük. A nagyünnepi máchzorban is azt olvassuk: „ez a nap alkotásod kezdete, emlékezés az Első Napra”.

A zsidó misztika szerint ennek a következő a magyarázata: Az ember a teremtés koronája, és mint ilyen a teremtés folyamatának legvégén lett teremtve, hogy egy kész világba kerüljön. A teremtés célja, hogy az ember a jó cselekedetei által egy magasabb szintre emelje az amúgy természeténél fogva materiális fizikai világot. Ez tehát a világmindenség és az ember teremtésének egyedüli célja, és így aztán a világ létezésének az ember cselekedetei és viselkedése a függvénye. Igaz, hogy a világ létezésének kezdete eredetileg megelőzte az ember létezését, de az ember megteremtése volt eredetileg is az első pillanat végpontja, hiszen általa teljesülhet ki a teremtés célja. Így aztán az ember teremtésének évfordulója az a nap, amikor Isten számba veszi cselekedeteinket, és az alapján dönt a világ létezése felöl.

Ros hasana így mindannyiunk számára a leltár és a számvetés időszaka. Visszatekintünk az előző évre és magunkba tekintünk: Eleget tettünk-e az előző évben ahhoz, hogy teljesüljön a teremtés célja, hogy gyarapodjon a tudás, a tanítás, az ima és az Istenhez való közelség?

Biztos, hogy az önök segítsége nélkül nem jutottunk volna előre.

Ezúttal is szeretnénk megköszöni mindazoknak, akik adományaikkal támogattak bennünket. Néhányan azok közül, akik segítették munkánkat:

 
Deutsch Róbert 100.000 Ft.
 
Singer Péter     100.000Ft.
 
Puskás László 100.000Ft.
 



Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Ros Hásáná

Cikkek

• Hírek - Az úti ima is segített a felvidéki Ros Hásáná-i szertartásokban
• Hírek - Hirschfeld, a világhírű kántor a Vasváriban
• Hírek - Mivel szennyezik a Dunát a zsidó újéven?
• Hírek - A Chábád fiataljai megtanultak sófárt készíteni és megfújni
• Hírek - 2000 $ kártérítés egy zsidó nőnek, aki megtagadta a munkát Ros Hásánakor
• Hitközség - Médiában - "Mi, emberek adunk értelmet a teremtésnek" - beköszönt az új esztendő
• Hitközség - Médiában - Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök üdvözlete Ros Hásánára
• Hitközség - Médiában - Orbán Viktor üdvözlő sorai Ros Hásáná alkalmából
• Hitközség - Médiában - Kiss Péter levele Ros Hásána alkalmaból
• Videó - Hogyan kell Sófárt fújni?

Csatolt fájlok

• Hitközség - Médiában - Rabbi a melegfelvonulásról és az új évről / interjú Klubrádióban 2009.09.01
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_6
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_1
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_4
•  - Ros Hásáná traktátus / roshasana_5

Könyvtár

• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Mi is Ros háSáná
• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Miért imádkozunk anyagi jólétért?
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- A Rebbe szava: Évi leltár
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Különleges hónap - Elul.
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Zsidó Ünnepek
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Gyerekeknek kapásból: Terített asztal
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- "Határtalan szeretettel" - Rabbi Josef Jicchák felhívása
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- Hírek
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- Próza és líra a Máchzorban
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- Egy nap az újévi imakönyv történetéből
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Sorba álltam mézeskalácsért
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Gyerekeknek - kapásból
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- A leltár ideje
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - Aktualitások -- Sófárfújás Ros Hásánán
• Könyv / Herman Wouk - Én Istenem -- A Nagyünnepek
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- Elul havának szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A roshasana (újév) szabályai
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Az újévi imákról -- Mi az a Máchzor? Mi a pijut?
• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Az újévi imákról -- Az újévi és a többi zsidó imáról
• Könyv / 2003. szeptember 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 4. -- Chászid filozófia : Sírás a kapuban
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Zsidó ünnepek
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében -- RosHásáná és a 10 bűnbánó nap I
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében -- RosHásáná és a 10 bűnbánó nap II
• Könyv / Kiadó: Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség - A zsidó év naptára -- Tisré hava
• Könyv / - A zsidóság szótára -- R
• Audió / - Judaizmus gyorstalpaló - Zsidó Tudományok Szabadegyeteme -- Ros Hásáná a Kabbala tükrében
• Könyv / - Őszi nagyünnepek -- A ros hasanai imarend
• Könyv / - Őszi nagyünnepek -- Miért imádkozunk anyagi javakért?

Könyvek

• Könyv / Kiadó: Chábád Lubavics - Az újévi imákról --
• Audió / Nógrádi Bálint előadásai - Misna: Ros Hásáná traktátus מסכת ראש השנה --
• Könyv / - Őszi nagyünnepek --
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - Zstsz 2008. ősz Nagyünnepi felkészülés --

Webshop

• Új Évi képeslap

Cimkék:
Ros Hásáná