Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2010-09-03 19:03 | Szombat kimenete: 2010-09-04 20:06 - Nicávim - Vájélech hetiszakasz פָּרָשׁוֹת נִצָּבִים-וַיֵּלֶךְ

Egység 63. - 2007. december



ElejéreElőzőNullától százhúszigGyarapodni és nem apadni…KövetkezőVégére


A Rebbe szava - Fájdalom és szenvedés


Fájdalom és szenvedés
A fejlődés csírái
 
Akik könnyel vetnek, ujjongással aratnak.
– Zsoltárok 126:6

Cselekvéssé kell formálnunk a fájdalmat, a könnyeket fejlődéssé.

– A Rebbe
* * *

A Rebbe olyan személyiség volt, aki ott is meglátta a pozitívumot, ahol más csak negatívumot észlelt. A maga módján képes volt még azok számára is reményt és vigaszt nyújtani, akiket a legmélyebb érzelmi vagy spirituális fájdalmak gyötörtek.

1972-ban egy köztiszteletben álló szobrász, Jacques Lipchitz özvegye, férje váratlan halála után fölkereste a Rebbét. Az asszonyt lesújtotta férje halála, de egyszersmind komoly dilemmába is került, mivel a férje már csaknem teljesen befejezett egy szobrot, egy szimbolikus főnixmadarat, amelyet a jeruzsálemi Héber Egyetem rendelt. Az asszony, aki maga is szobrász volt, szerette volna befejezni férje munkáját, de egyesek fölvetették, hogy a főnix éppenséggel nem a legmegfelelőbb jelkép Jeruzsálem szent városa számára. Ez a kétség mélyen elszomorította.

A Rebbe erre Jób könyvéből idézett: „Mint a chol, sokasítom napjaimat.”1 Ezután elmagyarázta, hogy a legenda szerint a chol [főnix] olyan madár, amelyik ezer évig él, akkor meghal, de később feléled hamvaiból, ezért a főnixmadár egyértelműen megfelelő jelkép: a remény és a megújhodás szimbóluma a fájdalommal szemben. Azt tanácsolta az asszonynak, hogy tiszta szívvel fejezze be a megkezdett szobrot. Az asszony megvigasztalódott, és megkönnyebbülten távozott.

 
Miért fáj ennyire?

Vannak bizonyos kérdések, amelyeket élete során mindenki föltesz. Miért van ennyi szenvedés a világon? Hogyan küzdjük le az érzelmi, a spirituális és a testi fájdalmakat? Miért engedi időnként az Örökkévaló, hogy erényes emberek rendkívüli kínokat szenvedjenek?

Ezek a kérdések egy paradoxont képeznek. A puszta tény, hogy természetünknél fogva felzaklat minket a szenvedés, arról tanúskodik, hogy hiszünk egy jó és igazságos Örökkévalóban, és elvárjuk tőle, hogy igazságosan kormányozza a világot. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy sok ember a fájdalmak és a szenvedések láttán kétségbe vonja az Örökkévaló puszta létét, vagy legalábbis azt, hogy törődik a világgal.

A fájdalmat sosem fogadjuk el „természetes” állapotnak: fojtogatónak és elfogadhatatlannak találjuk, és minden megteszünk annak érdekében, hogy csökkentsük a gyötrelmeinket. Ennek ellenére a fájdalom képes megtörni az akaratunkat, meggátol bennünket a világos gondolkodásban, és abban, hogy megoldást találjunk. Hogyan oldjuk hát fel ezt a dilemmát, hogyan menekülhetünk meg a fájdalom karmai közül?

A fájdalomról és a szenvedésről szólva nagyon óvatosnak kell lennünk. Annak ellenére, hogy nagyon is valós, gyakran megsemmisítő erejű élményekben gyökereznek – egy szeretett ember elvesztése, súlyos balszerencse –, érzelmek formájában manifesztálódnak, ezért immúnisak a racionális érvelésre. Hogyan beszélhetjük hát meg ezeket a dolgokat úgy, hogy ne sértsük a szenvedőt? Úgy, hogy tudomásul vesszük: az érzelmi, a spirituális és a testi fájdalom egyaránt valós, és hiába beszélünk is akármennyit, valójában nem tudjuk enyhíteni.

Logikus gondolkodásunkat mindenfajta érzelem elhomályosítja, ha pedig ez az érzelem olyan erős, mint a fájdalom, akkor képes egészen fölemészteni minket, képes eltorzítani a világról és az önmagunkról alkotott képünket. Az érzelem önmagában véve is paradoxon: természetes érzés, rajtuk keresztül mégis természetellenes fényben látjuk a dolgokat. Vannak olyan emberek, akik megpróbálják megmagyarázni ezeket az érzelmeket. Egyes hívő emberek azzal próbálják csökkenteni a fájdalmat, hogy kifejtik: az Örökkévaló akarja ezt tőlünk. Mások a fájdalmat arra használják, hogy azzal igazolják keserűségüket vagy épp rosszindulatukat.

De erre nincs megfelelő magyarázat. A legnagyobb gondolkodó, a legelszántabb hívő, a legádázabb kételkedő mind csak tapogatózik a válasz után, amikor ő szenved. A szenvedő ember külön kategória. Úgy érzi, a fájdalom feljogosítja, hogy kérdőre vonja az Örökkévalót, vagy hogy csak hallgasson, és hagyja, hogy átjárja a fájdalom. Közönséges és arrogáns dolog, ha olyan valaki próbálja meg magyarázatokkal eloszlatni a szenvedő ember fájdalmát, aki maga nem szenved.

Meg kell vizsgálnunk, mi is a szándékunk azokkal a kérdésekkel, amelyeket fájdalmunkban az Örökkévalónak fölteszünk. Haragból fakadnak ezek a kérdések? Arra használjuk a fájdalmunkat, hogy igazoljuk a válaszunkat? Nem számít, mennyire nehéz is, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne hagyjuk az érzelmeinket eluralkodni rajtunk. Előfordulhat, hogy egy bizonyos ponthoz érve úgy érezzük, hogy meg kell adnunk magunkat a fájdalomnak, sőt az is megtörténhet, hogy valaki fájdalmában elfordul az Örökkévalótól. Aki azonban elfordul az Örökkévalótól, elfordul a fájdalom és a szenvedés megoldásának lehetőségétől, és így lehetővé teszi, hogy a fájdalom áldozatul ejtse.

Még a legmélyebb elkeseredés pillanataiban sem szabad elfelejtenünk, hogy az Örökkévalóba vetett abszolút hit ad lehetőséget arra, hogy valamiképp megbéküljünk a gyászunkkal, hogy elviseljük azt. Egy Örökkévaló nélküli világban a fájdalom és a szenvedés valóban korlátok nélkül eluralkodhat. Így azonban, hogy az Örökkévaló áll a kormányrúdnál, még ha nem csillapodik is a fájdalmunk, akkor is el tudjuk fogadni, hogy hozzátartozik az élethez: arra ösztönöz minket, hogy megoldásokat keressünk, hogy fedezzük fel az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolatunkat, és hogy okuljunk a tapasztalatokból.

Ebben rejlik a fájdalom nagy kihívása: megengedjük-e, hogy elgyengítsen, vagy ösztönzésnek tekintjük, amely arra sarkall minket, hogy még mélyebbre szálljunk önmagunkba és hitünkbe? Megengedjük-e az érzelmeinknek, hogy eltorzítsák belső igazságérzetünket, vagy tűzpróbának tekintjük, amiből erősebben kerülünk ki, mint amilyen erősek valaha is voltunk.

A fájdalom igazi jelentőségéről csak a fájdalom előtt vagy után tudunk beszélni – a fájdalom és szenvedés közben nemigen van mit mondani. Tehát a „bőség éveiben” fel kell készülnünk az „éhség éveire”. Minél jobban, és minél igazabban megértjük az életünket olyankor, amikor jól mennek a dolgok, annál jobban megbirkózunk majd a lesújtó fájdalommal. Az erős gyökerű fa kiállja a tomboló vihart, de amikor a vihar már a láthatárra ér, aligha növeszthet már a fa erős gyökereket.

 
Mit tanít a fájdalom és a szenvedés?
 

A fájdalom és a szenvedés lehetővé teszik, hogy átgondoljuk az életszemléletünket. Amikor jól mennek a dolgok, természetesnek vesszük az életet, de egy trauma előhozza az élet nehézségeit, és lehetővé teszi számunkra, hogy új, jobb rálátást kínáló nézőpontból vegyük szemügyre.

Az igazi kérdés tehát, amit fel kell tennünk, nem az, hogy miért érzünk néha ilyen éles fájdalmat, hanem az, hogy milyen tanulságot szűrhetünk le belőle.

Az, aki szerint az élet az „itt és most”-ra, a testi létre korlátozódik, szükségképpen fél mindentől, ami támadja és sérti ezt a létezést. Aki viszont az anyagi mellett a spirituális valóság nagyobb és teljesebb képét is látja, annak a fájdalom csak egy tényező a sok közül. Míg a fájdalom – akár fizikai, akár érzelmi, akár spirituális jellegű – átmeneti jelenség, maga az élet örök, és igazából azok a cselekedeteink számítanak, amelyek hosszú távon hatnak. Éppen ezért a szenvedésünkből keletkező pozitív energiát kell keresnünk. Mint az a pár csepp drága olaj, amit csak úgy nyerhetünk, ha összezúzzuk az olajbogyót, úgy vezethet minket a fájdalom létünk jelentőségének újragondolására, és hogy többet szenteljünk magunkból a spirituális fejlődésnek.

Maga a puszta fájdalom gyakran csupán egy jelzés arra, hogy valamivel baj van. Valami mélyebb tényezőnek a szimptómája, amely esetleg nem fedezhető fel egykönnyen, és a megtalálása érdekében szigorúbb szemmel kell nézni az életet. Aki materialista életvitelt folytat, az tévesen értelmezi a fájdalmat, mivel a materializmus a jellegénél fogva átmeneti, és számtalan különálló pillanatra tördelt jelenség. Amikor fájdalmat érzünk, csak arra figyelünk, és semmi mást nem érzékelünk. Előfordulhat, hogy valaki összeveti fájdalmát az előző nap boldog percével, és esetleg arra a megállapításra jut, hogy nem érdemes élni.

Aki túllát ezen az egydimenziós életen, az adott pillanaton, az rájön, hogy nemcsak teste van, hanem testből és lélekből van összegyúrva, és hogy az életének sokkal magasabb célja van, a fájdalmának pedig sokkal mélyebb jelentősége.

Első pillantásra úgy gondolná az ember, hogy az életben az a célunk, hogy a materiális kényelmen keresztül a boldogságot hajszoljuk. Előbb-utóbb rájövünk, hogy az élet valódi célja az, hogy megpróbáljuk jobbá tenni ezt az anyagi világot. Az élet a kihívás szinonimája, a kihívás pedig a jóra és a rosszra való képesség, illetve az, hogy e kettő között választani tudunk. Az átmeneti elbukás lehetősége nélkül az életben nem lenne függetlenség, következésképp az életnek nem lenne jelentősége.

A fájdalom és a szenvedés ennek a függetlenségnek, illetve a test és lélek kettősségének a következménye. Azzal, hogy az egydimenziós anyagi létről átállunk a kétdimenziós spirituális létre, harmóniát teremtünk test és lélek között, és képesek leszünk a fájdalmunkat tanulságos tapasztalattá és pozitív energiává alakítani.

Az életszemlélet kiigazításához komoly eltökéltség kell, és nem könnyű ilyen elhatározásra jutni. Fegyelem, tanulás, imádkozás és jó tettek kellenek hozzá; mindez azt jelenti, hogy egy magasabb értékrendnek megfelelően kell megszerveznünk az életünket. De akárhogy is: ez az egyetlen érdemleges reagálás a fájdalomra – és talán még ez sem oszlatja el a fájdalmat, ami csupán a rövid távú tünete annak a hosszú távú oknak, amit most megpróbálunk megszüntetni.

A fájdalomra nincs valódi magyarázat. Mi csupán egyetlen módon érthetjük meg, mi is a fájdalom és a szenvedés: úgy, hogy felismerjük, hogy a világ alapjában véve jó, és a fájdalom és a szenvedés valamilyen módon része egy nagyobb jónak. Ez nem azt jelenti, hogy maga a fájdalom jó, sem azt, hogy békésen bele kell törődnünk. Sőt: a lehető legteljesebb mértékben ki kell fejeznünk a fájdalmunkat, és minden rendelkezésünkre álló módon meg kell próbálnunk enyhíteni a magunk és a mások szenvedését.

Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy a fájdalom és a szenvedés hozzátartozik az élet misztikumához, része egy olyan, nagyobb képnek, amelyet az emberi szem sokszor nem fog át azonnal, de amely idővel láthatóvá válhat. Ahogy a bölcsek mondták: „Amit az Örökkévaló tesz, azt mind a lehető legjobb érdekében teszi.”2 Ez természetesen semmiképp sem igazolja, hogy bárki is fájdalmat okozhatna másoknak, és hogy büntethetné őket: senkinek sincs joga az Örökkévaló szerepében tetszelegni.

Nekünk az a kötelességünk, hogy fedezzük fel, hogyan lehet a fájdalom – álöltözékben érkezett áldás; hogyan gyűrhetjük le a fájdalmat, és miként állíthatjuk helyre test és lélek harmóniáját. Gondoljuk végig, mennyi küszködés előz meg minden kreatív alkotást, vagy hogy milyen erős fájdalmakat él át szülés közben a nő. Nem számít, mekkora az ilyen fájdalom, végső soron felszívódik az általa keletkezett jóban.

 
* * *

Egy rabbihoz egyszer beállított egy tanácsot kérő férfi. – Azt mondják nekünk a bölcsek: „Áldd az Örökkévalót a rosszért ugyanúgy, ahogyan a jóért áldod.”3 – De hát hogyan lehet képes erre az ember?

– Ismerek egy gazdaembert – mondta a rabbi –, menj el hozzá, ő majd megadja neked a választ.

A férfi elment a gazdához. Még sose látott embert, aki ennél a gazdánál nehezebb körülmények között élt volna. A háznál nem volt mit enni, és az egész család beteg volt. A gazda mégis derűs volt, állandóan hangoztatta, mennyire hálás az Örökkévalónak.

A férfi szerette volna megtudni, mi a derűjének a titka, ezért neki is föltette ugyanazt a kérdést, amit a rabbinak.

– Ez jó kérdés – felelte a gazda –, de miért küldött hozzám a rabbi? Honnan tudhatnám erre a kérdésre a választ? Olyan emberhez kellett volna küldenie téged, akinek tényleg rosszul megy a sora.

 
A fájdalom csökkentése
 

A fájdalom magányos élmény. Ennek ellenére fel kell ismernünk, hogy a fájdalom bizonyos formában az a mód, ahogyan az Örökkévaló kommunikál velünk. A fájdalom vasmarkából nagyon nehéz egyedül kitörni, mivel a fájdalom képes önmagában túszul ejteni minket, és akár olyan mértékben is képes korlátozni a tevékenységünket és a látókörünket, hogy végül szinte magatehetetlenek leszünk. Következésképp roppant fontos, hogy kérjük a családtagok és a barátaink segítségét, akik szélesebb perspektívát tudnak mutatni nekünk.

A fájdalomtól történő megszabadulás mozgással kezdődik: annak érdekében, hogy gyógyulni kezdhessünk, először is el kell távolodunk a fájdalmas helyzettől, el kell távolodunk attól az októl, amely ilyen fájdalmas tüneteket eredményezett. Ez a mozgás lehet annyira egyszerű is, hogy keresünk magunknak egy új barátot, elolvasunk egy új könyvet, részt veszünk valami terv megvalósításában, vagy épp beiratkozunk egy tanfolyamra – bármi megfelel, ami segít megváltoztatni azt a magányos, rövidlátó szemléletet, amellyel magunkat és a világot szemléljük.

Egyes embereknél ahhoz, hogy eltávolodjanak a fájdalomtól, erőteljes lökésre van szükség. Nem szabad megvárni, míg a szenvedő ember teljesen magába roskad.

Itt játszanak nagyon fontos szerepet az illető barátai. Amikor szenved valaki, akit szeretünk, és akinek a sorsa nem közömbös számunkra, bármire van is szüksége, ott kell lennünk mellette. Előfordulhat, hogy azt mondja: szeretne egyedül maradni, hogy egyedül szeretné feldolgozni a problémáját – ezt a kívánságot tiszteletben kell tartanunk. Ugyanakkor azonban segítenünk kell abban, hogy felismerje: tágítania kell ezt a beszűkült perspektívát, nem pedig még jobban szűkíteni. Találjuk meg a módját, hogy időt tudjunk szakítani rá, hogy megoszthassuk vele gondolatainkat és vice versa. Ami a legfontosabb: szeressük őt, és segítsünk neki abban, hogy ő is szeretni tudja önmagát.

A fájdalom enyhítésének másik módja paradox módon az, hogy örömmel fogadjuk. Azáltal, hogy megbékélünk a lelkünkkel és az Örökkévalóval, meg kell próbálnunk felszabadítani a fájdalom által hordozott jót. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a fájdalom egyszersmind lehetőség a fejlődésre: lehetőség arra, hogy végiggondoljuk a viselkedésünket, hogy rohanó életünkben egy percre megállva megpróbáljuk megkeresni az ilyen fájdalom forrását. Fel kell ismernünk, hogy a fájdalom ugyanúgy képes megtisztítani minket, mint ahogy egy anya tisztítja meg gyermeke sebét jóddal. Az anya, természetesen, nem akar újabb fájdalmat okozni, de tudja, hogy a seb egészséges gyógyulása érdekében ez elengedhetetlen.

Fontos, hogy a fájdalmat olyan próbatételként lássuk, amely azt vizsgálja, hogy mekkora helyet tölt ki bennünk a materiális kényelem óhajtása, és mekkorát a spirituális fejlődés iránti vágy. Ha felismerjük életünk igazi célját, és ahhoz szilárdan ragaszkodunk, az elénk tornyosuló akadályok próbatételekké alakulnak: megmérik, hogy az erőnek és az elszántságnak mekkora tartalékai rejlenek bennünk. Ezen a módon a fájdalom és a szenvedés próbára teszi az Örökkévalóhoz való kötődésünket.

Ennek ellenére fel kell tennünk a kérdést: Miért van szükség a szenvedésre? Nem tehetné lehetővé az Örökkévaló, hogy ilyen fájdalom nélkül fejlődjünk?

Az Örökkévalóba vetett hitünk azt diktálja: az, hogy erre a kérdésre nincs válasz, már önmagában is bizonyíték arra, hogy életcélunk beteljesítéséhez nem szükséges választ kapnunk erre a kérdésre. A fájdalom és a szenvedés kezelésének legjobb módja az, ha nem keresünk rá választ, ha nem akarjuk mindenáron kielégíteni a szellemünket. Végtére is az Örökkévaló teremtett minket, és nem fordítva. Hogyan is feltételezhetnénk, hogy megértjük az Ő útjait? Amikor tehát föltesszük magunknak a kérdést: „Miért engedi az Örökkévaló ezt a sok szenvedést?” vagy „Miért engedi az Örökkévaló, hogy ilyen tragédia megtörténhessen?”, akkor arra végső fokon csak egyetlen igaz válasz van: Ezt csak az Örökkévaló tudja.

Ez a fajta bizalom nem tévesztendő össze a beletörődéssel, hanem olyan ösztönző lökésnek kell tekintenünk a fájdalmat, amelynek révén kettőzött erővel törekedhetünk a helyes magatartásra, és másokat is erre serkenthetünk, és minden lehetséges alkalommal enyhíthetjük embertársunk szenvedését. Annak felismerésével, hogy a fájdalom mélyebb célt szolgál, egyszersmind feltárjuk, hogy mire való: olyan kihívás, amellyel szemben erős eltökéltséggel kell fellépnünk.

Ne hagyjuk, hogy porig sújtson minket a fájdalom, inkább mutassuk ki az Örökkévalóba vetett teljes bizalmunkat, mégpedig az által, hogy továbbra is a jóság iránti erős elkötelezettség jegyében éljük az életünket, s ezáltal arra indítjuk az Örökkévalót, hogy váltsa be ígéretét, miszerint igazságos és méltányos lesz. Az Örökkévalóba vetett hit az a mód, amellyel képesek vagyunk megfordítani a fájdalmat. Ez azt bizonyítja az Örökkévalónak, hogy ha nem értjük is teljesen a fájdalmat, felismertük, hogy egy nagyobb jónak az egyik eleme, és hogy a nehézségeink, a zavarunk és a fájdalmunk ellenére abszolút biztosak vagyunk a jóság győzelmében.

Az igazi hit tántoríthatatlan. A válság és a nagy fájdalom – az imádkozás és az abszolút hit ideje. Ha megadjuk magunkat a fájdalomnak, azzal lényegében véve az Örökkévaló jóságába vetett hitről mondunk le. Ha pedig Róla lemondunk, azzal csak önmagunkról mondunk le, mivel a lélek – a lánc, amely az Örökkévalóhoz köt minket – életünk egyetlen örök eleme. Bármekkora testi fájdalmat élünk is meg, a lélek érintetlen és dinamikus marad, és mindig készen áll arra, hogy megerősítse az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolatát, ugyanakkor azonban mindent meg kell tennünk önmagunk erősítése érdekében, illetve azért, hogy megerősítsük azt a törekvésünket, miszerint istenes életet fogunk élni. A fájdalomra és a szenvedésre végső fokon legjobb a cselekvéssel reagálni.

A fájdalom és a szenvedés az Örökkévaló kifürkészhetetlen misztériumát tükrözi. Egyedül a szenvedő embernek adatott meg a jog – és senki másnak –, hogy az Örökkévaló elé álljon, kérdéseket tegyen föl neki, s ez által fejlődjön.

 
* * *

Egyszer a Rebbéhez tanácsért fordult egy tanár barátja. Mint a Holokauszt egyik túlélőjét, fájdalma megakadályozta abban, hogy teljesítse tanári feladatait. – Nincsenek szavak, amelyekkel megvigasztalhatnálak – mondotta a Rebbe –, de nem engedheted, hogy a Holokauszt élje tovább az életedet. – Azt a tanácsot adta a tanárnak, amit apósától, az előző Rebbétől hallott: – Hétköznapi munkásemberek vagyunk, az a dolgunk, hogy fényt biztosítsunk. Nem kell arra vesztegetnünk az energiánkat, hogy harcot vívjunk a sötétség ellen. Elég, ha nappalt teremtünk, és majd magától eloszlik az éjszaka.

 


Eddigi hozzászólások: 0


Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: Menachem Mendel Schneerson

Könyvtár

• Folyóirat / - Egység 10. - 1992. június -- A Rebbe szava - A megváltás tudatában
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- A Rebbe szava - A zsidó nők "egyenlőbbek"!
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó világhíradó
• Folyóirat / - Egység 12. - 1993. március -- A Rebbe szava - Kardjaikból kapákat
• Folyóirat / - Egység 15. - 1993. december -- A Rebbe szava : Enni és imádkozni
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- A Rebbe szava: - Bűn és bűnhődés zsidó módon
• Folyóirat / - Egység 17. - 1994. április -- A Rebbe szava - Családtervezés vagy az ellenkezője?
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- Előszó - Minden zsidó Rebbéje
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe
• Folyóirat / - Egység 18. - 1994. szeptember -- A Rebbe előszava a Tánjához
• Folyóirat / - Egység 19. - 1994. december -- A Rebbe szava : 1+1 =1
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- A Rebbe szava: Legyen minden zsidó otthon szentély!
• Folyóirat / - Egység 20. - 1995. március -- Adalék a megállás nélkül folyó vitához
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- A Rebbe szava: A messiás szamara
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Aki kitárta a judaizmus kapuját
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- A Rebbe szava: Ne csapjuk be magunkat!
• Folyóirat / - Egység 23. - 1996. március -- A Rebbe szava: Munka és alkotás
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- Mezuza kampány
• Folyóirat / - Egység 24. - 1996. május -- A Rebbe szava: Fiatalság az élet tüze
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- A Rebbe szava: Otthon és család
• Folyóirat / - Egység 25. - 1996. július -- Estétől reggelig tartó várakizás után - Magánkihallgatáson a lubavicsi rebbénél
• Folyóirat / - Egység 26 - 1996. szeptember -- A Rebbe szava: Az otthon légköre 2.
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- A Rebbe szava: Ép testben ép lélek
• Folyóirat / - Egység 28. - 1997. április -- A Rebbe szava: Az orvos szerepe
• Folyóirat / - Egység 29. - 1997. június -- A Rebbe szava: A születés a küldetés kezdete
• Folyóirat / - Egység 30. - 1997. szeptember -- A legnagyobb csoda - saját létünk
• Folyóirat / - Egység 31. - 1997. november -- A Rebbe szava: A kormányzat
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- A Rebbe szava: Filozófia és gyakorlat
• Folyóirat / - Egység 33. - 1998. március -- A Rebbe szava: Mit, miért és hogyan tanulunk?
• Folyóirat / - Egység 34. - 1998.május -- Elie Wiesel és A lubavicsi rebbe levelezései - Akinek a rebbe egy csokor virágot küldött esküvőjére
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- A Rebbe szava: Jótékonyság és gazdagság
• Folyóirat / - Egység 36. - 1998. november -- Lewin főrabbival Moszkvában
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- A Rebbe szava: Férfiak és nők egyesült erővel
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Folyóirat / - Egység 38. - 1999. május -- A Rebbe szava: Tudomány és technika
• Folyóirat / - Egység 39. - 1999. szeptember -- A Rebbe szava: Felelősség - a megosztás szükségessége
• Folyóirat / - Egység 40. - 1999. november -- A Rebbe szava: Hit és értelem
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- A rebbe szava: Hit és értelem 2.
• Folyóirat / - Egység 42. - 2000. október -- A Rebbe szava: Egy test - két világ
• Folyóirat / - Egység 43. - 2001. január -- A Rebbe szava: Egy test – két világ 2.
• Folyóirat / - Egység 44. - 2001. március -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- A Rebbe szava: Félelem és szorongás a bennünk rejtőző ellen 3.
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Rebbe miatt késte le a gépét Árik
• Folyóirat / - Egység 46. - 2001. október -- A Rebbe szava: Gyermekkor: az élet hajnala
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A Rebbe szava: Fény és árnyék
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A lubavicsi rebbe 100 éves
• Folyóirat / - Egység 48. - 2002. június -- Jó és rossz 2. - Létezik-e ösztönös vonzódás a jó vagy a rossz iránt?
• Folyóirat / - Egység 49. - 2002. szeptember -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 50. - 2002. december -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló - az abszolút valóság
• Folyóirat / - Egység 51. - 2003. március -- A Rebbe szava: Az űrhajó utolsó küldetése
• Folyóirat / - Egység 53. - 2003. november -- A Rebbe szava: Nemzedékünk - az idő amelyben élünk
• Folyóirat / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- A Rebbe szava: Vezetés - az önzetlenség művészete
• Folyóirat / - Egység 55. - 2004. december -- A Rebbe szava: Egység, Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 56. - 2005. április -- A Rebbe szava: Az Örökkévaló és az ember közötti összhang
• Folyóirat / - Egység 57. - 2005. augusztus -- A Rebbe szava: Házasság
• Folyóirat / - Egység 58. - 2006. január -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás
• Folyóirat / - Egység 59. - 2006. szeptember -- A Rebbe szava - Öregedés és visszavonulás II.
• Folyóirat / - Egység 60. - 2006. december -- A Rebbe szava - Az élet napja
• Folyóirat / - Egység 61. - 2007. április -- A Rebbe szava - Szeretet: A lélek legtisztább kifejeződése
• Folyóirat / - Egység 62. - 2007. szeptember -- A Rebbe szava: Intim együttlét - A szexualitás szentsége I.
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- A Rebbe szava - Fájdalom és szenvedés
• Folyóirat / - Egység 64. - 2008. április -- A Rebbe szava - A világ kora (I.)
• Folyóirat / - Egység 66. - 2009. április -- A Rebbe és a napenergia
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Riport - A Rebbe fogadta a rabbit
• Folyóirat / - Egység 9. - 1992. április -- Előszó - Minden kornak megvan a maga Mózese..
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Az idősek
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 20. I.évf./ 11.szám -- A REBBE SZAVA: Börtönreform
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 27. I.évf./12.szám -- A REBBE SZAVA: Izrael
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: A Holocaust
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 1. I.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA: Hit az Örökkévalóban
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 15. I.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Másság és egység
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- A REBBE SZAVA: A tartós szeretetről
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. november 8. I.évf./ 5.szám -- A REBBE SZAVA: Szabad választás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. október 11. I.évf./1.szám -- A REBBE SZAVA: Az idő
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Csoda vagy győzelem?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- A REBBE SZAVA: Az ügyvéd
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 18. I.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Az íztelen macesz és a négy pohár bor
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- A REBBE SZAVA: A szabadság dala
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 4. I.évf./26.szám -- A REBBE SZAVA: A világ struktúrája
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 1. I.évf./43. szám -- A REBBE SZAVA: Futball
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- A REBBE SZAVA: A napenergia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 22. I.évf./46.szám -- A REBBE SZAVA: A sakk
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 29. I.évf./47.szám -- A REBBE SZAVA: Az autó
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 8. I.évf./44.szám -- A REBBE SZAVA: Futball II
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 12. II.évf./8.szám -- A REBBE SZAVA: A rádió
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 19. II.évf./9.szám -- A REBBE SZAVA: Az újrahasznosítás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. december 5. II.évf./7.szám -- A REBBE SZAVA: A tudás kapui
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- A REBBE SZAVA: Jótékonyság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 21. I.évf./20.szám -- A REBBE SZAVA: Társadalmi felelősség
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 28. I.évf./21.szám -- A REBBE SZAVA: Az egyéniség ereje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 03. I.évf./13.szám -- A REBBE SZAVA: Gyermekek
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: Oktatás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 17. I.évf./15.szám -- A REBBE SZAVA: Házasság – Családi harmónia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 24. I.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A rokkantak
• Folyóirat / Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1997. január 31. I.évf./17.szám -- A REBBE SZAVA: Milyenek voltak a kőtáblák?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 11. I.évf./40. szám -- A REBBE SZAVA: A lézer technológia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 18. I.évf./41. szám -- A REBBE SZAVA: Ellenálló baktériumok
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 25. I.évf./42.szám -- A REBBE SZAVA: A matematika
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. július 4. I.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Az elektromosság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az evés és az élvezetek ideje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- A REBBE SZAVA: A kémia
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 6. I.évf./35. szám -- A REBBE SZAVA: A vállalkozó
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 16. I.évf./32. szám -- A REBBE SZAVA: Az atomkorszak
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 2. I.évf./30.szám -- A REBBE SZAVA: Sebészi beavatkozás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 23. I.évf./33. szám -- A REBBE SZAVA: A nyomdász
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. május 9. I.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Az oltás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 28. I.évf./25. szám -- A REBBE SZAVA: A Rebbe gyémántjai
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 14. II.évf./4.szám -- A REBBE SZAVA : A zsidó identitás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 21. II.évf./5.szám -- A REBBE SZAVA: A szauna
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 28. II.évf./6.szám -- A REBBE SZAVA: Miképp garantált az isteni támasz?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- A REBBE SZAVA: Hány éves a világegyetem
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 10. I.évf./53.szám -- A REBBE SZAVA: Egyszerű és szép
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 15. I.évf./54. szám -- A REBBE SZAVA: Bor és víz – az igazi öröm
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 24. II.évf./1.szám -- A REBBE SZAVA: Tánc vagy tanulás?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 3. I.évf./52.szám -- A REBBE SZAVA: A bűnözés
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- A REBBE SZAVA: Felelős-e Noé az özönvízért?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 12. I.évf./49.szám -- A REBBE SZAVA: A számítógép
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 19. I.évf./50.szám -- A REBBE SZAVA: A gyár
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. szeptember 29. I.évf./51.szám -- A REBBE SZAVA: A jelzáloghitel
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- A REBBE SZAVA: Belekortyol-e Élijáhu próféta a borba?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 17. II.évf./26.szám -- A REBBE SZAVA: Én Istenem
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 24. II.évf./27.szám -- A REBBE SZAVA: A hegymászás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 3. II.évf./24.szám -- A REBBE SZAVA: Mi volt Chijá nagy tette?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- A REBBE SZAVA: - Megéri a várakozás -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 21. II.évf./44.szám -- A REBBE SZAVA: Tartogasd hiteted saját magadnak -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 28. II.évf./45.szám -- A REBBE SZAVA: Az őszinte jóság
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 7. II.évf./42.szám -- A REBBE SZAVA: - Isten varrótűje -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád - Gut Sábesz 1998. február 13. II.évf./17.szám -- A REBBE SZAVA: Bújócska
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 20. II.évf./18.szám -- A REBBE SZAVA: Hogyan legyünk boldogok
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 27. II.évf./19.szám -- A REBBE SZAVA: A tett a lényeg...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. február 6. II.évf./16.szám -- A REBBE SZAVA: A feje tetejére állított fa
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 16. II.évf./13.szám -- A REBBE SZAVA: Mivel kezdjük a napot
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 2. II.évf./11.szám -- A REBBE SZAVA: Az óra
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 23. II.évf./14.szám -- A REBBE SZAVA: A katalizátor
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. január 30. II.évf./15.szám -- A REBBE SZAVA: Hideg – meleg
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- A REBBE SZAVA: A valódi pokol
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 17. II.évf./39.szám -- A REBBE SZAVA: Hit, vagy bizalom
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 24. II.évf./40.szám -- A REBBE SZAVA: Az Atya megvigasztalása
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 31. II.évf./41.szám -- A REBBE SZAVA: - A szabadság -
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 12. II.évf./34.szám -- A REBBE SZAVA: "Fejjel" a cipőbe...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 19. II.évf./35.szám -- A REBBE SZAVA: Nagy elme, de egyszerű hit
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- MIÉRT NEM TUD ALUDNI „EGY BROOKLYNI ZSIDÓ”?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 26. II.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az igazi önfeláldozás
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. június 5. II.évf./33.szám -- A REBBE SZAVA: Nem csoda – logika
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Kinek címezték a levelet...?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- A REBBE SZAVA: Véleménykülönbség tiszteletben tartva
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 22. II.évf./31.szám -- A REBBE SZAVA: Mindannyian hiszünk
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 29. II.évf./32.szám -- A REBBE SZAVA: Amikor a chámec kötelező!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 8. II.évf./29.szám -- A REBBE SZAVA: A gyémántok nem kövek...
• Folyóirat / Kiaó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 13. II.évf./21.szám -- A REBBE SZAVA: Mózes dilemmája
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- A REBBE SZAVA: Mi az ima kódja?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 27. II.évf./23.szám -- A REBBE SZAVA: Eltekinteni az akadályoktól
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 6. II.évf./20.szám -- A REBBE SZAVA: Ami igaz az egyikre, az nem igaz a másikra...
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 2. II.évf./50.szám -- A REBBE SZAVA - A hozzáállás a lényeg
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. október 9. II.évf./51.szám -- A REBBE SZAVA - Ha eltipornak, húzd össze magad!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- A REBBE SZAVA: Az igazság örök
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 18. II.évf./48.szám -- A REBBE SZAVA: A világ közepe
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 25. II.évf./49.szám -- A REBBE SZAVA - Élj és élni hagyj!
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 4. II.évf./46.szám -- A REBBE SZAVA: A benső béke
• Könyv / 2002. április 12–14. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 1. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Látni a hangokat
• Könyv / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- Chászid filozófia: Nevelés
• Könyv / 2006. szeptember 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 11. -- Chászid filozófia: Hit és értelem, Kapcsolódás az istenihez
• Könyv / 2007. március 23-25. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 12. -- Chászid filozófia: Tudomány és technika
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Chászid filozófia: Fájdalom és szenvedés
• Könyv / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. írásai otthon és család
• Könyv / 2002. október 11–13. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 2. -- Chászid filozófia: M.M.S. - Enni és Imádkozni
• Könyv / 2003. február 14–16. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 3. -- Chászid filozófia: Purim: csoda vagy politika?
• Könyv / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- Chászid filozófia: a Rebbe írásaiból - A megváltás
• Könyv / 2004. március 19 - 21. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 6. -- A Rebbe tollából : Az anyag a szellem szolgálatában
• Könyv / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Chászid filozófia: Egység
• Könyv / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Chászid filozófia: A feltétel nélküli bizalom
• Könyv / 2005. április 15-17. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 8. -- Peszáchi gondolatok: Az ízetlen macesz és a négy pohár bor

Téma: szenvedés

Könyvtár

• Könyv / Simon Jacobson - Tartalmas élet -- Fájdalom és szenvedés
• Folyóirat / - Egység 63. - 2007. december -- A Rebbe szava - Fájdalom és szenvedés
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Chászid filozófia: Fájdalom és szenvedés

Cimkék:
Menachem Mendel Schneerson; szenvedés