Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám
A KALAPOS | KI MIT TUD? ![]() |
CHÁNUKÁ A HUNFALVI JESIVÁBAN
CHÁNUKÁ A HUNFALVI JESIVÁBAN
Jesivai élményeim között böngészve megelevenedik lelki szemeim előtt egy Chanuka a mi szeretett tanházunkban.
Javában folyt a téli szemeszter az ő rideg egyhangúságával, serényen haladt a tanulás a gyönyörű hólepte bércek alatt elterülő jelentéktelen falu egyszerű hónapos szobáiban. Már előrevetette azonban örömteljes sugarait a közelgő Chanuka, ami a bócherek életében egy kis szint és változatosságot jelentett. A szigorú fegyelem némiképpen lazult, a gyertyagyújtás után a jesiva éber őre szemet hunyt néhány órára és ilyenkor szilaj fiatalsággal nekifeküdtek a játszásnak.
Vasárnap este volt csak az első chanuka-est, de már szombat este egy nagyobb társaság a melave demalkó keretében majdnem éjfélig tartó murit csapott, amit némelyek a kvitlijátékban (kártyázás) való tréningre is felhasználtak.
Megboldogult Mesterünk értesült e kilengésről és vasárnap a siur előtt szigorúan megkorholt bennünket. Ilyen priczasz gedert, ilyen gátrombolást ő nem tűr el – mondotta – és azonnal kiadta a szigorú rendeletet, hogy az idén még a szokásos néhány órai kvitlizést sem engedélyezi. A büntetést még azzal is megtoldotta, hogy a siur-vizsgákat – ami csak jóval chanuka után volt esedékes, csütörtök este, chanuka derekán tartja meg. Ezzel természetesen lehetetlenné vált minden chanukai muri, mert, hogy mit jelentett Hunfalván egy siur-vizsgára való készülődés, azt csak az tudja, aki abban részt vett.
Boldogult Mesterünk lángoló szavaiból kiéreztük azt az igazi, mélységes fájdalmat, amit Ő érzett a mi könnyelműségünk miatt. S ez olyan hatással volt ránk, hogy mindenki kötelességének érezte jóvátenni az elkövetett hibát. Egész héten, éjjel-nappal csak úgy visszhangzott az utca a tanulástól. Csütörtök este a chanuka-gyertya meggyújtása után kezdődött a kihallgatás. Máskor egy óráig sem szokott tartani az egész -- most három óráig folyt, lankadatlan szigorral. Azokat a növendékeket is szigorúan levizsgáztatták, akik már hosszú évek óta tanultak a jesiván és a vizsgák alól régen fel voltak mentve. Jómagam is három kérdést kaptam. De Mesterem bizony nem elégedett meg a szokásos rövid feleletekkel, hanem egész hasábokat kellett recitálnom a kommentárokból. Egy-egy részlet befejezésénél szünetet tartottam, hogy talán már elég, de egy erélyes továbbra folytatnom kellett.
A próbát kiálltuk. Annyi szorgalom és tudás láttán megenyhült a Rabbink tekintete. Szelíd, simogató mosolyával végignézte a nagy termet megtöltő, bóchereket és azzal a megjegyzéssel, hogy "most menjetek chanukát tartani" – becsukta a nagy fóliánsokat. A szorgalomnak nem maradt el a jutalma sem. Máskor este 10 óráig volt csak engedélyezett a játék, utána az ellenőr végigjárta az utcát, vajon alszanak-e már a hívek. Ez évben a Rebbe ezt is elengedte és szabad teret engedett a vígalomnak a még hátralevő néhány napra. A későbbi években rendszerré vált, hogy a téli szemeszter első nagy vizsgája Chanuka 5-ik, vagy 6-ik napján volt és a hátralevő 2-3 Chanuka-est maradt meg csupán a jéczer horá kitombolásának – a kvitlizés-nek. Mondanom sem kell, hogy éltünk is ezzel a szabadsággal.
[A cikk írója Groszberg Jenő rabbi, aki öt évik tanult a hunfalvai jesivában. A jesiva vezetője Rosenberg Sámuel főrabbi volt.]
Kapcsolódás:
Könyvek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 1. - 1990. szeptember -- Chaszid elbeszélés: Bűnbánó imák Berdicsevben• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 11. - 1992. december -- A mikve - a rituális fürdő; Mikve a csapóajtó alatt
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 11. - 1992. december -- Zsidó ünnepek - Chanuka
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 12. - 1993. március -- Rabbi Baruch titkai
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 12. - 1993. március -- Egy természettudós chászid
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 12. - 1993. március -- Tfilin a zsidó folklórban
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 14. - 1993. szeptember -- Előszó: A zsidó út
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- Három féle imatípus - Chászid legenda; Jasa Heifetz és az ima
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 15. - 1993. december -- Zsidó világhíradó
• Egység / Kiadó : Chabad Lubavics - Egység 16. - 1994. február -- A chaszidizmus története Magyarországon 5.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 19. - 1994. december -- A chászidizmus története Magyarországon 6. A Rebbe akit rablók segítettek Magyarországra
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 2. - 1990. december -- A Rebbe szava - Chánuká üzenete
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 2. - 1990. december -- A chánukái szertartás
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 2. - 1990. december -- Miért eszünk tejes ételeket Chánuká idején?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 2. - 1990. december -- A menóra fényének áldásai
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 2. - 1990. december -- A CHÁBÁD CHASZIDIZMUS REGÉNYE
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 2. - 1990. december -- Chánuká a szovjet börtönben
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 20. - 1995. március -- A chászidizmus története Magyarországon 7.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 21. - 1995. június -- A lélek geológusa
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 21. - 1995. június -- Zsidó ünnepek a chászid legenda tükrében
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 24. - 1996. május -- A chaszidizmus története Magyarországon 8.
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 27. - 1996. december -- Minden zsidó ablakban Chánuká gyertya!
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 3. - 1991. január -- Zsidó közélet a Kongresszusi Központban
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 3. - 1991. január -- Chászid elbeszélés - Smá Jiszráél a kolostorban
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 32. - 1998. január -- Chanukai Krónikák
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 33. - 1998. március -- S mondá az Isten: Legyen kőolaj
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 37. - 1999. március -- Chánuká az utcán: pro és contra
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 37. - 1999. március -- Honnan jön az áldás?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 38. - 1999. május -- A Bál Sém Tov halála
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 39. - 1999. szeptember -- Búcsú az ünnepi sátortól - Patai József
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 41. - 2000. március -- Zsidó Mesék
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 42. - 2000. október -- Chászid menyecske lett a leányom!
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 43. - 2001. január -- Hírek; események
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 43. - 2001. január -- Zev - a chászid sakkozó
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 44. - 2001. március -- Vegyes: Chánuka, köszönet, recept, női klub, zene, jesivakáció
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 44. - 2001. március -- A Charlie Chaplin jesiva bócherek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 44. - 2001. március -- A Chánuka lándjai is fénylenek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 46. - 2001. október -- Hollywoodi chászid esküvő – itthon
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 49. - 2002. szeptember -- „Egyik brisz hozta a másikat”
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 50. - 2002. december -- A Báál Sém Tov Pesten járt...
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 53. - 2003. november -- A mezei hadak imája
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 53. - 2003. november -- Találka a Teremtővel
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 53. - 2003. november -- "Minden zsidó gondoskodója"
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- "Az ünnep a közösség" - Mádl Ferenc
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 54. - 2004. július-augusztus -- Két fronton a zsidóságért…
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 55. - 2004. december -- Az eltévedt lelkek
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 55. - 2004. december -- A szent olaj üzenete; A Hanukai fánk receptje
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 57. - 2005. augusztus -- A király egyszerű ruhában
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 59. - 2006. szeptember -- Odalépni a királyhoz
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 6. - 1991. szeptember -- Chászid elbeszélés - Báál Sém Tov
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Gyarapodni és nem apadni…
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Hanuka mese
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Dallamok Chánukára
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 63. - 2007. december -- Hanukai latkesz
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 7. - 1991. december -- A Rebbe szava - Mit mesélnek a gyertyák?
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 7. - 1991. december -- Zsidó ünnepek - Chánuka
• Egység / Kiadó: Chábád Lubavics - Egység 7. - 1991. december -- Chászid elbeszélés - Napóleon és a chászid kém
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 13. I.évf./10.szám -- CHÁNUKÁ A HUNFALVI JESIVÁBAN
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1996. december 6. I.évf./9.szám -- HOGY ? HOGY NEM ? - Chánuká és a szombat
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sabesz 1996. november 29. I.évf./8.szám -- "FOGLALKOZZ AZ EGYIPTOMI ZSIDÓKKAL!"
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 11. I.évf./27.szám -- "KERESS MEG MINKET ÉS MI SEGÍTÜNK"
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. április 25. I.évf./29.szám -- A HUNFALVI RABBI PESZÁCHJA
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. augusztus 15. I.évf./45.szám -- LEGENDÁS CHÁSZID MONDÁSOK
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. február 14. I.évf./19.szám -- Mohamedánból Chászid - Hosszú út a zsidósághoz
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. január 10. I.évf./14.szám -- A főrabbi Jeruzsálembe megy
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. június 27. I.évf./38.szám -- LEHALGATTA A VIETKONGOT DE NEM SZOMBATON
• Gut Sábesz I. évfolyam '96-'97. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. március 21. I.évf./24.szám -- "AZ ÖRÖKKÉVALÓ NEM ÍGY AKARJA"
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997 december 26. II.évf./10.szám -- A REBBE SZAVA: Csoda vagy győzelem?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. november 7. II.évf./3.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: „ÍGY IS JÓ…”
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1997. október 31. II.évf./2.szám -- PATAI JÓZSEF: A KÖZÉPSŐ KAPU 3.RÉSZ
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. április 10. II.évf./25.szám -- ARATÁSI ÜNNEPSÉG
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- HÉTRŐL HÉTRE: "Tükröm, tükröm…"
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. augusztus 14. II.évf./43.szám -- PATAI JÓZSEF: Rabbi Elázár hívja a szenvedéseket
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. július 10. II.évf./38.szám -- HÁROM CHÁSZID MINIATŰR
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 1. II.évf./28.szám -- A REBBE SZAVA: Kinek címezték a levelet...?
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. május 15. II.évf./30.szám -- RIPORT: Jókívánságok változatai
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. március 20. II.évf./22.szám -- PATAI JÓZSEF: A középső kapu 11.
• Gut Sábesz II. évfolyam '97-'98. / Kiadó: Chábád Lubavics - Gut Sábesz 1998. szeptember 11. II.évf./47.szám -- A CÁDIK ÉS TIMOSA BÖRTÖNBEN
• Tankönyvek / 2006. március 17-19. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 10. -- A munkácsi rabbi levele
• Tankönyvek / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó ünnepek: Chánuká – A Fény Ünnepe
• Tankönyvek / 2007. november 2-4. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 13. -- Zsidó liturgia: Dallamok Chánukára
• Tankönyvek / 2003. december 26–28. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 5. -- Talmud - Máj Chánuká: Mi chánuka ünnepe
• Tankönyvek / 2004. szeptember 10-12. - Zsidó Tudományok hétvégi szemináriuma 7. -- Holokauszt
• Vegyes / - A zsidóság szótára -- C
KépGaléria
• Hanuka a Nyugatinál - 1999• Hanukorcsolya 2008
Program
• Chánukai gyertyagyújtás a Nyugati térenCimkék:
chánuká; chászid történetek
Hírlevél jelentkezés
Nyomtatható verzió
Küldje el ismerősének!




