Szombati gyertyagyújtás időpontja: 2012-02-10 16:40 | Szombat kimenete: 2012-02-11 17:47 - Jitró hetiszakasz פָּרָשָׁת יִתְרוֹ

Egység 63. - 2007. december



ElejéreElőzőZűrös-e a hetes?


Gyermekekről gyermekeknek


Gyermekekről gyermekeknek
 
EMIH könyvsorozat: a zsidó nevelés alef-bétje
 

       Bennünket felnőtteket elkényezteti az a zsidó témájú könyvek bősége, ahonnan kedvünkre válogathatunk. A gyermekek azonban sokkal rosszabb helyzetben vannak. Eddig viszonylag kevés zsidó témájú könyv jelent meg, holott a zsidó nevelést nem elég felnőttkorban elkezdeni. Ezen a helyzeten igyekezett enyhíteni az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség amikor gyermekkönyv sorozatot indított útjára.

 

       Az elmúlt évben négy könyv is megjelent, ebből hármat Dina Rosenfeld írónő és Ilene Winn-Lederer képzőművész jegyez. A szerzőpáros könyveiben: „A kisfiú, akit Ábrahámnak hívnak”, „A kislány, aki Mirjámnak hívnak” és a „Kedves kicsi Rebekka” a Tóra és a Midrás történeteit dolgozza fel a gyermekek számára is érthetően, egyszerűen tiszta és szép nyelvezettel. A történetek mondanivalóját csodálatos színekkel ecsetelt képek mélyítik el. Ábrahám istenkeresése, Mirjám jóslata, hogy fiú születik, aki majd kivezeti a zsidókat Egyiptomból és Eliézer küldetése, hogy Ábrahám fiának feleséget keressen: lebilincselő történetek, amelyek nemcsak megmozgatják a gyermekek fantáziáját, de alapvető építőelemei a zsidó nevelésnek. A szülőkhöz, tanárokhoz szól a szerző a könyvek utolsó oldalán és röviden összefoglalja, hogy mit mond a hagyomány az adott történetről, hasznos hátteret nyújtva nekik. A negyedik könyv, „Már Sábesz van?” Ellen Emerman írása, amelyet Tova Leff illusztrált finom-elegáns színárnyalatokkal, a zsidóság alapintézményét járja körül a kis Miri szemével. Hogyan készüljünk a Sábátra, milyen tennivalóink vannak és ezek milyen sorrendben kell, hogy kövessék egymást. A könyv szerkezetét Miri ismétlődő kérdései alkotják: Már Sábesz van? – kérdezi a kislány.

     E könyvek igyekeznek néhány kérdést megválaszolni a kicsiny gyermekek számára. Kis történetekkel: gyermekekről gyermekeknek. Kérdések és válaszok, vajon nem ez a zsidó nevelés alef-bétje?!

A könyvek hanukai akciós áron megvásárolhatók az EMIH Károly-körúti központjában.



Eddigi hozzászólások: 0

Kérjük a hozzászólókat, hogy csak az adott témához szóljanak hozzá!
A hozzászólások csak adminisztrátori moderálás után jelennek meg.

Szóljon hozzá!
Begépelhető karakterek száma: 500

A hozzászólásokhoz belépés szükséges


Felhasználói név: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:



Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: gyerek

Cikkek

• Hírek - JátszóSzázház – Purim Parti Gyerekeknek

Könyvtár

•  / - Egység 26 - 1996. szeptember -- Minden 3 bölcsödésre egy gondozónő, Mitől jobb a Gán Menáchem óvoda minden másnál?
•  / - Egység 45. - 2001. május -- Gyermekszemmel az Örökkévalóról
•  / - Egység 46. - 2001. október -- A Rebbe szava: Gyermekkor: az élet hajnala
•  / - Egység 47. - 2002. február -- Egy régi kép – sok kisgyerek
További kapcsolódó elemek

Szövegek

• Óvoda

Téma: Emih

Blog bejegyzések

• Zsidó Blog - "Zsidónak lenni jó" Kommentárok a médiában.

Cikkek

• Hírek - Az egyenlő emberi méltóság védelmében
• Hírek - Glitzenshtein rabbi családjával hazaérkezett
• Hírek - Izraeli gyermekek az EMIH vendégei
• Hírek - Felavatták az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség imaházát
További kapcsolódó elemek

Könyvtár

•  / - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- Történelmi zsidó irányzat újjáéledése
•  / - Egység 56. - 2005. április -- Van-e eredeti magyar zsidó irányzat?
•  / - Egység 62. - 2007. szeptember -- Szavakból kavics
•  / - Egység 62. - 2007. szeptember -- Tanulva emlékezni
További kapcsolódó elemek

Szövegek

• Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány - EMIH - Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
• Hitközség - Alapszabály
• Hitközség - Bemutatkozás

Cimkék:
gyerek; Emih