Egység 8. - 1992. március



ElejéreElőzőTartalomjegyzékA Rebbe szava - az ellentétek egységeKövetkezőVégére


Előszó - Purim: a természetbe burkolt csoda


PURIM: A TERMÉSZETBE BURKOLT CSODA

 

A posztbiblikus kor két zsidó ünnepének egyike, a zsidó életrevalóság iskolapéldája, a természetesnek tűnő csodák sorozatának gyűjteménye – ez Purim, amelyet máig ünnepel a világ zsidósága.

Ezt az ünnepet – akárcsak Chánukát – nem említi a Tóra. Eszter könyve azonban, amely az ünnep előzményeit beszéli el, a zsidó Biblia szerves része, és az ünnep estéjén és reggelén történő felolvasása szorosan hozzátartozik a purimi szertartáshoz.

A purimi eseménysorozat a zsidó gálut ismétlődő történéseinek prototípusa. A zsidó jól érzi magát a gálutban: asszimilálódik, tevékenyen részt vesz a királyi lakomán. Mindenütt ott van – még a királyi palotában is –, felkelti a gyűlölködést, és máris jön Hámán/Hitler/Szálasi, és szövi, majd kivitelezi a "végső megoldás" terveit.

Bölcseink észrevették és megjegyezték, hogy Eszter könyvében, a Megilában, egyszer sem fordul elő Isten neve. A perzsa zsidók csodálatos megmenekülése, úgymond, természetes úton folyik, vagyis az isteni Gondviselés beavatkozása láthatatlan. A történet udvari intrikákról, asszonyi praktikákról, együgyű királyról szól, és a jó nagybácsiról, aki a háttérből vigyázza a királyi hárembe került szende unokahúg lépteit.

Azonban ez csak első látásra van így. A felszínen átsüt az isteni Gondviselés, az "arcát eltakaró Istenség" óvó védelme, mely megmenti a zsidó népet a végveszélytől. A Hesztér Pánim – a természetbe burkolódzó, csodát művelő Istenség – nem lép nyíltan a színre, mint olyankor, amikor a zsidók ezt viselkedésükkel kiérdemelték, de jelen van, nem hagyja el népét a veszedelemben, és közbelépése nyilvánvaló és kézzelfogható, még ha láthatatlan is. Ezért mondják Bölcseink, hogy a Messiás eljövetelekor minden ünnep megszűnik – az egy Purim kivételével, amely örökké fennmarad. Miért? Mert az üldözött, kisemmizett, halálra ítélt zsidóság megmentése mindig időszerű, mindig érvényes, sosem évül el.

 
Szimchát Purim: kellemes és vidám Purimot kíván minden olvasónak

a szerkesztő.




Szóljon hozzá!

Név:

E-mail: Kérek értesítést a további hozzászólásokról:





Témához kapcsolódó anyagok:

Téma: ünnep

Cikkek

• Hitközség - Médiában - Közlemény-dömping március 15-e előtt
• Hitközség - Médiában - Van-e eredeti magyar zsidó irányzat?

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Dvárim (Mózes 5. könyve) -- Röé (5Mózes 11:26–16:17.)
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben
• Folyóirat / - Egység 1. - 1990. szeptember -- Zsidó Ünnepek
• Folyóirat / - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó ünnepek - Chanuka
• Folyóirat / - Egység 13. - 1993. június -- Előszó - Az elsőszülöttek ünnepe
• Folyóirat / - Egység 21. - 1995. június -- Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében
• Folyóirat / - Egység 22. - 1995. szeptember -- Szombat a család ünnepe
• Folyóirat / - Egység 27. - 1996. december -- Minden zsidó ablakban Chánuká gyertya!
• Folyóirat / - Egység 32. - 1998. január -- Chanukai Krónikák
• Folyóirat / - Egység 37. - 1999. március -- Chánuká az utcán: pro és contra
• Folyóirat / - Egység 41. - 2000. március -- Peszách: Kerek, őrzött és szögletes macesz – melyik ízletesebb?
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Ünnepeltünk március 8-án
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Előszó: A Tóra adás ünnepe
• Folyóirat / - Egység 5. - 1991. május -- Zsidó ünnepek: Sávuot
• Folyóirat / - Egység 6. - 1991. szeptember -- Sorba álltam mézeskalácsért
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Előszó - Purim: a természetbe burkolt csoda
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim: A részeges király és a zsidó királyné
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 13. I.évf./36.szám -- A REBBE SZAVA: Az evés és az élvezetek ideje
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 10. I.évf./53.szám -- TALMUDI FOGALMAK: Jom hákipurim
• Könyv / Hayim Halevy Donin - Zsidónak lenni -- A fő ünnepek
• Könyv / 2007. március 23-25. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 12. -- Zsidó ünnepek: Peszách – A szabadulás ünnepe
• Könyv / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó ünnepek: Chánuká – A Fény Ünnepe

Hetiszakasz

• Emor
• Pinchász

Könyvek

• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében --

Téma: Purim

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Mikor olvassuk ma a Megilát nagyvárosban?
• Hírek - Purim buli a Nonsenseben
• Hírek - JátszóSzázház – Purim Parti Gyerekeknek
• Hírek - Sorsforduló: Purim a Kaméleonban
• Hírek - Purimi buli a Jesiva szervezésében
• Hírek - Ha Purim, akkor fergeteges buli
• Hírek - Purimi micva
• Magazin - A sorsvetés ünnepe
• Magazin - Igyál - a sárga földig!
• Magazin - Szellem és anyag - ellentétek?
• Magazin - Hogyan lett a barátfüléből hámántáska?
• Magazin - Miért nem részegesek a zsidók?
• Magazin - Karneválünnep
• Videó - Purim a Symbolban

Könyvtár

• Könyv / Nissan Mindel - Zsidó mesék, legendák, történetek -- A piremspiler
• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Eszter könyve -- 1.
• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Purim
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Eszter Könyve
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Purim
• Folyóirat / - Egység 4. - 1991. március -- Mi újság?
• Folyóirat / - Egység 45. - 2001. május -- Ünnepeltünk március 8-án
• Folyóirat / - Egység 47. - 2002. február -- A purimi csoda saját erőből
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Előszó - Purim: a természetbe burkolt csoda
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- A Rebbe szava - az ellentétek egysége
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim: A részeges király és a zsidó királyné
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Hogyan lett a barátfüléből hámántáska?
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Gyerekeknek - kapásból
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Miért nem részegesek a zsidók?
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 21. I.évf./24.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Purim
• Folyóirat / Kiaó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 13. II.évf./21.szám -- HÉTRŐL - HÉTRE: Igyál – A sárga földig
• Folyóirat / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 6. II.évf./20.szám -- HOGY? HOGY NEM?
• Könyv / Méir Lau főrabbi - A zsidó élet törvényei -- Purim
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - Aktualitások -- Purimi dilemmák
• Audió / Oberlander Báruch rabbi - Aktualitások -- Purim és a vegyesházasság
• Könyv / Herman Wouk - Én Istenem -- A kisebb ünnepek
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A négy parsa (tóraszakasz) rendje
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A megilla szabályai
• Könyv / Rabbi Slomo Ganzfried - Kitzur Sulchan Aruch -- A felebaráti ajándékok küldésének, a szegények részére adandó alamizsnának és a purim lakomának szabályai
• Könyv / Hayim Halevy Donin - Zsidónak lenni -- A posztbiblikus ünnepek és böjtnapok
• Könyv / 2003. február 14–16. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 3. -- Chászid filozófia: Purim: csoda vagy politika?
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében -- Purim
• Könyv / - A zsidóság szótára -- P
• Könyv / Rabbi Efráim Osri - Mélységből kiáltok - Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból -- A purimi étkezés micvájának teljesítése levessel

KépGaléria

• Purim 2008
• Purim buli a Symbolban

Könyvek

• Audió / Nógrádi Bálint előadásai - Misna: Megilla traktátus מסכת מגילה --

Ünnepek

• Purim פורים

Téma: Eszter könyve

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Eszter könyve -- 1.
• Könyv / Naftali Kraus - Öt tekercs -- Eszter könyve 1/3.
• Könyv / Naftali Kraus - Öt tekercs -- Eszter könyve 2/3.
• Könyv / Naftali Kraus - Öt tekercs -- Eszter könyve 3/3.
• Könyv / Naftali Kraus - Öt tekercs -- Jegyzet
• Könyv / Menáchem Mendel Schneerson rabbi - A lubavicsi rebbe gondolatai - Likuté Szichot -- Purim
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Eszter Könyve
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Előszó - Purim: a természetbe burkolt csoda
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim
• Könyv / Méir Lau főrabbi - A zsidó élet törvényei -- Purim
• Könyv / Naftali Kraus - Ünnepek a chaszid legenda tükrében -- Purim

Könyvek

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Eszter könyve --
• Könyv / Naftali Kraus és Nagy Zsuzsanna - Eszter könyve - új magyar fordítás --
• Könyv / Naftali Kraus - Öt tekercs --

Téma: Megilá

Cikkek

• A Rabbi tanácsa - Mikor olvassuk ma a Megilát nagyvárosban?
• Audió - Talmud klub - Megilá traktátus
• Magazin - Eszter könyve - midrás magyarázatokkal
• Magazin - Ámálék és Hámán - az Örökkévaló

Könyvtár

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Eszter könyve -- 1.
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Eszter Könyve
• Folyóirat / - Egység 16. - 1994. február -- Purim
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Előszó - Purim: a természetbe burkolt csoda
• Folyóirat / - Egység 8. - 1992. március -- Zsidó ünnepek - Purim

Könyvek

• Könyv / IMIT - Dr. Bernstein Béla fordítása - Eszter könyve --
• Könyv / Naftali Kraus és Nagy Zsuzsanna - Eszter könyve - új magyar fordítás --
• Könyv / Naftali Kraus - Öt tekercs --

Ünnepek

• Purim פורים

Cimkék:
ünnep; Purim; Eszter könyve; Megilá